Dohányzás - leszokás (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Jómagam szerencsére sosem tartoztam a dohányosok táborába,de azért bevallom én is kipróbáltam.Leginkább én is csak akkor amikor társasággal voltam,ittam egy kevés alkoholt és akkor jól esett egy egy slukk.De ez nagyon kevés alkalommal fordult elő szerencsére.
Aztán többet nem gyújtottam rá,holott mellettem mindenki pöfékelt mint a gyárkémény.Ami miatt nem gyújtottam rá,mert tudtam,hogy egészségtelen,undorító szaga volt tőle a hajamnak,ruhámnak,a számat is sűrűbben kimostam,hogy ne érezzem a bagószagot,szerintem drága is,én legalábbis sajnálnám rá kiadni a lovét.
A bátyámra vagyok nagyon büszke,ő kb.3 hónapja rakta le a cigit napi 2 dobozzal simán elszívott és 17 éven keresztül.A mai napig nem gyújtott rá,egyik nap még igen aztán pedig nem.
Pedig mondhatom,hogy ebben nőttem fel,mert anyukám is dohányzott,ő sem elégedett meg napi pár szállal,neki is 2 doboz simán elment egy nap,ha idegesebb volt akkor 3 dobozzal is.Utáltam,hogy a bagószagot lehetett mindenhol érezni a lakásban,a függönyben megállt a füst,a tapéták,falak besárgultak pikk-pakk:(
Mindenképpen kell az elhatározás,hogy meggyőzd saját magadat,hogy jó ez nekem,jó,hogy bagószagú vagyok?Jó,hogy sárgák az ujjaim a sok cigitől?Szerintem egyik sem jó!Ha megvan az elhatározás akkor elkell kezdeni a fokozatos csökkentést szerintem.Aztán pár héten belül azt veszed majd észre,hogy már nem cigit veszel magadnak,hanem egy gyümölcsízű rágót:)
Mindenestre sok sikert és kitartást kívánok azoknak akik elszánták magukat,hogy leteszik ezt a büdös bagót,higyjétek el sokkal szebb és egészségesebb tőle az élet:)
Mókica!Teljesen egyetértek veled!Ha vki leakar szokni a bagóról akkor leis tud szokni róla.Akaraterő kérdése az egész.Ha meg vki olyan társaságba jár ahol dohányoznak körülötte és noszogatják,hogy na gyújts már rá,stb igenis nemet kell mondani rá!Légy határozott és ezt lássák rajtad is!Aki ilyen miatt kezd el cikizni,vagy bunkózni veled,akkor az nem is barát.Még havernak sem mondanám.Szóval Sid szerintem biztasd arra a bnődet,hogy értelmetlen amit csinál,a bűzrúdnál van ezerzer jobb örömforrás is az életünkben:)
ezzel én nem értek eggyet!
Azért mert a haverjaim cigiznek nekem is kötelező rágyújtanom...hm....ez azért durva.
Én november óta nem dohányzom, majdnem mindeki az ismerőseim közül bagós, ha összejárunk soha senki nem erőlteti rám, én meg meg nem kérdezem tőlük, hogy kaphatok e egy szálat esetleg....
Ha valaki lekar szorni, ez se lehet kifogás!!!!Szerintem!
Szia Sid! Az a napi max 3-4 szál nem függőség. Ha az apukám példáját nézem, ő napi 3dobozzal szív el. Én is cigiztem, hogy "akkor nagyobbnak lássanak". Ráfáztam, asthmás lettem tavaly. Akkor azonnal úgy döntöttem leteszem a napi 1dobozt. Ha társaságban voltam akkor gyújtottam rá csak, mert a többiek is szívták és a kifújt füst jobban zavar. De mióta letettem a cigit teljesen, nincsnek is rohamaim.
Ajánlom a rágót és a tic-tac-ot bűzrúd helyett!
Sok sikert!
Üdv!
Én nem vagyok dohányos, pontosabban nem vagyok rászokva, most szilveszterkor próbáltam ki először (19 éves vagyok), és kb heti 1-2-3 szál van meg, mikor barátnőmmel vagyok, vele néha szoktam. De nem is ezért írok. Barátnőmről lenne szó.. annyi idős mint én, és már 4 éve szívja kb. 8.ban egy hülye srác oszt társa adott neki először, aztán járt buliba és ott szívtak, aztán ez kiterjedt a mindennapokra... Sztem el lehet képzelni a szitut. Minden haverja szívja, nővére is, anyukája is.. Ha hazamegy vidékre (mert albiban lakik itt Pesten) akkor ha találkozik régi haverral vagy oszt társsal, rögtön mondják neki: gyere gyújtsunk rá, és hát nem lehet nemet mondani.. Lehetne de nem olyan erős, és ha már régi cimbi meg minden.. hát én valamilyen szinten mg értem. Napi max 3-4 szálat szív, nagyon max, de van olyan nap mikor egyet sem. Szerintem ez még azért nem durva, ha nem emelkedik a szálak száma, akkor annyira nagy gond talán nincs. Én próbáltam leszoktatni, drasztikusan is, de nem bírta, meg ha nem voltam vele akkor nem tudott ellenállni. Múltkor pl koncertre mentünk, jött még nővére és bnője, mindketten rágyújtottak, de ő nem tette, de látszott rajta megeszi a fene érte... De miattam nem tette, hazafelé azonban már nem bírta tovább és bekapott egyet..
Annyit szeretnék kérdezni, hogy a napi max 4 szállal mit lehet kezdeni? Hogy lehetne letenni, úgy hogy mindenki szívja körülötte? Esetleg ha később próbálja letenni még belefér? Mert most nem látok rá esélyt.. És inkább vele szívok, mert ha csak egyedül tenné, azt nagyon nehezen viselném el, de azzal hogy én is szívok egyet, valahogy könnyebb.
Én most nemtom, mi is vagyok. Hol cigizem, hol nem. Pl, ha buli van akkor képes vagyok 10szálat is elszívni, aztán 2hétig semmit! De cigi nélkül nem tudok alkoholt inni, bulizni.
Másik pl: 1hétig nyaraltunk Horvátországban, lazultunk, dohányoztunk... Mikor hazajöttünk, és nem gyújtottunk rá olyan feszült lettem egy -két napig, hogy még a páromat is kerültem, csak, hogy ne bántsam... Kérdem én (magamtól): Megéri? Nem is tudom, úgy érzem döntenem kell, mert aki dohányos volt valaha, az nem tud kettős életet élni! Vagy szívja, vagy nem!!!
Nekem volt egy simerősöm aki nagyon erős dohányos volt..
Teherbeesett...megpróbálta letenni a cigit, de annyira idegbeteg és feszült volt, hogy a doki azt javasolni neki, hogy inkább cigizzen csak kevesebbet, mert az idegeskedésével többet árthat a babának...
Innentől kezdve, mivel nem volt tiltva neki, napi 2-3 szállal megelégedett,és teljesen nyugodtan csinálta végig a terhességet...
Majd egészséges gyermeknek adott életet;)
Nem itélkezhetünk, nem vagyunk egyformák...mindenki csinálja azt amit a szive diktál....
Bár azt bevallom ha én is meglátok egy terhes nőt dohányozni, magamban kicsit megbotránykozom...hmmm ez van!
Ki ilyen ,ki olyan....;)
Igazad van, hogy a baba érdekét nézve nem jó a cigarettázás, de tényleg nem mondhatjuk meg, hogy mit csináljon az anya...
Nyilván majd okolja is magát, hogy miért nem tette le a cigit gyerekvállaláskor.
Az igazság az, hogy nincs jogunk beleszólni, hogy terhesség alatt dohányzik-e a kismama avagy sem.
De igaz a második része, hogy aki délig nem szív, annak nem is kell :).
KÖszönöm a gyors választ!Irtam vissza :)
Szia-szia:P
Bocsánat ez a büdösek "..."...volt!
Nem akarok senkit megbántani aki még dohányzik!
Ne haragudjatok!
Szia!
Küldtem választ privibe.
Puszika
Enikő
Kedves Dorottya És ŐkinE!
Ugyan arról a kezelésről beszéltek??? Hol lehet erről többet megtudni?? Édesapukám nem tud leszokni, sajnos nagyon régóta, gyerekkora óta szivja ...több is mint 30éve :(((
Ilyen esetben is alkalmas ez a kezelés, vagy csak páréves dohányosoknál??
Segitsetek kérlek!!! Please!!!
Mi ennek a neve? Hol csinálják???
Előre is nagyon megköszönöm!
Puszika
ui: Én amúgy tavaj novemberben tettem le ;)
Csak elhatároztam, hogy végetvetek a füstölésnek, és abbahagytam!
A mai napig nem dohányzom! Soha többet nem akarok rágyújtani! Most érzem a dohányosokon, hogy mennyire büdösek tudnak lenni...és én is ilyen voltam....ez az eggyik ok ami nagyon is visszatart hogy újrakezdjem!!!
Én 10 évig szívtam, a párom 12 évig.
Szerdán lesz egy hónapja hogy letettük a cigit mindketten.
Kevés akaraterőnk volt, ezért elmentünk egy olyan 20 perces kezelésre (...) és láss csodát-SIKERÜLT!
Ma már egyáltalán nem hiányzik és az sem zavar ha a jelenlétemben valaki szívja.
Remélem soha többet nem gyújtok rá.
Én 6 év intenzív, kemény dohányzás után egy szerda reggel elszívott cigi után azt mondtam, na jól van ez volt az utolsó. És úgy is lett, ennek már 3. éve. Álmomban szoktam csak kísértésbe esni és slukkolni egyet, de nem vágyom rá azóta sem!
De tudok egy nagyon jó módszert. Létezik valami terápiás kezelés ami kb30percig tart, kiüríti a szervezetből a nikotint és utána nem kívánod. Egy rokonom megcsináltatta, ö ő is nagy dohányos volt és közvetlen a kezelés után már nem bírt beleszívni sem a cigibe. Undorodott tőle. A kezelés olyan 5000 forint volt!
A tapaszok meg semmit sem érnek, csak a pénzt viszik!