Nem tudom elfogadni, hogy a páromnak már van egy gyereke! (beszélgetés)

Te nagyon el vagy varázsolva,azt hiszem...

Pedagógus ide vagy oda...

Pont a témában keresgéltem szakirodalmat így találtam ezt a fórumot.

Olvasgatva a hozzászólásokat, azt tudnám mondani: erre a szituációra is igaz, hogy, aki nincs benne ne ítélkezzen...3 éve vagyok ebben a helyzetben, idén elvileg összeházasodunk (bár most már nem vagyok biztos benne), megértem a téma indító hozzászólást az elfogadással kapcsolatban, nem hogy szeretni, de néha elfogadni is nehéz egy "másik" gyereket, még ha nincs is a kapcsolatban nekem saját, külön gyerekem. A történetem röviden: Teljes boldogság, minden jól működik mikor nincs velünk a barátom kisfia, hullámvölgy és gyomorgörcs, mikor velünk van...Nagyon nehéz elfogadni, hogy elvárás, hogy legyél jelen, főzz, gondoskodj, játssz a gyerekkel, de ne szólj bele a nevelésbe, nem szólhatsz rá, nem adhatsz tanácsod,nem formálhatsz negatív véleményt mert akkor az apa magából kikelve védi a gyereket ellened, aki elvileg élete párja vagy...ilyesmi egy normális családban, a két "igazi" szülő között elvileg nem fordul elő. És bár nekünk tényleg így kell elfogadni ezt a helyzetet, és a gyerek nem tehet semmiről, de azt senki sem veszi figyelembe, hogy nekünk is csak egy életünk van...és bizony egy ilyen kapcsolat lemondás egy elkövetkezendő "normális" életről,mert az a "másik" gyerek mindig ott lesz, a problémákkal, hisztikkel, és persze az édesanyjával a háttérben (nem beszélve az anyagiakról)...és ha éppen nincs ott, akkor bármely meghitt pillanatban előjön az édesapjából, hogy bárcsak itt lenne...és ez bizony néha nagyon rosszul tud esni, mert egy "normális" szülőpár is van néha meghitt kettesben, gyerekek nélkül.Másrészről ennyi megaláztatásban, amit ettől a gyerektől elszenvedtem, még életemben nem volt részem, ő engem kiabálva utasít, dirigál, ugráltat...az édesapja nem szól...egy "normális" családban szerintem a 2 szülő azért valamennyire összetart (az én szüleimnél így történt), van köztük egy intim viszony,közös múlt, még a gyerekek születési előtti időből megmaradva...nálunk ez nincs meg. Első pillanattól volt gyerek a kapcsolatban...És bár pedagógus lévén úgy gondoltam, meg fogom tudni oldani ezt az élethelyzetet, mára kezdem feladni...úgy érzem magam, mintha egy fordított Hamupipőke szituációba kerültem volna, mikor is a "mostoha" a családba bekerült új személy van elnyomva, érzelmileg kifosztva...Gondoltam rá, hogy könyvet írok az egészről, mert ha nem lennék benne én sem hinném el, hogy miket enged meg magának a mai világban egy kisgyermek...:) persze ez nyilván köszönhető a manapság eluralkodó liberális nevelésnek is, mikor a gyerek veszi át az irányítást a családban, már öt évesen véleményt formál,körülötte forog minden, a szülő pedig nem mer és nem is tud nevelni-fegyelmezni...hát még egy "pótszülő"...Kedves fórumozók, aki egy gyermekes párt választ, készüljön fel, hogy lélekben nagyon erősnek kell lennie...de biztosan vannak jó példák is. Könyv a témában: Fischer Eszter: Édes mostohák. Ja még egy gondolat: nem hiszem, hogy egy nőnek másodhegedűs szerepet kell betöltenie, a gyerek után a kapcsolatban,ki az az édesanya, akinek bevallottan nem fáj, hogy ő csak második lett az édesapa életében,mióta meg van a gyerek??? egy normális családban/ felnőtt kapcsolatban ez nem így van,nem is kellene rangsor... a gyerek előbb-utóbb kirepül...talán külföldre...marad a szülő, marad-e párja??!!Önzőségnek tartom, ha valaki azért akar gyereket, hogy majd "legyen, aki rányitja az ajtót öregségében" és nem azért, hogy elindítson egy új életet, de ez már egy másik téma :)

Nekem se menne..

Anyósom bevállalta anno, de neki se ment, a szegény gyereknek meg nagyon szar volt. Volt, hogy neki elfelejtett karácsonyi ajándékot venni..

Beszéltem mással. Ott is hozott a férfi egy gyereket a házasságba, aki velük élt. Ráadásul problémás volt, mindenféle zavaros, meg diszlexiás, meg ilyenek. A nő hordta mindenhova, mindent megtett érte, a gyereknek lett szakmája, befejezte a sulit, stb.. Közben lett saját gyerek. Ő szerette a "hozott" gyereket is, de persze, hogy bevallotta, hogy a sajátját jobban..

Ez így van sajna..

Szerintem esetleg elfogadni lehet, meg elnyomni az érzéseket, de ez olyan marha jól senkinek se esik...

Kedves Kérdező!

Én tudom,mit érzel!! Mindig ilyen pasiról álmodtam,mint akivel most együtt élek! Szerelmes vagyok és tudom,érzem,hogy Ő az igazi! Csak egy a bökkenő,van egy kisfia.

Mielőtt megismerkedtünk volt egy mondhatni futó kapcsolata.

Megtörtént,amit nem akart! A Nő mindenáron megtartotta volna a babát. Megpróbálták együtt,nem ment.

Megismerkedtem vele! Már akkor olyan bizsergést éreztem mint előtte soha! Azonnal elmondta,hogy hamarosan apa lesz!

Én azt mondtam nekem SOHA nem lesz olyan pasim,akinem van gyereke,vagy volt már házas! Tessék

Bevonzottam!!

Telt múlt az idő ,összeköltöztünk! Még szerelmesebb lettem! Nem tudtam milyen érzelmi nehézséggel kell majd szembenéznem! Azt hittem simán kibírom... Apukámnak hasonló a story-ja.

Megszületett.. Életem legszörnyűbb napja! Nem mellesleg a Nőszemèly megkeserítette a párom életét.. Iszonyatosan éreztem magam! Ez igazábólegy csodálatos nap,egy kis ember született .. Én meg magam sajnáltatom .. Elrontom ezt a pillanatot amit a párom csak velem tud és csak velem akar megosztani ,hisz én vagyok a legjobb barátja!

Persze míg megnem született mindig tÁmasza voltam! Mondta is,hogy örökre hálás lez,hogy megmentettem ,mert ilyen fiataol igy apának lenni nem könnyű..

Most nekem kellett segítség.. No lényeg a lényeg, egyik nap jól voltam másik nap szarul..

Azóta egy év telt el és még mindig dühös vagyok!

Miért nem én lehetek az első? Itt van életem szerelme akinek mindent megadnék .. Erre elveszik tőlem azt amit a legjobban ÉN szerettem volna. Miért ? Miért? Szomorú vagyok..

Megelégeltem magam! Egyszerűen nevetséges,hogy ülök a tökéletes életem felett és egy olyan dolgon bosszankodom amin változtatni nem tudok.

Elmentem Családállításra!

Aki még nem hallott róla röviden: ismeretlen emberek segítenek meglátni,tudat alatt mi/ki gátol abban,hogy megtaláld az életedben a harmoniát egyensúlyt! Ez persze sokkal összetettem,de most nem ez a lényeg.

Ott rájöttünk, Apukám miatt nem tudom elfogadni ezt a helyzetet( pedig régen azt gondoltam miatta lesz könnyebb)

Minden figyelmet amit a két húgom kapott azt én sosem kaptam meg. Haragudtam minden babára persze az a vicc,hogy az összes picúrba szerelmes vagyok( talán euért is fáj,hogy nem én szülhetek először)

Tudom nevetséges,hogy TUDAT alatt féltékeny voltam rájuk,de amikor megszülettek még én is csak gyerek voltam.

Nem tudtam azt amit most! Hogy szükségem van a figyelemre a szeretetre .. Velen sosem volt peobléma. Nem kell annyit törődni mint a testvéreimmel!

De ezt csak cipeltem magammal évekig. Ezért ragaszkodtam minden jött-menthez! Ezért tettem meg mindent ,hogy szeressenek! Lábtörlőként használtak ,azért,hogy egyszer azt érezhess szeretnek! Ha mindent megteszek akkor biztos szeretni fognak! ..

Na most a szerelmem teljesen más! Ő igazán szeret! Úgy ahogy vagyok! Megtanított mérgesnem lenni,és őszintének! Hogyan legyel önmagam!

Tökéletes lehetne leszámítva a babát.

Még nem találkoztam velük! Azért is ,mert eddig a Nőci annyira szemét volt ,hogy nyomdafestéket nem bír.. Ok nélkül bántotta. Majd egyik napról a másikra tök cuki lett. Furcsa.. Engem kikészít! Biztos féltékeny is vagyok!

Végül csak annyit szeretnék mondani!

Nagyon nehéz magunkkal megküzdeni! Biztos,hogy van oka amiért nem tudod elfogadni!

Sok okos hozzászoló van :)

Igen ezt mi választottuk! Én újra és újra Őt választanám!

Az is igaz,hogy olyan férfira nem tudnánk felnézni,aki nem foglalkozik a gyermekével! Persze bele se merek gondolni,hogy ha nagyobb lesz mi lesz.. Hogy egyszerre kell mindenhol lennie(látom apukámon ,hogy lehetetlen... Felemeszt) de pont ezért kell partner lenni!

Mindig úgy érdemes élni,hogy objektíven vizsgálod az eseményeket!

Neki is szar lehet! Úgy nő fel a gyerek,hogy nem lehet ott .. Nem láthatja minden sorsfordító pillanatát..

De talán van jó oldala! Az én pasim már most szeretne tőlem kisbabát :) jo hallani! Jó beszélni róla! Nekem fontos ,ő tudja ezt :) y

Beszélni beszélni beszélni!! Minél többet beszélsz az érzéseidről annál könnyebb lesz :)

Bízz magadban és bízz a párodban!

Ha ő az igazi akkor jöhet bármi :) állj ki érte és te is hallgasd meg őt! Sok fájdalma lehet! Tudom!

Az tényleg jó tanács,hogy nyelj egy nagyot és hívd át magatokhoz a gyermeket!

Hidd el,hogy szeret Téged! A kismanót meg egész másképp! Csak ezt én is nehezen ismerem fel :)

Nagyon szép életet!

Legyél bátor!!:)

De! De nem csak egy gyerek hanem egy igazi család! Tervezzük a közös gyereket, de egyszerűen nem tud tovább lépni, a múltban, házasságában szerzett kudarcok és sebek miatt. Tudja, hogy nagyon elszúrták a házasságukat, és az egészet nem kellett volna megcsinálnia. És ő maga is azt mondja, hogy nem is igazi kötelék, apa-lánya viszony van közte és nem is erre vágyik, hanem egyszerűen lelkiismeret furadlása van. És ezt akarja csillapítani.

És amíg ezen nem tudjatúl lépni, vagy megoldani,addig lehetetlen cscalád alapításba fogni.

hát, ha a gyereke, akkor nem sok mindent lehet tenni. Tegyen pontot az ügy végére

De ha ennyire nem szoros a viszony, érzelmileg sem, akkor nem lehet, hogy egy gyerek iányzik neki? És erről kellene beszélnetek?

Nagyon lelketlen leszek. A szülő gyerek viszony szétszakíthatatlan kapocs. Nem értem , miért az anyját látod benne? Miért nem párodat? így kell elfogadnod. Állítsd át a gondolkodásod, mert ezen te csak veszíthetsz. Tudtad az elejétől, hogy van a gyerek. Szereted te a párodat? Akkor hogy lehet, hogy azt nem , aki belőle van?

nem tudom elképzelni azt az érzést, amit írtál...

Részben nálam is hasonló a helyzet. Én sem bírom sajnos elviselni a párom előző házasságából való gyerekét. Akárhogy igyekszem, akármivel próbálkozom nem megy. Már 3 éve együtt vagyunk a párommal és az elején nehezen vágtam bele pont amiatt mert egy elvált férfi volt, de ő azzal nyugtatptt, hogy semmi gond, a gyereke messze van(több mint 1000 km-re) és nem fog bezavarni a mi kapcsolatunkba. Ez így is volt kb az első 2 évben. Az utóbbi egy évben viszont egyre jobban ragszkodik hozzá, egyre jobban vágyik a gyerekkel való kapcsolatra. És nem igazán értem miért, mi változott meg benne amiért igényli ezt a kapcsolatot? oké, tudom, hogy a gyereke, de eddig soha sem volt igazi kapcsolat a gyerekével,sem a gyereke anyjával. A nő más nemzetiségű, nem is beszél magyarul, a gyerek sem tud, egy szót sem. A párom sosem élt igazából velük együtt, folyton külföldön dolgozott. A saját bevallása szerint is a most 11 éves gyerekével jó ha két évet élt együtt, azt sem folyamatosan. Szóval mi változott? Miért akarja hirtelen ezt a gyereket(aki mellesleg cseppet sem hasonlít rá). A amióta együtt vagyok a párommal én kb 4szer találkoztam a gyerekével. Ő pedig félévente látogatja meg 1-2 napra, vagy a gyereket hozza el hozzánk. Tudom, hogy ez rettentően kevés idő és el kéne tudnom viselni de nem megy! Lehet, hogy rettentően lelketlen és önző embernek tűnök emiatt, de nem megy így! Az elején tökéletes volt minden és nekem az az állapot kell! Nem tudom elviselni a gyereket, mert amikor ránézek az anyját látom benne, és egyszerűen komunikálni sem tudok vele, mivel nem tud magyarul. Újabban a párom azt fontolgatja, hogy magához akarja venni a gyereket,vagyis hozzánk, hogy közösen neveljük, aminek persze a gondolatától is rosszul vagyok! És sajnos a gyerek anyja is támogatja ezt a gondolatot, mivel neki csak púp ez a gyerek az új kapcsolatában. Mit csináljak? Hogy vegyem ráa páromat finoman, hogy ne tegye ezt? Hol marad az elején tett ígéret, hogy nem zavar be a gyerek, mert messze van? És tényleg semmi kapcsolat nincs közöttük,11év úgy telt el a gyerek számára, hogy félévente látja az apját és telefonon hallja, meg persze ha valami kell neki egyből az apját hívja(ezt megtanulta az anyjától).

Nehéz. Szeretem a páromat, és tényleg sokat próbálkoztam, mindig veszek valami meglepit a gyereknek, programokat szervezek neki amikor nálunk van, játszom vele,de ez csak kényszer, nem tudok vele igazán kedves lenni, nem tudom elviselni. És tényleg nem értem a páromat miért akarja annyira ezt az egészet, hiszen akárháynszor nálunk volt a gyereke, engem kért meg hogy vegyek ki szabit, hogy tudjak a gyerekre vigyázni, mert ő dolgozott és konditerembe járt.

Hiába próbálok vele erről finoman beszélni, egyszerűen nem lehet. Az a válasz, hogy a dolgok megváltoztak és ő akarja ezt a kapcsolatot a gyerekével, ezt a nem létező kapcsolatot.

Van valaki hasonló helyzetben? Mi segíthet? Mások hogy tudják ezt a helyzetet kezelni?

Én tényleg azt szeretném, hogy minden olyan legyen mint az első két év: gyerek nélkül, csak félévente meglátogatja 1-2 napra a gyereket,de nem része a mi életünknek.

Hu de egy önző vagy te,a pofám leszakad...

"a férfinak mindig ott marad az a család, vagyis segíteni kell nekik időnként, a gyereknek venni ezt-azt, mindig odafigyelni rájuk, hogy minden rendbe van-e."

Basszus...még az is rendjén lenne,ha engedélyt kérne a GYEREKEITŐL,hogy szeretne gyermeket az új párjától!Még akkor is,ha már azok a gyerekek felnőttek időközben!Nem érezhetik SOHA azt,hogy le lettek cserélve.Férjet/feleséget lehet,mert van olyan,hogy megtaplósodik a másik,de egy gyereket sem kell lelkileg hazavágni azért,mert a felnőttek idióták.Micsoda dolog ez már!

Bocsi.Te jöttél később.Tudd már a helyed!

Amúgy meg...ha neked nem fontos az,ami az állítólag szerelmednek rendkívüli módon az,akkor te nem szereted őt igazán.Tudod mit?Kopj le róla.Így oldjad meg szépen,állj arrább.Mert egy szalmaszál keresztbetételét sem kérte tőled.Nem kérte,hogy neveld,fogadd örökbe,egyáltalán,hogy bármit kezdj az információval!Ha úgy tetszik:semmi közöd hozzá!De a szívének egy darabja akkor is ott van.Ez fáj?Ez sok?Milyen ember vagy te?Ahelyett,hogy élnétek kettőtök életét nyugiba és ha menni akar oda,akkor vedd úgy,hogy néha egyedül akar lenni.Nélküled.Bezzeg ha tényleg ezt óhajtaná,az rendben lenne,lefogadom.Szép.:S

Na szóval.Lépj csak le szépen.

Döntsd el, mit szeretnél!

Egy gyerek mindig fontosabb, mint egy új kapcsolat!

Nem olvastalak végig, de van egy gyerek, akit valakik akartak, életre hívtak...

A párodnak korábban volt a gyermeke anyja, mások, és most TE.

Nem kell elfogadni a gyereket, és a párodat sem! A gyerek mindig fontosabb lesz, mint Te!

Ebben a témában nekem is van rossz tapasztalatom. Talán nem baj, ha itt leírom. Az biztos, hogy a gyerek semmiről nem tehet, ám a volt feleségekben nem lehet megbízni. Velem megtörtént, hogy összejöttem egy elvált férfival, akinek volt 2 gyereke előző házasságából. Az Ő gyerekeivel nem találkoztam, mert a találkozásainkkor nem hozta el. Már külön éltek, mikor összejöttünk. A kapcsolatunk már egy ideje tartott, és jól megvoltunk, amikor visszament a volt feleségéhez és a gyerekeihez. E-mailben szakított és írta meg. Nagyon megviselt. Hatalmasat csalódtam. Ha külön mentek, miért keresett új párt, miért mentek külön, ha mégis kellenek egymásnak? Ez évekkel később újra megismétlődött velem egy másik férfival, aki már 2 éve élt külön a feleségétől, és ott is volt 2 kisgyerek. Két évig voltunk együtt, még beszéltem is a volt nejjel, tudta, hogy együtt vagyunk. Az Ő gyerekeivel találkoztam is, és foglalkoztam velük, főleg a kislánnyal, a fiu olyan fura volt. Aztán visszament Ő is, és együtt vannak azóta is. Nem boldogok. naakkor elhatárotam, hogy mégegyszer nem állok szóba gyerekessel. És mit ad Isten, eltelik megint pár év , én is idősebb lettem. Mostani párom, 50 évesen 12 éves lány apukája. Megismerkedésünkkor már 5 éve külön élt a volt nejétől. A gyerek kéthetente jön hozzánk hétvégén 1 napra. Először nagyon féltékeny voltam rá, és azt éreztem, hogy mégsem kéne a párommal maradni. Nehéz küzdelem volt. Közben jó kapcsolat alakult ki köztünk, nekem panaszkodta ki magát. Bizalmába fogadott. Nagyon vigyáznom kell, mit mondok előtte, mert az anyja és a nagyanyja kifaggatja, nagyon tudnak kavarni. Rávettek, hogy vigyem el a lányt strandolni. Elvittem, aztán nagy kavarodást csinált belőle az anyja. Felhívta a páromat, az apját. Mindegy, kedves leszek hozzá, de óvatos leszek. És soha többet nem viszem el sehova, csak az apjával. Vagyunk egypáran ilyen , hasonló helyzetben. Kitartás, remélem a helyzeted jobá válik.

Köszönöm ,hogy leírhattam az én történetemet.