Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
Tudja valamelyikőtök, hogy ha most meg lesznek az ideiglenes rangsorok, a szóbelik, aztán meg a rangsor cserélő napok, akkor mi fog történni?? Fel tesznek a sulik egy újabb rangsort, vagy most már csak április végén tudjuk meg, hogy mit döntöttek az iskolák?? Amikor már végleges a döntés?
Köszi!:)
Én azt mondom erre, hogy mindenképpen az legyen az első, ahova igazán szeretnétek menni. S azt megváltoztatni nem kell, mert nem tudhatjátok hányan hullanak ki előletek az ideiglenes rangsorból. Ellenben a rangsorolásnál az algoritmus is azt veszi előre, aki elsőként jelölte, feltéve, ha megfelel a követelményeknek, s csak azután azokat, akik hátrább.
Ez mondjuk már a végleges rangsorolásnál van így, az ideiglenes felvételi rangsor mindenkit úgy tekint minden iskolában és tagozaton, mintha az első helyen jelölte volna.
Ez nagyon szemét dolog a suli részéről. Egyébként elég sok helyen megkérdezik, hogy hányadik helyen jelölte a sulit, amikor bemennek szóbelizni. Ezt a lányom osztálytársainál hallottuk.
De ezt nem kéne annyiban hagyni, amit veletek csináltak!!
Szép reggelt lányok! :)
Egy kérdésem lenne! Miért sulykolja minden középiskolai igazgató, hogy ha "hozzánk szeretnének jönni, akkor a mi iskolánkat jelöljék be első helyen!" mikor a rendszer algoritmus szerint nézi végig a tanulói igényt?
Mi most bizonytalanok vagyunk az első sulit illetőleg ,16 gyerek áll előttünk, de ők más tagozatot is jelöltek, viszont a második suliba biztos befutók lennénk, megjegyzem a szívem is a másodikba húz, ahol "szívesen várják" a gyerekemet! Érdemes-e változtatnuk a sorrenden ?
Kedves Szülők!
Szeretném elmesélni a mi történetünket: Szóbelin az egyik Dél-Pesti gimnáziumban "ügyesen" feltett kérdésekkel "kiszedték" a fiamból, hogy nem első vagy második helyen jelölte meg az iskolát. Olyan szinten lepontozták, hogy így 20 pont hátrányba került. Megtudtam, hogy ez nem egyedi eset... Valóban az utolsó helyen jelöltük meg, de így is elszomorító.
Hát ez tényleg durva ,melyik suli volt ez?
Egyébként ha tényleg az utolsó választás akkor ne is foglalkozzatok vele ,biztos sikerül az első helyek valamelyike ,ehhez sok sikert !
Mármint a Kölcseyt akartad írni 2. tuti :D:D
Belekutyulódunk itt az isikbe XD
köszönöm :)
A Szent Lászlóban mikor lesz eredményetek?
Gratulálok én is Nektek!
Sok sikert! Ugye ez akkor azt jelenti, hogy a Kölcseyben már biztosan bent vagytok?
:-)
Jujj, de jó!! Végre egy megkönnyebbült boldog anya!
Gratulálok nektek!
(Mi még teljes tudatlanságban várakozunk, ami a Karinthyt illeti, a Bókayban pedig holnap lesz a szóbeli)
Kitarás mindenkinek!
Sziasztok !
Nagyon boldog vagyok az általános iskolai igazgatónk ma reggel felhívta a Kölcseyt egyeztetni
a pontszámítás miatt és elnézést kértek mert véletlenül a tehetséggondozós felvételi eredményeket számolták az általános helyett így a 165 helyett 183 pontja van a gyermekemnek ami a 83. helyről a 19. helyre repítette . Így azért már nyugodtabbak vagyunk ,várjuk a többi iskola rangsorjait is és reméljük ott nem lesznek problémáink . Sok sikert mindenkinek!
Nekem azért ez olyan, mint a parkolóhelyek általános fizetőssé tétele.
Rendben, emeljék fel ilyen magasra a felvételi ponthatárokat. De akkor legyen meg az is, hogy nemcsak kb. 10-15 normálisnak és színvonalasnak mondható gimi legyen a városban, hanem az összes, a központi büdzséből működtetett iskolát hozzák egy vonalba. De nem? Az idén elmaradt a felvételi körüli botrány, most lehet abból lesz egy nagy vihar - ami egyébként semmin nem fog változtatni, legalábbis a felvételizők szempontjából -, hogy tehetséges gyerekek fognak kiszorulni olyan helyekről, ahova pedig képességeik alapján járniuk kéne, és nyilvánvaló, hogy abból iskolákban, ahol erre alkalmatlan az oktatás színvonala, nem fognak tudni olyan típusú felsőoktatási intézménybe bekerülni, ahonnan egy normális képzés után pedig igen.
Persze lehet azt is gondolni, hogy mindenhol "csak" tanulni kell, légyen az bármilyen iskola. Én ezzel nem értek egyet. Na szóval bennem ez az egész cirkusz kicsit mélyebb gondolatokat ébresztett, már a nem tudom én hányadik álmatlan éjszaka után...
Na tényleg:
adott egy jó tanulónak mondható gyerek - nekem ebben a 4-5 között átlag még belefér -, ír egy jó központit és egy jónak mondható tehetséggondozót.
És aggódni, izgulni kell, mert bizonyos helyekre még csak nem is jut be szóbelizni sem? Tébolyda!!!
Ilyen magas színvonalú lenne az oktatás nálunk?
Bennem ez mélyebben, számtalan gazdaságpolitikai és szociálpolitikai kérdést is felvet.
De mióta is van ez így? És megkockáztatnám: miért is tartunk itt - Mo. -, ahol tartunk?
Mert a munkaerő-tudástőke nem oly régen kezdett el kivándorolni...
Na de ezzel az okfejtéssel csak fárasztalak Benneteket, kicsit hangosan gondolkodtam, hogy eltereljem a figyelmem, hogy mikor lesz az ideiglenes kifüggesztése... :-(
:-)
Gratula, ez már fél siker, ugye? Már az, hogy a lányod jó kedvvel és szívesen megy.
Ha igen, akkor pedig a másik felét én kívánom!!!
Ma a gyerek kapott szóbelire behivást a Weöres-be, beszélgetésre. Vinni kell ellenőrzőt, a legkedvesebb olvasmányát, és valami füzetet, oklevelet, amit szeretne bemutatni, valamint egy olyan fényképet, amin a gyerek is rajta van, és rá jellemző és amiről szivesen mesélne. Előtte lesz a dráma felvételi, három vers, próza és dalból.
A lányom teljesen fel lett dobva ettől a levéltől. :)
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?