Nem tudom elfogadni, hogy a páromnak már van egy gyereke! (beszélgetős fórum)
Na látod, ebben igazad van, ha ezt nekem valaki ilyen bölcsen kifejtette 15 éve, biztosan nem így döntök. (Bár akkor nem lenne a kislányom.)
Anicska22, nem is kell magyarázkodnod.
Egyébként szerintem aki még nem élt gyerekes férfivel, az nem igazán tudja, hogy miről van szó. Kívülről még látszódhat akár szépenk is. De én is megtanultam, mi a magyarok Istene, a férjemnek két kamasz gyereke volt, amikor összekerültünk. Én nem ragozom, de majdnem ráment a házasságunk, talán azon múlt, hogy nem akartam visszabatyuzni a szüleimhez, és ez a dac segített kibekkelni az éveket.
Pedig a férjem szeretett, csak gyenge jellem, konfliktus kerülő alkat, a kölykök pedig a maguk sunyi módján ott tettek alám, ahol tudtak.
Azóta 15 év telt el, van egy közös, 13 éves lányunk. A két gyerek már harmincas, a húgukat igazán soha nem kezelték testvérükként, mindig az utált nő gyerekét látják benne. Szerencsére a kislányom végtelenül kedves, alkalmazkodó, még az ő szívüket is meglágyította valamennyire, de igazán sose fogadták el, miattam.
Bocs, ha szókimondó voltam, de aki nem volt ebben benne, az nem is tudja. A kislányomnak ha EGYETLEN tanácsot adnék párválasztás terén, az lenne, hogy gyerekes pasit SOHAAAA!!!!
Feleslegesen is magyarázod, a megmagyarázhatatlant.
Nem tudom, kit olvastál eddig... Vagy miket képzelegsz a sorok közé... Még mindig ugyanazt az egyet nyilatkozom a kislányról: nem tudom őt sajátomként szeretni, de ezt a tényt csak én tudom, hiszen őfelé és apja felé ezt nem mutatom ki. Tapintattal vagyok a párom irányába, akinek halálosan rosszul esne, ha bunkó lennék a kislányával, aki nekem soha nem ártott... Jogtalan lenne a ridegség, ráadásul még a páromat is magam ellen fordítanám. Ezért választom inkább a megadást, ha a kislány csak magának szeretné az apját pár órára. Ebben mi a frász ravaszság van? Nem értem... Hagyom magam alárendelni a kislánynak, csak azért, hogy az apjának és neki jó legyen... Ami a világ legtermészetesebb dolga és soha nem hagyta el a számat panasz emiatt. És annak köszönhetően, hogy próbálom felé kimutatni a tőlem telhető legjobbat, viszonzásként ilyeneket kapok tőle, mint pl. a hasra puszi a kisöccsének... De nem fogok a semmi miatt magyarázkodni.
Sajnos, egyetlen szavadat sem tudom elhinni, azok után, ahogy eddig a kislányról nyilatkoztál.
Te nagyon ravasz vagy és én sajnálom a kislányt, mert tökéletesen lehet látni, hogy mit művelsz...
Nem tudom, hogy pontosan mit értettél azalatt, hogy "miért vállalt gyereket a férfitől, hiszen az semmire nem jogositja fel, és semmivel nem lesz előrébb a másik kisgyerekkel szemben". Úgy érződött, hogy ez nekem szólt. De félreértés ne essék, nem azért vállaltunk babát a párommal, mert versenyezni akarok a kislányával, hanem mert a mi kapcsolatunk 6 év alatt megérett egy közös babára. Ennyi. Ha versenyezni akartam volna, már 3-4 évvel ezelőtt "becsúsztattam" volna egy babát. Nem, szó sincs ilyenről. Mi jól elvagyunk a párom első kislányával, igaz nem egy kristálytiszta anya-lánya kapcsolat (nem is lehetne az), de az ő kis lelkének a nyugalmáért megpróbálom szeretni. Egyszer azt mondta, hogy olyan vagyok neki, mint ha a nővére lennék. És csakis az apja boldogsága érdekében nem taszítom el a kislányt magamtól. Azzal elveszíteném az apukáját. 5 hét múlva megérkezik a közös kisfiunk és a kislány már nagyon várja a KISÖCCSÉT (!). Már most úgy szereti, mintha az édes testvére lenne (simogatja a hasam, puszit ad rá) és mi mást tehet ilyenkor egy ember, minthogy engedi, hogy szeresse, hiszen tényleg annyira szereti... :)
Pontosan.
Sosem értettem meg azokat, akik egy gyermeket nem tudnak elfogadni.
No igen, magam is így gondolom, csak ezt nem írtam bele a mondókámba.
A legnagyobb vesztes pont az, aki a legkevésbé tehet minderről: szegény "mostohagyerek".
Egyetértek veled, aval a kiegészítéssel, hogy én azt nem értem, miért vállalt gyereket a férfitől, hiszen az semmire nem jogositja fel, és semmivel nem lesz előrébb a másik kisgyerekkel szemben.
A férfi előző házasságból származó gyerekpét végtelenűl sajnálom, mert joga volna a szeretethez és nem egymostohához, már pedig a topikinditó útálja.Ez tisztán látszik.
Ha engem kérdezel: Nyilván a kapcsolat legelején kiderült, hogy a Párod nem független ( mármint hogy gyereke van).
Ha Neked ez a helyzet így elfogadhatatlannak tűnt, akkor miért kezdtél ennek ellenére kapcsolatot a gyerek apjával?
Ez a lehető legnagyobb kicseszés, olyan csiki-csuki szerű dolog: akkor kellesz ha nincs veled a gyerek, tedd Őt ahova akarod, nekem csak Te kellesz.
Bocs, de akik nem függetlenek, azok úgy "érvényesek" egy kapcsolatban is hogy bizony ott a gyerek is velük bármikor és bármeddig.
Szabadon dönthettél volna az első randi után--vagy még előtt--úgy hogy kösz, így nem kérsz a Pasiból.
Hogy idáig jutottatok, az egyértelműen a Te hibád, és ha az a kisgyerek nem harmonikus lelkű felnőtt lesz majd ( amire nagy az esély) az is nagyrészben a Te hibád lesz.
Rexona.Nem vagyok ilyen helyzetben,de azért elolvastam a topikot.Már kérdezték páran,neked hogy esne,ha a párod nem fogadná el a gyerekedet?Mivel bántott meg az a kicsi,hogy utálod?Azzal hogy él?Ő NEM tehet arról,hogy megszületett!!!!Ha egy kicsit magadba nézel meglátod,hogy lehet szeretni azt a kicsit.Ne hogy az mond,jól esik egyedül lenni otthon,amíg ő a gyerekével pl.karácsonyozik.Ha meg sem próbálsz közeledni,a későbbiekben csak rosszabb lesz.Ezen csak te tudsz változtatni,senki más.És azt ne várd a párodtól,hogy te fontosabb leszel a gyerekénél.Örülnöd kellene annak,hogy így viselkedik vele.Ha meg nagyon zavar,hagyd el.DE:Ha igazán szereted,akkor elfogadod,mert ezen nem tudsz változtatni.Szerintem ha sokáig így viselkedsz,te jársz rosszabbul.
Okos nő vagy!Gratulálok a babához!
Szerintem, ha annyira zavar a helyzet, akkor fejezd be az egészet,sok olyan pasi futkos a közeledben, aki pont rád vár. Írd össze, mi a jó a jelenlegi kapcsolatban, s mi a rossz. ha több a jó, mint a rossz, akkor maradj, de próbálj beszélni a pasi fejével, hogy mit érzel, ha meg több a rossz, akkor próbálj kilépni az egészből, ha lehet.S más oldalán megtalálni a boldogságot.
Szia! Szerintem is tanulságos a történeted és azt gondolom,ha te is anyává válsz nemsokára még több mindent meg fogsz érteni.
Bár nekem nem aktuális hál istennek hogy lekopogjam egy ilyen helyzet,de meginditott a történeted és az volt a fejemben pont , az a kérdés amire végül a végén te magad is leirtad a választ......Miért nem vársz kisbabát, egy saját közös gyermeket a párodtól.....ez megoldást jelentene némileg az érzelmeidre és a kislány is kicsit megtanulna osztozkodni a szeretetben.
De nagyon örültem hogy babát vársz! Sok sikert! Drukkolok és hidd el majd ha megszületik a pici, nem csak a kislány lesz a fontos! és ennek örülök.
Kedves Rexona! Remélem, nem késtem el nagyon a hozzászólással, de véletlenül ráakadtam a kérdésedre és szeretnék segíteni a saját történetemmel. Hosszú lesz, de így lehet csak megérteni. Szinte hajszál pontosan ugyanez a sztorim, mint neked. A mostani párom a volt barátnőjével 6 évig élt romlott kapcsolatban. Úgy gondolták, talán egy baba megmentheti a viszonyukat. Persze nem mentette meg... Épphogy megszületett a kislány, én megismerkedtem az apukájával. Az első perctől kezdve egy síkon járt az agyunk, szinte minden közös volt bennünk, ugyanazok voltak az elveink, az életcélunk, a személyiségünk, szóval egy életre szerelmesek lettünk egymásba. Ő szakított a kislány anyjával, új életet kezdett velem, ami miatt mindenki haragudott ránk. Ami persze evidens, hiszen egy apa elhagyta a családját, én pedig "szétzúztam" egy családot (ami már így is az összeomlás szélén állt). A volt barátnő így gyerekestül a párom szüleihez költözött, akik remekül összemelegedtek az évek során és kiváló partnerek lettek a hűtlen apuka kibeszélésében. 2 évig nem is látogatta a párom a kislányt, pedig imádta... Telefonon kérdezősködött felőle, hogy jól van-e. Nem látogatta, nem is volt rá lehetősége, hiszen otthon őt mindenki gyűlölte. Látni sem akarták. Aztán mindenki rájött, hogy ez az ember bizony hiányzik otthonról és ezt az embert az új párjával kell elfogadni, mert nélküle egy tappodtat sem tesz, úgyhogy újból szent lett a béke, immáron velem kiegészülve. De ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy az ex-barátnő az anyósom legnagyobb barátnője maradt, illetve a kislány még mindig a párom kislánya. A volt barátnő ezentúl is napi szinten járt át anyósomhoz bájcsevegni, amitől a plafonra tudtam volna mászni. A párom pedig elkezdte behozni a lemaradását, ami a kislány nélkül töltött éveket illeti. Ergo midenki törődött mindenkivel, csak velem nem. Én akkor nagyon a padlóra kerültem, úgy éreztem hogy levegővé váltam. Ráadásul a párom családjából akivel csak beszélgetésbe elegyedtem, mindenki automatikusan az ex-barátnővel megesett sztorikat emlegette fel, gyakran olyanokat, amiben a párommal együtt "szerepeltek". Persze ezért nem lázadhatok egy percig sem, hiszen 6 év az 6 év volt, velem pedig még a család nem élt meg közös élményeket. Szóval teltek a hónapok, az évek és szerencsére az ex-szel is sikerült összebarátkoznom. Mindezt csakis azért, hogy a páromnak jó legyen. Ez volt az első nagy áldozathozatalom a régi közös sztorik hallgatását és lenyelését leszámítva. Pedig ennek nem is kellene áldozatnak lennie, hanem egy természetes dolognak. Nagyon féltékeny voltam az ex-re, de beláttam, hogy nem zárhatom ki örökre a párom életéből, hiszen egy csomó olyan dolog lesz az életben a kislányuk miatt, amiért együtt kell, hogy működjenek. Féltékenykedésnek pedig semmi helyét nem láttam -pedig rettenetesen az voltam eleinte (alaptalanul)- mert a párom csak engem szeret (amit mindenki előtt kimutat), a régi kapcsolat lezárult (amit mindenki előtt kimutat), és nyilván nem kezd bele újra egy eleve halálraítélt kapcsoltba. Ez a felismerésem a számára hatalmas megkönnyebbülés volt és azóta vagy hármasban intézzük a kislány dolgait, vagy egyszerűen csak hagyom, hogy kettesben megbeszéljék. 5 év után már tudom, hogy mit várhatok a páromtól, ezért teljesen megbízom benne. Hallottam már számtalanszor beszélgetni őket és semmi érzelem nincs a hangjukban. Ez tiszta sor. Viszont ott van az ominózus kényes ügy, a kislány... Lehet, hogy most megvetnek páran, de én sem tudom szeretni azt a kislányt. Nem megy... Pedig kívülállóként nézve egy tünemény. Illedelmes, szeretetreméltó, kedves és okos. És mégsem tudom szeretni. Talán amiatt, hogy egyszerűen nem tudok tőle nyugodtan kettesben lenni a párommal. Ha meglát minket együtt az apjával, akkor addig furakodik, amíg szét nem választ minket, utána pedig kisajátítja magának a páromat. Én meg eloldalgok, hiszen arra gondolok, hadd legyenek együtt, úgyis olyan keveset látják egymást. Valahol viszont mégis nagyon bánt, de muszáj "megadnom magam", hiszen ez a kislány imádja az apját és az apja is őt. El kell fogadnom ezt a mostoha helyzetet, hiszen az életem adnám a páromért és belegondoltam, hogy ha szeretem őt, akkor nekem az a fontos, ami neki jó. Csak ugye régebben én is kiköveteltem magamnak a párom teljes figyelmét és azt, hogy rajtam kívül szűnjön meg a világ a számára, hiszen így hittem biztosnak azt, hogy csak engem fog szeretni. Pedig ez mekkora butaság... Nem szeret kevésbé, csak éppen van egy gyereke, aki meg nem tehet arról, hogy ilyen körülmények közé született, emellett még elég nagy dilemma neki, hogy hogyan tudjon igazságosan "kétfelé szakadni" és ilyenkor a felnőttnek kell megértőnek lenni és helyesen gondolkozni. Így jelenleg most úgy élünk (abszolút viták nélkül), hogy az ex a mai napig anyósom 2. számú menye, a párom csak a legszükségesebbeknél áll szóba az ex-ével hogy nekem ne legyen rossz, én pedig fejet hajtok az előtt, ha együtt szeretne lenni a kislányával, hogy neki ne legyen rossz. Adok is és kapok is. Csak így működik. Hosszadalmas folyamat volt ez, de csak ezen a módon nem fogod elveszíteni a párod! Mert ők is besokallhatnak egyszer attól, hogy folyamatosan választaniuk kell. És hosszútávon mindig a gyerek győz. Mindezt 17-19 évesen éltem át, tettem meg és azóta 33 hetes terhes vagyok a közös kisfiunkkal... Boldogan élek csak amiatt, hogy nem voltam gyerekes, bár igazán gyerek voltam... Sok sikert!
[link]
itt egy videó, hogy mik a lépések, ha nem tudsz angolul, akkor is nagyjából látszik. meddig jutsz el?
na közben apjokkal kibékültünk, végülis tisztáztuk, hogy attól kaptam agyzsábát, hogy tegnap este is tudta már, hogy ma menni kell, de nem merte mondani. biztos már fél a hisztitől :) de ha logikusan gondolkodik, így is lett hiszti, csak nagyobb, szóval próbálok itten rávilágítani, hogy a sunyulás nem éri meg, remélem, felfogta.
Ezen jót nevettem! Bocs! Vannak örültek még..:D :D
igen, igen, én is szoktam mondani, hogy egyetlen mentsége, hogy akkor 19 éves volt, a csaj meg 18, és hosszú szőke haja meg nagy melle volt :))
én amúgy agybajt kapok ettől a típustól, az önállótlan, másokat igénybe vevő nőtől... milyen nő már az, akinek 32 évesen azért nincs jogsija, mert 3szor megpróbálta, és mind3szor megbukott KRESZből??
(persze mindenki más hibás)
bezzeg gyereket azt akart.. aztán amikor meg fáj a foga a gyereknek, akkor mindenkit fellármáz, meg riadókészültségben a rokonság, mert jaj. de kiad 50ezret hogy valami mágus feltérképezze a vízereket a házban, de taxira, arra már nem fussa.. röhej, na.
Értem én! Viszont tök mindegy hogy hibbant vagy sem:( Sajnos a párodnak élete része volt(valamilyen szinten őt is jellemzi)nem véletlenek a választásaink....ez a kapcsolat róla is szólt!!Ezt kell elfogadni,majd átértékelni.Ha a párod nem tud nemet mondani és képviselni magát és téged amellett,hogy jó apa is tud maradni,akkor még bőven benne a van a csaj által kreált játszmákba érzelmileg,(ami működtette a kapcsolatukat)ami szintén nem egészséges személyiségre vall.Itt neked kell dönteni mi éri meg NEKED és mi az a pont ami már nem...Tudom,hogy nehéz. Sok szerencsét és kitartást még inkább tisztán látást:-)))
nem voltak egyébként összeházasodva, de a történet a következő:
találka olyan 18-19 évesen, onnan nagy szerelem, csaj szülei elég jól eleresztve, papa rektor az iskolában, szóval persze nem tűnik rossz választásnak. a csaj már akkor lájtos pszichó tüneteket mutat, pl beköltözés család által tulajdonolt belvárosi lakásba ketten, de minden reggel át kell menni szülőkhöz "reggelizni", meg ott dekkolni egész nap. aztán már vacsizni is (ketten), aztán gyereket akar (apa ekkor 20 éves, és pánikol). első terhesség elvetet, nagy sokk, sírás, második megtart, harmadik is. folyamatos szülőknél levés, mindenki otthon dolgozik. pasi nincs elengedve sehova, nincsenek barátok, egyedül nem mehet se dolgozni, se sehova. külföldi munkák élből visszautasít (csaj közben egyszer félrelép!) . kb 28 évesek, amikor csaj rajtakap pasi, hogy mellszépségverseny nézeget az interneten. (bazz ki az isten nem nézi meg, még én is!!). onnantól csaj közli, hogy megsértette mint nőt, blabla, nincs több szex, pasi reménykedik, hogy helyre lehet hozni, párterápia, hellinger-terápia, tökömtudja mi. terapeuta megállapítja, hogy csaj nem bír elszakadni a szüleitől. a karrierje sikertelen, mert igénybe kéne vennie az apja segítségét, de dacból visszautasítja. rá két évre - eddigre pasi albérletbe költözik - kiderül, hogy a csaj 3 éve szeretőt tart. terapeuta szerint már ráadásul túlságosan kötődik hozzá (a szeretőhöz) érzelmileg. pasi visszaköltözik közös ház, csaj haza a szülőkhöz. én így ismerem meg, azóta megy az a téma.
a pasi megvan még, de a csaj szerintem hibbant, és fogalma nincs, mit akar. szerintem.
Persze érthető,hogy rossz egy kapcsolatban ha nem csak két ember alkalmazkodik egymáshoz(sokszor az is nehéz),hanem 6-7 vagy ki tudja mennyi...exek,gyerekek...
Bár én az asszonyka helyébe akár milyen sok segítségem lenne,nehezen élném azt meg,hogy mindenki a nyakamon él.Elég nehéz így új párkapcsolatot kialakítani,és saját élete élni.Sokkal egészségesebb,ha külön élne,és akkor mennének a gyerkőcök oda ha anyukának külön programja van.Gondolj bele mindig ott lennének körülötted gyerkőcök,anyós,bébiszitter meg a mindenki.Én megőrülnék TUTI!Így könnyen elmosódnak a határok is,és nehéz kiválni.A párod kilépett a házasságból a családból a nő benne maradt....nehéz így,még ha könnyűnek is látszik kívülről.De ez csak az én véleményem.:)
Most beszéltem vele, és állítólag anyósék ma dolgoztak, nem értek rá, és tegnap fél tizenegykor telefonált a csaj, hogy jaj, a gyereknek fáj a foga, és menjen át reggel.
most pont ezt írta: "ha sír a gyerekem, hogy fáj a foga, szerintem a legtermészetesebb, hogy elviszem a fogorvoshoz, pont azért, mert az anyja nem képes rá egyedül."
szóval valójában igaza is van, meg nem is. és nem vele van az igazi probléma, hanem annyokkal, aki, ha akármi van, mindent mással csináltat meg. tudom, hogy úgy élnek, hogy az anyós főz, mos 6 emberre (2 gyerek + csaj + a húga + férj), anyós hétvégén hajnali ötkor kel, hogy sütemény is legyen, meg vasalt ing, a csaj heti 4x fél napot tanít valami iskolában, ennyi. így is 2 bébiszitter jár hozzájuk, a csaj sose vásárol és semmit se képes egyedül elintézni. csak utálom, hogy ettől függök én is.
Bocs,hogy ezt írom,de nem lehet hogy itt más is van a háttérben nem csak a gyerkőcök.Akár milyen jó apa legyen valaki,ha kell neki egy nő,és vágyik rá,akkor igénye is van arra a szombatra neki ugyanúgy,mint neked.Itt azt kell tisztáznod vele,hogy miért nem tud nemet mondani!! Könnyen el lehet dolgok mögé bújni és másokat okolni,így nem kell felelőséget vállalni a döntései után.Közbe ki tudja ő mit akar?????
Az az érzésem, hogy az anyjuk folyamatosan zsarolja az apjukot azzal, hogy rossz apa, és most is ez történt. Ez persze egyáltalán nem igaz, csak az exasszonyban van egy ilyen feloldatlan görcs, mert hát elég furcsán lett vége az egész kapcsolatnak 13 év után, és bár a pasim olyabá tűnik, lerendezte ezt magában, azért ilyen pillanatokban kiderül, hogy van ám még lelkiismeret-furdalás, és csicskáztatni is mindig lehet.
A sztori valóban eléggé különös, leírom, ha érdekel. Nem is különös, csak talán nekem furcsa, mert én 2-3-4 év után kiléptem mindig a nem működő kapcsolatokból, nyilván nehezen értem meg, hogy milyen, amikor két ember egymást nyúzza tizeniksz évig úgy, hogy mindkettőnek az az első kapcsolata. Ennek talán akkor sosincs vége?!
Bocsáss meg, nem az észt akarom osztani!
A körülményeiteket sem ismerem, csak amit leírtál.
Ennak alapján én sürgősen elgondolkodnék azon, hogy jelentek-e valamit ennek a pasinak.
Amit előzőekben írtam, ahhoz tartom magam, de a Te eseted a kivétel, ami erősíti a szabályt!
Nagyon durva!
Hát nekem nem megy ilyen könnyen az önzetlenség. Még hét közepén megkértem, a szombat legyen az enyém, mert vasárnap egész nap dolgoznom kell (a pasim egész héten otthon dolgozik, 10 percre a gyerekeitől, akik már a héten is ott voltak 2szer - tegnap is), erre most derül ki, hogy már ott dekkol anyóséknál! Tegnap este hívtam, jöjjön át aludni (á, most már lefekszem, mondta ő), erre most derül ki, éjjel telefonált az anyjuk, hogy sír a gyerek, mert fáj a foga, és most kora reggeltől ott van. De nem fogorvoshot mentek, hanem játszanak...
Egyrészt nem értem, miért nem lehetett ezt már tegnap este megmondani (hamár úgyis messengereztünk folyamatosan), hogy azért nem jön át, mert kora reggel oda akar menni... mondjuk nyilván azért nem, mert kértem, hogy szombaton legyün együtt, másrészt hogy a fenébe tud egy hétéves gyereknek annyira lukas foga lenni, hogy sírjon? nem mellesleg úgy élnek, hogy egy házban az anyjuk, a 28 éves húga, a nagypapa, meg a nagymama + 2 bébiszitterjük is van!! szóval nem értem, miért nem lehetett a. elvinni reggel fogorvoshoz b. miért kell reggel nyolckor apát átrángatni - játszani??
További ajánlott fórumok: