Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Nem vagyok babonás, de vannak dolgok, amik mindig bajt hoznak rám.
Például a férfiak...
Hogy szeretett-e valakit, nem lehetett tudni. Nem mondta, nem mutatta. Talán nem is élte... Sohasem láttam a szívét. Szeretett egyedül lenni. Senki se hiányzott neki. Ha meglátogattam, örült nekem - ha elmentem, nem bánta. - "Szervusz!" - mondta, amikor beléptem hozzá, és amikor elmentem tőle, ugyanígy köszönt el tőlem: - "Szervuuuusz!" Ez a kissé éneklős, hosszú "ú" teljesen formálissá, személytelenné tette a köszönését, mintha egy idegentől búcsúzna el, merő szokásból. Nem hiányoztam neki. Hogy tegnap látott-e, vagy hónapokkal ezelőtt, teljesen mindegy volt neki.
Müller Péter
Bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.
Fodor Ákos
Féltelek és féltem magam.
A szemed olyan messze van.
Keresem arcomon
vidám-borús szád,
erős-erőtlen két kezed,
forró-hűsítő percedet,
keresem édes-keserű éjszakád.
A hangod olyan messze van.
Féltelek, hogy elhagylak,
s hogy elveszítelek, féltem magam.
"Virágok sírtak
hangtalan itt az éjjel.
Csupa könny a rét."
Napok hónapok
múlnak el anélkül, hogy
szemedbe néznék.
Életünk annyi,
mint kivárni valahol
egy zápor végét.
"Kimondott szavak és futó gondolatok,
Útvesztők százai, emberi lenyomatok
Mennyi mindenre tanít a lét!
Csak megtanulni ezt olyan nehéz"
Gyógyítsuk meg a napfeljöttét,
gyógyítsuk meg a vekkerórát,
gyógyítsuk meg a reggelit,
gyógyítsuk meg a kenyeret,
gyógyítsuk meg a kezeket,
gyógyítsuk meg a barátságot,
gyógyítsuk meg az elhalasztott
holnapot.
Hideg lett. Fázom.
Forró szavak párája
melengethetne.
„Még mindig nem tudom ugyan mi az, szeretni... de lehet-e tudni ezt? És minek tudni? Semmi köze az értelemhez. Valószínűleg több a szeretet, mint a megismerés. Megismerni, az nagyon kevés. Van valamilyen határ... szeretni az talán valamilyen együteműség. Olyan csodálatos véletlen, mintha a világmindenségben akadna két bolygó, azonos pályával, egyforma légkörrel, ugyanabból az
anyagból. Olyan véletlen amelyre nem lehet számítani. talán nincs is.”
"Kizökkent világ.
Minden fontosabb lett a
Legfontosabbnál."
"Ha nem gondolsz állandóan a szenvedésre,
Észreveszed, honnan jön a gyógyulás”
"Mert mondottam neked, a barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki. A barátod igaz, igaz mindenben, amit neked mond, és akkor is szeret téged, ha a másik házban gyűlöl. A barát, akivel Istennek hála, találkozom, és összeér a könyökünk a
templomban, aki ugyanolyan arcot fordít felém, mint az enyém: az ő arcát is ugyanaz az Isten világítja át, mert ilyenkor egyek leszünk, még ha odakint ő boltos, én meg hadvezér vagyok is, vagy ha ő kertész, én meg távoli vizeken utazó tengerész. Meghasonlásaink fölött rátaláltam, és most barátja vagyok. És hallgathatok mellette, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni. Barátom az, akit szeretettel fogadsz belőlem: az én belső országom követe. Jól bánsz vele, leülteted, aztán hallgatod. És mind a ketten boldogok vagyunk...."
A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom. De neked mindkettőből kijutott, hisz a földön élsz, mennyek és pokol között. A sors kettős játékot űz veled: ne várj tőle csak boldogságot, a másik kezében balszerencsét tartogat. A földi lét egyszerre menny és pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyisd ki szemed, tárd ki szíved: ami látható és érezhető, a tied, ha észreveszed... Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy, hogy jutalmad méltó legyen az emberhez.
Tatiosz
Szeretnéd megtalálni a boldogságot? Ha követed a józan ész szabályait, ha buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem téved el tekinteted, ha nem nézel maszkok után, és cselekedeteid összhangban állnak a természettel, ha minden szavad a hősi időket felidéző igazság jegyében születik, ha semmit sem vársz, és semmitől nem remegsz, ha megőrzöd lelked és szellemed tisztaságát - akkor biztos lehetsz benne, megtalálod, amire annyira áhítottál: a boldogságot. Ebben senki meg nem akadályozhat.
Marcus Aurelius
Az életben vannak döntő pillanatok, amelyek soha nem térnek vissza. Becsben kell tartani ezeket a múló pillanatokat, meg kell élnünk a mát. Az élet nem főpróba, hanem valódi előadás. Ha örömünket akarjuk lelni az életben, akkor azt ma kell tennünk, nem holnap, vagy ki tudja milyen távoli jövőben.
Manfred Kets De Vries
A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.
(Móricz Zsigmond)
Mert a boldogság nem olyan, mint amilyennek azt elképzeled, és várod. Az út határozza meg, ahogyan elérted azt, és mindaz a rossz, amit közben megtapasztaltál...
(Norek)
Megtanultam, hogy mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén, hogy a valódi boldogság éppen abban rejlik, ahogyan oda feljutunk.
(Gabriel García Márquez)
Vannak különböző dolgaink, amik fontosak nekünk. Kör, háromszög, négyzet, téglalap, rombusz alakúak. Mindegyiknek megvan a megfelelő helye, ami csak az övé. Hiszen akármilyen szép és jó a kör, de nem pótolja a négyzetet. Mind különböző. Mind egyedi. Mindegyikre szükségünk van.
Néha azonban előfordul, hogy nem vigyázunk eléggé a háromszögre és leesik... letörik belőle egy darab... vagy annyira szorítjuk magunkhoz, hogy saját magunk teszünk benne kárt... Bárhogy történik is, de megsérül. Már nem passzol teljesen a lyukba és csak arra figyelünk, hogy mi hiányzik... csak a hibájára tudunk gondolni és nem arra, hogy ott van egy szinte tökéletes háromszög, ami még így is gyönyörű.
Egy idő után elhitetjük magunkkal, hogy így már nem is kell nekünk, nincs szükségünk egy sérült háromszögre... talán megpróbáljuk megragasztani, kipótolni, vagy egyszerűen nem észrevenni, hogy már nem olyan mint rég... de végül... eldobjuk...
Ott marad az űr. Fogjuk a négyzetet... nem passzol... a kört.... szép és jó... de nem háromszögnek való...
Lehet egyszer majd találunk másik háromszöget... de olyat nem... nem lesz még egy olyan... csak kisebbek és nagyobbak... amik lehet befedik az űrt, de mi tudjuk, hogy ott valaha valami különleges volt...
Ráeszmélünk, hogy nekünk szükségünk van arra a HÁROMSZÖGRE. De akkor már késő lesz... már nem találjuk... örökre elvesztettük...
Mérges voltam. Megüthettem volna, mégsem tettem. Pedig talán akkor megszabadulok ettől a tehertől. Ha kiadtam volna a dühöm, akkor lehet súlyos teherként nem nehezedne még mindig rám. De nem tettem.
Összetéptem leveleit, fényképeit. Falhoz vágtam, amit tőle kaptam. Azt hittem könnyebb lesz. Szerettem volna hinni benne, hogy így lezárok mindent. A múltat.
De nem voltam elég erős. Félek sose leszek.
Asztalomon ma is ott fekszenek a képek, levelek, polcomon az ajándékai. Mind-mind gondosan megragasztva.