5-8 kiló felesleg (beszélgetős fórum)
Ti milyen gyakran méritek magatokat?
Régen naponta ráálltam a mérlegre, de nagyon ingadozik a súlyom.
Most centivel mérem magam, hetente.
Úgy valahogy jobban látszik az eredmény. :)
Én egyébként úgy tornázom, hogy két nap torna, két nap pihenő. Tegnap letöltettem a párommal a Norbi Kiképzés DVD-t és a Norbi Karate Fit edzését. Nagyon tetszik. A Kiképzés végén van egy pár perces rész ahol Norbi az egyik üzletet végigjárva bemutatja az élelmiszereket, hogy mikor melyiket javasolja enni.
Én most átállok az update módszerre, meglátjuk mi lesz. Igazából a fogyóm elején is erre a módszerre akartam fogyni, de aztán a kalóriaszámolásnál kötöttem ki. Most már nem számolom a kalóriákat csak a mennyiségre figyelek oda és arra, hogy napi háromszor étkezzek és este 6 után pedig ne. Viszont én este mindig éhes vagyok, ezért érdekel az update, mert aszerint lehet enni akár este 10-kor is. A lényeg annyi, hogy lefekvés előtt 3-4 órával már inkább ne együnk semmit.
Én szeretem Rékát is, Norbit is mind a tornáit mind pedig az update módszert. Tudom, megoszlanak a vélemények velük kapcsolatban, de hát mindenki másra esküszik.
Szia!
A Czanik-féle torna tuti jó lesz hasra. Én is csináltam már és utánna olyan izomlázam lett tőle, hogy alig bírtam mozogni:) Viszont jólesett:)
A héten kezdtem el a tornát 3 hó kihagyás után. Nagyon izomlázam volt és valószínű meghúzódott a lábfejem oldalán az izom. Kedden tornáztam és napról-napra erősebb a fájdalom. Tegnap még zumbára se tudtam miatta elmenni. Ma meg már a gyaloglás sem ment, buszra kellett szálljak:(
Szia!
Minden nap csinálod? Mit vettél észre magadon? Látványos? Vagy hogy érted, hogy hatásos volt? Én amikor másodjára csináltam, akkor kétszer egymás után csináltam végig a gyakorlatokat. Másnapra nem volt izomlázam. Ez nem tudom miért lehet! Ettől függetlenül szerintetek ha nincs izomlázam, akkor még hatásos lehet?
Köszi! :)
A Tiffanys-ba én is belekukkoltam már, de időm még nem volt kipróbálni! na majd hétvégén, kiváncsi leszek! :)
Szerintem nekem a kihagyás miatt van.
Hónapokat hagytam ki :S
Jó reggelt!
Nekem nincs izomlázam. Ez baj? Bár évek óta rendszeresen tornázom, talán amiatt?
Szép napot, és kellemes hétvégét mindenkinek!
Üdv: Szilvi
Én is folytatom! :) És nagyon tetszik.
Az izomlázam nekem is elmúlt.
Sziasztok!
Ma csinálom 5. alkalommal a 10 perces derék gyakarlatot, nekem már elmúlt az izmláz tőle, viszont érzem hogy eddig hatásos volt :)
Én ma este csináltam meg először ezt a Tifanny-féle 10 perces tornát, utána 20 perc comb és 20 perc has Rékától. Kellemesen elfáradtam. Mondtam is a férjecskémnek, hogy minden este el tudnám viselni ezt a kis mozgást. Csak idő- és helyhiány ne lenne :)
Kíváncsi leszek, lesz-e holnapra izomlázam.
Jó éjszakát mindenkinek!!!
Én itt vagyok.
A torna ma kimaradt, még nem az igazi a derekam. Meg egyébként is volt egy nagy adag vasalnivalóm, és nagy takarítottam. Ebben is nagyon elfáradtam.
A 10 perces tornától viszont a fenekemben van izomlázam :D
Na mi történt? Kihal a fórum? :( Kinek, hogy sikerült a mai nap? Én 70 percet tornáztam, a has kimaradt, mert arra nem maradt idő, de holnap ...
Amúgy ez a 10 perc derék edzés tényleg durva, tegnap alig tudtam megmozdulni, úgy fájt. Nem is csináltam semmit:)
Húh, köszi!
Ezt én is lementem!
Szia!
Nekem is van, de még nem igazán használtam, nekem nagyon fáj a belső combom közben!
Neked mennyire hatásos?
Nekem is van, de pár perc után megunom.
DVD-m sincs hozzá.
Az elején még lelkes voltam, de mostanra már elégé meguntam. :S
Szia!
Biztos így van, hogy az esti evés nem igazán hatásos, dehát ha dolgozol akkor nem tudod másképp megoldani. Próbálj meg olyan ételeket enni ami inkább fehérje, sok zöldséggel.
További ajánlott fórumok:
- Most megint feleslegesen áltattam magam, vagy mi lehetett a baj?
- Teltebb nők, avagy pár kilo felesleg elfogadhatatlan?
- Van itt olyan, aki az utolsó 5 felesleges kilójától szeretne megszabadulni?
- Emberkék! Ide mindenki, aki márcsak 2-3 kiló felesleggel küzd!:)
- "Csak" 8 kiló felesleg, hogyan lehet leadni?
- Hogyan tudnám az utolsó 5 kiló felesleget 2-3 hét alatt leadni?