Autizmus - Naná, hogy Esőember! (beszélgetés)
Sziasztok!
A fiam szerintem autista. 2,5 éves, voltunk vele a Koraiban, ott elsőre azt mondták, hogy lehet, de nem biztos. Mivel a beszédszintje (értés is) 1 évvel el van maradva a korától, a szociális szintje pedig félévvel, ezért javasolták a fejlesztést. Elkezdtünk egy BHRG terápiát, adok neki halolajat, és próbálok felhajtani egy gyógypedagógust napi fejlesztésre. Van még valami, amit tehetek? (A homeopáthiában és a nehézfém elvonásban nem hiszek.)Egyébként a problémáink: 2 szót használ mindössze, sok mindent nem ért, ugyan utánozgat szavakat, de nem megy neki, nem eszik darabosat és sok sztereotíp viselkedése van (oldalt fordított fejjel szaladgál, pörget, pakol, stb). (Amúgy kedves, jól elvan a játszótéren, sokat játszik egyedül és velünk is itthon, szépen firkál, mikor épp kedve van, akkor szót fogad... Imádja a csikizést, a zenebölcsit, fogócskát, segít a házimunkában.)A TEACCH programot próbálom most épp leszedni a netről. És mik a kilátások? Van valakinek olyan tapasztalata, ahol a gyermek kb ilyen szinten volt ebben a korában?
Sziasztok.Megjött a zárójelentésük.
F8450 a kód.Asperger szindróma.Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság elé kell menjünk,ahol gondolom a fejlesztési tervet stb-t fogják leírni benne.Erre az oviban is szükség van.Arról érdeklődnék most TŐLETEK,hogy milyen támogatásban részesülhetünk?Gondolom itt tisztába vagytok dolgokkal.A megemelt családi pótlékot kapjuk már.Ezen kívűl mit vehetünk még igénybe?Légyszi valaki írjon.Előre is köszönöm!!
Csilluci: ha lesz egy kis időd, írjál már légy szives néhány szót a kivizsgálásról, az anya szálláshelyéről...! Jöhet priviben is!
Előre is köszi!
Timi.
Sziasztok!
Múlt héten a Lurdy házban "belebotlottam" egy kiállításba, melynek a lényege az volt, hogy a pszichiátriai betegségek kezelésének módszereit mutatta be a régmúlttól napjainkig nagyobb transzparenseken, bemutatva a korszakok híresebb orvosait illetve rövid dokumentumfilmeket is meg lehetett nézni.
Beszédbe elegyedtem egy fiatalemberrel, aki a kiállítás egyik dolgozója volt, s -mivel az általam látottak arra engedtek következtetni, hogy a szcientológiai egyház áll a háttérben - erre rá is kérdeztem.
Kiderült, jó a tippem, de nem is ez a lényeg.
Beszélgetni kezdtünk, s az autizmusra terelődött a szó. Elmondta az álláspontját, s megemlítette dr. Lenkei Gábort (akit a vitaminjairól ismerhetünk főleg), akinek jó tapasztalatai vannak az autizmus kezelésében.
Konkrétumokat nem tudott mondani, csak annyit, hogy volt már sikere.
Én, mint gyógypedagógus-bár autisákkal nem dolgozom- elég szkeptikusan fogadtam ezt, de gondoltam, megosztom Veletek, hátha valakinek segíthet.
Sziasztok!
Egyik kedves fórumtársatok által néztem be hozzátok,másik fórumról jöttem,ahol a fórumnyitó kérdezte,hogy nem rág a gyerekem,mit tegyek(22 hónapos).Légyszíves írjátok le,hogy aki autista gyermeket nevel tényleg ennyi idősen nem rágott a babája és még mik azok a tünetek,amik utalhatnak autizmusra ennyi idősen?Köszönöm szépen előre is aki válaszol a kérdéseimre!Mindenkinek tartalmas,szép napot!
Szia! Olvastam a kérdésed. Igazatok van: Ritának abban, hogy nagy szerencséje van a fiúnak Veled, Neked meg abban, hogy nem véletlen ez a találkozás, meg az, hogy felfigyeltél rá. :)
Alapból egyébként nem gondolnék autizmusra - legalábbis a leírtak alapján még nem -, legfeljebb autisztikus tünetre.(Ilyen nagyon sokunkban van!)A szemkontaktus hiánya is lehet ilyen tünet, bár ez is sokmindentől függ. Lehetséges, hogy csak szégyellősebb, mint mások, vagy más lelki oka van.
Rita jó tanácsokat adott, nem ismétlem meg őket. :) Én is örülök Neked! És veszítenivalód tényleg nincs - viszont sokat nyerhetsz!
Szia!
lehet, hogy kicsit későn válaszolok. Mindenféleképpen fellebezd meg, mert szerintem törvénytelenül játak el. Ugyanis, a te gyermeked nem napköziben van /ha jól vettem ki az írásodból/, hanem egész napos iskolában, ahol délután is van tanítás. Ilyen esetben pedig jár az ápolási díj. Ha többet akarsz tudni, akkor a www.magyarorszag.hu-n megtalálod.Egyébként a törvény nem azt írja, hogy napi négy órát lehet az intézetben, hanem azt, hogy a kötelező iskolai órákat nem haladhatja meg a bent tartózkodás csak max. 20 perccel. Az én fiam már nagy, neki 6-7 órája is van, jóval meghaladja a 4 órás határidőt. A legtöbb iskolában pedig úgy oldják meg, ha segíteni akarnak egy kicsit, hogy a gyereket beíratják mindenféle szakkörre. /Ezt is engedi a törvény/, és így tovább maradhat. Ha jól tudom a változások ezt a törvényt nem érintették!
Drukkolok nektek!
Köszönöm Rita kedves vagy igazán!
Remélem nekem is jó lesz így, de vannak azért kétségeim, mindenesetre megpróbálkozok vele, végülis nincs vesztenivalóm, meg hát biztos nem véletlen hogy pont őrá figyeltem fel, pedig igazából nem is teljesen az esetem, de amikor először láttam még tavaly már akkor felfigyeltem rá, meg hát látok benne valamit, még én se tudom mit, de hát valamiért csak érdekel! Csak kicsit nehéz!
Na mind1 majd lesz valahogy!
Köszi a váélaszt!
Puszi!
dancsuska!
nagyon szorítok neked, h összejöjjön! akár enyhén autista ez a fiú, akár csak kicsit szégyenlősebb, mindenképpen jól járhat veled, hiszen már így is mennyi minden érdekel vele kapcsolatban!
ha autista ( asperger szindrómás - ez az enyhébb változat ), akkor a célzásokat nem fogja megérteni.
mondd el neki egyszerűen :)
ha valóban van ilyen érintettsége, akkor nem lesz könnyű utad vele, mert ők nem egyszerű emberek, viszont a közhiedelemmel ellentétben nagyon is tudnak érezni, és az 1000%-ig biztos, hogy őbenne mindig megbízhatsz. nem tudnak hazudni, nem képmutatóak. az érzéseket nehezen értelmezik, a kommunikációval gondjuk van, de ha elmagyarázzák nekik a dolgokat, ésszel el tudják magukban raktározni.
én lennék a világ legboldogabb anyukája, ha egyszer egy lány ilyet írna a fiamról, hogy nagyon tetszik neki, és hogyan tudná megközelíteni.
reményt adsz mindannyiunknak.
ezt is nagyon köszönöm!
majd írj, mire jutottatok!
szeretettel:
rita
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, mert olyan gondban vagyok, hogy ismerek egy fiút, aki tetszik nekem, és hát a helyzet az, hogy elég furcsán viselkedik.
Először azt hittem, hogy el van magától szállva és nagyon beképzelt, ezért olyan lenéző és távolságtartó a magatartása másokkal szemben, aztán sikerült egy kicsit közelebb kerülnöm hozzá, mert nyári gyakorlaton egy hetet együtt töltöttem vele.Ezen a héten igyekeztem különböző jelzésekkel, persze diszkréten tudtára adni azt, hogy érdeklődök iránta, de azt vettem észre, hogy amikor beszél másokkal, beleértve persze engem is, akkor nem néz rá közvetlenül az emberre, csak inkább akkor nézett meg engem is jobban, amikor távolabb voltam, vagy ha én éppen nem néztem az arcára, de amikor közel voltam hozzá, és beszéltem vele, akkor amikor beszélt hozzám nem is nézett rám, hanem valami másra. Ez nem először fordult elő, és most, hogy így visszagondolok, mert már 2 éve ismerem látásból, igazából mindig így viselkedett, viselkedik mindenkivel.Meg hát nem is nagyon szokott köszönni sem, főleg előre nem. Úgy veszem észre, hogy ez neki természetes, nem pedig azért tesz így , mert ennyire bunkó.Mások amúgy beképzeltnek, meg egónak tartják a viselkedése miatt, és bevallom én is így voltam ezzel egészen múlt hétig, amikor is elgondolkoztam rajta, hogy lehet nem erről van szó! Alapjáraton elég csöndesnek és visszahúzódónak tűnik nekem, de suliba jár, meg hát társaságban van, és nagyon okos, főleg abban a dologban, ami érdekli, abban tényleg maximumot nyújt, még országos versenyt is nyert, és tényleg kitartóan tanul meg teszi a dolgát, olyannyira, hogy úgy tűnik más nem is nagyon érdekli,vagy ha mégis, akkor az jócskán háttérbe szorul. Ismerősei azt mondták, hogy már több barátnője is volt, szóval azt se mondhatnám, hogy annyira elzárkozna, mégis arra gondoltam, hogy lehetséges-e, hogy valamiféle enyhébb autizmusa lenne, márha szabad így fogalmaznom, illetve létezik-e ilyen változata az autizmusnak?
Köszönöm a türelmeteket, hogy elolvastátok, ezt a hosszú irományt, és kérlek, ha tudtok válaszoljatok, mert én igazán szeretnék hozzá közelebb kerülni, de úgy érzem nem lesz valami könnyű, annak ellenére, hogy csinos lány vagyok, és valamennyire úgy vettem észre, hogy felfigyelt rám.
Köszönöm szépen, igazán nagyon alaposan utánanéztél! Nagyon-nagyon kedves Tőled! :)
Mint írtam, 8-16-ig van suliban. Ami megköti a kezem, hogy ez nem fakultatív: az iskola határozza meg. :S
Mindenképp fellebbezek, a vázlatot már megírtam. Még egyszer köszönöm, aranyos vagy! :)
MEGÁLLAPÍTHATÓ AZ ÁPOLÁSI DÍJ AKKOR IS, HA AZ ÁPOLT: a) közoktatási intézményben tanul és az ott eltöltött idő a kötelező tanórai foglalkozások időtartamát nem haladja meg, vagy b) napi 5 órát meg nem haladóan óvodai, vagy nappali ellátást nyújtó szociális intézményi ellátást vesz igénybe, vagy c) felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója és a felsőoktatási intézmény látogatási kötelezettségének időtartama átlagosan az 5 órát nem haladja meg, vagy d) az óvoda, a közoktatási, illetve felsőoktatási intézmény látogatása, vagy a nappali ellátást nyújtó szociális intézmény igénybevétele, csak az ápolást végző személy rendszeres közreműködésével valósítható meg
Ezt is ott találtam.Mettől meddig van a suliban a gyerkőc?
Az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja. A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. A SÚLYOSAN FOGYATÉKOS vagy TARTÓSAN BETEG 18 ÉV ALATTI SZEMÉLY ÁPOLÁSÁRA TEKINTETTEL JÁRÓ ÁPOLÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSA JEGYZŐI HATÁSKÖR. Az ügyfél jogorvoslati kérelemmel a szociális hatósághoz (szociális és gyámhivatal) fordulhat. A fellebbezést azonban annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. Bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági eljárásban az ügyfél vagy az ügyfelek valamelyike a fellebbezési jogát kimerítette. Az ügyfél a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. A 18. ÉLETÉVÉT BETÖLTÖTT TARTÓSAN BETEG SZEMÉLY ÁPOLÁSÁRA TEKINTETTEL JÁRÓ ÁPOLÁSI DÍJ ÖNKORMÁNYZATI HATÓSÁGI JOGKÖR. Az ügyfél jogorvoslati kérelemmel a képviselő- testülethez fordulhat, de csak abban az esetben, ha átruházott hatáskörben hozták a döntést. (A képviselő-testület egyes hatásköreit a polgármesterre, a bizottságaira, a részönkormányzat testületére, a kisebbségi önkormányzat testületére, törvényben meghatározottak szerint társulására ruházhatja.) A képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott határozata ellen fellebbezésnek nincs helye. A képviselő-testület első illetve másodfokon hozott határozatának a felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással a bíróságtól lehet kérni a határozat közlésétől számított harminc napon belül. A pert az önkormányzat ellen kell indítani. ( Tehát bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha az államigazgatási eljárásban az ügyfél a fellebbezési jogát kimerítette!!) A HÁZI ORVOS ÁLTAL KIÁLLÍTOTT IGAZOLÁS FELÜLVIZSGÁLATÁT, valamint A HÁZIORVOS ÁLTAL KIÁLLÍTOTT SZAKVÉLEMÉNY FELÜLVIZSGÁLATÁT az ápolási díjat kérelmező személy, illetve az ápolási díjat megállapító szerv is kezdeményezheti. Az igazolás felülvizsgálatát az egészségügyi államigazgatási szerv által kijelölt, az ápolást indokoló diagnózis szerinti szakorvos vagy szerv, a szakvélemény felülvizsgálatát pedig ápolt személy tartózkodási helye szerint illetékes módszertani intézmény által kijelölt szakértő végzi. A FOKOZOTT ÁPOLÁSI IGÉNY VIZSGÁLATÁRA KIJELÖLT SZAKÉRTŐ SZAKVÉLEMÉNYÉBEN FOGLALTAK FELÜLVIZSGÁLATÁT a szociális hatóság által külön jogszabály szerint kijelölt szakértő végzi.
Adatfrissítés dátuma: 2009.02.17.
Amikor nekem 2007-ben itthon volt a Kisfiam, mrt a volt eü.min. brutálisan megemelte országosan a térítési díjakat, akkor ápolásin voltam...
De annyira agresszív volt, hogy nyárra napközi otthonba akartam küldeni, hogy legalább a napi dolgokat elvégezhessem, amíg ott van, mert mellette még a lakásból sem tudok kimozdulni, akkor az intézmény vezetője tájékoztatott arról, hogy napoi max. 4 órát enged ápolási mellett a törvény, amit úgyis megoldahotok, ha több idő kell, hogy minden második nap lehet 8 órában...
Ennyit szabad, ha Valaki ápolásin van...
Azért mert ha többet van ott a GYermek, akkor már mellette akár dolgozni is lehet a törvény szerint...
Aki meg ápolni akarja a beteg családtagot, annak elég napi 4 óra, hogy bevásároljon, stb ...
További ajánlott fórumok:
- MMR oltás - autizmus. Lehet összefüggés?
- Ti megmondanátok egy ismerősnek ha a 3 éves fián az autizmus több tünetét észlelnétek?
- Láttok autizmus jelet az alábbiakból?
- Ezek az autizmus jelei lehetnek?
- Lehet autizmusom vagy Asperger-szindrómám ez alapján?
- Szerintetek lehetséges, hogy autizmusom van vagy mire gondolnátok?