Más-másság (beszélgetős fórum)

Drága TTomtom!

Nem kell heterosító tabletta.Hidd el, hogy NINCS szükséged rá! Te így vagy tökéletes, mint minden LMBT ember. Fogadd el magad. Járj meleg közösségekbe. Segíteni fog. Ha segítség kell szívesen segítek,amiben tudok persze, csak írj. :)

Egyébként 5che az én férjem és én is büsze vagyok rá ;)

Bátor és tiszteletreméltó, ahogy ezt a dolgot kezeled. Biztosan nagyszerű és erős ember vagy , hogy idáig el tudtál jutni. Bennem rettenetes szorongást és szégyent okoz ez az egész, ha kiderül, ha sejtik, ha megváltozik a hangnem velem, és kerülni kezdenek, nem segítenek a mjunkámban. Egyfajta "kis izé" leszek a heterók környezetében. Mint egy gennyes pattanás.

Jártam pszichológusnál, de alapjaiban nem lett jobb a pánik-szorongás kombó. De gyógyszert meg mindke szedjek? Heterósító tabletta nem létezik ...

Nem olvastam az összes hsz-t, hosszú lett volna, de a vitafolyamokból leszűrtem, hogy ugyanazok a pro és kontra vélemények zajlanak, mint szinte mindíg.

A témában készült egy nagyon jó tanulmány, amit úgy gondolok tananyagként kellene általános iskolában oktatni. Fischer Eszter Nehéz együttélés c. munkájáról van szó, a neten elérhető. Ez a mű megragadja a lényeget, olyan tökéletes, hogy mindmáig a legjobb írásnak tartom a másság témakörében, pedig elég sokat elolvastam, elhihetitek! Üdv.

Egy kis olvasni való :)

[link]

A te helyzeted lényegesen összetettebb mint egy átlagos helyzet, de a környezetemből hozzám érkező információk alapján bizton állíthatom, hogy pillanatnyilag a leginkább jellemző az, hogy az emberek (a meleg/leszbikus) emberek nem mondják el a munkahelyükön szexuális hovatartozásukat. (Bár a leszbikusságot könnyebben elfogadják, ezért úgy tűnik hogy a leszbikusok könnyebben elmondják. Mint hozzászólásodból kiderült, tévedtem)

Részemről nem csak munkahelyemen, de életem minden területén azt a "módszert" használom, ami évek óta bevált. Vagy kellek így, vagy ne kelljek. Ami azt jelenti hogy közvetlen környezetem minden tagja tudja rólam mi a helyzet. Beleértve a főnökömet, a munkatársaimat, és azokat az embereket akikkel együtt dolgozok. S mivel egy elég nagy cég alkalmazottjaként tengetem életem, ezért ez több száz embert is jelent/jelenthet. De ugyanúgy tudja minden barátom. Egyikük sem fogja várni tőlem hogy megjelenek valahol egyszer egy nagymellű cicababával. Inkább azt várják mikor láthatnak együtt a férfival aki boldoggá teszi napjaim. Egyszerűen könnnyebbnek tartom (már) ezt a megoldást. (Hozzáteszem, nem volt ez mindig így, és, súlyos tehernek érzetem a kitalált történeteket és hazugságok tömkelegét, kitalált kapcsolatokról nőkkel.) Nincsenek felesleges (kitalált) történetek. Nincsenek hazugságok. Nincsenek féreértések. Ha valakinek nem tetszik melegségem, vagy az hogy néha úgy mesélek/beszélek szerelmemről hogy szinte repülök, és zavarja hogy egy férfiről van szó, az bizony tehet egy szivességet. Ez az egy nyomorult életem van (persze lehet hogy több is, csak az előzőekre nem emlékszem :D ... és könnyen meglehet hogy ez az utolsó életem) sokmindent nem akarok benne csupán boldog lenni. Emiatt ahol csak lehet büszkén állok ki. (Nem melegségemre vagyok büszke, csupán arra hogy bennem van annyi, hogy vállaljam önmagam.) Sajnálom azokat a "sorstárasimat" akiknek titokban kell élniük boldogságukat ami emiatt szerintem sokkalinkább boldogtalanság. Úgy vélem az ember van annyira társas lény, hogy bánatát és boldogságát is meg kell ossza valakivel. Előfordul idönként, hogy az embert olyan boldogság éri, ami szétfeszíti belülről, és muszály hogy megossza más valakivel, mert annyira boldoggá teszi. És ha nem teheti ezt felhőtlenül, vagy csak a történet elferdítésével, akkor nem érheti el célját soha. Kell hogy legyen barát aki tudja mi az ami boldoggá tesz!

Leni, sok boldogságot!:)

<3

És az is, hogy látják rajtam, hogy valamiért nem okés a reakcióm... szval. válok, azt gondolják, hogy egyedül maradok, szomorúnak kéne lennem... és én meg vigyorgok, meg pirulok folyton, mint egy szerelmes kiskamasz... mert tényleg szerelmes vagyok... és ez látszik rajtam.....

Különben meg... az a két ember, akinek tényleg el akartam mondani... rendesek... Nekik jó, hogy elmondtam, mert képtelen vagyok a boldogságomat teljesen magamba fojtani... ha találkozunk... ha csak eszembe jutnak az együtt töltött napok... elönt a forróság....... és ez látszik... rajtam minden látszik...

Nem könnyű ez a munkahelyi el nem mondás...

Nekem legalábbis...

Amikor mondták most a válásom miatt, hogy előbb-utóbb kell találnom másik pasit, mert főleg a kisfiam miatt kell, hogy legyen mellettem egy férf, és mondtam, hogy nekem nem kell férfi, és mondták, hogy: "ugyan már, fiatal vagy még".... én meg csak ráztam a fejem, hogy nem kell...

És, persze, semmi közük hozzá, de akkor se szeretem az ilyesmit...

Nem szeretem, hogy nem mondhatom el, hogy azért nem kell nekem FÉRFI, mert NŐ kell, és kész, emésszék meg, vagy utáljanak ki...

Csak ez a lapítós titkolózás... amikor én amúgy elég nyíltan beszélek szinte bármiről... és most... eh... utálom ezt :(((

Igen tudom, pont ma volt egy ezzel foglalkozó cikk a nőklapjacafén, onnan másoltam ezt a részt is.

Én a gyerekemre rettentő büszke leszek, akármilyen lesz :)

Egyébként Czeizel fia is meleg..na és? Miben más?

Czeizel sem tagadja meg a fiát,mint ahogy más normális szülő sem..egyébként hallottam nyilatkozni is erről..nagyon egyenes embernek tartom!!!!!

A jó istent meg tegyük el máshová szerintem!:)

mégegy dolog az ellenlábas bandának:

Czeizel Endre:

Az X kromoszóma hosszú karjának végén található a homoszexualitásért felelős gén, és anyai ágon öröklődik. Olyan, mint a balkezesség.

Na ennyit az orvososdiról is... NEM betegség... bár majd biztos meggyőztök, hogy az összes balkezes is pokolravaló sátánfajzat és Isten csak a jobbkezeseket szereti...

mekkora mákom van hogy jobbkezes hetero vagyok.. tuti a mennyországban végzem.. micsoda megkönnyebbülés..

sziasztok...

látom, időközben kevésbé aktív ez a fórum, én talán nem is írtam bele semmit, most nem néztem utána.

bevallom nem olvastam egészen végig, az első néhány oldalra visszamentem.. de szörnyű volt, amiket ott láttam...

Leni, Lyrian, spinelli, homokóra (bocsánat, ha nem jut eszembe mindenki)

Ti FANTASZTIKUSAK VAGYTOK a szememben..

köszönöm a toleranciátokat, azt, hogy olyanok vagytok, amilyenek. Pont ugyanúgy gondolkodunk, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen csodálatos és toleráns emberek véleményét olvashattam itt.

Basset, Zsóka54 és Leiahhh

Ha olvassátok..

Elkeserítő az álszent, álkeresztény és korlátolt hozzáállásotok a homoszexualitás kérdéséhez.

Istennel jöttök, meg a Bibliával.. Kik vagytok Ti?..

hogy meritek magatokat jó kereszténynek beállítani, ha ilyen sok gyűlölet és meg nem értés van bennetek?...

Jöttök mindenféle vallással... mindenféle vallások szent könyveivel.. valódi szexuális aberrációkhoz hasonlítjátok a homoszexualitást... szánalmas..

Szánalmasak vagytok.

A szeretetet nem lehet és nem is szabad korlátok közá szorítani. Nem egy péniszt vagy egy vaginát kellene látnotok a szeretet és a szerelem mögött hanem egy LELKET, egy EMBERT.

Ha valakit szeretsz, ha valakibe szerelmes vagy TELJESEN MINDEGY, hogy milyen nemű... a lelkét szereted, azt aki...

megértem azokat, akik nem akarnak egymást felfaló homoszexuálisokat látni az utcán...

abban van igazság hogy ez nem tarozik ilyen formában mindenkire, mint ahogy azt sem akarom látni ahogy egy heteroszexuális tizenéves párocska majdnem kielégíti egymást a hatos villamoson...

erről is volt itt szó...

de a kezüket igenis hadd fogják meg, egy szájrapuszi pedig nem az ízléstelen kategória...

a percekig tartó nyelves csókot én is inkább otthon élvezem a barátommal...

hogy mit mondjatok a gyerekeiteknek, ha két férfit látnak kézenfogva, vagy összebújva andalogni? azt, hogy SZERETIK egymást... ennyi.

végezetül egy idézet nektek: (nem pontos, csak emlékezetből írom, de talán így is hatásos)

"Isten tévedhetetlen, igaz? Akkor Isten pontosan ilyennek akart teremteni Téged, nem tévedés volt. és Isten pontosan így szeret Téged, ahogy vagy."

válasz a kérdésre (felvállalás)

anyámnak nem kellett elmondanom, mert rájött, miután kb. 1 éve jártunk egymáshoz a barátnőmmel hétvégeken. egy hétvégi takarításkor kicsit többet ivott, és rákérdezett. én persze bevallottam. megölelgetett és azt mondta, így is szeret (nem feltétlenül fura ez a reagálás. az ő generációjuknál még bűncselekménynek számított, ha jól tudom. mármint a "homoszexualitás".)

aztán a páromat úgy kezelték, mint egy családtagot. igazán kedvelték. ott volt családi összejöveteleken, miközben engem az ő anyja nem hívott meg ilyenekre, neki kissé más a hozzáállása. a tesóm gyerekei imádták, lógtak rajta, jól tudott játszani velük. én is, de ő vhogy vagányabbul...mittudomén. persze közvetve a tesómék is tudták, bár semmit se mondtam el nekik.

mint ahogy nem mondtam el nagyanyámnak se, viszont anyám megtette, és ezzel elrontotta a kapcsolatunkat a mamámmal. miután megtudta, mi is a helyzet, nem akarta látni a páromat, pedig azelőtt szerette, meg sokat is segített neki a párom. ez eléggé fájt, de mit várhattunk volna egy 80 éves asszonytól? nem kellett volna elmondani neki. van, akinek NEM SZABAD.

a munkahelyemen egy ember tudta. vagy legalábbis én magam egy embernek mondtam el. nem hiszek a munkahelyi kitárulkozásban. legyen a magánéletem az én dolgom.

az a régebbi kapcsolat úgy egy éve véget ért, és szép lassan kezdődött egy másik. a szüleimnek ezt még nem mertem elmondani, bár az iwiwre már feltettem a kedvesem képét, várva, h esetleg rákérdeznek, de zűrös időszakuk van. (betegség...)

anyám még mindig az exemet (akivel a kapcsolatom 9 évigb tartott) sajnálja. mármint azt sajnálja, h elment, és folyton szidja, meg tudná ölni egy kanál vízben. a múltkor már kiszakadt belőlem, h hagyja már az exet, rég túlvagyok rajtam, nem téma.

ez persze nem igaz, nem vagyok túl rajta, vagyis a személyén már igen, de az együttélésen nem...

és igazából nem tudom, mikor és hogyan kéne elmondani az új kapcsolatot otthon. az is lehet h már tudják, bár anyám viselkedése mást mutat. 40 évesen épp olyan tanácstalan vagyok, mint az 18 éves. ilyen ez a világ.

Ezt jó volt olvasni, és reményt ad a továbbiakhoz! Remélem, hogy a későbbiekben nálunk is így lesz. Nagyon jó lenne, mert az állandó titkolózás és félelem nem élet... így nem lehet nyugodtan élni...

És a boldogság mindenkinek elemi joga szerintem.

Egyelőre még sok a félelem bennem, de remélem, hogy idővel ez változik, és jobb lesz.

Bekapcsolódnék újra a beszélgetésbe, mint a téma indítója. Gyerekem kapcsolata több mint 15 éve létezik.A párja rendszeresen megkeresi a munkahelyén, ha valami közös programot csinálnak munka után és kocsival mennek.Ebből ered, hogy ismerik. Ez fordítva is így van. A főnökével és annak gyerekével--fiatalon özveggyé lett asszony--és barátnőjével együtt mentek nyaralni külföldre. Megfordulnak egymás otthonában is. Ha kollégák jönnek össze bulira, grillezés, közös ebéd, kirándulás, uszoda és mennek hozzátartozók is, megy a barátnője is. A párjának két barátnője--munkatársak--mára már közös barát. Ők is járnak hozzánk, együtt járnak színházba.

Azt hiszem, ha valaki nagyon természetesen tudja ezt kezelni-- az hatással lehet a környezetére. Hogy a háta mögött suttognak-e azt nem tudja, de nem is érdekli. Mi olyan életet élünk, hogy csak az a vélemény számít, amit a szemébe mondanak az embernek.Inedtidástól függetenűl a munkahelyünkön se vagyunk minden emberrel egyformás jó viszonyban. A munkahelyi előmenetelét ez nem változtatta meg, pedig önkormányzati cégnél dolgozik.

Jó kérdés... nem túl sok "coming out"-on vagyok még túl...

Akiknek eddig elmondtam, azok olyanok voltak, akikről nagyjából sejtettem, reméltem, hogy nem túl elutasítóak...

Bár... az egyik kolléganőmnek talán nem kellett volna elmondanom... Ő végül is szinte "kierőszakolta" belőlem a vallomást... Ő elég konzervatív, és rendkívül vallásos beállítottságú... végül már megbánta Ő is, hogy annyira faggatott... mondta is, hogy talán nem akarta volna tudni.... de amúgy rendes azóta is...

Bár... érzek némi távolságtartást felőle... vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem, mintha "leprás" lennék :(

Amúgy össz-vissz 3 kolléganőmnek mondtam el... ebből egy konzervatív (akit fentebb írtam), a másik kettő elég jól fogadta... sőt, az egyik kifejezetten kiváncsi érdeklődéssel faggatott :)

A családban még nem túl sokan tudják... a szüleim (apám, nevelőanyám) jól fogadták... kifejezetten jól...

A nagynéném, akinek elmondtam, szerintem kissé hülyén reagálta le... a szokásos "azért így is szeretlek" szöveggel... ja: "leprás vagy, de azért így is szeretlek" :-/

Az unokatesóm, akinek a nagynéném elmondta küldött egy "nagyon szeretünk" üzit... de nem beszéltünk még személyesen...

A férjem... hm.... Ő végül is mindig tudta valamilyen szinten, de... most ez Neki vesszőparipa, hogy ezért hagyom el... így könnyebb Neki átlépni a saját felelősségén, hogy mit rontott el Ő a házasságunkban... na mindegy... ebbe inkább ne menjünk bele most :-/

Ki van még?

Hja igen... a haverock, akiknek a férjem mondta el... Ők a férjem szavaival élve: kiakadtak... és, ahogy mondta: "negatívan ítélnek meg" emiatt... de nem beszéltem Velük személyesen... Ők sem keresték velem a kapcsolatot, én sem velük...

Van még 2 olyan ember, akiknek valahogy csak úgy elmondtam... régi kedves ismerősök...

Hm... Ők hogyan fogadták?

Az egyikük (nő) egész jól, azt mondta, nem Ő lesz az, aki megítél, mert Őt is sokan megítélték már más miatt...

A másikuk (férfi) nem tudom... talán jól... talán nem.... nem tudom egészen hova tenni a reakcióját... olyasmit mondott, ez érdekes, meg nem gondolta volna rólam... utána meg hirtelen elkezdett érdeklődni régi dolgokról... hogy pl. emlékszem-e, amikor X évvel ezelőtt összeakadt a tekintetünk... na, most ez milyen reakció?

Nagyjából tudom hova tenni, de zavar :-/

Mindegy... ilyesmi... ennyi...

Ezen felül nap, mint nap a titkolózás, és a félelem... a bújkálás stb... :(

Ha van téma szívesen beszélgetek/beszélgetünk tovább:-))

Az elfogadóak sem egyeznek mindenben.

Szép napot Nektek!

Szomorúan veszem tudomásul hogy bedugult ez a fórum.

vagy csak minden fontos kérdést sikerült átbeszélni?

Nincs több kérdés, nem kell több válasz?

A nem elfogadók elhalkultak, az elfogadókkal pedig felesleges megértetünk, hogy a mi életünk pont így szép! :)

:-)))

Örülök: akkor Nektek kívánok sok boldogságot!

És tudod: Carpe Diem,seize the day:-))))))

Szép hétvégét mindenkinek!

Szerintem ne foglalkozz vele ki szerint mihez van és nincs jogod.

A kiemelkedő tagok sajnos meglátásom szerint annyira buták ebben a témában, hogy felesleges szájtépés velük megpróbálni bármit is megértetni. Főleg, aki betegnek meg aberráltnak hív mindjárt z első mondatban..

Mi jó páran teljesen normálisnak tekintünk Titeket, ez nem is jó szó: inkább úgy mondanám, hogy nekem nem számít kivel bújtok ágyba ez heterok között sem beszédtéma. Más területen meg miben lennétek mások? Szerintem semmiben:-))))

Részemről: sok boldogságot kívánok:-)))))