Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetés)
Itt csak spontán ciklusban van FET. Nincs stimuláció, csak tüszőrepesztés, meg progeszteron; de azt gondolom, hogy az utóbbi sem cukorka, hogy az ember minden hónapban azon éljen. A progeszteron tájékoztatójában is ugyanúgy benne van, hogy növeli a rák kialakulásának kockázatát.
A másik ok, hogy az újrakezdés óta már másodszor kerülök konfliktushelyzetbe az intézetben, és már nem szívesen mennék emiatt vissza oda.
Röviden annyiról van szó, hogy eddig mindig kaptam a lipid infúziókat ott, és így sikerült 2x is. Az előző havi FET során az UH-nál fel is írta receptre az orvos, hogy megkaphatom, másnap, cytológia miatt voltam a magánrendelésén, ahol mosolyogva megerősítette mindezt; sőt azt mondta, hogy ő nagyon támogatja a lipidkezelést nálam, mivel tudja, hogy a korábbiak is így sikerültek.
Ehhez képest, miután már kiolvasztották az embrióinkat, akkor szembesültem azzal, hogy intézményi rendelkezés, hogy a COVID miatt nem lehet beadni. Az orvos reakciója: mindig elfelejti ezt a koronavírust...
Most szintén rákérdeztem erre, hiszen azóta megszüntették a veszélyhelyzetet, és megfelelő óvintézkedések mellett elvégezhető MINDEN eü.-i beavatokzás. A válasz az volt, hogy így sem lehet. Felajánlottam, hogy csináltatok saját költségemen COVID tesztet; akkor sem... Mivel tudják, hogy eü.-ben dolgozom, a recepción azt mondták, hogy biztosan van a munkahelyemen valaki, aki majd segít ebben. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni, és felvilágosítottam őket, hogy attól, hogy eü.-ben dolgozom, még nekem is ugyan olyan intim szféra a gyermekvállalás, és nem szeretném a munkahelyemen közzétenni, hogy nekünk most épp beültetésünk volt. Az csak rám, és a férjemre tartozik. Nonszensz, hogy erre hivatkoznak, és hoznak engem kényszerhelyzetbe akkor, amikor már nincs is hivatalosan ennek akadálya...
Mérgemben tegnap felhívtam 3 másik intézményt is, ahol nem értették, hogy miért is kérdés ez, mert mindegyikben simán beadják.
Szóval ez már sok nekem, és én is csökkenteni szeretném már a kontaktusok számát...
Kedves Deduka!
Nagyon nehez dontes. Ugy gondolom “veszni hagyni”, akar csak egy kis eselytelent is, megterhelo lehet lelkileg, mert benned maradna, mi van ha....
En is hallottam, hogy vissza lehet fagyasztani oket...
Nem csodalom, hogy tanacsatalan vagy, ebben a temaban meg a meddosegi klinikak is megosztottak. Van, aki csak egyet tesz vissza meg 40 ev felettieknek is, mert igy a szervezet nem arra az embriora fokuszal, akit megkell "javitani" vagy valami ilyesmi indokot hallottam. Mas klinika meg 40 felett annyit akar visszatenni amennyit csak lehet, ram 4-et is belembeszeltek egyszer.
En kettot valasztanek, de meg "csak" 5 beultetesen vagyok tul, mindegyik sikertelen utan kicsit meghaltunk, csak elkepzelni tudom, milyen lehet 11 utan.
Volt egy kedves baratom, az azt mondta, hogy "ha ram hallgatsz, akkor azt csinalsz, amit akarsz" :)
Szia!
Nehéz döntés előtt állsz!
Valószínű én is a 2 beültetést választanám.
A mi helyzetünk is hasonló.
3 pgs-el bevizsgált embriónk(petesejtdonor)van.
7-e körül lesz a FET.
Dilemma: 1 vagy 2
Hónapok óta agyalok rajta.
Este úgy fekszem le hogy kettő, reggel úgy kelek hogy egy.
Azért szeretném a 2-őt mert nem akarok már tovább várni, nem akarok több beavatkozást. Babát akarok.
Szintén van már gyermekünk igaz már nagyobb mint a Tietek, de neki is szüksége van még rám.
A bevizsgált embrióval is 60-70% az esély a sikerre.
Növeljem az esélyeket a 2 embrióval, de kockáztassak egy iker terhességet?
Nem vagyok már fiatal, ki tudja meddig és hogyan bírnám ha ikrek lennének.
Nálunk a férjem döntött végül is. Most azt közöltük hogy 2 legyen, bár a doki kint nem javasolja. Az itthonit még nem kérdeztem.
Átérzem a helyzeted, nagyon nehéz felelősségteljes döntést hozni, de a 4 az kicsit lehet tényleg sok egyszerre. De az is lehet hogy nem.
Dönt az érzéseid szerint.
Sok sikert!
Sziasztok!
Most eléggé tanácstalan vagyok. Kérnék némi segítséget, hogy ti hogyan döntenétek a helyemben:
Ma megvolt a FET előtti UH-om, és előjegyeztek 07.02.-re beültetésre.
Van 4 embriónk még. Úgy vannak lefagyasztva kettesével, hogy egy szép blasztociszta, és egy lemaradt, inkább 4 naposnak megfelelő. Ez lesz a 11. beültetésünk; és én már nem igazán szeretnék több kört futni; legalábbis ott, ahol jelenleg vagyunk, biztos nem.
Ma említettem az orvosomnak, hogy szeretném mind a 4 embriónkat visszakérni, de ő ezt nem támogatta; azt mondta, max. 3-at. Reálisan gondolkodva a 4-ből igazából inkább csak 2-nek van esélye, mégis félek attól, hogy ha mind a 4-en felébrednek, akkor az egyikük megy a kukába a döntésem miatt, és még csak esélyt sem kap...
Másik oldalon pedig ott vagyok én, aki már félti az egészségét a sok hormon miatt; és aki már megkapta azt a csodálatos ajándékot a Mindenhatótól, hogy van lehetősége felnevelni egy gyermeket; és ezért már Ő miatta sem mindegy, hogy minek teszem ki magamat, az egészségemet. És úgy érzem, hogy már sem fizikailag, sem lelkileg nem mindegy, hogy egy beültetéssel több, vagy kevesebb.
Harmadrészt pedig, ha be is vállalok a jövőben még egy stimulációt, akkor sem abban az intézményben szeretném folytatni, ahol jelenleg vagyunk.
Szóval szeretnék feltenni mindent egy lapra, de lehet, hogy ez egy embriónkba kerül.
A másik lehetőség, hogy két beültetéssel vállaljuk a 4 embrió felolvasztását; de most úgy érzem, hogy ezt szeretném a legkevésbé.
Ti hogy döntenétek? Feltennétek mindent egy lapra, vagy inkább a két beültetést választanátok (már ha ideális helyzet áll elő, és tegyük fel, mind felébrednek)?
Szia!
Nekem először és egyben utoljára Krizsa dr. kérte, Sufixin forte-t kellett szednem és Klion-D hüvelykúpot.
Azóta sem kérték egy intézetben sem, pedig már sokadik lombikos vagyok.
Hol adják?
Nekem nem volt, csak 1 klion huvelytabletta anno itt mo-n meg a leszivaskor talan + steroid.
Brnoban se steroid, se antibio.
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni leszívás után mindenképp kell antibiotikum? 5-6 évvel ezelőtt szedtem utoljára , és maradandó rossz emlék maradt utána a gomba. Hónapokig szenvedtem utána vele
Koszonom a tippeket!
A MedEndben valoban nincs office hiszteroszkopia, a Czeizel intezet sem csinal. Az RMCbe sikerult bejelentkeznem, Csermely doktorhoz. Vele esetleg van valakinek tapasztalata vele?
Meg az RKban is van ilyen vizsgalat, de ott kicsit dragallom az arat.
Sziasztok!
Nem tudjátok véletlenül, hogy hol találom meg a hatályos lombikról szóló törvényeket?
Keresgéltem, de egyértelműen nem találtam meg, amit keresek.
Szivesen 😊😊
Erzelmek hullamvasutja volt az egesz elejetol a vegeig. Mindig volt aki mellemallt es volt aki kiborult. Sokszor varatlanul ertek a tamadasok es ugye mindig epp attol akitol pont nem vartam. A terhesseg elso fele is ennek fenyeben zajlott de vegere mindenki megnyugodott...a paromon kivul. O meg a (programozott) szulesem elotti napon is azt mondta nem tudja hogy tudja e majd szeretni. Meg nem all keszen....nehez volt igy...de ahogy meglatta es elvagta a koldokzsinort...orok szerelembe esett a kislanyával❤❤❤
Szia. 8,50 re miert akarsz barmit szedni? Nekem 0,01 volt azert probalkoztam napi 75mg Dhea val meg 1000mg Q10 el....
Nagy valoszinuseggel a DHEAnak koszonhetem hogy emelkedett a tesztoszteron szintem ami elvitte a TSHmat amire meg szedhettem a Thyroxint.... mar franko bajuszom volt🤔 ....ja az AMHm kemeny 0.03 lett🙈😂
Eleg ingovanyos talaj ez a hormon es tarsai. Az ember jot akar maganak mikor beszed ezt meg azt es sokszor csak rosszabb lesz minden :(
További ajánlott fórumok:
- Most igen!Most sikerülni fog!Halál a zsírra!!
- Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
- Sokadik fogyókúrám, de ennek sikerülnie kell!
- Január 8-án nekivágunk a lombikprogramnak
- Harmadik napja szedem a clostilbegyt, ugye most sikerülni fog a baba, már több mint 1 éve próbálkozunk?
- Update-el sikerülni fog nekünk! Több mint 30 kg-os súlyfelesleg