Kedvenc idézetek (beszélgetés)

De soha ne légy, ki a sorba beáll,

Mások után, ameddig élsz.

Soha ne szégyelld, ha máshogy élsz,

Amíg érzed, hogy így többet érsz.

Soha ne szégyelld, legyél önmagad,

Ne félj, álmaid nem kell, hogy megtagadd.

Mester és Tanítványai

Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.

Sean Thompson

"Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem az, hogy mennyire van benne szeretet."

Szent Ágoston

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .

s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó, tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Kosztolányi Dezső

"A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik."

Paulo Coelho

Hiába kéred, nem változom meg,

Ilyen vagyok, más nem leszek!

Ne szólj rám, ne változtass meg,

Nem akarom, hogy irányíts, nem engedem.

Hooligans

"Köszönöm, édes anyanyelvem,

Te gyönyörű, egyetlenegy,

Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét

S megengedted, hogy szívem dobogását

Magyarul muzsikáljam;

Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben:

Áhítatomban búgó orgona,

Búbánatomban síró hegedű,

S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait

A te tilinkód zendítette dalba."

-Sajó Sándor-

1917

A kisfiú szeme most nyílt rá először a világra. Eddig csak közeli dolgokat látott, csak a pillanatok múló benyomásait, egy-egy arc, különböző színű hangok, édes vagy undorító ízek töltötték be az életét. Az ágya kellemesen puha volt, és sokáig szerette forgatni a kezébe került dolgokat. De minden pillanat egymástól függetlenül zajlott le, érzékelésében nem állt még egységbe a világ. Sok minden ismerős volt már, de álomtól álomig ezer önálló kép kergette egymást, s néhány méteren túl a szoba is beleveszett a távolságba. Most nagynénje háza gyepszél felé eső vályogpadkáján ül, a feketére mázolt agyag alkalmatosság negyed környi domborulatával éppen méreteire szabott. Hátát a falhoz érinti, lába leér a földre. Két éves múlt néhány hónappal, de a tekintete többnek mutatja, valami felnőtt okosság bújkál benne, bár szétömlő ártatlansága és melegsége tompítja a meglepő hatást. Mintha nemcsak ő nézne, hanem ősök hoszszú tapasztalata bújna meg a tekintetében, semmi módon nem állati, hanem történelemtől formált a pillantása. Ennek a szemnek az ősei maguk módján gyúrták az eseményeket, s alaposan belekóstoltak a szabad és tiltott dolgokba. Bronzba és barnába hajló szöszke feje cáfolja az érett szemeket. Nem finoman rafinált az arca, inkább a töretlen tisztaság és jóság előképe és valósága, valami túlvilági szépség sugárzik a még szabálytalan vonásokról. Pisze orra magas homlok alatt húzódik meg, álla még fejletlen, arca csak sejteti csontjainak a normálisnál egy árnyalattal satnyább voltát. Hozzáértő szem rögtön megállapítja: ilyen arccal nem szabad az életnek nekiindulni. Mintha a jövő évtizedek szenvedése ülne a fekete vályogpadkán. Szeme csodálkozva nézi a kibomlott világot. Most látja először átfogóan az egészet. A ház mellett szabálytalan poros utat törtek a gyepszélen távolságot rövidítő szekerek. Odébb már zöldebb a világ. A szobák és az udvar lépten-nyomon megtört kicsisége helyett a gyepszél az égig húzódik; kitárul előtte a határtalan. Ha egy-egy tanyaház meg is töri valahol, csak vakondtúrásnak látszik, s fölfelé nézve iszonytató a végtelen szürkés kékség. Viszolyogva nyomja hátát a ház falának, szemében reng a végtelen. Finom por s a gyepszél sokfajta dudvájának fanyar szaga úszik a levegőben. Idegen, félelmetes és borzasztóan szép a világ. Valahol a túlsó végén kék hegyek nőnek az égbe. A Mátra kényelmesen és könnyedén emeli a hátát, az esti fény egészen plasztikussá teszi a máskor csak alig sejthető vonalakat és tömeget, s lezárja vele a látóhatárt. Pillanatokra teremtés előtti csend önti el a tájat. A kisfiú megsemmisülten tapad a padkán. A Mátra fölött lassan bíborba borul a világ, távoli tömény felhő mögül hatalmas sarló mutatja az élét. Kényelmes gyorsasággal kibukik a vörösben izzó korong, belevesz a látható égnek szinte a fele. A kisfiú felvillanó eszméletében a teremtés csodája ismétlődik, nem érti a világot, de minden idegszála izzik a hanyatló napban. Felszívja a csoda: a világ parányi kicsiny és végtelen nagy; öntudata létrejön és szétpattan a mindenségben. Emberré lett és felolvadt a kozmosz mítoszában. Szívében most születik az Isten, s ő borzongva néz a világnál nagyobb valóság szemébe. Lassan eltűnik a tűzijáték a Mátra mögött, ereszkedő sötétség megnyugtatóan és félelmesen fekszik rá a tájra. Révület és félelem ül a kisfiú szemében. Nem ért semmit, de először érezte, hogy történt vele valami. Élete öntudatosnak mondható első lépéseként a lenyugvó nappal találkozott a Tisza menti faluban. A végtelen alföldi síkságon egyszerre kezdődik az élet és megy le a nap. Így indult el, és vele együtt millió magyar. Van-e feloldása ennek az ellentétnek, különösen ha testében is hordozza minden mozzanatát, s lelke szerkezete végig ennek az estének a csodájára rezdül? Történelmi okosság és parányi zsenialitás fordíthat-e a sorsán? Vagy a megsejtett misztikában magáévá teszi az Isten? A sötétség lassan elborít mindent, poros langyosság helyett éles tiszta levegő lúdbőrzi a karját. Ott ül mozdulatlanul, s lassú koppanással keménytestű bogarak esnek le a nádtetőről. Szívét összeszorítja a fáradtság és a félelem. Gyenge nyikkanással mozdul a kiskapu, s nagynénje, egy szabálytalan arcú és sötét tónusú asszony a karjára veszi. Meleg berliner kendőt borít rá. Csókjában mérhetetlen szeretet és jóság burkolja bele eddig ismert világába. Befelé menet még a karjában elalszik.

Másnap reggel zakatolva vitte a vonat szüleihez Zólyomba a hegyek közé.

..amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

Antoine de Saint Exupéry

Hiába kéred, nem változom meg,

Ilyen vagyok, más nem leszek!

Ne szólj rám, ne változtass meg,

Nem akarom, hogy irányíts, nem engedem.

Hooligans

A csend hangja...

"... ahogy a csendre leltem,

dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,

hangtalanul átöleltem.

S ahogy a csendet öleltem,

dalra kélt a szeretetem " /Gősi Vali /

-Naponként

Látod-e mindazt a szépet, mit nyújt az élet?

Felméred-e mi kincsed, mi otthonod, kenyered?

Köszönd meg, hogy fáradozhatsz ,hogy áldozatot hozhatsz.

Csendességben, megnyugodva,új hitet kérj, új holnapra !-

"A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára."

-Colleen McCullough-

"Az ember egyik legfontosabb képessége,s egyben sajnos a legritkább is :

Várni tudni !Türelemmel várni egy levélre ,.. egy találkozóra,.. egy jó kapcsolatra,.. enyhítést hozó holnapra.

A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni...Egészen addig várni, amíg reményünk kitart."

Jókai Anna

Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni.

Theodor Seuss Geisel

"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen."

Juhász Gyula

"Álmodoznom kell, el kell érnem a csillagokat,

de ha ez nem sikerül, majd megkapaszkodom

a felhőkben..."

Mike Tyson

"Szíved legyen olyan, mely sohasem lesz kemény,

jó kedélyed, mely sohasem lanyhul,

és érintésed, mely sohasem fáj.”

Charles Dickens

Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá.

Jacob van Rijs

"Tanulj meg elengedni, ahogy egy ujjadra hurkolt léggömböt szélnek eresztesz: hadd szálljon, legyen az égbolté, a felhőké. Ezt rendszerint akkor tudod megtenni, ha megpillantasz valamit, amit a léggömbnél fontosabbnak vélsz, és meg akarod fogni. Akkor a régit az útjára engeded. Észre sem veszed, hogy kinyíltak az ujjaid."

Müller Péter

Vannak szálak, amik megnyúlhatnak, összegubancolódhatnak, de el nem szakadhatnak soha...

"Vannak szálak, amelyek összekötnek...

Valakivel...

Sokféle szál lehet...

Hihetnénk, hogy minnél több a szál, annál erősebb kötelék...

De nem...

Nem a szálak száma számit...

Nem az, hány szál füz a Másikhoz...

A szálak erőssége a döntő...

Lehet az egyetlen szál,

mégis erősebb száz másiknál...

Sőt az is lehet, hogy ezt a szálat senki nem látja...

Mégis mindennél erősebb...

Lehet hogy csak ez az egy szál fűz Valakihez,

de az erősebb minden más szálnál együttvéve...

Csak ez számit...

A szál erőssége..."

"A tudós gyakran kételkedik, a tudatlan ritkán, a bolond soha."

-Émile Faguet-

"Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata, és akkor is árad, ha nem jár arra senki. Nem!

A virág azért illatozik, mert vár valakit!"

Müller Péter

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

Veronica A. Shoffstall

Egy nap,majdnem olyan,mint a többi

De az emlék,már a holnap poharát tölti

És a holnap,most még csak álomvilág

Ám a perc itt van,mosollyal nyit rád.

Hogy legyen erőd,legyen hited

Amíg utadon terhedet viszed.

És tudj nevetni,játszani örömmel

Hogy a holnap szeretni jöjjön el.

Napsugárral,esővel,szivárvánnyal

A szívben tűzzel,a kertben száz virággal

S hogy legyen,aki szeret,s ott legyen veled...

A remény fontos, mert lehet, hogy a jelenlegi pillanatot nehéz elviselni. Ha hisszük, hogy a holnap jobb lesz, a ma viszontagságait is el tudjuk viselni.

Thich Nhat Hanh