2013 január 1-től fogyókúra. Ki tart velem? (beszélgetős fórum)
hahó
sspinningen van óra, amit be kell állítani, súly, magasság, centi és méri a pulzust, kalóriaégetést
eszerint a mai spinning órán 550 kalóriát égettem :
Simán, nekem már két napja izomlázam van tőle. K.bázis szerint óránként 264-331 kcal-lehet elégetni kertészkedéssel.
Tegnap megvolt a második edzés, 12* 1p futás,1p séta, meglepetésemre simán ment, jókat beszélgettünk közben, mígnem a nagy lakli csemetém lába alól kigördült egy kő és akkorát hasalt szegény, na gondoltam most törte darabokra magát. A következőnél már 2 perceket kell egyben futni, hát kíváncsi leszek...
Gyere nyugodtan, ha bátorítás kell, és persze a sikerekkel is, ami nekünk ad erőt! :-)
Akkor meg is van a bibi -> a nasik. Próbálj úgy gondolni rájuk, mint az ellenségre, a mostani állapotod okozójára, és egyszerűen ne vegyél. A fogyás 70%-a a kaján múlik.
Érdemes vezetni a kalóriabázist, vagy itt hoxás naplóban írni a napi étkeidet. Leírva szembesül igazán vele az ember, hogy min lehetne csiszolni.
Kitartás!
Ugye de jó volt? Örülök, hogy tetszett :-)
Szuper, hogy ilyen fokozatosan van felépítve az edzésterv, ahogy olvastam a kommenteket, sok olyan embernek sikerült 6 hét múlva 30 percen belül lefutni egyben az 5 km-t, akik az azelőtt a busz után sem futottak, úgy hogy van egy kis reménysugár számomra is :-)
Azt írja, mindegy mely napokra osztod be a futást, a lényeg, hogy egy héten 3 edzés legyen, és közte fontosak a pihenőnapok, hogy tudjon az izom, ízület regenerálódni, erősödni.
jó reggelt :)
Miskolcon spinningelek, tegnap is nagyon jó volt :)
futóknak kitartás :) tök jó, én is lemegyek majd jövő héten.
Az igazi az lenne, ha reggel fel bírnék kelni ennyivel hamarabb, futást letudni, és indul a nap :)
jaj ne mond ezt a bénázást :)
megcsináltam ma a 8* 1p 2p nagyon jó volt jól esett mozogni és feldobott nagyon
Szia nempiskóta...:)
én naponta 2x30percet gyaloglom,melóba ugyanis csak gyalog tudok menni.Álló munkám van, egésznapos szaladgálással.
Tehát úgy érzem, a kajával van gond, sajnos túl sokat nasizok.De pár napja erőt vettem magamon és ez így nem mehet tovább.
Találkoztam a bnőimmel, akik mindketten alig 160 cm-ek és vagy 50kg-ók...csináltunk pár képet és megkértünk egy arra sétáló csajt,h készítsen 3ónkról...
Egy szép,termetes BOCI vagyok...lol
mint egy óriás a bnőim mellett...de most már ez nem mehet így tovább...ebből elég volt!Igenis le tudok fogyni, egyszer már sikerült, most is sikerülni fog.
Fejben minden meg van, hogy mit kellene csinálnom(kalóriadeficit)....csak betartani baromi nehéz!
De örülök,hogy csatlakoztam ehhez a fórumhoz,így legalább tudok vkivel dumálni,ha elakadok vagy kétségeim vannak...vagy megzuhanok...vagy vmi ilyesmi...
Jó éjt mindenkinek, megyek sétálni egyet...
Köszi, igyekszem! :-)
Igazad van, inkább vigyázz magadra, isten ments, hogy lesérüljél, később bármikor elkezdheted. Én is megvártam hogy lemenjek egy tűrhetőbb kilótartományban (na meg az időjárás is kedvezzen), de így is érzem most a lábamban az izomlázat az újabb fajta mozgásformától. Hiába tornázok heti 5x dvd-kre, a futás tényleg más.
Majd időnként beszámolok hogy haladok a futótudományommal, lehet jókat nevetni majd rajtam a "bénázásomon", hehe :-D
Szia Mátimi, de örülök, hogy te is elkezded :-)
Bár te sokkal edzettebb és ügyesebb vagy, mert már futottál.
Igen, úgy van az első edzés, hogy nyolcszor megismétled az 1 perc futást és 2 perc sétát!
Huh de dúrva lehetett, nem csodálom, hogy elvette a kedveteket a mozgástól.
Nálam az tette be a kertkaput, amikor kb. hatodikos-hetedikes koromban 3 hetes tüdő és mellhártyagyulladás, otthonlét után egy héttel lefuttatták velem is a 12 percet.
Benne voltam az első háromban, de azt hittem a tüdőmet kiköpöm. Ráadásul az öltözőbe vissza érve görcsbe rándultak a comb izmaim a hirtelen megerőltetéstől, na akkor a tanár is megijedt, ott bömböltem a fájdalomtól :-S
Itt véget értek nekem szerencsére a sulis tesiórák, gyógytornára kellett járnom a gerincferdülésem miatt, és felmentést kaptam minden olyan mozgás alól ami zötykölődéssel jár.
Gyógytesin meg olyan jó kis erősítő gyakszik voltak, sokkal több értelme volt, szerettem oda járni.
Szóval ez volt az utolsó futós élményem, innen szép nyerni :-)
Sulis tesiórák:
rémálom :D Volt olyan, h elkéstünk lányok 3 percet, középiskolában. Bünti: 4 ütemű fekvőtámasz 20*10 darab, "ritmusra", egyszerre.
Ez a mennyiség kb. 4 hétig tartott, mert a büntetés az volt, hogy ha 15 lányból valaki megállt, nem ritmusra csinálta, akkor az a 10 db nem volt érvényes :D
Amúgy bocs ha valakit megbántok, de ha a suliban élvezetesebb órákat tartanának, akkor jobban szeretné az ember a mozgást. Velem konkrétan ezekkel megutáltatták.
Aztán az utolsó évben jött egy tesitanárnő, a heti 3 órából 2x aerobicot tartott, mindenki imádta, és a maradék 1 órába súvasztotta a kötelező baromságokat.
Ez aztán az aktív életmód, jó nyüzsis heted lesz :-)
Sebaj, majd ha kedved és időd lesz, becsatlakozol.
Azért jót tenne a lelkemnek ha valaki még bevállalná, hogy elkezdi, legalább jobban inspirálna.
Ez az első edzés egész jól ment -már szinte "élveztem"-, próbáltam pozitívan hozzá állni a futáshoz, de felderengtek közben a sulis 12 perces futások (rém)emlékei, amikor a kitartásom tartott életben, mert nem fokozatosan edzett velünk a tesitanár.
Nempiskóta: ismerem ezt a futós edzést, én is el szeretném kezdeni, de a héten nem megy...
A mai napom kész tragédia :D Munka után megyek a körmöshöz, körmös után spinning, a spinning 1/2 8-ig tart, zuhanyzással együtt, utána még megyünk párom házába méregetni dolgokat....
Holnap 4ig munka, 4-kor meg lehet, h megyünk az Ikeába mert még jó az autópálya matricánk... és vásárolnunk kell a bérlőknek ezt-azt...
Szerdán spinning, csütörtökön cipőt kell vennem, mert szombaton esküvőre vagyok hivatalos.
Pénteken rendbe rakatom a lábam, hot iron edzésre megyek. Szombat reggel fodrász, smink, 3-ra kell menni a templomba :D Esküvő, vasárnap meg az esküvő kipihenése :D Húzós hét....
Szia magicmag25, üdv közöttünk! :-)
Kalóriadeficites állapotot kéne elérni, hogy több energiát használj fel, mint amit beviszel.
Én személy szerint az 1200 kcal-ás diétát alkalmazom, ebbe elég sok minden belefér, nem önsanyargatás. Ha a kenyeret, tésztát, rizst, burgonyát elhagyod az étkezésedből és salátával, párolt zöldséggel, savanyúságokkal helyettesíted még hatásosabb, illetve ha délutántól már csak fehérjét eszel.
És sok-sok folyadék, min. 2 liter naponta!!!
Ha napi 20-30 perc mozgást be tudnál iktatni az is jó lenne, mert csak így indul be a nyirok keringés.
Sok sikert!
Ariettina, Mátimi, ügyesek vagytok, csak így tovább!
Vidám zsírégetést a versenyzőknek mától, és persze minden topik tagnak :-)
Képzeljétek lányok, hétvégén meg volt az első futásom! Szombaton este nekigyűrköztünk a 13 éves kisebbik fiammal, illetve csak én, neki meg sem kottyant. 8X 1p futás, 2p séta az edzésterv első napja. Azt ígérik, 6 hét múlva egyben le tudok futni 5 km, egyelőre még hihetetlennek tűnik. Olyan jól esett, hogy tegnap este is megismételtük.
Szuper idő volt, ment le a nap, finom mézes illatok terjengtek a rengeteg virágzó fától, csak mi voltunk...
Viszont ma pihi, mert kertészkedtem is a hétvégén, így most sajog mindenem. Holnap 12X 1p futás, 1p séta lesz.
Nincs kedve még valakinek elkezdeni? Naplómba beraktam az edzéstervet.
Hahó
hétvége után is tartós 63, nem ment vissza fel :)
elkérhetem a táblázatot?
sziasztok lányok nagyon nagyon nagyon boldog vagyok 83,8 hurrá
számomra ez kihetetlen végre beindultam újra remélem mutatom ezt a tendenciát továbbra is 1,3 kg ez nagyon jó:)
Pedig a múlthetem elvileg nagyon gáz volt sokat nasiztam is
Sziasztok, egy másik fórumról keveredtem ide...mert az sajnos elhalt.
Én 90-94 között jojózok már egy éve, és sajnos nem tudom magam átverekedni sehogysem a 8asok táborába.
Hozzátartozik a sztorihoz,hogy ínszalagszakadásom volt, azzal majdnem 2hónapig feküdtem, szóval örülök,hogy legalább nem híztam még jobban fel...de sajna nem fogytam semmit.
Mostanra helyrejött a lábam, és sikerül kicsit többet mozognom.
Szivesen várok ötleteket, mivel lehetne beinditani a fogyást,mert sajnos nem mozdul,sehova sem!HA meg igen...akkor 2hóanp mulva ugyanott vok ahol a part szakad...
Sziasztok csajok!Képzeljétek,a mai mérés alapján 99,3 kg!!!!!!!!!!!!El sem hiszem:D Nem háromjegyű nem 100 felett ááá:) Ez hihetetlen.Bár az igazsághoz hozzátartozik,hogy tegnap nagyon beteg voltam,csak feküdtem egésznap,és néhány szelet pirtóson kivül semmit se ettem.
A hétvégi buliba egy srác lekövérezett ...gondoltam magamba, hogy menj a fenébe diétázom már mióta :D Hülye paraszt :D