Akik utálják az anyjukat! (beszélgetős fórum)
van amit nem lehet megbocsájtani ez az én véleményem akinek ez sikerül és meg tudja tenni annak biztos az a jó.
Nagyon sajnálom, tényleg borzasztó. Mit ne mondjak, félelmetes:(
A baptista szeretetszolgálat egyik vezetőjének a nyilatkozatát juttattad eszembe. Egy rádióinterjúban mesélte el ezt a szomorú történetet: egy távol-keleti országban létrehoztak egy iskolát és befogadtak csavargó gyermekeket, itt dolgozott ő is és itt találkozott egy kislánnyal, akit 7 évesen az anyja kézenfogott és elvitt a piacra, ahol is eladta prostituáltnak, 6 éven át naponta erőszakolták meg szegény lányt, míg végül kiszabadult és valahogy ebbe az iskolába került. Egy hittanóra után, amikor a megbocsátásról beszélgettek, ez a kislány felállt és elmesélte a történetét és azt, hogy már érti, miért nem hordozhat magában haragot és megbocsát mindenkinek, aki valaha ártott neki.
Azóta sokszor eszembe jut, hogy ha egy ilyen sors után is képes valaki megbocsátásra, akkor nekem senkire soha nincs és nem lesz okom és jogom haragudni...
ez csak most ugy előjött belőlem hazamenetel előtt mindig előjön a környezetem a gyülöletemből nem érez semmit ez az én mélyen rejtett érzésem
Szia vártalak már rég láttalak kijavítanálak a törődést 3 embertől kaptam meg egyik édesapám a másik az ő szülei az én nagyim és nagyapám tölük a legtöbbet kaptam ettől a nőtől csak életet amikor megmentettem az életét leróttam a tartozásom
Elfog jönni az idö , amikor mar nem fogod gyulölni ! AZ IDÖ MINDENT MEGGYOGYIT !
Nagyon keveset tudunk a szuleinkröl , nem tudjuk a fialtalkori almaikat,vagyaikat,sikereiket,mellefogasaikat stb....
Nem tudjuk azt hogy , valoban ugy akartak,almodtak meg az eletuket ahogy az alakult , vagy az elet sodorta öket ,kemeny pofonokkal .....
Minden szulö elkövet hibakat en is , Te is.....
De , az a teny hogy felnöttunk es itt vagyunk azt bizonyitja hogy , "valaki!" megis csak törödött velunk es kipucolt a szarbol bennunket , amikor tehetetlen kis emberpalantak voltunk egyszer.....
A gyűlölet pont arról tanúskodik, hogy nem dolgoztad fel, ha feldolgoztad volna, már régen elengedted volna az egész történetet, nem gondolnál rá, és maximum csak szánalom lenne benned, nem pedig düh 9 év után is.
ezek valóban nagyon súlyos dolgok, pláne gyermekfejjel, én továbbra is ajánlom, hogy keress fel egy szakembert mert ahogyan magdaléna írta a gyűlölet egész életedre ott marad, és ennek te és a környezeted, családod látja kárát.
feldolgoztam én már ez a szimpla gyülölet irtózom hogy bejön megnézni a kicsiket nem mintha a közelükbe engedném de egy faluba laknak apummal
nekem még éll talán ez a hibája habár abba reménykedek hogy szól a lelkiismerete és ez még hosszú évekig nyomorgassa.
olvastam valahol a te anyádról is tudom hogy nem egy leányálom.Az én anyám egy két dolgát idekoppintom csak a negyedét ... pl 7 évesen elküldött teheneket őrizni az erdőbe távol minden emberi kapcsolattól(itt erőszakolt meg egy pali) aztán a napi verés,ütés az megszokott volt a részéről,hasba szurta bátyámat elüldözte a nővéremet,emberi roncsot csinált az öcsémből aki most 21 évesen bepisil,reszket a keze mint az idegbetegeknek,fojamatos hangulat ingadozása van és csak a linkség jár a fejébe.Nővéremből és a nagyöcsémből egy önbizalomhiányos embert faragott amit évek multán tudtak csak nagyjából kiheverni.Amikor balesete történt konkrétan lehányta magát alkohollal és rágyujtott én oltottam ki de a korházba apumra és rám fogta hogy felgyujtottuk...annak reményébe hogy apum börtönbe megy és ő meg a házba éli a kis alkesz életét ez csak a negyede...
Valóban , igazad van....ehhez segítséget kellene igénybe vennie, hogy ezt feldolgozza.
Békülj ki magaddal,édesanyád számoljon el a lelkiismeretével.Ez a gyülölet átszövi az egész
életedet,amit átadsz a környezetednek és ezt
biztos nem akarod.-
Már nem él, így az ítéletet nem én mondom ki.. Olyat tett illetve mondott melyet nem tudtam megbocsájtani... olyat kívánt mely anya a gyermekének soha nem kívánna.. de meg tette. Volt egy "anyám" aki megszült.. ennyit róla, az Úr bocsájtsa meg bűneit.
mindez 9 éve történt, 5 éve nem láttad, gondoltál arra, hogy szakember segítségét kérd, hogy feldolgozhasd?
az indulat és a düh betokozódva sokat tud rombolni.
azért amit tett éveken keresztül az egész családdal hiába gondolom néha ugy hogy 9 éve lezártuk a dolgot ezt nem lehet lezárni néha a rémálmaim és a gondolat hogy azért mégis van egy szívtelen némber aki tönkretett egy csomó embert lelkileg ezek azétrt bosszantanak jó lenne egy gépezet ami kitörli az ember fejéből amit akar...
Hogy mit tennél? Leütnéd? Édes istenem:( Nekem sem matyóhímzés az anyám, de ezt azért nem tudnám megtenni:(
..és miért vársz el most tőle bármit?
Az én apám alkoholista volt,úgy éreztem utálom,amikor meghalt rájöttem nem így van csak ehez hasonló érzéseket váltott ki belőlem.szerintem belőled is csak az indulat beszél.
igen kb öt éve de elmenekült egy kisutcába...pedig nem üldöztem csak az arcom mindent elárult
na az tuti nem dőlne össze benne eddig se törte magát egy foghegynyi bocsiért
a legfőbb ok az alkohol meg hogy azt sem köszönte meg hogy megmentettem a rongyos életét és ami a leglényegesebb hogy amikor arra kértem hogy őszinte legyen nem tette
akkor már elég rég láttad.
:( Szegény anyukád.
Ha ezt látná szerintem egy világ dőlne össze benne..
Már lassan 9 éve hogy elváltak 5 testvér választotta apumat nagyon hosszú történet csak hajnalba indulunk haza erdélybe és mindig irtózok hogy egyszer beálít hogy látni akarja a gyerekeinket azt hiszem egyszerüen leütném legjobban magamtól félek ijenkor mert tudom hogy ha 3-4 évente egyszer véletlenül meglátom távolról már a látványa is nagyon kemény érzéseket vált ki belőllem
mit tett h ennyire gyűlölöd? :(
Ilyen szót nem ismerek, hogy utálat:(
Mit tett?
juj, mit tedd édesanyád...????
ez sajnálatos, milyen megbocsáthatatlan dolgot tett?
További ajánlott fórumok: