Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.
A kis Herceg
Jószay Magdolna
Dallam neked
Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet…
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.
IMPROMPTU
Ölni jössz? ölelni hívsz?
Nem tudom, nem fontos - várlak és megyek.
(Átöltözni sem kell ehez, ahoz.)
És bármelyikre szánod is magad,
tudom,
odaadó leszel és tévedhetetlen:
teljes ajándék. Az Igazság Pillanata.
Hipotézis
az angyalok a pokolban nyaralnak
Udvariasság
"Ne tessék parancsolni!"
Xénia
Hozzám tartozol
- nekem: nem.
Könnyes szemmel bámulom az eget.
Istenem mondd meg erről ki tehet?..
Én vagyok az,aki melletted ül az iskolában.
Én vagyok az,aki egy kicsit dagi.
Én vagyok az,akit azért gúnyolnak,mert kicsi.
Én vagyok az,akit folyton azért piszkálnak,mert bolondul a számítógépekért.
Én vagyok az,aki egy kicsit tájszólással beszél.
Én vagyok az,aki a tornaórán ügyetlenkedik.
Én vagyok az,akit mindenért hibáztatnak.
Én vagyok az,aki hazafelé fél a buszon.
Én vagyok az,aki amikor siet,megbotlik.
De az is én vagyok,akinek van elég bátorsága,hogy felkeljen,és másnap újra végig csinálja az egészet.
Elbújok, hogy
megkereshess,
elmegyek, hogy
visszahívhass,
lánggal égnék,
hogy szerethess,
lezuhannék,
hogy elkaphass.
Elhallgatok,
hogy szólj hozzám,
s megszólalok:
találj reám.
Vörös felhőket tép az őszi szél.
Esőcseppek ütnek belém fájó dallamot.
Azt hazudják: „Neked ragyog holnap majd a nap!”
S nem hiszik el nekem, mikor az ég felé üvöltöm,
hogy én csak egy fájó árnyék vagyok.
Csendes.
Magányos.
Sokáig állt ott, s a rohanó vizet nézte. Mintha magát az életet szemlélné, ami egyre csak halad,
soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem elvisz mindent, ami belé hullik, elviszi valahová,
amit az ember jobb híján csak „örökkévalóságnak”hív: a perceket, órákat, napokat meg az éveket, az álmokat és az emlékeket…mindent, amiből egy ember élete, szíve és lelke áll… csak elviszi, és sosem hoz vissza semmit.
Esőszagú ősz...
pirult levélen csillan
cseppnyi álmodás...
Tarka falevél...
megfognám, de hirtelen
felkapja a szél...
Hisz ősz van, tudod.
Ezer színét tapossuk
naponta sárba.
Kint vihar zokog,
bent könnyes dal álmodik
mosolygó nyárról.
Nincsen kéz, akit fognék, a fák állnak csak sorfalat,
Hallgassatok, most ők szólnak belőlem,
erőlködöm, hogy hozzam hangjukat.
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán
lényeges, az a szemnek láthatatlan..."
Rózsaliget előtt ment el egy maghasonlott ember. Mikor meglátta a szebbnél szebb harmatos rózsákat így szólt a társához:
-Milyen szép virág a rózsa és milyen kár,hogy tövise van...
Barátja elmosolyodott.
-Milyen szúrós a tövis és milyen jó,hogy rózsája van. Így bizony,mindennek van jó és rossz oldala. Tőlünk függ,melyiket keressük meg előbb. Eső után ha felnézel,a szép szivárványt látod,de ha lefelé tekintesz, a sarat.