Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Kár a magyarért. Megóvtok valamit?
De az álmok azért életben vannak?
Még észrevételezés alatt vannak, ezért nem írtam a fórumra. A matek közel jó lett, a magyar viszont, főleg a szövegértés része (a mese), tragikus. Cserébe a fogalmazáson élete legjobbját írta.
Különben peidg nagyon igazad van. HHH a gyerek.
Emlékszik valaki, mikor szoktak kijönni a hivatalos átlagok az írásbeli eredményekről?
A jelentkezési lapok beadása után vagy előtte?
(Sajnos nem emlékszem, ismerős kérdezi)
Nem könnyű ilyen okos tesók kistesójának lenni, az biztos!
Ti tudtok már pontokat?
Egyetértek veled, a jegyek nem mutatják meg, hogy milyen tudás és/vagy szorgalom van mögöttük. Én csak magyarázni akartam, hogy ez nálunk mit jelent.
Ezen nem fogunk összeveszni azt hiszem. :) Ezért ezt itt most be is fejezem. Nem akarom túlmagyarázni.
Fiam is tipikus példája annak, hogy az osztályzatok "csak" azt mutatják, hogy amit adott tantárgyból számonkérnek mennyire megy neki. Sajnos ő több tantárgyból tud extra dolgokat, de amit kellene, nem tanulja meg eléggé. Ez van, hiába foglalkozom vele, nem nagyon tudtam még rajta változtatni. :)
Nos, igen, ez igaz, azonban:
1) van olyan gyerek, aki alapból szorong új helyzetben, ismeretlenek, pláne ismeretlen felnőttek előtt, és nehezen áll ki magáért.
2)van, akinek az addigi pályafutása alatt negatív tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, ha szól ilyen esetekben. Azért a magyar iskolarendszerben ez nem annyira nagyon ritka.
Szóval az E5-ben az kap jó szóbeli pontok, aki
a)vagy tudja az adott tételt, amit kihúzott
b) vagy képes kiállni magáért és újat kérni.
Ez is egyfajta szűrő.
Én is mantrázom a legkisebbnek, hogy mondja, ha nem tanulta, ha nem érti, előre szóljon... és nem biztos, hogy kevésbé lenne jó, mint az, aki ki meri nyitni a száját.
Úgyhogy én pl. ezért hallgatom szkeptikus mosollyal, mikor ismerősök mondják, hogy jaj, biztos fölveszik, a testvérei is... Ja, a testvéreinek volt önbizalmuk, neki meg nincs, a testvérei tudnak asszertíven érdeket képviselni, ő meg nem bezsél, ha nem kérdezik, hajlamos lefagyni.
Dózsában írt pontok, 6. osztályban
Jan. 22.: matek 25, magyar 28
Jan. 27.: matek 22, magyar 32
A sok dilemma után lett egy konkrét kérdésem is 🙂
Előzetesen a gyerek álláspontja: ha nem veszik fel egyik topgimibe se, akkor ő nagyon szívesen marad az általánosban, nagyon szeret odajárni, nagyon szereti a tanárait, az osztályát is.
Az én kételyeim: valóban nagyon jó a mostani iskolája, jó légkör, kiváló pedagógusok. Viszont nagyon sokan felvételiztek, lehet osztályösszevonás is várható, de mindenképp félő, hogy a jelengi osztálya, amit ugye nagyon szeret, már nem lesz jövőre ugyanaz, mint most.
83 pontot írt (47 matek, 36 magyar), ami nem a legkevesebb, de nem is az a pont, amivel bármit biztosra lehetne venni a 2018-as adatokat böngészve. Alapvetően a szóbeliktől nem tartok, tiszteletlenség sem jellemzi a gyereket, de a lentebb írtak alapján még bármi is megtörténhez.
Van 3 iskola, ahol a kalkurátoron 0%-ra állítva a szóbeli teljesítményt is be lehet ezzel az írásbelivel és max hozott ponttal jutni, talán ezekben egyáltalán nincs is szóbeli, mert oda meg sem.jelenít pontszámot. (Budai Nagy Antal, Szerb Antal és Óbudai Gimn.) Érdemes ezekből jelölni? Vagy mi az "alsó határa" a vágyak elengedésének az osztályösszevonások félelmével szemben? Van valakinek ezzel tapasztalata egy jó általánosból kiindulva? (Mert nyván van az a helyzet, hogy valahonnan mindenképpen menni kell, de itt véletlenül sem erről van szó.)
Dózsában írt pontok, 8. osztályban
Jan. 22.: matek 20, magyar 27
Jan. 27.: matek 20, magyar 22
Ne is! :D Inkább hazudjon!
Mi céljuk volt egy negatív kérdéssel? Azt várták, hogy valami olyan választ ad, hogy nagyon erős rózsa illat van az edzőteremben, amit nehezen tud órákon át elviselni? :)
Gyorsan meg kell tanítani minden gyereket a szóbeli előtt, hogy hallgasson el mindent, ami nem tetszik neki vagy bármilyen módon kicsit is árnyaltabb. Csak szépeket mondjon, attól boldogok a felnőttek és így neki is jobb lesz.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?