Endometriózis! (beszélgetés)
Nem tudom, lehet látni a különbséget?
Azt mondta a doki, hogyha nem múlna el a gyógyszertől, akkor műtét. Illetve ha vérzek, görcsölök, akkoris...
Hát ez szörnyű! Én csak kapkodom a fejem. Eddig folyamatosan a meddőség miatt kutattam, erre az endora meg azt mondta valaki hogy ettől még lehet szülni, és nem annyira foglalkoztam vele, főleg hogy nem is tudtam hogy van. Persze fájdalmaim voltak, de bebeszéltem magamnak, hogy biztos csak én vagyok ilyen nyápic hogy nem bírom.
Nekem elvileg mindent kipucoltak, külön hívtak műtét közbe belgyógyászt, mert a beleim a méhem köré voltak csavarodva/nőve, illetve kitudja mióta vakbélgyulladásom volt. Azt mondták mostmár minden oké, még mielőtt hazaengedtek a kórházból néztek UH-n és én is láttam hogy minden rendben (az előzőhöz képest tudtam viszonyítani, eltüntek a labdák=ciszták). Tehát ez műtét után majdnem egy héttel volt, és innentől számítva két hét múlva meg már görcsöltem, és azt mondja a doki hogy akkor már ott volt... tehát 1-2 hét alatt... :( én a görcsölés után rendesen menstruáltam, szóval nekem azzal nem távozott, mert tegnap az UH-n láttam megint a labdát.
Neked mit mondott az orvos? Mikor mész vissza?
Nekem ugyanezt mondta a doki a Visanne-re is, akkor lehet hogy jó lenne váltani.
Igen én is ellenzem a hormont, meg az ilyesmit, de 4 hónapon belül két műtét???
Szab, Németországban élek, itt kezdtem el újra orvoshoz járni, mert csak nem akart jönni a baba.
Így találtak szeptemberben 3 cisztát, amire mondták hogy az endotól van nagy valószínűséggel, de majd szövettanból tudják csak megmondani. Az egyik ciszta elég nagy volt a petefészkembe az orvos szerint és ezért mondta hogy vigyázzak ki ne durranjon. Nekem úgy magyarázták hogy tágulatos a petevezetőm, és a vér beáramlik a petefészekbe, ott betokozódik, és ebből lesz a ciszta... viszont ez az erős vérzés, meg összenövések, meg bennem is nagy káosz volt, az mind az endo műve, végül a szövettanból is ez az eredmény jött.
Én egész gyerekkoromba el voltam tiltva a sporttól más betegség miatt, lehet akkor ez is közrejátszik hogy ez egyáltalán kialakult nálam.
Szia, sajnos nincs idöm mindent most visszaolvasni, mert dolgozok. :((
En elözö heten, szerdän voltam a meddösegi klinikän, ahol csinältak ultrahangot. Hat hete vol a laparoszkopiäm, kivettek a cisztäkat.(mäst nem csinältak). Pär hete fäjt többször is hasam...na, most az UH-n lätott az orvos megint 3 darab cisztät. Teljesen kiakadtam en is, hogy ez ilyen hamar vissza tud jönni. :(
Most, egyebkent, menstruälok, eleg erösen. Remelem, hogy ezzel el is tünnek ezek az ujabb cisztäk.
Igazából szerintem azt akarta mondani,hogy az oldás végett maradt még ott.A műszert 50cmig tolták volna de 48cmnél elakadt és ott fedezte fel a bemélyedést,ami cisztától lehet,de nekem a bemélyedéssel szemben a bélen lévő piros pöttyökre mutatott,hogy az az endo.Hát nem tudom,nem olvasta el alaposan a leletett.Mert mutattam neki az mri eredményét és arra azt mondja,hogy mindkét petefészkembe van újratelítődve 6 cm,de szerintem az maga a ciszta amit majd most akarnak kivenni. Szerintem egy gyerekfej és egy ffökölnyi nem fog azonna mandula nagyságúra visszazsugorodni.Ebből gondolom,hogy maga a tömlő az.
Nekem arról beszélt ha majd lesz a műtétem és ha esetleg nem tudják a bélről lefejteni akkor szólnak neki,ő szalad és akiveszi azt a bélszakaszt.Hát megnyugtató mondhatom. Ha meg GNRH alatt visszatöltődik az meg gáz,akkor mi értelme.
Tehát akkor neked most a GnRH alatt kiújult az endó, illetve azt mondják, hogy az ott maradt a korábbi műtétből?
És ez a petefészek 50 cm-re a bordádtól dolog ez mi? Én nem értek hozzá, ezért kérdem, hogy az nem jó helyen van akkor???
(arwen tornát, én is le akartam tölteni, de még eddig sehol nem találtam)
Sziasztok.Túl vagyok a béltükin,hát sajna azt mondja van ott vagyis hogy az összenövésből maradt,de nem értem hogy ér fel a petefészkem 50centire a bordám alá? Hólyagtükröuzésre is elmentem,de nem csinálták meg,sőt be sem írtak!!Felháborító!Menjek jövőhéten. Utálom ezt a bizonytalanságot. Arwen tornát nem lehet valahonnan letölteni?
Nekem is az volt írva,hogy hasi és kismedencei mr.Ahol kérdeztem az időpontokat ott mondták,hogy elég a kismedencei,de mondom ha kéri a hasit is akkor nehogy még ezért csússzunk.Így mindkettő meg lett súlyos pénzért:(
Hol jársz dokihoz ha szabad megkérdeznem?
Mi eddig itt azért úgy tudtuk, hogy az endó nem tud kidurranni... Ez valójában nem ciszta, hanem jóindulatú daganat. Vérrel telített. Ez, hogy ne mozogj, ez egy vadbaromság, már bocs.
Az endó kiújulását kitolni, a meglévő tüneteket enyhíteni maximum csak diétával és sporttal lehet. A sport azért is elengedhetetlen, mert ha nincs sport az endó súlyos összenövéseket tud okozni... :(
Rendes diétázásba még nem kezdtem bele, cukrot már évek óta nem eszek, csak édesítőt, de csokit sajna főleg az utóbbi időben sokat ettem, szóval nem vagyok előrébb. Tejet, tejterméket szoktam enni, reggeli tejeskávé, amiről a vérnyomásom miatt (80/50) nem igazán tudok lemondani. Kenyeret, tésztát, csak ritkán eszek, igyekszem kerülni, ahogy a finomlisztet is. Húsból, csak csirke, annak is inkább csak a mellét eszem, de azt se minden nap. Szóval főleg zöldségeket eszek.
Na sport az most nincs. A nyáron bicikliztünk, erdőbe jártunk, de a műtét előtt mondták hogy inkább ne csináljak semmit, nehogy idő előtt kidurranjon a nagyobbik cisztám, és baj legyen, a műtét óta még nem kezdtem el semmit tornázni,sportolni. Kardiózásra gondoltam, szerinted az jó lenne?
Hát az IR hasznos lehet, bár azért az is egyfajta cukor adag, amit ugye ki kell iktatni az étrendből, sztem úgy csináld, hogy előbb endokrinológus, és ő megmondja hogyan tovább...
Étrended milyen? Alkalmazol vmilyen diétát? Sportolsz valamit?
Én nagyon hittem eddig is, hogy majd most minden rendbejön... de tegnap az orvosom olyan arcot vágott, ami nem volt túl bíztató...
Természetesen nem adom fel! Csak belevetem magam még jobban, és megpróbálok megtenni mindent, hogy elkerüljem az újabb műtétet.
Arra gondoltam hogy endokrinológushoz is el kellene mennem, meg szeretném megtudni hogy IR-em nincs-e...
Ennek a GnRH szurinak utána járok, meg megkérdezem majd a dokit is, hátha... köszi:)
Van még valami amivel összefügghet?
Hát ez durva, de muszáj pozitívnak lenni, és hinni benne, hogy hatni fog!!! Másként nem megy!! Kell a hit ez tutti!! :)
A Visainne progeszteron alapú készítmény, és kb sztem itthon még ez az egyetlen ilyen. Ennél durvább csak a GnRH szuri, de sztem az nem progeszteron alapú, de nem tudom pontosan... Érdemes utánajárni!
Én sem örülök ennek a gyógyszernek, fogamzásgátló, mikor már rég babát akarunk, és már 5 éve direkt nem szedtem semmit...
Rajtam minden mellékhatás kijött, hőhullám, álmatlanság, hangulatingadozás, és még sorolhatnám, csak a fő hatás marad el :(
A progi krémet nőgyógyász vagy endokrinológus írta fel?
Ez jellemző rám, hogy nem igazán hatnak a gyógyszerek, vagy nem úgy ahogy kellene...
A műtét előtti hashajtó se hatott, a nyugtató sem... az most két közelmúltbeli példa, de eddigis ez volt a tapasztalat.
Viszont nem írt fel mást... egyáltalán létezik más ami erősebb?
Sziasztok!
Bocsi hogy nem vagyok valami aktív, nem igazán szoktam fórumozni, de most próbálok mindent elolvasni amit csak lehet...
Szóval én vagyok az aki 3hét Visanne szedés után begörcsölt, és egy nap szünet után elkezdtem vérezni. Végül 5 napig rendesen megvolt, apró görcsökkel, de nekem műtét előtt is csak az első két nap volt görcsös, a többi már nem annyira, inkább csak kimerült voltam, mint most is.
Tegnap este voltam a dokimnál és képzeljétek visszajött a cisztám. :( 2cm-es. azt mondta a doki hogy mikor begörcsöltem az már amiatt volt, tehát műtéttől számítva 3 hét múlva már ott volt a petefészkembe.
Kaptam 3hónap haladékot, hogy hátha hat a Visanne, és felszívódik, de ha vérzek, vagy ha nem szívódik fel, akkor megint műtét... :(
Én ezt alig akarom elhinni, ilyen tényleg van? Ilyen gyorsan újra kialakul? És most karbatett kézzel várjak 3hónapot hogy hátha?
Borzalmas volt a műtét (vagyis előtte a félelem és utána az altató mellékhatása), én nem akarom mégegyszer átélni. Lesz így valaha babánk?
Szia,
igy van, ahogy Szab irta, fel a nagy lépcsőn és rögtön jobbra nőgyógyászati ambulancia van kiirva, itt fognak kérni tőled különböző papirokat, ha meg akarsz tartani magadnak is belőlük példányt, addig érdemes lefénymásolni én is tettem el mindenből egyet. Sok sikert a műtéthez, jó kezekben vagy hidd el! Ha van még kérdésed, nyugodtan biztos tudunk itt segiteni.
Dr. Borrdi! :)
Anyum mondja mindig, hogy úgy kiművelem magam endóból, hogy lassan már műthetek... :P Hát Borrdi, sztem Te is elérted ezt a szintet! :D Szüléskor aztán nehogy beszólj a dokinak, ha valamit nem jól csinál!!! :D :D
További ajánlott fórumok:
- Ki lehet gyógyulni az endometriózisból?
- Használt-e már valaki Visanne gyógyszert endometriózisra? Érdekelne minden, mellékhatások, meggyógyult-e, visszajött-e, hogyan kell szedni..
- Vékony endometrium (méhnyálkahártya) kezelése - tapasztalatok?
- Most derült ki, hogy endometriozisom van.Jó orvost, aki precíz, jó diagnoszta, tudtok esetleg?
- Lehet ez endometriózis?
- Laparoszkópia - endometriózis gyanúval