Rossz a kapcsolatom az anyámmal... (beszélgetős fórum)

Lehet, de nagyon sajnálom. Ez az első "online csalódásom"... Annyira értelmes, intelligens, a világgal és önmagával megbékélt embernek látlak (vagy csak képzellek el?), hogy azt gondoltam, Te vagy a minden tekintetben tökéletes (vagy legalábbis arra törekvő) családanya.

Engem az én "mintám" taszít, Fata. Én képtelen volnék nem szeretni, de mégcsak egy élethelyzetben elutasítani is a gyermekem. Lehet, hogy hülyeség, de ahogy elnézem őket, legelőször az jut eszembe, amikor megszülettek, amikor először pillantottam meg őket. Elég szentimentális, tudom, de így van. A nagyfiam arca most is olyan, amikor alszik, mint akkor... :)

Képtelen lennék nem elsősorban és mindenekelőtt nem az anyjuk lenni.

"mert az a fórum elvesztette az igazi témáját !!!"

Miért ,mert nem szidjuk épp az anyánkat ,és nem panaszkodik senki ,mennyire szemét volt vele?:))

Szerintem témánál vagyunk.

Miért ne lehetne leírni ,milyen lenne a jó kapcsolat egy anya és gyermeke között?

Szerintem meg a tolerancia a szeretet egyik pillére.

Ha azt mondod szeretsz valakit ,akkor szeresd és fogadd el őt olyannak amilyen.

De nem,manapság ha szeretetről beszélnek az emberek ,akkor inkább adok-kapok üzletről beszélnek.

Ha ilyen -olyan leszel ,akkor szeretlek,ha nem akkor nem szeretlek.

Lásd Ági példáját.

Az anyja elfordult tőle ,mert jobban érdekli mit szólnak a szomszédok ,mint az ,hogy elfogadja a lányát.

Szerinted szerette valaha is igazán szívből a lányát?

Szerintem nem.

Miért lenne ebből vita?:)))

Pontosan ezt szeretném én is,hát nem erről beszélek?:D

A te történeted is a kölcsönös szeretetről ,tiszteletről és elfogadásról szól.

Büszke vagy rájuk ,nem próbálod őket irányítani ,csak mellettük állsz ha szükségük van rád.

Erről beszélek!:)

Csak én mindezt úgy érzem ,hogy az életem része lesz ,de nem ezért élek csak,nem csak ők adnak értelmet az életemnek.

Most el kell rohannom mert telefonáltak az oviból, hogy lázas. Hát igen ez az pici különleges picifiam.

Senki más nem lesz beteg 35 fok melegben de ő igen.

Már rohanok is. Írjatok mert délután vissza térek, ha elaludt a drága.

Szia !!!

Szerintem mi igen is jó anyák vagyunk, ha a gyermekeink jók hozzánk akkor az elég bizonyíték, hogy mindent jól csináltunk, csinálunk. Nekem csak 3 és fél éves a a kis fiam. Minden nap mikor megyünk az oviba szed nekem virágot, a csöpp kezecskéjével tépi húzza de a végén sikerül leszakítania. Egy szer kérdeztem tőle "Miért kapok ennyi virágot és csak annyit mondott mosolyogva "Hát melt seletlek és te vagy az anukám" Ha rosszat is csinál és mérges vagyok rá akkor erre gondolok és már meg is nyugszom. Mert külömben nem vadok a balátja csak apa.

Tegyük fel.

Ha felugrassz anyukádhoz,mert meg akarsz beszélni vele valami fontos dolgot,ami nem két perc,és anyád épp már a táskáját rakja a vállára,kulcscsomó a kezében, mert valahová készül ,meghatározott időpontban ,előre megbeszélten,és te pont akkor állítasz be.

Anyád azt mondja ,bocsi kislányom ,de épp rohannom kell valahová,de ekkor-akkor már itthon leszek ,gyere fel ,majd megbeszéljük.

Te haragudnál anyádra?Felháborodnál ,hogy nincs rád épp akkor ideje?

Szia!

Tudod, nekem furcsa volt az, hogy "izomból" Írtál! De az megint egy másik téma volt...onnan már elkanyarodott a fórum, és a saját életünkre terelődött.

Azt gondolom, ebben a témában egyetértünk.

Az, hogy Neked anyukáddal ilyen a kapcsolatod, lehet, hogy a Te malmodra őrölte a vizet!:)

Maradj is ilyen, mert hidd el, megéri! A gyerekek a legfontosabbak az életben..nélkülük nincs levegő, nincs élet.

Anyukádat meg haggyad, magatokra összpontosíts, és minden rendben lesz!

Hisz' nekem sem volt boldog gyerekkorom, de ha ez volt az ára annak,hogy én szenvedjek, boldogan tettem!

Fel a fejjel, nem szabad a múlton keseregni!

Sok sikert a gyerekeidhez!! Ha már Neked nem sikeres, neki jusson a jóból!!

Üdv

Én is így vagyok a kicsikémmel, négyéves kislányommal. Szinte mindennap odabújik és elmondja, hogy szeret... mert ezt hallja tőlünk, apától és anyától... és ez olyan jó érzés!

Ha visszagondolok, anyámtól nem emlékszem, mikor hallottam hasonlókat. Csak a szigorú, megfeszített arca, mérges szemöldöke jut eszembe örökké.

Valami "ilyesmire", családi idillre gondoltam én is.

Tulajdonképpen a történtek ellenére mi is összejárunk, de sajna nincs meg a rátok jellemző őszinte odaadás és szeretet. Mi is segítünk, ahol csak tudunk nekik (az anyám a nagynénémmel lakik egy házban), kérés nélkül is, mert ő az anyám és a keresztanyám, de nem repesek a boldogságtól, ha mennem kell hozzájuk. Nem azért, mert nem akarok segíteni! Hanem mert tudom, hogy előbb-utóbb mindig rákezdi a szúrkálódást, piszkálódást, miegyebet. Magyarán nem szívesen megyek hozzájuk, mert hatalmas felhők tornyosulnak a viszonyunk fölött, amik bármikor összecsaphatnak.

"Amit említettél, az ráillik egy szoros barátságra, ráillik esetleg egy párkapcsolatra, de a szülő-gyermek kapcsolat nem lehet "csak ennyi"..."

Nem,szerintem nem illik rá.

Én valódi szeretetről beszélek:))

Arról amit a mai világba szinte csak a szülői (anyai)szeretet tud megközelíteni.

A feltétel nélküli,valódi szeretetről és elfogadásról beszélek.

Ha körül nézel a világban ,akkor sajnos nem láthatsz ilyent ,vagy csak nagyon ritkán ,még szülők esetében is.

"de nekem hiányzik így belőled az az igazi, valódi anyai odaadás."

Lehet hogy igazad van.

Talán sosem voltam igazi "anya",és azt hiszem nem is leszek.Ezek az érzéseim a gondolataim,nem hazudtolhatom meg önmagam.

Szia !!!

Nem igazán akartalak már megszólítani, és nem is akartam már hozzá szólni itt semmihez, mert az a fórum elvesztette az igazi témáját !!!

De annyira de annyira egyet értek veled még ha szerinted nem is vagyok normális. Az hogy anyummal nem jövök ki és már nem tudok neki megbocsájtani azaz én dolgom. Minden részletbe nem tudtalak beavatni mert 25 évet nem lehet leírni egy szuszra percről percre. De én is ilyen anya vagyok mint te. Minden percét élvezem ha velem vannak a gyerkőcök, szívesen töltöm velük az időmet. Én is sütöttem nekik palacsintát 37 fok melegben és nem bántam meg szívesen tettem. Nincs kerti party nélkülük. Ők hozzám tartoznak az életem részei elfogadtam a párját is olyannak amilyen. Ha őt szereti és boldoggá teszi akkor engem is. Nekem az a boldogság ha a gyerkőcök boldogok. És ha le is ordítják a fejemet ezért én igen is anya vagyok és leszek is amíg élek. És ha kell ott vagyok nekik bármikor is szükségük van rám. Szilveszterkor azt mondta a lányom, Hívd ki a nagyit (párom anyukáját) kérd meg hogy vigyázzon a kis-tesóra mert megyünk szilveszterezni az XY diskoba és nektek is ott a helyetek. Rátok fér egy kis kikapcsolódás. Nagyon jó éreztük magunkat. Mint két barátnő. És pont ezekért az apró figyelmességekért büszke vagyok a lányomra és imádom. Remélem ha a kicsi fiam is felnő ő is ilyen figyelmes lesz. Ez csak egy volt a sok kedvessége közül. Tehát száz szónak is egy a vége igen büszke anya vagyok és anya is akarok maradni. Ez mellett tudok a férjemre és magamra és a picire is elég időt szentelni. És nem megfelelni akarok másoknak csak egyszerűen számomra így kerek a világ, így vagyok boldog.

A sebek nem gyógyulnak, én ezt hiszem. Talán halványodnak és nem nyalogatjuk őket nap, mint nap, de nem gyógyulnak.

Néhanapján, egy-egy helyzetben én is úgy érzem magam, mint az a bántalmazott, megalázott kislány, aki voltam. Gyűlölöm az érzést.