Rossz a kapcsolatom az anyámmal... (beszélgetés)

Na szóval én is ilyen anyával rendelkezem,az apám sem különb,de x év után már hiába csengenek vissza a szavaik,tetteik,már egyáltalán nem fájnak ,sőt nem is várok el tőlük semmit,mert elfogadtam őket olyannak amilyenek,szeretem őket ,úgy ,ahogy vannak és meg bocsátottam nekik mindent amit tettek.

DE.

Felnőtt nő lettem és mióta ezek a "tantuszok" leestek a fejemben,azóta nincsenek rám bántó hatással,mert nem tudnak meghatni a "jó tanácsaikkal",mert tudom mit és hogyan akarok ,és úgy is cselekszem,nem nekik kívánok megfelelni.

Ha megkérnek valamire nem átallok nemet mondani,ha nem érek rá,mert nekem is családom van ,oldják meg másképp ,ha nem tudnak előre jó pár nappal szólni ,ha segítség kell.

Nem érdekel a hegyük,sem az ki szedi le a gyümölcsöket a fáról,az övék ,oldják meg valahogy,ha épp nem tudunk szívesen kimenni esetleg cserit szedni.

Stb ,stb.

És ezeket a dolgokat meg is szoktam nekik mondani ,egyenesen és őszintén,ugyanis gyerekkoromban épp eleget vártam alamizsnáért,amikor jó jegyet vittem haza,vagy épp rendet raktam,vagy rajzoltam nekik egy -egy képet,elég volt.

Már nem kell ,hogy azt mondják jó kislány vagyok,sem az ,hogy szeretnek egyáltalán.

Egyszóval ,felnőttem és külön életem van,ne velem próbálják betölteni az üres életüket :)))

Nem csak úgy gondolod, hanem ez így is van!!!!

Én sem a lányomat kérem meg, hanem elsősorban a férjemet, ha ő nem ér rá, akkor jöhetnek szóba a gyerekek....

De igen épp azt írtam, hogy próbáltam 20 éven keresztül de most már bele fáradtam. Nem tud semminek örülni. Csak egy példa: Tavaly kihoztam nyár elején, hogy pihenjen, kertben legyen, ne az 1 emeleten. Vettem neki dinnyét hogy kedveskedjek 200 Ft volt kilója nem az ár miatt írtam csak viszonyítás kép. A reakció nem az volt,hogy köszönöm, hanem az: " Ilyen szar dinnyét még nem ettem" Vettünk másika arra is az volt a válasz.

Nem lehet a kedvére tenni. De sok ilyen apróság volt. Egy kedves szava nincs. Állandóan méregeti az embert. Amikor meg egyedül maradt a lakásba mindent felforgatott, kutatott.

Amikor megszületett a kisfiam, sajnos koraszülött volt felhívtam, hogy ne jöjjön be mert inkubátorba van az intenzíven és nem engedik be, az válaszolta nem is akart bejönni mert hideg van, majd ha jó idő lesz és felmelegszik az idő eljön hozzánk. Januárba született a gyerek Május végén jött ki.

20 éve egyszer sem próbáltál megbocsájtani neki és elfogadni olyannak amilyen.

Mégis mit vársz tőle?

Elolvastad amit írtam ??? És értetted is ??? 43 éve leszar nem foglalkozik velünk. Azt sem tudta mikor lettem szóba tiszta, nem tudta megmondani mi volt az első szavam ! Ha eljött csak azért tette, hogy megmutassa az új rongyát amit épp akkor vett. Én pont az ellenkezőjét tettem a gyermekemmel !! Óvtam, védtem, de hagytam neki mozgás teret. Ő csak most hülyült meg.

Az agy kordában tartását meg úgy értettem, hogy nem hajlandó megvenni a gyógyszert mert drágállja az árát. 40 éve ilyen. Csak az új göncök érdeklik. És igen is tudatában van, hogy mi van körülötte. Csak elfelejt dolgokat, hogy mit hova tesz el, vagy kinek ajándékozza oda és utána a közvetlen családtagjait gyanúsítja lopással.

Egy mondat ami mindig vissza tér gyerek korom óta:

"Úgy utálom ezeket a kölyköket, alig várom, hogy elköltözzenek" és ezek az ő szavai. Jó lenne ha nem ítélkeznél rögtön. Azt hittem ezen a fórumon az ember kiöntheti a lelkét és vigasztalást kap. De tévedtem.

Ja és 20 éve megoldást keresek a kapcsolat helyreállítására de bele fáradtam nem érdeket. 1-2 hónap normális aztán minden kezdődik elölről.

Hát ennyi.

Türelmesebb lennék vele, megpróbálnám megérteni és nem mennék bele minden konfliktusba, egyszerűen elfogadnám olyannak amilyen volt, a saját hozzáállásomon változtatnék. Nem volt egy egyszerű eset soha, de a betegség tette első sorban olyanná, amilyen volt,

Az hogy nem mész bele egy konfliktusba, szerintem nem jelenti azt, hogy meghunnyászkodsz, inkább azt, hogy átlépsz felette. Ha már változtatni nem lehet.

éppen pontosan...

:(

Szépen viszitek tovább a családi mintát generációról generációra. A lányod kapcsolta a saját gyerekével pont olyan lesz, mint a tied a mamáddal.

72 éves és nem hajlandó az agyát kordában tartani? Az meg sem fordul a fejedben, hogy a szenilitás egy olyan betegség amikor nincs tudatában annak, hogy mi van körülötte? Többnyire együtt jár egy kis agyérelmeszesedéssel, sőt nem ritkán agylágyulással. Nem gonoszságból teszi, más világban él, más a mérce. Nem várhatsz el tőle "normális" viselkedést, mert számára az a normális, amit ő tesz.

Keresd a megoldást, amíg nem késő, mert lehet hogy néhány év múlva a lányod fog rólad ugyanígy nyilatkozni.

ne harcolj, fogadd le ami van, és változz te először...az nlc.hu oldalán találtam egy szakétői fórumot remek bloggal a Hellinger terapeuta oldalán, olvasgass..anya-lánya-unokája viszonya mélyre nyúlik, én is tanulom a magamét..sok baj kellett, hogy anyámat közeledni engedjem magamhoz, és megbocsátani kezdjek neki, magamnak, a lányommal való viszonyom rendezzem...most, vagy soha..

de erről mintha Kea írt volna....önemésztés és áltatás, fórumcsevej helyett nézz utána magaddal mit tehetsz, hogy anyád is változzon.

Igen én is így vagyok vele, hogy ugyan nem mutatom neki, hogy megbántott, de azért nyilván fáj a lelkemnek, hogy soha semmiben nem tudok egy kicsit sem jó lenni. Valószínüleg ezért csinálom a második diplomámat saját erőből, és ezért gondolkozom a harmadikon, hogy talán elismer. (persze tudom hogy ez hülyeség)

Most megtaláltam életem párját, aki nagyon sokat segít benne, hogy másként értékeljem a dolgokat, és hogy elég erős és magabiztos legyek ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom, és ne vegyem fel amiket mond. És azért pontosan azért, ami lentebb felmerült, én sem akarnék örökre összeveszni (pedig már lett volna rá okom), de ha már nem tudnék tőle többé bocsánatot kérni, örök életemben bánnám. Így inkább nyelek egyet, nem mutatom hogy megbántott, hanem próbálom inkább azt hogy nekem milyen jó, és hogy én jól csinálom a dolgaimat és boldog vagyok és nem tud megbántani. Szerencsére ez a Kedvesem segítségével nem csak pókerarc, hanem így is van. De nem könnyű - én is szívesen mennék haza, és megölelném, és elmesélnék neki mindent, és meghallgatnám őt is, stb. stb. de hát ez van....

Sziasztok !!!

Hát én mind a két végletről tudnék beszélni.Anya és gyerek szemszögéből is. Én az anyámmal ott tartok, hogy már nem is vagyok hajlandó beszélni. 72 éves szenilis de gyógyszereket nem hajlandó szedni ami az agyát kordába tartaná. Rettenetesen hiú és csak magával törődik. Már minden testvére elfordult tőle.(ő a legidősebb)

Én hetes bőlcsibe, oviba, és egy darabig suliba is jártam. Többet foglalkozott a pénz keresetével mint velünk mert van egy öcsém is. Pedig csak egy konyha lány volt. Mégis inkább a munkahelyét választotta nem minket.

Annyit van egyedül és képzelődik, hogy egy idő után már nem tudja mi a valóság és mi a képzelet.

De anya is vagyok és a lányom nem beszél velem. ő most 21 éves. 18 évesen még a bugyiját én mostam, kinyaltam a seggét, azt csinált amit akart, csak annyit kértem tőle, hogy tudjam mindig merre jár. Bármi baja esne tudjam merre keressem. Mindig megbíztam benned. Sajnos sokáig nem jött a gólya és igen 39 évesen szültem egy kisfiút(most lehet fikázni). Mikor kiderült, hogy terhes vagyok már 5 hónapos voltam. Nem volt vissza út. A leányzó meg fogta magát és elköltözött. De csak haza járt és hozta a barátját is. Ettek, ittak, pihentek és ahogy jöttek úgy mentek. Nem rég volt egy hasi műtétem és megkértem segítsen kitakarítani mert nem emelhetek. Egy napot segített aztán mondta, hogy ha nem gáz inkább strandra megy mert nagyon meleg van. ÉN befejeztem a takarítást ő meg megsértődött és azóta nem beszél velem. Régebben is össze kaptunk, akkor azt mondta, hogy zavarja hogy túl kedves, és rendes vagyok vele.

Nekem volt egy rossz példa az anyám és én nem akartam olyan lenni. Most annak iszom a levét ??

Állandóan veszekednem kellett volna?? Na most ilyen mi van ?? Hát ennyi. Kivárom amíg lehiggad. Meg nem hunyászkodom 43 évesen. Még szenilis nem vagyok !

Az érzem pontosan, amit sajat2009 leírt. Semmi nem jó neki, amit csinálok, folyton csak kritizál, állandóan belémköt, egy jó, kedves, elismerő megjegyzést nem tesz soha felém.

Nem tudom, és nem is akarom figyelmen kívül hagyni őt, mert mégiscsak az anyám, és akármit is csinál, kötődöm hozzá.

Szia!

Nálunk is ez a felállás,anyukám 62 én 33 éves vagyok.Szerintem átlagos a korkülönbség,nem tudom mi a baj ezzel?Nekem nagyon jó gyerekkorom volt,anyukámmal mindent meglehetett beszélni,barátnői viszony volt.Egészen addig,amíg meg nem találtam életem párját.Utóbb kiderült "féltékenység" volt benne,hogy elmúlik az ami volt közöttünk,nekem más lesz fontos.Sajnos eltávolodtunk egymástól,de ez az élet rendje,hogy kirepül a gyerek a "fészekből" és vár rá az ismeretlen élet.Szerintem nem "kell" csak a gyereknek tűrni,alkalmazkodni a szülő,mindig szülő marad és a gyereknek éreznie kellene,hogy szeretik és hogy számíthat rá akármiben,akármikor!!!