Mennyire tudja tönkre tenni egy előházaságból hozott gyerek az új párkapcsolatot? (beszélgetés)

Én már felnőttem. És ha nem láttad volna pont én írtam, hogy gyerekben is és mostohában is éppen annyi rossz szándékú van.

Te nem bírod elviselni, ha valaki nem hajlong a véleményed előtt. Igenis vannak rosszindulatú gyerekek, ezt vagy fel tudod dolgozni vagy nem. És ehhez nem nekem kell felnőni....

Egyáltalán nem vetheti meg őt senki! Ő nem felrúgta a családot, nem te verted szét másztál bele...

Az özvegység egy más kategória! Joga van mindenkinek egy másik párt keresnie, és nem magányosan élni az életét! Helyes döntése volt a férjednek a határok kijelölése, de ő tehette mert nem erkölcstelenül lépet veled kapcsolatba! Nem volt könnyű dolgod. De gondolj bele, hogy tudna az olyan ember kijelölni határokat aki maga is sáros, hazug és aki maga se tartotta be a határokat! Ja és hogy vár el tiszteletet az aki ilyen hazug kapcsolatból lép bele egy család életébe! Tudod sokkal több ilyen fórumra és a médiában is szükség lenne rá hogy az emberek tisztába legyenek vele mennyire nem könnyű egy már meglévő családba belépni, az erkölcsi normákat helyére tenni!

Böbe, elolvastam.

Hát, nagyon sok kitartást kívánok Neked!

Még az a mákod, hogy nem kell együtt élned a férjed fiával.

Szerintem amúgy ne strapáld Magad, nem kell erőltetni a kapcsolattartást.

Minden jót Neked!

Így van, személyesen éltem át.

A férjemnek amúgy két gyereke van, a lány volt 14, a fiú 15, amikor elvett feleségül a párom.

Előtte egy évig "jártunk", ami azt jelentette, hogy hét végén náluk voltam, közös programokat szerveztünk, vagy csak otthon voltunk, stb.

Én nem robbantottam szét amúgy családot, a férjem 8 éve már özvegy volt. Aztán egymásba szerettünk, és értem én ,hogy nem kellett volna belemenni, de tényleg mintha a lelki társunkat találtuk volna meg egymásban.

Igyekeztem a gyerekeivel is rendes lenni, de nem volt rám igény.

A lánnyal volt főleg gond, ő szabályos trónfosztásnak élte meg, hogy asszony kerül a házhoz (de azt hozzátenném, hogy amúgy semmit nem csinált előttem sem, lusta volt, a konyhát elkerülte, már előttem is, szóval nem egy házitündérkét túrtam ki a konyhából).

Aztán amikor lányunk született, na az volt neki az igazi pofon, ahogy én próbálom analizálni a dolgokat így utólag).

Lényeg a lényeg, sok éjszaka aludtam el bőgve, sok este feküdtünk le veszekedve, és mindig a gyerekein ment a hajcihő kettőnk között. (Én a mai napig nem tudom, ahol nincs előző házasságból gyerek, ott egyáltalán min lehet veszekedni. Mi sem a pénzen, sem a házimunkán, sem a kettőnk kislányán soha nem veszekedtünk, azóta sem).

A lényeg, hogy a férjem bár elég konfliktuskerülő, de amikor már úgy látta, hogy totál idegösszeomlás szélén állok a gyerekei miatt, akkor viszont kijelölte a határokat, és a mai napig hálás vagyok neki érte: Megmondta a gyerekeinek, hogy én a felesége vagyok, szeret engem, és ha akármit is csinálnak, akkor is ott maradok.

Be se mondjam, a kapcsolatom a gyerekeivel nem lett jobb, de ezzel mintha tudomásul vették volna, hogy ha sokat feszegetik a húrt, akkor az apjuk jóindulatából veszíthetnek.

Hát, ez van.

Tudom, sokan persze megvetik a férjemet, akik ezt olvassák, biztosan engem kellett volna kipenderítenie a házból, és feláldozni a szerelmét a gyerekei önzésének oltárán.

Hát, nálunk nem így volt, kiállt mellettem, (igaz, amikor már majdnem késő volt, de megtette).

Én pont erről beszéltem itt! Én magam nem mennék bele ilyen kapcsolatba pont azért mert annyi előttem a negatív példa!

Azt nem értem miért nem látják ezt mások.

Örülök hogy leírtad, mert te személyesen mentél végig ezen, szerintem aki mást mond mellé beszél!

Viszont ha a topic indítója férfi, akkor csodálkozom, mert a pasik általában könnyebben elfogadják a nő gyerekét.

A nő sokkal nehezebben fogadja el a férfi gyerekét, én az ismeretségi körömben is csak ilyet látok.

Hát igen. Az ok az volt, hogy özvegy apuci 8 év után belém mert szeretni. Én elhiszem, hogy ez bazi nagy lelki törés, de nehogy már ne tudja feldolgozni egy 14 éves lány.

Tényleg igyekeztem, nagy beszélgetések, csajos napok, (mozi, kirándulás kettesben a lányzóval), de amikor láttam, hogy értelme semmi, akkor én már nem törtem magamat.

Amúgy meg, aki nem volt benne, az persze nyugodtan mondhat véleményt, de nem tudja, miről beszél.

27 évesen anno én is valami szép és nemes dolognak tartottam, hogy egy család leszünk, a lányával inkább barátnő félék. Aztán hogy kicsit sem volt nyitott az egészre, én hagytam, nem csináltam magamból teljesen hülyét.

Két barátnőm is így van. Mindkettő egy tündér csajszi. De ha a férjük előző házasságából lévő lányokról van szó (egyik 14 éves, másik 16 éves), hát mindkét barátnőm kifordul magából.

Ezt hozza ki belőlük a helyzet.

Amúgy érdekes, mert én például nagyon szeretem a férjemet (17 éve vagyunk együtt), de a gyerekét én sem tokkal vonóval, sem anélkül, soha nem tudtam szeretni, és most sem szeretem. Ez van.

Mindenkinek jobb lesz: a gyereknek, a nőnek, és neki.

Ebből már nem lesz normális kapcsolat.

Ez mind nagyon szép. Csak amikor leülsz egy sütike mellett beszélgetni, és a kiscsaj a szemedbe mosolyog, eljátssza, hogy nem érti, miről is beszélsz, hiszen minden szép és jó, stb.

Aztán közben a hátad mögött mószerol ahol ér, hazudozik rólad.

Vannak ilyenek is, nálunk így volt.

Azt amúgy nem mondom, hogy tönkre tudja tenni a kapcsolatot, de meg tudja ingatni. A mi házasságunk is táncolt már borotvaélen, és ha a közös kislányunk nem lett volna, simán leléptem volna. Végül maradtam, nem bántam meg.

Közben vettem csak észre, hogy nem anyukáról van szó. A mondandóm lényegén az sem változtat.

Szóval hangulatos, barátságos körülmények között azért ajánlatos lenne elbeszélgetni. És megjegyzem: a legtöbb tinédzser, kiskamasz akarva-akaratlanul is hazudik... A felnőtt sose felejtse el, hogy ő is volt tizenéves... Próbáljátok tudatosan elviselhetővé tenni az életeteket. Így jártok mindketten jobban. Előtte azért anyukával is beszélgetni kellene. Ami még nagyon fontos: mindketten egyet mondjatok, a nézeteltéréseket ne előtte beszéljétek meg. Érezze, hogy biztonságban van, nem kell félnie. A következetesség azonban mindig a legfontosabb.

:) Nagyon jó, olyan jó ilyet hallani. :)

Jól csináltátok. Ez valóban nem arról szól, hogy a kötelezettségek közösek, de ha rá kell szólni, akkor már a te gyereked én gyerekem. Vagy együtt csináljuk, vagy sehogy.

Jajjj de édes! Aranyos. :)

Ha neked ez okozott boldogságot, akkor semmi probléma nincs ezzel. De vannak többen is, akiknek fontos, szükségük van egy társra. Miért kellene lemondani róla?

Amikor a fiam kicsi volt, "apukát keresett nekem"... Kérdeztem tőle, hogy akkor ki lesz az neki, akihez feleségül megyek. Azt mondta, hogy az apukám, mert ő nevel fel és gondoskodik rólunk. Ekkor 4-5 éves lehetett.

Mindettől függetlenül inkább egyedül maradtam. És tudom, jól döntöttem. És még most is azt mondja 29 évesen, hogy ő szeretne oltárhoz vezetni...