A gyerekek látják a szellemeket? (tudásbázis)
Én előre bocsájtom, hogy nem hiszek a szellemekbe, megpróbálom minden zaj és minden érdekes esemény mivoltát felderíteni, megmagyarázni.
Viszont, húgom, akinek 3 kislána van /9, 6, 2 évesek/ gyakran tapasztalt a legkissebb lányánál is hasonló jelenségeket, mikor olyan irányba mosolygott vagy magyarázott, ahol a családból senki sem tartózkodott. Továbbá néhány hete történt, hogy éjszaka sírva felriadt és mutogatott a másik szoba felé, ahol a testvérei aludtak, hogy fél mert ott egy csúnya bácsi van. Persze én ezt rögtön megmagyaráztam, hogy biztos csak álmodta és a valóság az álommal összemosódik.
Egyébként pedig azt gondolom ez a rengeteg horror film-amiknek én is nagy rajongója vagyok-játszik nagy szerepet abban, hogy néha egy egy árnyat, alakot odaképzelünk a szobába elsuhanni előttünk.
Velem is történt olyan, hogy a hálószobánkban néztem egy horror filmet. /Mindezt fényes nappal/ Az ablakon behúztam a sötétítő föggüönyt valamint bezártam az összes ajtót, hogy csak a filmre tudjak koncentrálni. Tudni kell azt, hogy nálunk a hálószobából a nagyszobába nyíló ajtó nagy részében áttetsző üveg van. Éppen ezért elé egy sötétkék függönyt raktunk a sötétítés céljából. A film közepénél, mikor már javában zajlottak az események azt észleltem mintha többször suhant volna át valami alak az ajtó előtt, persze az áttetsző üveg és az előtte lévő kék színű sötétitő anyag miatt csak körvonalat észleltem. Igazából nem törődtem vele, sőt még mosolyogtam is, hogy lassan ott tartok hogy nem szabad majd horror filmet néznem.
Valamint történt egy olyan is velem, hogy jöttem haza a pár háztömbre lakóű nagymamámtól. Mivel feleségem dolgozott így tudtam senki sincs ottthon a lakásban. Mi a 4 emeleten lakunk, és mikor a ház előtt mentem el, csak úgy autómatikusan felnéztem egy pillanatra az erkélyükre. Ekkor olyan volt, mintha az erély ablakból egy arc nézett volna vissza rám. Utána újra visszanéztem, de akkor már nem láttam ott senkit és semmit, továbbá miután felértem, a lakásban sem tartozkodott senki. Szerintem ezt nevezik érzéki csalódásnak.
Sok megmagyarázhatatlan élményt tapasztalunk akár gyermek, akár felnőtt fejjel.
Ha én magam nem is látok semmit és senkit, a cicám viselkedéséből tudom, hogy valami/valaki tartózkodik még a helyiségben rajtam vagy rajtunk kívül. A cicus előbb mereven néz egy pontra, majd követi a tekintetével a "valami" mozgását. Tapasztaltuk már, hogy van amitől/akitől megriad a cica és elbújik, de tapasztaltunk már olyant is, hogy amint a cicus tekintete megpihent a "valami" követését követően, a cicus oda telepedet ahová a "valamit" követte a tekintetével, majd békésen összegömbölyödött, dorombolt és elaludt. Ez a hely a legtöbb esetben egy fotel. Ez volt dédike kedvenc helye, ha nálunk volt.
Különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk neki. Lehet, hogy csak cicánk tréfál meg bennünket:))
Gyerekek biztosan látják. 2 éves múlt az unokám mikor meghalt a nővérem.Pár hétre rá a gyerek az erkélyajó felé mutogatott, hogy ott van babanéni.
Biztos eljött elbúcsuzni és ezt a gyerek látta.
Hozzátartozik, hogy a gyerek nem tudta, hogy halott van a családban.
Na hát én hülye végig olvastam a fórumot elejétől a végéig, most meg majd be..rok, melóba vagyok, nem merek hátra menni a folyosón.
Kicsi koromban nekem is volt egy visszatérő élményem: a tesóm ágya az én ágyam végében volt, és többször láttam az ágya alól kilógni egy mezítláb lábat, nagyon féltem tőle. Árnyékot is láttam sokszor, ember formájút, ezt a tesóm is látta, elneveztük "ijesztő árnyéknak". Eleinte azt hittük, hogy anyu árnyéka, szólongattuk, de nem válaszolt, most is kiráz a hideg. Egész nagy korunkig kislámpánál aludtunk.
Persze, hogy a gyerekek mindent látnak! Egyébként, akit zavarnak a szellemek, ha szeretne valaki megszabadulni tőlük, pontosabban, segíteni nekik, hiszen nem jó neki sem (nem csak nekünk), hogy itt vannak, az kérhet segítséget. Lehet kérni szellemelengedést. Nem elküldést, hanem elengedést. Ezen az oldalon mindent meg lehet találni. Sok esetet is, és azt is, hogy mi a teendő:
Sziasztok!
Engem jelenleg az egész fórumon ez a téma érdekel a legjobban. Kicsit megváltozott körülöttünk ma világ, ha észrevettétek, de legalábbis a gyerekeink nagyon másak. Sokkal magasabb rezgésszinten mozognak és érzékenyebbek minden impulzusra. Nekem egy nevelt kamaszlányom van, aki nagyon spirituális gondokodású és mélyen bölcs, pedig senki nem tanítgatja ilyenre, magától mondja a kis okosságait, ami néha megdöbbentő, hogy mindent hogy átlát. A minap este a feleségemért menem a munkahelyre és ő egyedül maradt otthon. Mikor hazaértünk, egy zokogó, sokkos állapotú lányt találtunk az életvidám lányom helyett, alíg bírtuk belőle kiszedni, hogy mi történt. Valami 2 méteres ezüstösen világító lény járt a szobában, akitől rettegett, és úgy leblokkolt, hogy mozdúlni sem bírt, ez a valaki meg beállt a hátamögé, és szuszogott a fülébe, ez tartott legalább45 percig, azután köddé vált. Most az van, hogy a 15 éves lányom nem mer egyedül otthon maradni. Mit tegyek? És valyon mi lehetett az?
Úgy látszik itt mindenki:Tru Calling
:D
Sziasztok!Nálunk is voltak furcsaságok.
Mikor megvettük a házat,tudtuk hogy előtte meghalt egy öreg bácsi ott.
Valamelyik napültün a tv előtt és egyszer csak magától felkapcsolódott a villany.És nem tudtuk mitől.Mindketten az urammal azt hitük hogy a másik kapcsolta fel.
Aztán volt még néhány ilyen jel..Utána elkezdtem utánajárni a dolgoknak, és kiderült, akár jó vagy rossz szellem islehet a lakásban, és hogy akkor mutatja magát a szellem ha akar valamit ,bármit..
Most akkor mi van???
Azóta is kisebb és nagyobb megszakításokkal érezhetően van még valaki rajtunk kívül.
Vagy csak képzelődöm?
Sziasztok !
Én rendszeresen járok ide olvasni a hozzászólásokat,és nagyon érdekel ez a téma,bár csak számmal 12 éves multam.
Anyukámmal kerestünk a boltokaban a témához kapcsolódó könyveket,de nem találtunk :(
Akinek van ötlete vagy konkrét címe kérem!
asztrális sík.két részre oszlik,felső és alsó szintre.az alsobb szintre kerülnek azok a lelkek klinikai haláluk után akik gonosz vagy teljesen elhibázott életet éltek.a felső asztrális síkra érkezik a leg több ember lelke haláluk után.
de van egy olyan dolog is amikor ki tudsz lépni a testedből.ekkor el jutsz az asztrális síkra.
Böbe!
Ne jajgass itt! nincs jobb dolgod??? Keress olyan témát, ami TÉNYLEG Neked való.