Yorki gazdik ide! Beszéljünk róluk! (beszélgetés)
Igen, idézőjelesen én is örültem, hogy úgy tünik nem komoly.
Most nem kaptunk semmit, elméletben ha továbbra is emelgeti a lábát, akkor szerdán megyünk vissza és kap gyógyszert. Utána pedig röntgen és műtét, de csak a legvégső esetben.
Kajálás: +lepő volt, mert doki után befalta az adagját, és végre ivott is a tenyeremből, aminek örültem.
Már pisilni is voltunk lent, most pihizik a lábamnál, nehéz a sorsa :D
Szijjasztok,
gyors helyzetjelentés: voltunk dokinál, nemrég értünk haza. A diagnozis, hogy a jobb hátsó lábának szalagja gyenge, és tegnap valószínű begörcsölt neki ezért nem tudott lábra állni. A doki szépen végignézte, és tornásztatta a lábikáit, de semmi sírás, vagy fájdalmas hang nem volt, ami JÓ jel, bár néha ugrálva közlekedik, mert tehermentesíti a hátsó lábát. Ha nem javul, akkor röntgen és sajna műtét.
Csillag nálatok mizu?
De durva!
Nem semmi dili emberekkel találkoztok össze! :)
Ráadásul játszótér! Áááá!
Fú csajok!
El is felejtettem mondani milyen meberek vannak, úgy el vagyok itt foglalva mindennel...
Pár napja kis bolt: pont mandarint szedtem egy zacsiba, Kami az ölembe és kuksolt a nyakamnál. Egyszer éreztem, hogy húzódik egyre közelebb hozzám, hátraforsultam és 1 paraszt meg akarta puszilni!!!!!!!!!! Hajolt oda hozzánk... hihetetlen!!
Ma gellért hegy: játszótér melletti füves terüeten játszottunka kutyával, tesóm is velünk volt. 1 pasi odajött megkérdezni hol talál wc-t. Mondtam menjen fel a citadellához vagy kéreszkedjen be a hotelbe. Oda nem megy, de pisilhet e bokorba, mert Hollandiában náluk lehet. Mondtam engem nem érdekel mit csinál. Erre odament a játszótérhez és letolta bokáig a nadrágját és ott mutogatta magát, pedig rengeteg ember járkált arra... Úgyhogy haza is jöttünk, mert nem voltunk kíváncsiak a műsorra. Remélem valaki kihívta a rendőrket azóta...
Muszáj nekik helyrejönni, de nagyon gyorsan! :) Nem hozhatják ránk a frászt!
Szóval a macival. És gondolom nem a maci mászott Kamira! :D
Legalább kevesebbet kell mosnom:) Azért figyelem a kis hülyét:) A macival rajta kaptam az előbb...
Majd Vito és Porci is jobban lesz hamarosan nagyon remélem! Fifi is ügyesen meggyógyult:) Belevaló kis szívós gyerkőcök mindannyian:@
Örülök neki!
Ne is akard, hogy több legyen holnap se! :D
NA felhívtam végül a tenyésztőnket. Megnyugtatott ő is, hogy nagy lány lett Kamikából. És első nap azt mondta nem is lesz olyan sok.
Bebecik: megkérdeztem, hogy közepes vagy mini yorkiet kitől tudsz venni. Nem tudodtt mondani senkit, mert azt mondta függ attól milyen a fedező kan és milyen mértékben örökít ő és a szuka. Nagyságra garanciát ezért senki nem fog tudni vállani. Sikerült amúgy találnod kutyust vagy már megvettétek?
Remélem, hogy akkor a tüzelés kezdete... csak aza furi, hogy egyre kevesebb vér van törlés utána törlőn...
Ma én is felhívtam a dokit, miután újra ágyba pisilt Kami:((( Ő mondta, hogy a nagy lánnyá válás okozhat ilyen dolgokat, mert nekik is meg kell élni, amíg túl nem esnek az első tüzelésen. Viszont ha hamarosan nem fog tüzelni, akkor pisimintával menjünk el. Akkor megnézik nincs e felfázva és meg ultrahangozza, mert akkor a méhe is okozhatja ezt a viselkedést nála, ha mondjuk be van gyulladva vagy más baj van vele:(
Errefel fésülködés után megtöröltem a nuniját is, ami akkor véres volt (bár nem nagyon), de azóta egyre kevésbé...
Na annyira csak nem fázott fel, hogy véres legyen! :(
Neeee legyen már legalább Kami beteg! Elég már belőlük! :(
Andi!
Szuzinak mennyire volt véres a nunija? Ma Kaminak is véres lett a popsitörlője miután megtöröltem, de vércsepp még nem volt a földön. Nem tudom, hogy most tüzel, vagy felfázott:S:S
Az tuti, hogy lehet most is, de nekik mindig van spot-on is, meg annyira nincs hosszú szőre, hogy ne vegye észre.
Ráadásul 24 órát benne kell lenni, hogy fertőzze!
Bízunk benne, hogy csak megfáztak az izületei!
Légyszi Timi mindenképp írj majd te is!
Hát elég kétségbeejtő, de én bízok benne, hogy helyrejön a gyógyszertől, vagyis tünetmentes lesz. Tudom ha ez egy veleszületett szívbetegség, akkor nem fog meggyógyulni. Én meg is veszek neki mindent, ha nem eszek akkor is, csak legyen tünetmentes!
Lesz másik doki is, és megnézik együtt, hogy mi van. Ha ez beválik akkor rendben leszünk. Ha nem akkor majd esetleg megnézetem mással is, de azt nem tudom, hogy hol. :)
A fújóka nem segít! Az első pár napban jó volt.
Tuti belélegzi, mert utána prüszköl tőle! De nem segít neki sajnos! :(
Ezért mondtam, hogy nem az.
Én az ekg val lennék nyugodt, mert abból többet látnak, hogy mi van a szívével! A röntgenen csak a szívnagyobbodást látja.
Egy allergiavizsgálatot se bánnék, de az majd akkor lesz, ha ez a gyógyszer nem segít!
5-re megyünk, és amint hazaértem jelentkezek majd!
Szia!
Szegény Vitocska:S:S Biztos borzasztó lehet ez most nektek:(( A dokit fel tudtad hívni, vagy mentek ma is?? Biztos jó a dokitok, de néha jobb az, ha többen is mondanak véleményt:S Az embereknél is így van ez:((
Én sem akartam okos lenni, de gondolom Vito is olyan fújókát kapott, ami az asztmásoknak kell. Mikor a múltkor beteg voltam, nekem is kellett olyat venni és 1-2 fújás segített is rögtön, mikor fulladtam. Vagy lehet szegény be sem lélegzi és akkor meg az a baj:( Reméljük, hogy megoldódik. Majd írj, hogy mit mondott a doki!!!
Hívtam a dokinőt!
Azt mondta, hogy akkor most már tuti a szíve lesz! :(
Mennünk kell 5-re, és ott lesz a doki is, és megbeszélik mi legyen. Lehet kontroll rtg, meg ekg.
Azon jobban látják mi.
És akkor kap gyógyszert, meg vízhajtót.
Azt mondta, már a múltkor is gondolkodott rajta, de bízott benne, hogy akkor rendben leszünk, mivel akkor használt az inhaláló!
Már nem bánom mi lesz, csak szűnjön meg ez az egész.
Az a baj, hogy a szíve nem fogja bírni a terhelést egy idő után. :(
Az a baj, hogy én sem találok semmi okosat Vitivel kapcsolatban.
Vagy allergia, vagy szívbetegség.
Jajj!
Nagyon remélem, hogy nem lesz baja!
Felhívni se tudod a dokit ilyenkor?
Nem is tudsz ránézni napközben, vagy mikor érsz haza?
Sziasztok,
Újra itt.
KK mindenkinek a DRUKKOT, nem tudom mi lehet, én is olvasok azóta, de okosat nem találtam, azaz kullancs, vagy az izület.
SAJNA délután va doki, 3 után elviszem, aztán majd írok, most 1dül van otthon.