Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
Aki lélekben olyan magasra tud emelkedni,hogy embertársai hibáit a szeretet szemüvegén nézi és ítéli meg,az boldogabb mindenkinél,mert virágot talál ott is, ahol mások csak gyomot találnak.
Eötvös József
Temetőben
Hideg van itt Mama, hideg van, s én fázom,
pedig a nap, fényt ont még az őszbeölelt tájon,
s néhány cinke pár is dalol még a fákon,
hirdetve, hogy élet újul a következő nyáron.
Csak a szívem Mama, az a jégderes,
akár a fagyos földre hullt avarlevelek,
mert mióta nem melenget áldott két kezed,
az sem érez mást csak metsző hideget.
Elmerengek sírod felett, s arra gondolok,
hoznak e még nyarat nekem a múló évszakok,
vagy én is alant könnyezem azon éveket,
melyek nálam nélkül görgetik az idő kereket.
Kun Magdolna
"Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. Az egyszerű, a csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz..."
(Márai Sándor)
Sokan gondolják, hogy a türelem a gyengeség jele. Szerintem ez tévedés. A gyengeség jele sokkal inkább az ingerültség, a düh. A türelem, a higgadtság pedig az erőé. Például ha vitatkozik valaki és a véleménye józan érveken alapul, akkor végig nyugodt, magabiztos lesz, még mosolyogni is tud, miközben érvel. Ám ha az érvei hibásak, akkor lassan elveszíti a tekintélyét, majd a türelmét is, dühbe gurul, aztán már csak képtelenségeket beszél. Az emberek ritkán jönnek méregbe, amikor biztosak a dolgukban. A düh leggyakrabban a zavarodottság jele.
Tendzin Gyaco
Anyám csendessége
Csak ültél Anyám némán az ajtó figyelve,
mikor kattan a zár, és én mikor lépek be,
hogy fejet hajtsak előtted megszégyenülten,
mert most is, mint mindig későn érkeztem.
Csak ültél némán, s könnyed hullattad,
miközben igazi fájdalmad, visszafojtottad,
hogy meg ne lássam soha szelíd szemedben,
milyen érzés sírni az éji csendekben.
Csak ültél és hűen vártál, reggel, délben, este,
mindegy hogy éj volt, vagy éppen napfelkelte,
te csak vártál anyám, vártál rám rendületlenül,
mint kinek az akarata sohasem gyengül.
Te tudtad, hogy az anyák mind-mind ilyenek,
visszafogják könnyeiket, és nem keseregnek,
nem mutatják fájdalmukat, sem szenvedésüket,
mert szívükben végtelen a gyermek-szeretet.
Kun Magdolna
Csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek
Csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek,
akikért sosem hullatnak hiány-könnyeket.
Akiknek porlepte emlékét szélirányba szórják,
akikért soha nem égetnek fehér viaszgyertyát.
Csak azok halnak meg, akiknek arcvonásaik
az elfelejtés határain homályba veszik,
mert szivárványos élénkségét feketére festik
azok, kiknek szívét könnyek sosem sebzik.
Csak azok halnak meg, akiknek márványkeresztjét
már nem simítja többé ráncos, öreg kéz,
hisz a magány fájdalmát átérző Isten-akarat,
leoldotta róla a hűségláncokat.
Kun Magdolna
Lélek-könnyek
Ne hidd, hogy odaát nem hullnak a könnyek,
s hogy ott minden érzést szélnek eresztettek,
hisz a lélek hordja magában azt a bánatot,
amely e földi világban csak fájdalmat adott.
Ne hidd azt, hogy odaát szívtelenül élnek,
s hogy nem látják kínjait a földi szenvedésnek,
hiszen odaát is gyötrődnek azok a lelkek,
kik búcsú nélkül mentek el, s kiket rég elfeledtek.
Ne hidd, hogy a szeretet nem hullat több könnyet,
hisz az odafenn is ugyanúgy a lélek mélyén lüktet,
azon lelkek mélyén melyeknek egykor valaha,
e földön volt menedéke, s boldog otthona.
Kun Magdolna
Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetõkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
"Rájöttem, hogy az emberi kapcsolatokban nem az a leglényegesebb, hogy mindenben egyetértsünk - hanem hogy képesek vagyunk-e megbeszélni az ellentéteinket."
(Demi Lovato)
A család is.. olyan valami az életben,ami becses..Olaj az élet lámpásába...
A múlt nem a tied,csak az utána vonuló árnyék.
A jövő nem a tied,csak az elédbe vetődő sugara.
Gárdonyi Géza
...ha a szépre nézve hozzátenni
semmit nem áhítsz, csak belemerülni,
mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.
/Devecseri Gábor. Csak - részlet/
Amit mindenkinek meg kellene tanulnia:
Szeretet.
Nevetés.
Még több nevetés.
Figyelni és tanulni.
Kérni és megköszönni.
Saját véleményt alkotni.
Mások véleményét tiszteletben tartani.
Őszinteség.
Hogy Barát legyen.
Hogy önmaga legyen.
Howard Roughan
“Amit kiadsz, visszaverődik rád. Az élet visszhang, ezért szeretetet, békességet, jóakaratot és áldást sugározz a világba, így számtalan áldás fog visszaszállni hozzád.”
Joseph Murphy
“Aki szeret, annak az élete színes és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.”
Müller Péter
"Ha öröm ér - fogadd örömmel,
Ha bánat ér - viseld türelemmel,
Amihez idő kell - ne siesd el,
Ami megérett - ne szalaszd el."
/ indián közmondás /
“A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat.”
Oscar Wilde
"Légy tündöklő Nap a saját égboltodon! "
/Tatiosz/
Nem szerethet téged mindenki.
Ez mindig is így volt, lesz és van, ezt te tudod a legjobban.
De ez téged sose zavarjon.
A lényeg, hogy az egyéniséged mindenkor megmaradjon.
Nem kell másnak lenned és látszanod, hogy szeressenek.
Hisz aki szeret, úgy szeret amilyen vagy, nem kell olyannak lenned, amilyennek ő szeretné, hogy legyél.
Aki valójában már nem is te lennél.
Azzal pedig nagy kárt tennél. Magadban.
Így hát jobb, ha olyan emberekkel veszed körül magadat, akik szeretettel aranyozzák be a mindennapjaidat, mert ők valóban úgy szeretnek és olyannak, amilyen vagy…”
Lippai Marianna