Baba a pocakban vetélés/missed ab után! (beszélgetés)
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat.
Természetesen nem tűnök el, és beszámolok majd a hírekről.
Jud! örülök, hogy mindent rendben találtak a genetikán. Akkor mostmár összes fontos vizsgálaton túl vagy, ugye? Dőlj hátra , talán most jön a babavárás legnyugisabb néhány hónapja. Élvezd minden percét! :)))
A baba megnyomott valamit. Folytatom: nem abban a vizsgálóban voltál mint én. Nem hiszem, hogy az eltelt két és fél év alatt leszerelték volna az LCD-t a falról.
Úgy látszik azóta változott egy-két dolog.
A lényeg, hogy minden rendben van! :)
GRATULA, Riti!
Megjöttünk a gentikáról. Nem nagy szám. Először is élmény ilyen időben bemenni Pestr (Vácról és ugye vasutassztrájk, szóval maradt a kocsi+metrókombináció).
Az ultrahangon a képernyőt nem láttam, az ultrahangos nő közben mással beszélgetett, bár az látszott, hogy szépen végignéz mindent és koncentrál, de azért mégis. Azt mondta, hogy minden rendben van. A végén egy kicsit odafordította a képernyőt és oldalvást vmit láttam.
Aztán a lelettel kellett dokihoz menni, aki CSAK a korom (33 év) és az alacsony AFP miatt magzatvízvizsgálatot javasolt, UH nála szóba se került. Mondtam, hogy a magzatvízvizsgálatot nem kérem, azt megkaptam a papírjaimat és csókolom. Minek csináltak UH-t, ha nem az alapján volt a tanácsadás? Na mindegy.
Babóca amúgy igen aktív volt éjszaka, amíg vártunk akkor megint és kezdi célozgatni a hólyagom. De még nem találta el:)))
Gratulálok! Még meg is sirattál a jó hírrel! :)))Persze az örömtől!
De nehogy eltűnj közülünk,számolj be mindenről! Még egyszer gratulálok! Micsoda szép ünnepi ajándék a sorstól!
Szia!
Át tudom érezni az örömöd:-)
Ez nagyon jó hír, gratulálok. Természetesen nem lesz semmi baj, de azért vigyázz magadra az ünnepek alatt.
Boldog babavárást!!!
Sziasztok!
Repülök a boldogságtól!!! ++++++++++++++ lett a ma reggeli teszt!!
Alig merem még elhinni hogy sikerült, és tudom, hogy annyira pici még.....
De MOST SEMMI BAJ NEM LESZ!!! Az előzmények ellenére szeretnék végig poziívan gondolkozni, különben végig parázhatnám a terhességet, és az nem jó a babának sem.
Mindannyiótoknak azt kívánom , hogy mielőbb átélhessétek ti is ezt a boldogságot.
Sziasztok!
Hajrá, hajrá fiamette!!!
Nálunk is megy újból a próbálkozás, hogy milyen sikerrel majd január elején megtudom.
Ma reggel is majdnem elkéstem. :-))
Én ugyan nem vettem ovu tesztet, hanem megérzés alapon próbálkozunk, meg mérem a hőmet, hát nem tudom, bízok benne (egy icipici félelem is van bennem azért) de az előzmények miatt ez természetes.
Mindenkinek szép napokat!
üdvözlök mindenkit
Szia!
Kár, hogy itt kell "találkoznunk". Látom, hogy volt kérdésed a vitaminnal kapcsolatban.
Nekem is volt vetélésem szeptember végén, utána nekem is volt műtét.
Nekem semmilyen viatmint nem mondtak, sőt nekem szinte egyáltalán nem mondtak semmit, sok mindennek én néztem utána.
Ami a lényeg a folsav, én ezt már a 3. hónapja szedem, most szedtem egy darabig elevitet, volt még a múltkoriból :-(, az már elfogyott.
Szóval most a folsavat és E vitamint eszem. Állítólag az E vitamin ezt olvastam: "óv a vetéléstől" is, számos kedvező hatása mellett, rendbeteszi a ciklust, antioxidáns, megköti a káros anyagokat, stb. Folsavból most napi kettőt szedek (3 mg-os) ezt te is szedd már a következő terhességed előtt is!!!!
Vigyázz magadra!
Sziasztok!
Csak bekukkantok, de teszt eredményről még nem tudok beszámolni, mert csak holnap reggel fogom megcsinálni. De olyan jó érzéseim vannak... pedig tünetem semmi, csak az szaglásom olyan éles mint egy vadászkutyáé :))))
Igen, látod! A Tv pont szemben van Veled a falon. Azt nem tudom, hogy a másik vizsgálóban így van-e az elrendezés, amiben én voltam ott igen. Egy ajtó van és a teremben két vizsgálóhely. Persze elválasztva egymástól. Nagyon alaposan nézik meg és hiszem, hogy nagyon jó szonográfusok teszik ezt. Ide csak azok az anyukák kerülnek, akiknek valami eredményük nem lett jó vagy előző uh-on valahol láttak valamit vagy koruk miatt küldték őket. Vagy az előző babájukkal volt valami baj.
Az én esetemben az uh-gal nem volt bajom, csak a genetikusokkal vagy laborosokkal, nem is tudom igazából ki hibázott.