Hogy is vagyunk a témával? (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hogy is vagyunk a témával?
Az biztos hogy nagy öröm volt az első mosógép, és mégis a fateknőre és a mosószappan illatára emlékszek inkább.
A kemencében égő tűzre és a benne sülő kenyér illatára.
Ma már hihetetlen hogy falusi házak "padlója" mázolt föld volt rongyszőnyeggel leterítve.
A paraszti munkákból a kapálást nem szerettük.A kukoricavetés eke után asszony vagy gyerek munka volt.Ez a mai szemmel haladatlan, de az jobban bírta a szárazságot, mert lejjebb került a mag.
A szénához köthető munkákat szerettük, pedig csak egy férfi volt a családban, ezért a lányaim is tudtak még kazlat rakni is.
Régen kisebbek voltak az igények és többet voltunk együtt, annak ellenére hogy a szombat is munkanap volt.
Én is sajnálom amikor ki kell dobni valamit, amit régen simán megjavítottak.Amikor azt látjuk hogy mindent csak pár évre terveznek, akkor nem merül fel bennük hogy előbb utóbb ellep bennünket a sok hulladék.
Megszüntetik a mélyebb elvezető árkokat, mindent lefednek, térköveznek.Jön a felhőszakadás és folyik be a szennyes víz azokba a házakba, ahol a lakóknak meg sem kérdezték a véleményét hogy akarják-e, vagy megfelel a zöld fű.
Fel nem tűnik senkinek, hogy az ember csak annyira lehet egészséges, amennyire körülötte a növények azok.
Jól teszed.
Lehet, hogy annak tűnik, de a tenger is cseppekből áll össze. :)
Hááát... :(
Az Agarától kb. 200 kilométerre fekvő fővárosban, Újdelhiben okozza a legnagyobb problémát a szmog, ott vasárnap sürgősségi állapotot kellett kihirdetni miatta. A szmog mérgező, ezért sokan ideiglenesen elhagyták az otthonaikat. A levegőben olyan magas az ártalmas részecskék koncentrációja, hogy azt már be sem lehet mérni az arra szolgáló eszközökkel.
Ők például eléggé megszívták…
Valogatom a papirt, az uveget, a muanyag palackot;
szelmalomharcnak tunik;
Jó hosszú!
Na mindegy,elég a légszennyezés itthon. :(
A többivel sem tudunk mit kezdeni.Kína, India, Afrika - USA legnagyobb (lég)szennyezők.
Fukushima elszennyezte az óceánt.
A Holdra költözünk. :(
Ez egy másfél órás film. Érdemes megnézni, ha lesz rá időtök.
A hülyeség kora:
A globalizáció miatt a témát is globálisan kellene kezelni. Egy-egy ország hozzáállása nem elég.
Amikor a fejletlen országok fejletté fognak válni, megállíthatatlanul felgyorsulnak az "események".
Háááát igen... Mondjuk engem nem érdekel, más igyekszik-e jót, s jól tenni. Én megteszem, ami tőlem telik.
Ez a tágabb családban is jellemző.
Sok év kell ahhoz, hogy az emberek szemlélete megváltozzon. Azért már sokan igyekszünk! :)
Számít az is, ki mit lát, tapasztal a környezetében.
A jelenlegi döntéshozó pozícióban lévők nagyon el vannak szállva maguktól amikor kijelentik, hogy a napelemet meg kell adóztatni, s különben sem hatékony. Az uniós támogatást meg inkább veszni hagyják, ha a haverjaiknak nincs belőle haszna.
Arra gondolok: személy szerint mindenki tehetne valami picikét. De általában csak legyintenek: minek törjem magam, más se teszi; mit akadsz fenn azon a pár liter vízen, azon a 100 forinton, azon a két-három, feleslegesen kinyomtatott A4-es lapon, és így tovább.
Napelem sem jó egyesek szerint, mert éjszaka nem süt a Nap...
Társasházak szigetelésének uniós támogatását elvették, mert...
A nagy lombú fák megakadályozzák a felmelegedést. Ez városokban nagyon fontos lenne, de sok helyen kivágják. A légtisztítás, O2 termelésük is fontos, de nem kellene szennyezni a levegőt.
A panel házakban, a szemétledobók csövébe elszívó van bekötve. Sokan csak úgy beborítják a szemetet még manapság is. A porszívó zsák tartalmát is beöntik. Nem lehet rávenni öket, hogy zsákba való... :(
És ezt szívja mindenki.
"A takarékoskodás a szüleink, nagyszüleink életének a része volt. ….. távlatokban gondolkodtak. A mai fogyasztói társadalom már nem ilyen."
A bajok itt kezdődnek. Attól, hogy fogyasztói társadalommá váltunk, mert rákényszerítettek, azért még lehetne takarékoskodni. De sokan azt sem tudják, mi fán terem.
Szerintem takarékoskodás az is, ha elfogadjuk a boltban a visszajáró aprót. Vagy nem veszünk 80 Ft-ért eldobható műanyag zacskót, mert viszünk magunkkal otthonról csinos, mosható textilszatyrot, hiszen tudjuk: vásárolni megyünk. És lehetne még sorolni.
Hasonló ötleteket várnék. :)
Nagyon elkeserítő, hogy nem tudunk beleszólni abba, hogy atomerőmű helyett szélerőmű épüljön. (Egy-két barom többek közt pl. azzal „indokolja”, hogy a szél nem mindig fúj.)
És sajnos hiába a sok tiltakozás a fakivágások ellen is. Az egy dolog, hogy a fák árnyat adnak, azt el lehet érni mással is, de azt nem, hogy a helyettesítő eszköz egyúttal tisztítsa a levegőt is.
Mivel ez a téma nem megosztó, inkább egyetértő, ezért nem sokat tudunk hozzáfűzni.
A takarékoskodás is része a környezetkímélésnek, de amíg nem szorítja az egyént a saját cipője, addig nem vesszük komolyan.
Sokszor nem is tudunk takarékoskodni, mert „ami bejön a réven, az elmegy a vámon”.
A takarékoskodás a szüleink, nagyszüleink életének a része volt. Nem önmagukat valósították meg, hanem távlatokban gondolkodtak.
A mai fogyasztói társadalom már nem ilyen.
De mi van a cikkem eredeti témájával? Kifulladt? :)
Szerintem igen, kifulladt. Mi keveset tudunk csak tenni.
Amíg a nagyok letojják az egészet, nincs miért koptatni a szánkat.
Gondolj bele, nálunk nem támogatják a zöld energiát, kivágják a városokban az árnyat adó fákat.
Talán eljön az idő, mikor lesz értelme erről beszélni, de most?... :(
Igen észrevettem, hogy vannak emberek, akik a világért nem akarják elfogadni az önzetlen segítséget. Nem értem, hiszen igazán nem nagy dolgokról van szó. Pl. van egy idős bácsi, aki meg szokott kérni gázpalack cserére. Nekem ez semmibe nem kerül, amúgy is arra vezet az utam, sőt nem egyszer nekem is kell a csere. Kérjek tőle benzinpénzt? Hülyeség. Ő úgy oldotta meg, hogy kipuhatolta, milyen édességet szeretek, s mindig azzal felkészülten vár.
Lakik az utcában két idős hölgy, akik meg szoktak kérni, vigyem ki őket a temetőbe. Az ő családtagjaik sírjához nem messze esnek az enyémek, tehát ez sem jelent nekem plusz utat, s ráadásul pár km-ről van szó. Mennyit kérjek tőlük, mert ragaszkodnak hozzá? Jó, mondom, akkor fizessék ki a temetőbe való behajtást.
De mi van a cikkem eredeti témájával? Kifulladt? :)
Nagyon helyes! :) Ha nem utcafront, akkor ritkábban is kell és érdemes egy kicsit kényeztetni magunkat.
Én is megteszem, a szlogen szerint "megérdemlem". :)))
Az is már valami, ha apránként utalgat, mert ilyenkor a jó szándékot is díjazza az ember.
A pénz nélküli munka annak is kellemetlen lehet, aki fizetne, de nem fogadják el. Volt már, hogy nem ahhoz fordultam, mert nem akartam ilyen helyzetbe hozni magamat sem, vagy mondtam is, hogy máskor nem hozzá fogok menni. Ez többnyire hatott és így már nem kerültem el.
Fizettem már ablakpucolásért, most is terve van véve.
Igen, honorálja a munkámat, apránként utalgat. Mert szembesült azzal, hogy ha gyors és értelmes megoldást akar, akkor bízvást fordulhat hozzám. S azt is tudja, hogy szüksége van rám, és ő forszírozta, hogy ne hobbyból dolgozzak neki. Mondtam neki, hogy nem ördöngösség amit tudok, de neki már van a másokkal való meddő kísérletezgetésekből.
Így aztán a gép előtt ülve bejön az ablakpucolás ára. :)
Én a helyedben biztosan keresnék egy varázspálcát. ;) Lehet az egy barát, barátnő, családtag, de akár egy alkalmi bejárónő is, ha minden kötél szakad.
Aki megkérdezi, hogy mivel tartozik, az már egy jó pont. :) Biztosan fogja honorálni a munkádat.
Aki viszont meg sem kérdezi, természetesnek veszi és nem is a csókosok közé tartozik, az nem érdemli meg.
A függönyökkel én is szívesen bíbelődök, de igazán adhatna valaki egy varázspálcát, amivel csak rámutatok az ablakra, s hipp-hopp ragyogni fog. Eskü: nem használnám másra. :D
A szakmai segítséggel az a bajom, hogy nem tudom megbecsülni az időt se, amit ráfordítok, mert észre se veszem. Mint amikor játszik az ember. Addig rágta a lelkemet, akinek nem keveset segítettem, hogy kigyűjtöttem a wordből a statisztikát, mennyit dolgoztam neki. Magam is meglepődtem: 35 óra tiszta gépidő. S ebben nincs benne az órákon át tartó telefonos konzultáció, a folyamatos finomítás, a rákérdezések a pontosítások érdekében.
Bemondtam neki a számot, s rábíztam, milyen óradíjjal honorál. Mivel hasonló óradíjú a szakmánk, jól meg tudja becsülni. Ad amennyit akar, vagy tud, én biztosan nem forszírozom. Nem csak én tudom a tudásom értékét, hanem ő is. Különben nem fordulna hozzám. Éppen eleget fizetett másoknak hiába, mert jottányit nem vitték előbbre az ügyét.
Óh, az a fránya ablakpucolás! ;)
Én akkor is alkotok. Sosem teszem úgy vissza a függönyöket, ahogyan voltak. Valamit mindig újítok, változtatok, ami ösztönzőleg hat és tetszik az eredmény.
Szakmai segítséget, munkát én is adtam ismerősöknek, barátoknak, de azért volt olyan is, amikor megkértem az árát. Anyukám arra tanított, hogy "ha ingyen dolgozol, akkor a saját tudásodat értékeled le". Ez persze függ a ráfordított időtől is.
Amikor nem kértem pénzt, akkor is honorálták egy desszerttel, vagy valami mással és az jólesett.
Ezzel én is így vagyok. :) Ám egy dologba bele se kezdek (már): az ablakpucolásba. Ez az egyetlen munka, amihez nem tudok jó pofát vágni. Amíg csináltam, összeszorított foggal, kötelességből tettem. Olyan jó, hogy vannak emberek, akik élvezik. Vagy minimum képesek jó képet vágni hozzá. :D
Igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a számítógép adta munkákhoz elég jó az affinitásom. Nagyon sok embernek segítek csak úgy. Van, aki fizetni szeretne érte, de elhajtom. A legkínosabb az, amikor azt kérdezik, mennyibe kerül a segítségem. Tényleg nem tudom, mennyit ér a munkám, sajnos sose volt üzleti vénám.
Eljutottam oda, hogy ha valamit nem szeretek, akkor nincs az a pénz, amiért megcsináljam, viszont ha valamit szeretek, azzal kapcsolatban pusztán szívességből kiteszem a lelkemet. :)
"akármit is kell csinálnia, jópofát tud vágni hozzá"
Ez nagyon igaz a mamámra, anyukámra és rám is.
Ha belekezdek egy munkába, mindig szívesen csinálom. Legyen az bármi. Esetleg halogatom, de amikor rászánom magam, ugyan olyan kedvvel csinálom, mint amit egyébként szeretek is. Ilyenkor a munka végén az örömöm és a megelégedettségem is nagyobb.
Szoktam is mondani, hogy számomra nincs nem szeretem munka.
De igen, mondom. Talán kicsit nehezebb volt az élet háztartási gépek híján, de nem rágtuk magunkat a hiányuk miatt.
Értelmezd Magdalénia 37. hsz-át!
Nem tudom, mit értesz boldogság alatt. Én azt, hogy az ember dolgozik, s akármit is kell csinálnia, jópofát tud vágni hozzá, s cserében van egy nyugodt, kiegyensúlyozott családi élete. Na ez az, ami a többségnek nincs meg, holott tele a háztartás szuperebbnél szuperebb gépekkel, kütyükkel, amiket pár évente ki lehet hajítani, s lehet szerezni helyette „fejlettebbet”.
Ezek szerint te is átélted láttad azt a kort
Akkormeg ne mondd hogy boldogabb volt nekik.
Gyerek voltál te is én is, nem láttam mi kinlódás volt mögötte
Viszont emlékszem mennyire örült anyám amikor mosógép és centrifugánk, kefélőgépünk is lett később
A vidéki parasztmunkát nem is emlitem. Az nekem boldogság volt gyerekkorban egész napi szántás, kaszálás, szőlőkapálás, cséplés.
És persze vasárnap ettöl függetlenül mentek templomba
Mégse mondanám boldog életnek a mai eszemmel
Azt te csak hiszed. Megéltem, és nem volt hamis.
A nagymamám fateknőben mosott, az oldalán súrolta a zsebkendőket, én meg kicsi lányként húztam fel a kerekes kútból a vizet, amit ő az általad említett módon melegített. (Pipiskednem kellett, hogy amikor felért a fogó, át tudjam billenteni a kereket.) Az a nagymamám 6 gyereket szült, akik bármikor érkeztek haza az iskolából vagy munkából, meleg ebéd várta őket. Három még élő nagybátyám ezt az állítást élőben tudja igazolni. Amikor eljött a nyári meleg (nem ilyen gutaütős hőség, ami mostanában ránk jár!) kézzel gyúrta, szeletelte a tésztát. Cérna- és szélesmetéltet, kiskockát, nagykockát, lebbencsbe valót. Parkettát nem kellett vikszolni, mert csak hajópadlóra telt. :D (Még nekem is van az egyik szobában. Nem adnám semmilyen csodaparkettáért.) Nagy kedvtelése volt a kert, ahol nem csal zöldséget, gyümölcsöt termelt, hanem sokféle virágot, amit a közeli temetőnél eladott. (A nagyapám szőlővel foglalkozott.)
S annyi munka után délutánonként leült, és eszméletlen mennyiségű csipketerítőt, függönyt horgolt. És minden vasárnap elment a misére, azon felül az összes körmenetre, egyházi ünnepre.
Anyám élete már könnyebb volt, mert összkomfortos házban éltünk, amit apám teremtett.
A saját háztartásomat félkomfortban kezdtem: akkor volt melegvíz, ha befűtöttem fával a hengeres vízmelegítőbe.
Simán bírnám az ilyen házimunkát, ha nem tett volna tönkre a rengeteg munkahelyi stressz, és az a fajta mérhetetlen környezetszennyezés, ami a cikkem apropója.
Mindannyian beleesünk a "bezzeg régen-be", hiszen volt jó oldala is. Ettől nem tudjuk magunkat elvonatkoztatni, amikor visszatekintünk. Ehhez egy bizonyos kort meg is kell érni. :)
A nagyanyám hat gyereket nevelt fel, nem volt cselédje és mindig volt kedve énekelni, mosolyogni, a gyerekekkel foglalkozni. Fáradt volt, keményen dolgozott? Biztos, de ez nem látszott meg rajta, nem a család itta a levét.
A három lány mire férjhez ment, mindent tudott, ami egy család életéhez, boldogulásához kell és tanultak is mellette. Szerelemből mentek férjhez és szép családi életet éltek le. A fiúkat a nagyapám befogta a saját műhelyébe, mert mesterember volt, de más szakmát is tanultak mellette, ill.továbbképezték magukat.
A neveltetésük alatt megtanulták egymást tisztelni, nem csak szeretni. (Szülő-gyerek, testvér-testvér kapcsolat.) A Fiúk családja is példás volt.
Nagyszüleimnek 17 unokája lett és mindannyian szeretettel és nagy csodálattal emlékezünk rájuk.
Fognak-e ránk is ilyen csodálattal emlékezni?! :)
Ma rengeteg a gondoktól terhes, türelmetlen és ideges ember.
További ajánlott fórumok:
- Hogy tud egy nemzet megváltozni? Mi emberek vagyunk felelősek?
- Szerintetek ciki ha a párunknál vagyunk pár napot és hát...nagy WC-znünk kell?:D Ki hogyan kezeli ezt?
- Megéri az állandó fogyókúra? Vagy esetleg egyszerűbb lenne elfogadni magunkat úgy ahogy vagyunk?
- Az mit jenethet, ha sűrűn azon kapjuk magunkat, hogy "ugyanolyanok" vagyunk, egyszerre történnek velünk dolgok, már nem először?
- 3x7 éve vagyunk házasok, igaz hogy vízválasztó?
- Hogy csinálják mások? Csak én/mi vagyunk ilyen vesztesek?