Sziasztok szegedi anyukák! (beszélgetős fórum)
Nálunk is pont ez volt.Ákos 36 hét 5. napra jött.Egyből koraszülöttnek vették.A dokim szerint csak rosszul számoltak.Nálam a női klinika gyerekorvosa volt nagyon bunkó.Leosztott,hogy miattam született korábban Ákos.Át is vitték a gyerekkórházba.:( 3550gr és 51cm-rel ő volt ott a legnagyobb baba.:))
Nekem a női klinika védőnői indították be a tejcsit.Sőt a legelső tejcsimet el is tették Ákosnak.Állítólag fontos,hogy megkapja a baba.Nagyon rendesek voltak.3 nap múlva szopizhatott Ákos.Úszott a tejbe.Nem győztem átöltözni.:)
Ákos 4 hónapig volt sárga.Szerencsére nyáron született,így tudott napozni.Nálunk azért húzodott el,mert túl magas bilirubunnal engedték ki.
A sárgulással nekünk is voltak nem kis problémáink. Már az agykárosodás veszélye is fenn állt, de szerencsére nem lett baj! 11 napot volt kórházban ebből hármat az intenzíven még csak meg sem foghattam a karomba! Borzasztó volt! Koraszülött is volt, mondjuk az orvosok azt mondták, hogy szerintük nem az, csak a terhesség kezdetének megállapítása volt rossz!
Engem is nagyon dühített a védőnő hozzáállása! De nem tudtam mit tenni.Így maradt a cumisüveg!
Az én kis Hercegnőm sem akart szopizni! Sajnos nem is tudtam volna, hiszen nagyon nagyok a melleim és a tejtől óriásiak voltak és egyszerűen nem ment! Sajnos senki nem is segített, hogy hogyan próbálgassam! Így én mindig fejtem. Nekem is rettenetesen sok volt a tejem és mindig nagyon sok landolt a csapban. Mivel hiába kérdeztem a védőnőt, hogy van e anyuka, akinek esetleg kell. mindig az volt a válasz, hogy nem kell senkinek. Később kiderült, hogy lett volna rá szükség, nem is egy. Csak a védőnő túl macerásnak tartotta. Nem értem, hogy miért!
Ha lesz kis tesó, akkor már "rutinosabb" leszek ezen a téren és már nem vidéken lakom.
Esetleg van itt valaki, akinek tényleg nagyon nagyok a mellei és tudott egy jó módszert, ahogy bírta a picúrkáját szoptatni???
Sziasztok!
Jó lehet, hogy anyukád a közelben van.
Hát a szoptatásról tudnék mesélni... csak a fene nagy makacsságomnak köszönhetem, hogy nem adtam fel hamarabb. Rengetegszer éreztem azt, hogy elég volt, abbahagyom a szoptatást, mert sokszor megcsappant a tejem, és már ott tartottam, hogy elapad. Aztán mégis folytattam, így tudok még most is szoptatni. De már kevés tejem van jó ideje. Sosem tudtam nyugodtan szoptatni Danit, most épp azért, mert állandóan elmászik közben, meg feláll. Pár nappal ezelőttig még 5-ször szoptattam Danit (éjjel már régóta nem szopik), de most már csak 3-szor szoptatom napközben, mert már négyszer eszik mellé mást is. És már 1 éves lesz, ezért döntöttem így.
Bízz magadban, hogy tudni fogsz szoptatni! Csak az a lényeg, hogy nem szabad abbahagyni, ha úgy érzed, kevés a tejed, gyakrabban kell szoptatni. Bár még van időd. :-)
Hallottam már ilyet, hogy egy baba nem akar szopizni, nem tudom, miért van.
Most vagyok a 22.hétbe.Sokkal nehezebb. Ákos nyugodtabb baba volt.A kishölgy már nem hagy aludni.:))Ráadásul most kb. a 4. hónapig elhúzodott a hányos korszakom.Akkor nehéz volt Ákossal is. A hüvöst alig várom.Próbálok 15ó után kimozdulni.Szerencsére téglaépítésűbe lakunk,igy hüvös van itthon.Panelba biztos megőrültem volna.
Én szerencsés vagyok,mert a férjem fordulóba (12 órába) dolgozik.Ő sokat segít nekem.Nagyon családcentrikus.
Én elöször ott aludtam Ákival anyuméknál,hogy megnézzem átalussza-e az éjszakát.De olyan szépen végigaludta anyuméknál,ráadásul reggel se lepődött meg,hogy nem én megyek be.Furcsáltam,mert anyáék Rókuson laknak.Elég zajos környék.Nálunk meg csak a madarak csiripelnek,meg a a szomszéd 6 kutyája...:(
Stella tervezett baba.Nagyszülök terén én is csak anyumra számíthatok.Szerencsére ő nagyon figyel és betartja amit kérek.Áki is nagyon szereti őt.Szerintem havonta egyszer ott szokott aludni.Pedig férjem szülei elváltak.Igy sok a nagyszülő.
Nálunk Ákos már nem szopik.Ő kb.3 hónapos volt amikor kitalálta,hogy ő már nagyfiú és nem volt hajlandó szopizni.6 hónapos koráig fejtem.Majd amikor a cumisüvegből is kiköpte akkor ráhagytam.Irigylem azokat az anyukákat akik meghitten,nyugodtan tudtak szoptatni.Pedig rengeteg tejem volt.A kórházba a csapba öntötték ki.Nagyon rossz érzés volt.Remélem Stellával jobban fog menni.
Milyen sürün szopizik?
Szia!
Ezt a bölcsiben is elmondták és az oviban is, hogy a szülő nehezebben viseli mint a gyerek és csak bennünk vannak félelmek!
Hát nekem sem volt segítségem semmi a Zitusomnál, mivel a szüleim nagyon messze laknak, a férjem és anyósom meg inkább hagyjuk.... Akkor tudtam csak kipihenni magam, amikor Zita először maradt anyukáméknál három napra! Ez másfél éves korában volt, az első másfél napban alig aludtam annyira hiányzott! Utána megnyugodtam, hogy a lehető legjobb helyen van és nem fogjátok elhinni, de 18 órát aludtam!!Egyhuzamban!
Nagy gratula a kistesóhoz és hol "tartasz"? Hogy bírod ezt az őrült meleget??? Na meg, hogy egyszer megsül, azután meg megfagy az ember!?
Az a lényeg,hogy ő jól érzi magát. Mi anyák meg majd csak egyszer megnyugszunk.:))))
Én észrevettem magamon,hogy sokkal jobban ragaszkodok a fiamhoz,mint ő hozzám.Néha mamánál alszik.Nekem már 1 óra múlva úgy hiányzik.Ő meg tök jól el van. Nem tudom nálunk majd mi lesz,mert a férjem és én is 12 órázunk.Szerencsére nem minden nap.A bölcsit meg most kihagyjuk,mert jön a kistesó.:))))
Köszi, általában nincs baj, pláne, ha foglalkozom vele. :-) Inkább mosolygós képeket tettem fel rajta, de azért van ám morci képe is.
Kapaszkodva lépeget már, mint a meszes, de még csak 1-2 pillanatra engedi el kezeivel a fogódzót. Gondolom, hamarosan el is indul majd.
A te kisfiad mikor indult el magától?
Most néztem meg a fotóját, nagyon aranyos! :-)
Szia!
Egész napos volt a bölcsiben is. Fél nyolctól négyig dolgozom, pénteken meg fél kettőig! Szóval nagyon hosszú neki is a napja! Nagyon gyötör is a lelkiismeret ez miatt, de nem tudok mit tenni!
Talán azért éreztem/érzem magam rosszul, mert csak új környezet!De csak én dramatizálom túl, mert nagyon szeret az oviba menni!Eddig, remélem, hogy ez így is marad!
Köszi a dícséretet! :)
Nem irigyellek.Én 1 hétre hagytam Ákit otthon és majd megőrültem.Nehéz ez az elválás.:(
Bölcsibe egész nap volt?Vagy más az ovi,mint a bölcsi? Hány órába dolgozol?
Nagyon szép lányod van.Igazi modell alkat.Apának majd biztos fel kell készülnie.....:))))
Szia!
Nagyon édes a kisfiad!Jó kedélyű lehet.Szinte minden képen mosolyog.Tud már járni is? Az én fiam 8.-án lesz 14 hónapos.
Szia!
Mi a baj?
Sziasztok!
Szebb reggelt mindenkinek, mint nekem van...!
Borzasztóan szenvedek, hogy ott kellett hagynom. /pedig bölcsibe is járt!/ De muszáj dolgoznom. :'(
De mivel a kollégáim a műszaki ellenőrök, az ovi felújításánál így mindig tudom, hogy mit csinál. Egyenlőre nagyon jól érzi magát! Már nagyon várta is!
És ma van az első napja az oviban! :D
Köszi a tippet!
Szia! Jó nagy már a kislányod. :-)
Program24.hu, szegedportal.hu
(Bocs a reklámért.) Ha beütöd a Google keresőjébe, kiad lehetséges oldalakat.
:-)
Sziasztok!Én is csatlakoznék!Van egy 4 éves kislányom!
Mostanában lesz valami jó program itt Szegeden, természetesen gyerekek számára?VAgy ezt hol tudom megnézni?
Rita
Sziasztok!
Csatlakozhatok? Szegedi anya vagyok egy 11 hónapos fiúcskával.