Szerintetek egy 30 éves férfi miért nem akar még mindig saját lábra állni? (beszélgetés)
igen, a férjem is emiatt húzta fel magát.
de a kedves válaszadók nem ismerik a fiamat, és emiatt persze, hogy helytelen kép él bennük.
mi lett volna akkor? a szülők pontosan tudják, hogy ilyenre sor sem kerülhet, hogy a gyerek azt mondja: "-márpedig nekem....kell"
ők nevelték így! Biztonsági játékosok. Itt nincs olyan, hogy "én akarom" Itt csak családi-vagyoni és birodalmi érdekek vannak.
bocsásson meg, csak próbáltam közvetlen lenni.
soha nem kérkedünk azzal, amink van.
a kérdésére válaszoltam.
azt hiszem, minden szülő szeretné boldognak látni a gyermekét.
ha ő azt mondja, hogy márpedig ezzel, vagy azzal a nővel boldog, akkor nem tehetünk semmit, és bele kell törődnünk.
de ez még nem történt meg
Azért szerintem egy 30 éves ember már el tudja dönteni, hogy mit akar....
hagyni kellett volna , hogy bejárja a saját útját, megélje a saját csalódásait, és talán akkor nem jönne össze kicsapongó nőkkel...
Pedig sérült. Ezt bármelyik lélek fejlődésével foglalkozó megmondaná (mi lélektanból tanultuk, illetve szociálpszichológiából- és pont a ti problémátokkal foglalkoztunk pár előadásnyit, mert annyira hihetetlen, hogy sajnos ez létező jelenség, a szülő elnyomja, életképtelenné neveli a gyerekeit, jellemző ez főként az egykés szülőkre).... Egy egészséges 30 éves férfi _magától_ menne el otthonról, s kezdene külön, önálló életet. Sőt, nem 30 évesen, hanem már kb. 10 évvel korábban, 20 évesen. Egy mai tini sem engedi sokszor, hogy a szülők megmondják, mit lehet, mit nem, kivel barátkozzon, kivel nem... Ha nem lenne sérült, nem lenne vele probléma és nem írtál volna ide a fórumra sem. Ezen elgondolkodnék. Akármilyen nehéz ezt elfogadni, de elrontottátok a nevelését a túlzott óvással, a túlzott "szigorral", ellenőrzéssel, kontroll alatt tartottátok az életét. Sok 30 éves azért van otthon a szüleivel, mert anyagilag nem teheti meg, hogy elköltözzön, de nem is érzi jól magát otthon, mivel érzi a függőségi helyzetet. Ez egy egészséges énképpel rendelkező embernek igen frusztráló. A ti fiatok meg nem is akar elköltözni, jól érzi magát. Miért? Miért? Kérdezzetek meg egy pszichológust! Ugyanazokat fogja mondani, mint mi, csak maximum szebb köntösben előadva, elvégre pénzt kap érte.
Tényleg jószándékúan mondom, hogy keressetek fel egy pszichológust, mert talán még nem késő, talán... bár már 18-20 éves korra kialakul az ember szeméályiségének legfőbb magja, onnantól kezdve nehéz változtatni.
Vajon a fiatok megállná a lábát külföldön vagy akár a szomszéd városban? Ki szokott állni magáért munkában, iskolában, az ÉLETBEN? Nem hinném, mert mindig HELYETTE csináltátok azt, amit neki kellett volna. Ezer százalék, hogy tele van szorongásokkal...
Tényleg kívánom, hogy rájöjjetek arra és be is lássátok, hogy valami nagyon nagy baj van! Ha meg ellesztek így, akkor garantáltan nem lesz párkapcsolata, nem hogy házasság vagy unokák! :(:(
"Csillagom"
Őszintén itt most arról van szó, hogy rázzátok a rongyot, hogy hű de rohadt gazdagok vagytok, vagy tényleg van egy 30 éves fiatok, akinek a boldogságán fáradoztok?
nem erről szól a történet.
én is szegény családból származom.
minket nem az anyagi háttér érdekel.
a fiam olyan nőt érdemel, aki megbízható, nem kicsapongó. többszörösen elvált nő került az életébe, természetes ha fenntartásokkal fogadtuk. és jól tettük!!! utólag be is igazolódott
nézd csillagom, egy átlag család nem felelős közel 600 család megélhetéséért.
ez nagy felelősséget, fegyelmezettséget igényel, minden nap.
sokszor én is szívesebben élnék átlagos, idegeskedés nélküli életet.
Egyébként neked, mint anyának, teljesen természetes, hogy lenyomoztatjátok a fiatok barátnőit?
Illetve ha már itt tartunk, én nem tudom te milyen körülmények között nevelkedtél, nem tudom azt sem a férjed mennyire volt jómódú, mikor megismerted (mert ugye ő azt írta hogy a szülei már akkor is tehetősek voltak, te hónapokig nem tudtad ezt), de a kérdésem az, hogy mit szóltál volna ahhoz, ha anno a férjed szülei nyomoztak volna utánad, netán mondogatták volna a férjednek, hogy nem vagy hozzávaló, mert biztos csak a pénzére mész..etc.etc.
a boldog feleség vagyok.
férjem kicsit felbosszantotta magát.
mondtam neki, hogy ne vegye komolyan amit ítt írnak, hiszen senki nem lát a dolgok mögé.
ovastam miről írtak.
kicsit el is nevettem magam.
abszurd az egész.
nem korlátozzuk a fiunkat semmiben.
szeretnénk ha mellette lenne egy hozzá illő nő akivel boldog életet élnének, nélkülünk is.
az ehhez vezető út viszont helyzetünkből adódóan nehezebb, mint az átlag családokban.
nem kell ezt túlpszichologizálni.
További ajánlott fórumok:
- Hogyan lehet megállapítani egy férfiról, hogy a saját neméhez vonzódik?
- A kutyámnak hasmenése van és nem tud lábra állni, mi lehet ez?
- Mitől zsibbadhat annyire egy gyerek (3éves) lába, hogy még lábra állni se tud?
- Mi lehet ez? Tegnap este 8 óta a gyomrom görcsöl, nem múlik semmitől, nem tudok sokszor lábra állni annyira fáj
- Oltás óta nem tud lábra állni.Mit tehetnék?
- 3 éves kisfiam reggel lábfájásra ébredt, nehézkesen tudott lábra állni. Most már nem fáj neki. Mit tegyek?