Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Egyszer egy ember eltévedt az erdőben és bár sok ösvénnyel megpróbálkozott, abban reménykedve minden alkalommal, hogy azon ösvény kijut az erdőből, valamennyi ösvény visszavezette oda, ahonnan elindult.
Még maradt néhány ösvény, melyeket nem próbált végigjárni. Emberünk éhesen és fáradtan lerogyott, hogy átgondolja, melyik ösvényt válassza. Ahogy így elmélkedett döntése előtt, észreveszi, hogy egy másik vándor közeledik felé.
Odakiált neki : " Tudna nekem segíteni? Eltévedtem."
A másik sóhajtott egyet megkönnyebbülten : " Én is eltévedtem."
Amikor elmesélték egymásnak, hogy mi történt velük, világossá vált számukra, hogy már nagyon sok ösvényt megjártak. Tudtak egymásnak segíteni abban, hogy elkerüljék a tévutakat, amelyen kettejük közül valaki egyszer már járt. Hamarosan csak nevettek korábbi balszerencséjükön és feledve a fáradtságot és éhséget együtt indultak kifelé az erdőből.
Az élet hasonlatos az erdőhöz, néha összezavarodunk és nem tudjuk mitévők legyünk. De ha megosztjuk élményeinket és tapasztalatainkat, utunk már nem is tűnik olyan rossznak, és néha rátalálunk a jobb ösvényekre és jobb utakra.
Az élet furcsa játék:
Nem tudhatod, épp mennyit dobsz, és hol állsz meg;
Mivel kerülsz egy mezőre;
Milyen kártyát húzol ki a sors paklijából;
Vagy hogy ki és mikor esik ki a játékból.
De egy biztos: Ha jól használod fel a lépéseket, mindegy, hogy mikor kell abbahagynod, úgyis nyerni fogsz.
Gween Mi az élet?
Könnycsepp fut az arcomon mikor az ágyam mellé térdelek,
Uram miért nem értelek? Mond, meg miért nem mondod azt hogy ég veled?
Őszintén remélem, tévedek, de rám tekintetedet nem veted,
Csak a fájdalmat kapom reggel beforratlan sebekkel, ébredek,
Lehullt az eső, hangom már a köddel száll az égig,
A napsugár a felhők között fájdalmam híre miatt fénylik.
Nem vágyom a jóra, nem várok dicsőítő szóra,
Soha nem kértem semmit az égtől, még nem jött el az az óra.
Csak egy csalódott lány vagyok ki a semmi közepéről érkezett,
Kinek fáj ha szíven döfik, mikor azt ordítják, hogy ég veled.
Vérzik a szívem, mikor a fájó múltra gondolok,
Igazad volt te tudtad egyszer majd a gonosz felé fordulok.
Néha a tested megremegett de én mindig megfogtam kezedet,
Két szemedbe nézve, magamat láttam, ki a rosszról megfeledkezett.
Elmúltak a fájó rossz idők de még a hegek megmaradtak,
Maradnak is, míg a föld alá nem raknak.
Lassan elteltek az évek, és most bevillannak képek
Nem tudom, mit tehetnék, még nem tudom mit érzek
Volt, hogy megbántottalak, de hidd el azóta is bánom
Nekem te voltál a srác akire örökké kell várnom
Hidd el nekem, sajnálom, tudom, nem tudsz többé szeretni
Most egy új utat kell keresni, és veled együtt feledni
Sajnos nem lehet ezt én is tudom, így bocsánatot kérek
És bánni fogok minden sort, ameddig csak élek
Mert fontos voltál nekem érzem, talán több mint barát
És így próbálom most megdönteni szíved erős falát
Csak, hogy megbocsásson, s végre én is megnyugodjak egyszer
Mert nem forrt be a seb, de talán enyhíthetem ezzel
Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént mi tudjuk
Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk
De vajon lesz e jövőnk, erre tőled várok választ
De ne is mondj még semmit ha az kételyeket támaszt
Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél,
Mint egy angyal olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,
Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem,
Bizsergető érzés járta át testem, tudtam ez lesz a végzetem.
Ha egyet kívánhatnék, az Te lennél, tündöklő éjszakám,
Fényes nappalom, édes angyalom a felhők fölül nézz ma rám.
Vesd le rám tekinteted és borítsd rám a szárnyaid,
Miként egykor én takartalak be és teljesítettem vágyaid.
Úgy csillogott a szemed, mint a tó vize, ahol sétáltunk,
Most pedig úgy hullik az eső, ahogy a könnyem hullt mikor szétváltunk.
Tudtam én is nagyon jól, hogy semmi sem tart örökké,
Pedig Te voltál az egyetlen, aki velem törődtél.
Fázom, vacogok, a halál hideg arca simogat,
Nem a nyári virágeső, ami ránk dobálta a szirmokat,
Most virág borítja sírodat, előtte, itt állok az esőben,
Hallom a hangod, ahogy hívogat, a félelmeim legyőztem.
Az a szenvedés, hogy élek, nélküled létezem de minek,
Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek.
De már kifolyt sok szép dolog az idő rongyos, foltos zsebein
És az elvarratlan szálak nem gyógyítják beforratlan sebeim.
"A hajnali holdfényben,
Egy angyal szállt le elém.
S varázslatos léptekkel,
Közeledett felém.
Te voltál az s hajad,
Hullámzott a szélben.
Szépségednek párja,
Nincsen földön égen.
Megtaláltam benned,
Mindent mire vágytam.
Egész életemben,
Csakis terád vártam.
Bár tudom, hogy soha,
Nem lehetsz az enyém.
További életemben,
Csak egy éltet a remény.
De azt te is tudod, hogy
Remélni örökké nem lehet.
Csak akkor leszek boldog,
Ha szíved engem szeret.
Remélem, hogy amíg csak élsz,
Mindig boldog leszel.
S engem örök életedbe,
A szívedbe teszel."
"Én már azóta szeretlek,mikor még nem voltál más csak puszta gondolat, és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat!
Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt, és én azóta a lelkemhez simítva hordalak!"
"Könnyes szemekkel állsz a nyitott koporsó előtt,
S nem érted miért mindig a jók halnak meg idő előtt?
Az úr meg azt nem érti, ha amíg élt elfeledted,
Miért kellett meghaljon ahhoz, hogy rádöbbenj, szeretted."
(2 Arc)
"Én úgy szeretném ha a szeretet,
a boldogság,a Béke fénye égne
mindenki lelkében."
Juhász Gyula
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Richard Bach
Kassák Lajos
A szív kelletése
Levelet írok neked
kedvesem.
Szívemet ajánlom fel neked
kedvesem.
Ajtómat nyitva hagyom
kedvesem.
Legyen a tiéd minden aranyom
kedvesem.
megölöm magam érted
kedvesem.
Verseket találok ki érted
kedvesem.
Forgószél lennék érted
kedvesem.
Szűz hóhullás is lennék érted
kedvesem.
Hallhasd meg együgyű énekem
kedvesem.
Üzenj valamit nekem
kedvesem.
"Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé."
Andrew Matthews