Drága örökösök - beszéljünk róla (beszélgetés)
Hogy Tibi nem Szappanos, ez még eszembe sem jutott, szép kis kavar lenne belőle, az biztos.
De szerintem ma azzal ér véget, hogy a Maónika által szemétkosárba dobott megcímzett borítékokat a DNS vizsgálat eredményéről, valaki túlbuzgó alkalmazott mégiscsak postára adja és kiderül Maónika kavarása.
Egyébként én Mónikát és a volt férjét látom olyan nagyon hasonlónak.
Az eddig történtek alapján, én azt bírnám, ha egy Szappanos sem örökölne valamiért?! :D
Ha Tibi nem lenne Szappanos, akkor nem örökölne ő sem, Stefike sem, Kata sem. Kristófról azt gondolták, hogy elcserélték születésénél, meg különben is látszatra is kilóg a többiek közül. Mónika meg eleve nem illik a sorba, mert túl okos, különc, külön világ a többiekhez képest. Ezért Tomika ölébe sem pottyanna semmi.
Ha tényleg van örökség, akkor az a falu egyletére szállna. Akkor pedig lenne pénze Anikónak, aki megleckéztethetné kicsi lányát. Zsóka pedig átadná a pénzt fiának Daninak. Dani pedig annak adna belőle, akinek akarna.Vagy, kielégítené vele a pénzéhes Szappanos családot, vagy nem?!
Mindenesetre várom, hogy milyen nagy durranás lesz ma este?! Vajon, Marosi ma mivel fog előállni a Szappanos családnál Ökörapátiban?! Lehet, hogy fülönfogja Szappanos papát és elviszi magával a családhoz?! :D
Persze ez az egész csak fikció részemről! :D
Történjen bármi is, az tuti, hogy ma nem fogunk választ kapni a sok-sok bedobott és válasz nélkül hagyott sztorira.És ha ez így lesz, ha nem találnak ki a kreatívok valami tényleg ütős dolgot, akkor nem hiszem, hogy jövőre érdekelne a harmadik évad?!
Én még arra a csattanásra várok, amikor kiderül, hogy Stefi nem is Tibi lánya, hanem akkortájt Anikó is félrekavart ezzel a Krisztiánnal, vagy minek hívják. Annyiszor elmondta, hogy ő úgy néz Stefire, mintha saját lánya lenne.
Egyrészt ebből lenne egy újabb botrány, másrészt akkorra Stefi jócskán "felvásárolja" a fél falut a jogtalan felvett örökségből... :))
Ha Stefi már megkapta az örökségét akkor szerintem Tibi "helye biztos" az öröklésben
Kiváncsi leszek ki lesz a szüleje Katának, Kristófnak és a többinek
Ami nem tiszta nekem
Vali nem az anyja Katának?
Nem Naórika, hanem Maunika. :D
Ez nem bürokrácia, hanem jogos szabályrendszer. Ami mellesleg alkalmat ad Maunikának, hogy aláírásokat hamisítson. Elég izzadtságszagú módon szerezte meg a testvérei aláírását.
az már tuti,hogy a ,,,talpig becsületes Szappanos papa,,,nem halt meg,
valami nagyon súlyos dologban vannak benne,
az is biztos,hogy Mónikának kell nyomozni az ügyben,gondolom Nándival együtt,
ekkora vagyonra,tisztességesen nem lehet szert tenni,
a műkincsekben viszont óriási pénzek vannak,
na,erre kiváncsi leszek,
Szinte semmit sem veszítettél vele. Egész biztosan valahol valami jobbat találtál, ami lekötött, azért felejtettél el visszakapcsolni.
Előfordul az mással is. :)
Egyáltalán nem értettem ezt a bonyodalmat a DNS vizsgálattal kapcsolatban. Miért nem adhatják ki az adatot, csak ha minden rokon jelen van? És ezt miért nem tudták megmondani Naórikának :)) telefonba? Ezért utazott fel Pestre, hogy ezt közöljék vele???
No ez a magyar bürokrácia! Ezt szépen bemutatták.