Szerintetek milyen az a nő, aki nem szereti a csecsemőket, gyerekeket? (beszélgetés)

Van nekem olyan kolléganőm, hogy azt mondja nem akar gyermeket, kap hideget-meleget, közben csak néhányan tudjuk, hogy nem lehet se neki, se a férjének. Ő így védekezik, mert könnyebb azt elviselnie, hogy azért szidják, mert önző, mint azt, hogy sajnálják amiért nem lehet. Amikor babát vártam kellemetlenül éreztem magam, mert jött és érdeklődött. 3 kolléganőnek meg sehogy sem jön össze egy elfogadható társ, lassan kicsúsznak a gyermekszülés lehetőségéből, de naponta megkapják a gyermekesektől, hogy ideje lenne sietni. Sietnének ők... Közülük egy nagyon szereti a gyermekeket, egy meg ki nem állhatja, de emögött is félelmek vannak.

Nem jó dolog ítélkezni, mert nem tudhatjuk a mögöttes okokat.

Ezt a "szanakozo tekintetet" kifejezetten a kisgyerekes anyaknal figyeltem meg. 10 ev mulva mar egyaltalan nem igy viselkednek.

De addig ok a vilag kozepe, ahogy a terhes nok is 😂

Igazad van és ahhoz az is kell, hogy tudjunk róla.

Ne is mondd! Jön a tél! :(

Mindenki annyit tesz masokert, amennyi tole telik.

En nem bantom a fotelforradalmarokat sem, mert nem vagyunk egyformak.

Mindenkinek mas a fontos, szamomra egeto problema a raszorulo csaladok helyzete, es az utcan megfagyo emberek.

Voroskereszteskent gondolom te sem sajnalkozni jarsz csaladokhoz.

Furcsa, hogy mennyire kulonbozo reakciot valt ki az emberekbol egy bizonyos helyzet.

Van aki osszecsapja a ket kezet es sapitozni kezd, van akinek azonnal az fut at az agyan, hogy hogyan tud segiteni, ezert minden kovet megmozgat, es egyutt orul veluk.

Irányítani, hogy mikor mit érezzünk és ebből mit vetíthetünk ki, nem egy könnyű dolog.

Van akinek a bátorítás és van, akinek a sajnálkozás, együttérzés segít, ill.enyhít, de ehhez ismerni kell az egyént.

Én is kaptam sajnálkozást, amikor elváltam, pedig ünnepelni volt kedvem. De attól a válás szomorú dologként él az emberek tudatában, amit meg tudok érteni.

Bizony előfordul az is, amikor a gyermektelen sajnálja a gyermekest. Hadd ne mondjam...

Akkor a gyermekesnek szintén nem tetszik és bántó a sajnálat.

Ez a fordított felállás éppen úgy megfigyelhető, attól függetlenül, hogy helyeseljük-e, vagy nem.

A sajnalkozo fel valojaban sajat magat felti, egy hasonlo szituaciotol. Persze az adott helyzetben a celpontot ezzel meg lejjebb taszitja a lejton, de ezt meg fel sem ismeri. De ha mar tud rola, akkor igyekezhetne, maskepp viselkedni. Ha mar nem tud/ nem akar segiteni, rosszabbat ne csinaljon. En megtanultam, ezentul nem hasznalom a negativ "sajnalom" kifejezest, helyette ha ugy latom, hogy rafer a masik emberre, akkor az egyutterzesemrol biztositom s segitek, ha keri.

Tudod, hogy sajnalkozassal embert lehet olni? Ahogy a batoritassal meg megmentheto egy ember elete....

Van olyan helyzet amikor a masiknak epp gratulalni

kellene sajnalkozas helyett. :)

Persze tudom. De attól lesznek erősek, ha figyelünk rájuk.

Az, hogy távolról tiszteljük, nem jelent semmit, nem sokat ér.

Példamutatásuk csak akkor ér valamit, ha meg is ismerjük, ismertetjük másokkal. A paralimpia egy ilyen esemény.

Csapongunk a sérült emberek és a gyermektelenséget szándékosan vállaló emberek (még csak nem is nők, mert akár férfiakra is vonatkozhat) között. Pedig mekkora különbség.

Sokan éppen úgy sajnálják az egyiket, mint a másikat. Ami igaz az egyikre, nem igaz a másikra, de a sajnálatot, mint érzést nem lehet befolyásolni. (A sérült emberek tekintetében talán csak úgy, ahogyan Sylvanasnak sikerült, mert közöttük élt (dolgozott).

A sajnálat nem egy tudatos akaratlagos dolog. Vagy látszik az emberen, vagy nem, vagy kimutatja, vagy távol tartja magát és nem.

Sok embernél nem is működik, mert el tud menni egy segítségre szoruló ember mellett, nem sajnálja meg, sőt még bántja is.

A segítőkészség is a sajnálatból ered.

Akit valamiért megsajnálnak, az pedig mélyen sértve érzi magát és elutasítja.

Igen, meg kellene tanulni. Akinek a saját élete a példája, szinte lehetetlen, hogy ne sajnálja, akit ő ez által annak érez.

Látod, téged ismertek és mégis előbújt a sajnálat, pedig csak az aggódásukat fejezték ki.

Ha kiveszik belőlünk a sajnálat, akkor még a rászoruló ember mellett is elmegyünk.

Értem én, hogy rossz érzés sajnáltnak lenni, de a sajnálónak is legalább annyira rossz érzés.

Nem tudjuk megfelelően kezelni. Sem az aki, sajnál, sem az elszenvedője. Ez a mondandóm lényege.

Ahogy bárki másnak. Egy teljesen ép és egészséges ember is időnként magába roskad.

Sokan öngyilkosok lesznek, nem bírják a terhelést. Ilyen esetben azt mondom ez a legjobb döntés. Kegyetlennek hangzik, de ha belegondolsz, nem az.

Én azt sem értem hogy minek tartják életben a magatehetetlen éberkómásokat meg a többi totál önállótlan gyereket felnőttet..

Ha unod ne olvasd. Nem vagy moderátor, hogy bárkinek megszabhasd, miről írjon.

Ha a topicnyitót zavarja majd szól, a te véleményed nem érdekel.

Ti sajnálkoztok másokon, és fel se fogjátok, hogy ez gáz.

"Tulajdonképpen a másik aggódása és érzése nem a gyermektelen felé irányul, hanem beleképzeli magát a helyébe, ami neki fájdalmas lenne. "

A mindenit! Talán el kellene gondolkodni azon, hogy nem mindenki egyforma. Van akinek két gyerek volna a fájdalmas.

Na most a gyerektelen is aggódjon a gyerekesért? mert neki fájdalmas volna? És érdeklődjön, hogy mi a fenéért szült a másik, mert ő személyesen megveszne, ha 1-2-3 gyerekről kellene gondoskodnia?

Érdekes, a gyerektelenek sosem zaklatják a gyerekeseket, hogy miért szültek. Fordítva miért nem működik?