Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Adj egy percet a csendnek,

És hallgasd hogyan serceg

Benned hangja fájón

A tűnődő örületnek.

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,

dalt próbál szegény, a füvek között.

Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -

nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közelg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -

elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -

hogy kortyolnánk még a nyár melegét!

Be üres is volt idén a pohár,

be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.-

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,

de állhatnék telemben bűntelenül.

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Ady Endre

MERT ENGEM SZERETSZ

Áldott csodáknak

Tükre a szemed,

Mert engem nézett.

Te vagy a bölcse,

Mesterasszonya

Az ölelésnek.

Áldott ezerszer

Az asszonyságod,

Mert engem nézett,

Mert engem látott.

S mert nagyon szeretsz:

Nagyon szeretlek

S mert engem szeretsz:

Te vagy az Asszony,

Te vagy a legszebb.

Hűvös esős éjszakában ágyad mellett állok,

gyöngéden átkarollak, s álmaidra vigyázok.

Vigyázok rád, mert nagyon fontos vagy Te nekem,

szép álmokat kívánok, jó éjt kedvesem.

Álmatlanul fekszem, virrasztok az éjben. Remélem, most Te is rám gondolsz éppen.

Szívem, szíved egymás felé szállnak, és én elalszom, mikor egymásra találnak.

Aludj el édes, jó éjszakát.

Hajtogasd össze, s tedd el a mát.

Hunyd le a szemed, nyúlj el az ágyon.

Gondolj rám, s én leszek az álom.

Szeretnék kívánni neked jó éjszakát, álmodd az álmok édes,

nyugodt álmát. S ha feljön a hold, az éjszaka vándora,

vigyázzon rád az ég

legszebb csillaga!

Ady Endre

A KÖNNYEK ASSZONYA

Bús arcát érzem szívemen

A könnyek asszonyának,

Rózsás, remegő ujjai

Most a szivembe vájnak.

Érzem az illatát is ám

A rózsás, gyilkos ujjnak

S véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.

Az ajka itt mar édesen,

A haja ide lebben,

Az egész asszony itt pusztít,

Itt, itt: az én szivemben.

Bosszút itt áll az életért,

Aknát itt ás a multnak.

Véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.

Nagy az én bűnöm. Vesszen is,

Kire a végzet mérte,

Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát

Megérezze, megértse.

Maradjon szent talánynak Ő,

Maradjon mindig újnak.

Véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.

KÉSEI SIRATÓ

Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.

Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az időből,

a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,

a hadak vége volt

s ez összekuszálódott Budapesten

kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

A vonattetőn hasaltam keresztben,

hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;

neked, én konok, csirkét is szereztem

s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad

édes emlőd s magad.

Vigasztaltad fiad és pirongattad

s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

Levesem hütötted, fujtad, kavartad,

mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!

Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -

félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni.

/József Attila/

Akarok ! Egy kemény rövidke szó

ebben benne van az egész életem !

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,

e szó miatt még sokat könnyezem.

De történjék bármi,

ha az egész világ fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradok

mindent legyőzve mégis AKAROK ! /Ady Endre/

Tamás István :

Tiéd ez az ország

Még gyermek voltam,

s apám megfogta kezem.

Megmutatta nekem,

hol él a nemzetem.

Mutatta az erdőt,

a zöldellő réteket,

ahol szebbjövő vár rám,

és boldogan élhetek.

Mutatta az alföldet

a Duna - Tisza közét,

a jászságot a bakonyt

a hatvannégy vármegyét!

Mutatta az utat,

a nádasok között,

ahová hős őseink

lelke költözött.

Nézd fiam a folyókat,

nézd a völgyeket,

a nyíló virágokat

réten a fényeket.

Ez mind a tiéd fiam,

óvd és vigyázz rá,

ne hagyd az idegent,

hogy hazád elrabolják!

Érintsd meg a követ,

mert az is a tiéd.

Tiéd a folyó a part,

el ne add semmiért!

Tiéd ez az ország,

múltja és jelene.

Neked teremtette,

a magyarok istene!

Reményik Sándor:

Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Kiss Mária – Mi tenne jót?

Most nem tudom, mi tenne jót velem,

nem tudom, mi könnyíthetne terhemen,

talán egy szó, ha jönne nesztelen,

megsimogatna hűvös-fesztelen,

talán egy kéz, simítva homlokom,

talán egy lélek, az enyémmel rokon,

talán egy újabb gond a gondokon,

talán a megnyugvás az arcokon,

talán egy fehér papírlap némasága,

talán egy könyv betűinek varázsa,

talán egy újabb hajsza hasztalan,

talán egy séta, némán, társtalan,

talán egy erdő, zöldbe öltözött,

talán egy vers, mely belém költözött.

Radnóti Miklós: Alszom, s szívem virraszt

Alszom, s szívem virraszt

Mindig tehozzád vágyom,

S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.

A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg

érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.

S egy indulat riaszt, az álomképi béke

széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége.

Magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,

szép szádat csókolom,

s a párnát csókoltam én;

és álmomban karom ölelni vágyva tested,

a párna pelyheit

ölelte csak helyetted.

Fésűs Éva: A lényeg

A szépben az a legszebb,

ami leírhatatlan,

a vallomás az,

ami kimondhatatlan,

csókban a búcsúzás

vagy nyíló szerelem,

egyetlen csillagban a végtelen.

Levélhullásban erdők bánata,

bújócskás völgy ölében a haza,

vetésben remény, moccanás a magban,

kottasorokban rabul ejtett dallam,

két összekulcsolt kézben az ima,

remekművekben a harmónia,

részekben álma az egésznek,

és mindenben a lényeg,

a rejtőzködő, ami sosem látszik,

de a lélekhez szelídült anyagban

tündöklőn ott sugárzik.

Wass Albert:

Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,

A kert közepén van egy palota,

S minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.

Sötéten, egyedül.

Néha a palota zsivalyába,

S a tavaszodba belehegedűl.

Olyankor ősz lesz, vágyak, álmok ősze.

Halkan peregnek, mint a levelek.

Szívedbe mintha ezer kés hasítana:

zokog, zokog a csontvázembered.

Idegen szemektől kacagással véded,

Jaj, csak meg ne lássák: drágább, mint a kincs!

Mások palotáját irigykedve nézed:

Neki nincs! Neki nincs!

Pedig:

Minden szívnek van egy csodakertje,

S minden csodakertben van egy palota.

S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:

Minden palotában egy fekete szoba.

Wass Albert

MEGNÉMULTAM

Megnémultam....elszakadt a húr,

Nem szólal lantom többé senkinek,

A tölgy-rengeteg hulló sátorában

A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,

Elhallgattak a harsogó habok,

Lombok közöt már nem susog a szellő,

S a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sirva vagy nevetve

Halk csobogását egy messzi patak,

Többé nem láttok könnyet a szememben,

A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr,

Nem szólal lantom többé senkinek,

Hanem ott bent, lelkem sziklái közt

Halkan zúgnak tovább a vadvizek...

Szeretlek

Ez a szó melyet,

A füledbe súgnám,

Ha itt lennél velem,

Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,

Ez annál fényévekkel több,

Ilyet még nem éreztem,

Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,

De megtévesztett,

Most már tudom mi a szerelem,

Ez az.

Pedig még nem is találkoztunk,

De a beszélgetések hangulata és mélysége,

Meggyőzött hogy beléd estem,

Gyönyörű arcodat nézem a képeken,

Folyamatosan,

Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,

Annyira szép vagy,

Örülnék, ha karjaidba zárnál,

És te is azt súgnád a fülembe, hogy

SZERETLEK!!!

(Juhász László)

Add a kezed mert beborúlt,

Add a kezed mert fú a szél,

Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,

Add a kezed mert szédülök,

Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,

Add a kezed mert itt vagyok,

Add a kezed mert meghalok.

(Szép Ernő)

Kosztolányi Dezső - Ó, a halál

Ó, a halál.

Mi ismerjük csak, pici gyerekek.

Utunkba áll,

s könnyes, pityergő szájunk megremeg.

Ó, a halál.

A játszótársunk és tréfál velünk.

Rohanva száll -

Ő a fogó - és jaj, jaj, jaj nekünk,

tépázza gallérunk, ijedve forgunk,

és kacagás közt betöri az orrunk.

Kutakba látjuk, mély vizek felett,

sötét szobákba kuksol reszketeg,

lepedőben - így mondta épp a dajka -

kasza van a kezében, nincsen ajka,

és fondoran vigyáz,

mikor suhan az esti láz,

s a hőmérőn, ha ugrik a higany,

csontos markába hahotáz vigan.

Övé a bál,

Ő a halál.

Farsangos éjen a nagyok mulatnak,

de kis szobánkba fekete az ablak,

az éjbe kint

Ő ránk tekint.

Mi gyermekek, mi küszködünk vele,

s játékpuskánkat fogjuk ellene.

Vörösmarty Mihály: Ábránd

Szerelmedért

Feldúlnám eszemet

És annak minden gondolatját,

S képzelmim édes tartományát;

Eltépném lelkemet

Szerelmedért.

Szerelmedért

Fa lennék bérc fején,

Felölteném zöld lombozatját,

Eltűrném villám s vész haragját,

S meghalnék minden év telén

Szerelmedért.

Szerelmedért

Lennék bérc-nyomta kő,

Ott égnék földalatti lánggal,

Kihalhatatlan fájdalommal,

És némán szenvedő,

Szerelmedért.

Szerelmedért

Eltépett lelkemet

Istentől újra visszakérném,

Dicsőbb erénnyel ékesítném

S örömmel nyújtanám neked

Szerelmedért!

Kallimakhosz: Mint a vadász

Mint a vadász a hegyekben az őzike lábanyomát, a

nyúl szaladó árnyát kergeti hóvizen át,

s nem csügged; de ha így szólnál neki: "Itt van előtted

mozdúlatlan a vad!" – rá se tekintene tán:

épilyen a szerelem, mert üldözi azt, ami illan.

s elfordúl attól, ami kínálja magát.

Shakespear 75.szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

- Ady Endre -

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.