Rossz a kapcsolatom az anyámmal... (beszélgetős fórum)
Ez nagyon szép! Nekem "csupán" annyi célom, mint nekem. De ne hidd, hogy alárendeltek vagyunk! Sőt...
Az én "nagyfiam" mégcsak 8 éves, de sokat agyal a világ dolgain. Egyszer átölelt és azt mondta, tudja, hogy egyszer majd én meg fogok halni és nélkülem kell élnie tovább. Ha így lesz, ő akkor virágok ezreivel borítja a síromat és már most tudjam, hogy hiába is halok meg, én akkor is az anyukája leszek.
Én nem hiszem, hogy nőként valaki tudna nekem annyit nyújtani, mint amit kapok anyaként a férjemtől és a gyermekeimtől....
"Inkább valahogy úgy érzem , hogy most elsősorban anyaként , háziasszonyként kell helytállnom , de nem szeretném ha az egész életemet ez töltené ki, életem végéig."
Fata Morgana!
Ez meglepett! Eddig mindig osztottam a véleményed, de most teljesen másként gondolom. Itt már a saját gyerekeinkről, és magunkról van szó.
Csak a saját véleményem, nem kell egyetérteni, és nem is fog mindenki mellettem állni!
Tehát, nekünk van egy 28 éves fiúnk, és egy 25 éves lányunk. A fiú már a saját életét éli (persze a lány is, csak ő még félig velünk van), nagyon nehéz volt az anyai szívemnek elengedni, de mint tudjuk, örökké nem lehetünk mellettük!
Aztán megszoktam. Van kulcsa, akkor jön, mikor akar. Mindennap főzök, de úgy, hogy őrá is. Aztán vagy jön, vagy nem jön, attól függ, van-e dolga.
Igen, én a mai napig alárendelem magam a gyerekeknek. De amikor nekünk van szükségünk rájuk, például, most szigeteltük kívülről a házat, akkor itt állnak mellettünk. Nem kell a fiamnak szólni, hogy jöjjön, saját maga észreveszi, hogy az apjának segítségre van szüksége.
A lányom több alkalommal megfőz helyettem, ha ráér, én megköszönöm neki, annyival is kevesebb a munkám. Imádom, amikor együtt a család hétvégén. Körbeüljük az asztalt és élettel teli a ház. Én ezért (is) élek, és mindig így is marad. Bármikor jöhetnek, mert hozzánk tartoznak, bármikor mehetünk, mert hozzájuk tartozunk.
Tudom, hogy nem mindenki így fogja fel, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Mindig is ezt szerettem volna, csak azon imádkoztam, hogy partnerek legyenek ebben! Ha kell, este 10-kor pizzát sütök, és hálásak...de nem kellene nekik..én erre születtem. Ha 70 évig élek, akkor is ilyen maradok! Jó nagymama szeretnék lenni, olyan, mint az én nagymamám volt!!!
Sikerülni fog!
Tehát én, mi, a gyerekekért élünk. Én ezért születtem.
Nagyon jó érzés a lelkemnek, mikor odaülnek mellém, átölelnek, és azt mondják: "Anya, annyira szeretünk, jó, hogy te vagy az anyánk"...Igen, nekem is jó, hogy Ők a gyerekeim. Boldog vagyok, és utolsó leheletig csak értük élek, és segítek nekik.Persze, az apjuk is!! Ki tudják mondani ennyi idős fejjel, hogy szeretlek, vigyázz magadra, fontos vagy nekünk! Szeretnék egészségben élni, hogy mellettük álljak, mikor szükség van rám! Én csak ennyit kérek a jó istentől!
Gondolom, most vita fog ebből kialakulni, de hangsúlyozom, hogy ezt én választottam!! Senkinek nem dolga, hogy kövesse a példánkat!
Üdv
?????????????
Miért, ez a nő belépett az anyaszerepbe?
Tegnap el kellett mennem... az anyai teendők hívtak el innen :))
Én ezt nem akarom hinni, Fata. Az anya-gyerek kapcsolatnak a gyerek felnőtté válása után is meg kell maradnia valaminek, ami ennél-amit Te írsz-sokkal több, közelibb, intimebb.
Amit említettél, az ráillik egy szoros barátságra, ráillik esetleg egy párkapcsolatra, de a szülő-gyermek kapcsolat nem lehet "csak ennyi"...
Ne haragudj, talán egy fórumon nem lehet mindent úgy értelmezni a leírtak alapján, ahogyan azt a fórumozó gondolja igazából, de nekem hiányzik így belőled az az igazi, valódi anyai odaadás. Biztosan megvan, de amiket írsz... :(
Attól függetlenül, hogy leválunk a szülőkről, önálló életet kezdünk, döntéseket hozunk, esetleg sok száz km-re költözünk tőlük, kell(ene) lennie köztünk valaminek, ami több a tiszteletnél, elfogadásnál, kölcsönös segítségnyújtásnál.
Persze nekem. Te jó ég, Fata, ha az anyaság megszűnne a gyermekeim önállósodásával, akkor nem lezárulna az életem egy szakasza, hanem elveszne.
Nekem az az elvem, hogy vannak elsők, és köztük vannak elsőbbek... Ez igaz az életemre. A párkapcsolatom, a gyermekim és sokszor a munkám (jellegéből adódóan inkább hivatás, mint munka) egyenlően fontosak az életemben, de a gyermekeim mégis elsőbbek. Nem hiszem, hogy ezen az idő, a távolság, vagy bármi más képes lenne változtatni...
Egyébként tegnap a hozzászólásaid után elgondolkodtam délután és az jutott eszembe, hogy amit írsz, az nagyon "trendi, modern" szemlélet. Sok kismama keresi önmagát, a nőiességét ezalatt az itthon töltött 2-3 év alatt. És sokszor elsiklanak a fontos dolgok, a gyermekek mellett. Keresik a helyüket nőként, holott anyaként kellene megtalálniuk. Önálló emberként élni a szó szoros értelmében az tud, aki egyedül él, dönt a sorsáról, a mindennapjairól. Egy anya a családon belül élhet önálló életet, felősségteljesen. Hogy dönthetne valaki önállóan, ha minden egyes döntése alapvetően befolyásolja legalább még egy, de ha vannak gyerkőcök, akkor több ember életét is?
A másik gondolatom pedig a mértékletesség, a határok betartása. A másik elfogadása nem könnyű, bár Te több helyen is írtad, hogy nem a másik embert kell megváltoztatni, hanem magunkat alakítani. Azért kiváncsi vagyok, hogy drogos és alkoholista anyák gyermekei erről hogyan gondolkodnak. Annyira nem is vagyok kiváncsi, a férjem szülei alkoholisták, sokat mesélt a gyermekkoráról... :(
Tipikus példája az "anya szerep"-ből nem kilépő nőnek.
Irányítani ,nevelni akar ,és befolyásolni akarná a döntéseidet.
Szerintem jól tetted:)
Döntés helyzetbe kerültem:))
Mi a fontosabb?
A tévé győzött.
Azóta a legkisebbik lányomnak adtam a vasalót ,a barbik ruháit vasalja vele játszásiból!:)))
(ez sem vicc)
Nem olvastam még végig a fórumot, de én is csatlakoznék az "anyaproblémások" táborához:(
Sajnos nekem annyira eldurvult a kapcsolatom vele, hogy nem is beszélünk, de végérvényesen. Ez már a második ilyen eset, az előző 1 évig tartott.
Az a poén az egészben, hogy nem is hiányzik, sőt megnyugszom, ha nincs a közelemben, nem szól bele a dolgaimba. Persze a mi történetünk is elég hosszú, mivel én 37 vagyok, ő 63, volt elég sérelem az évek alatt. Én már nem is szeretnék kibékülni vele, annyi borsot tört már az orrom alá.
Soha nem éreztem iránta szeretetet. Mindig ő akart csinos lenni, csak magára gondolt, amikor már én is tetszettem a férfiaknak jöttek a féltkékeny beszólások. 16 évesen "összeboronált" a saját apámmal is (meggyanúsított, hogy ke...ek vele:o agyrém) tul. képpen ezzel kezdődött.
a mostani probléma pedig, hogy nem szereti a mostani férjemet, így a fiát sem fogadja el. Pedig az én gyerekem akkor is. Kb. 2 hete (de lehet hogy több is) közölte, hogy a kisfiam neki nem az unokája, csak a nagyobbik, ő bármikor mehet, a kicsit nem vállalja. Megmondta annakidején, hogy ne szüljem meg...Én közöltem, hogy ha neki csak 1 unokája van, akkor innentől 1 gyereke, és engem felejtsen el. (van egy öcsém)
Röviden, tömören ennyi.
:)). és amikor vasalsz, a tévé mit csinál? anyád tud erről?
LOL
Oké ,remekül hangzik,de bocsi a vasalódeszkám a tévé állványom!:))))
(Ez nem vicc)
:)))
Akkor most vetítsd át ezt a mondatot rád,és az anyádra.
Cilcike, ugorj fel egy kávéra :)) - most találtam fel a csokifagyis mentás jeges kávét :DDD.
és hozz magaddal egy vasalódeszkát :DD
Akkor egyről beszélünk,az
"Igen, úgy érzem akkor az anyai feladatoknak vége lesz(nevelés, irányítás, gondoskodás)és marad a kölcsönös szeretet , tisztelet és elfogadás két felnőtt ember között, akik segítik egymást egész életükben :)))"
számodra nem ezt jelentette?:)
ÓÓÓÓÓÓÓÓ Hát tényleg elbeszélünk egymás mellett és mindenki fújja a magáét. Elősször is nem alárendelem magamat gyerekemnek hanem inkább mellé.
A segítség nem csak abból áll, hogy mondjuk megfőzőm helyette az ebédet, vagy felásom neki a kertet, vagy elteszem a befőttet, vagy állandóan rám maradnak az unokák. Nem erről szó sincs. De ha és maradjunk pl az uncsinál ha éjjel kettőkor csörög a telefon és azt mondja anya nagyon lázas a pici mit tegyek akkor vagy elmondom vagy megkérdezem, hogy átmenjek-e segíteni. Vagy egy másik példa Zátonyra fut a házassága és át jön, hogy mit tegyen ?? Na akkor vagyok ott és segítek.
Oda tartom a vállam, hogy sírja ki magát, és keresünk együtt megoldást. Én így gondolom az örök anyáskodást. Tehát, hogy úgy mondjam a nehéz dolgokban akarok mellette lenni. Most már értem ???
Ne magadból indulj ki:))
Én nem vagyok sem felháborodva olyankor és nem is vitázom veszekszem velük ,egyszerűen csak elmondom mi a helyzet ,miért nem érek rá,és azt is ,hogy ha tud várni a meló ,akkor mikor tudok menni.
Elfogadtam ,hogy ők ilyenek,hogy minden azonnal kell nekik ,de ez még nem jelenti azt ,hogy ugrom is:)
Az pedig ,hogy ezt ,hogy fogadják ,az meg az ő dolguk.
"Lehet, hogy ők szeretnek mindent hamar elvégezni, nem ülnek a munkán és már egyedül nem megy ezért kérik a segítségedet Te meg elhajtod őket felháborodva ! "
Még mindig nem érted.
Nem elhajtom őket,hanem normálisan elmondom hogy mi a helyzet.
Ha te megkéred a lányodat majd valamire ,hogy segítsen ,akkor gondolom előre tudod ,hogy mikorra tervezed azt a munkát amihez segítség kell nem?
Én csak annyit szeretnék ,hogy időbe szóljanak,hogy tudjunk hozzájuk igazodni,ha feltűnt volna ezt az ő érdekükbe mondom nekik,mert amíg nem tanulják meg azt,hogy ne aznap szóljanak amikor kellene valami ,addig benne van a pakliba ,hogy nem fog menni a segítség.
Szerintem egy ablakpucolás nem olyan égető,hogy 3 nap múlva ne érne rá a dolog:))
Hozzám sem kell majd bejelentkezniük,és bármikor szívesen látom majd őket,ez természetes.De biztos lesz olyan is amikor esetleg rosszkor jönnek és nem fogok ráérni,és gondolom ezt meg is fogják érteni:))
Vagy te úgy gondolod,hogy akkor az a helyes ,ha lemondom?
Szerinted egy anyának mindig rendelkezésre kell állnia minden percében ugyanúgy mintha még mindig gyerekek lennének?
Hát én másképp gondolom:))
Szerintem meg nem kell elfogadni. Tudomásul lehet venni de nem kell elfogadni. Ahogy te sem fogadod el őket. Mert téged ne ugráltassanak,hívjanak előtte fel, kérjenek időpontot, egyeztessen veled, ha nem érsz rá segíteni gyümölcsöt szedni épp. Akkor te vagy felháborodva. Te is meg akarod változtatni őket. Pedig gondolom nem most lettek ilyenek. Mégsem fogadod el. Ez a tipikus bort iszik vizet prédikál eset. Lehet, hogy ők szeretnek mindent hamar elvégezni, nem ülnek a munkán és már egyedül nem megy ezért kérik a segítségedet Te meg elhajtod őket felháborodva !
Hmmmm?
Hát ezt !!!
ha telefon nélkül , csak úgy felugrik meglátogatni, vagy tanácsot , bármit kérni a gyerek, akkor fogadja el azt is , hogy ha épp az anyja nem ér rá, mert épp készülődik valahová, nem igaz?:)
Neked ilyen anya jutott,nekem olyan ,másnak amolyan,de akkor is az anyánk,ezen semmi nem változtat,ezt el kellene fogadnod,és őt is olyannak ,amilyen.
A gyerekeidnek te jutottál ,és nekik is el kell fogadniuk téged olyannak amilyen vagy,neked pedig a lányodat,fiadat ugyanúgy.
A szülő gyerek kapcsolatban mindig is lesznek konfliktusok ,hisz egy idő után már nem fogadják el az irányításunkat(miért is tennék?),de mi szülők azt hisszük,hogy meg tudjuk őket óvni a hibáiktól,csalódásoktól,pedig ezeken nekik kell átesniük,mint ahogy mi sem hallgattunk a szüleinkre ugyebár!:DD
További ajánlott fórumok:
- Tanácsot szeretnék kérni pszichésen beteg édesanyámmal kapcsolatban
- Mik a tapasztalataid a 90 napos diétával kapcsolatosan? Jót, rosszat...
- Működhet még valaha egy rossz kapcsolat? Merni és menni vagy maradni?
- Merckformin XR-rel kapcsolatban kinek milyen tapasztalata van? Tényleg komoly rosszullétet okoz?
- Lehet, hogy valakinek nem jár a szerelem? Sokan vannak pár nélkül vagy rossz kapcsolatban?
- Megromlott a kapcsolatom az anyámmal, de nem miattam