Házasság, hűtlenség, megbocsátás (beszélgetés)
Hogy élem meg pszichésen?
Egy pappal beszéltem nem sokkal a történtek után. Azt mondtam neki, olyan, mintha rám szakadt volna az ég. Azt válszolta: "Rád is szakadt." (Ezzel is sokat segített, mert azt éreztem belőle, hogy megért, tudja, vagy legalábbis sejti, mi megy bennem végbe, látott már ilyet és együtt érez. Hihetetlen, mennyi mindent jelenthet egy ilyen kicsi mondat.)
Szóval szeptemberben derült ki a dolog és azóta valahogy a Nap se süt olyan fényesen. (Hülyén hangzik, de tényleg.) 18 voltam, amikor az édesapám meghalt. Akkor nyár volt. De én arra emlékszem, hogy láttam ugyan, hogy süt a Nap, mégis minden sötét maradt körülöttem... Hát most először éreztem ilyet azóta (fogjuk fel pozitívan: Hála Istennek).
És a női mivoltom megsemmisüléséről még nem is szóltam.
Nekem bonyolultabb a helyzetem:(
Két gyerekem van és egy új párom (5 éve), nem küzdenék érte, mert a gyerekeim fontosabbak.
Sztem ez sohasem fog enyhülni,állandóan az emberben motoszkál.
Hiszen az ember nem is feltételezte az élete párjától,h ilyent csinál!
most lesz a 10. évfordulónk... szóval, együtt vagyunk és imádom ennek ellenére... vicces, nem??
hogyan jöttem ki????
sehogy... várom hogy enyhüljön bennem a fájdalom...
ennyi! úgy döntöttem akarom Őt ezek után is.... mindent megtesz hogy segítsen nekem feldolgozni... igazából a bizalom... azt mocskosul nehéz visszaszereznie....
Remélem, meg tudsz neki bocsátani igazán, a szíved legmélyén.
Én biztos nem küzdenék érte, nem tudnék túllépni ezen, de örülök, hogy te megpróbálod.
Igen,valószínű...:(
Téged mi motivált?
Szia kedves Egyszeregy!Én már voltam ilyen helyzetben,igaz nem házasság volt,de hosszú kapcsolat.Szerelem volt, jó volt.megcsalt,mert megijedt, hogy több nő már nem lesz neki soha....Hát lett.Próbáltam megbocsátani, sikerült is nagyon gyorsan,de többé nem bírtam az érintését és irtó dühös voltam, mert szerettem és ő is engem.Szóval próbálkoztunk, szenvedtünk,de nekem nem ment.Úgyhogy hagytam, mondtam én boldog szeretnék lenni, hisz egyszer élek.Biztos voltam benne, hogy a nap minden percében arra gondolnék, hogy biztosan megcsal,és én nem ez vagyok!
Nem bántam meg soha,gyönyörű kislányom van egy imádnivaló pasitól.És ha akkor én a "szenvedés" mellett döntök, akkor nem lennék boldog.
Szerintem nézz mélyen önmagadba,és ha TÉNYLEG meg tudsz neki bocsátani,akkor boldog leszel!Ha nem,akkor ne húzd az időt.
nálunk az volt a válasz, hogy azért, mert maga a szituáció vonzotta... hogy van egy nő, aki Őt akarja... mert hogy vele nem szoktak kikezdeni! jót tett a hiúságának...
amúgy, el tudom képzelni hogy tényleg nem tudják!! a férfi annyira ösztönlény, hogy fel sem fogja mit csinál - néha.
bár nem hozzám szól a kérdés, de sajnos tudok rá Én is válaszolni... :(
olyan érzés, mintha kést szúrtak volna a szívedbe és jól megforgatták volna!! nem tudod hova tenni... állsz értetlenül és nem hiszed el hogy ez megtörtént!
Szerinte minden az ő hibája (még Évike se tehet róla). Hiába mondom, hogy adjon támpontot, mert egy tökéletesen működő kapcsolatba nem tud harmadik belépni. (Ettől még nem tudom Évikét felmenteni, mert attóül, hogy egy házasság épp kicsit takarékosabban üzemel, még nem lehet szabad a pálya. Persze a férjemnek sem.)
Szóval ő nem mond okot. És amikor én sorolom a "mentségeimet", akkor csak azt hajtogatja, hogy nincs mentség arra, amit tett. Na így próbáljak meg előre haladni, analizálni, javítani...