Voltál már annyira depressziós, hogy öngyilkos akartál lenni? (beszélgetés)

Szia Marylin!

Olvastam a fórum írásodat.

Én is hasonló cipőbe járok amiben Te bár az én okom az más de ugyszint elviselhetetlen, és már nem is akarom elviselni tovább. Belefáradtam! Elegem lett az életből, nem tudok élni tovább! Nem betegség vagy ilyesmi, de amennyiben beszélni szeretnél kérlek írj emailt én is megírom neked. Detto erre jutottam, hogy társ kellene hozzá. Várom leveledet, email címem ment privibe. szia addig is

Sziasztok!

Remélem ez nem egy kiégett fórum :D

Hát mit is irjak,tulajdonképpen ez az egyik legjobb ilyen forum és gondoltam egy próbát megér,én is magamellen akarok fordulni bár sokat küzdök magammal néha-néha feladom...a depresszió az egy olyan betegség amiből nemigazán lehet kigyógyulni..16 évesen lettem depressziós többszőr beszedtem gyógyszert és csak egyszer kerültem miatta korházba mert én hülye úgy mentem iskolába meg vagdostam is magam 2 éven keresztül már az olyan volt nekem mint a cigi vagy drogosoknak a drog...akármilyen meglepő,aztán bekerültem szphyiártiára (nemistudom hogy irják) ott eltöltöttem 2 hetet aztán kaptam gyógyszert persze nem segitett és nem szedtem tovább én nem akarok a gyogyszerektől függeni és letettem..aztán egy darabig jó voltam és megint kezdödik minden az elejétől,most vagyok 19 éves,a családom kb utál...tesóim nem állnak velem szóba anyám hol normális hol nem..egyedül az unokatesom és a nénikém maradt nekem (nénikém unokatesom anyuja) és a párom...páromat imádom és ő is engem úgyszintén de megakarok halni és küzdök ellenne de nembirom sokáig :( ha meg is halnék,úgy döntenék akkor csak is egy társal

Most én is nagyon nagyon mélyen vagyok. nem tudom mit csináljak. Már rengeteg mindent kipróbáltam!

azóta hogy vagy?

Nagyon sajnálom,tényleg nehéz helyzet lehet,de mi nők nagyon erősek vagyunk!

Próbáld meg higgadtan átgondondolni a lehetőségeket,és utána megkeresni a megoldást.

Ha segít irj nekem privátban!Szívesen fogadom.

Szia!Sajnos a depresszió és egyéb pszihés betegségek örökölhetők.És igen létezik olyan,hogy nem lehet segíteni rajta,mert az orvosok és a gyógyszerek ahhoz kevesek leginkább a betegnek kell akarni,hogy meggyógyuljon ,és normális életet éljen,továbblépjen a múlton.Röviden az én anyukám is ilyen,a mai napig pszihiátriáról ki be járkál,rengetegszer kisérelt meg öngyilkosságot,és rengeteg fájdalmat okozott,okoz nekem és a tesóimnak.Nem ő nevelt ha nem a papám,és a féltestvéreimet pedig 18 éves koromtól én,ő meg éli az életét.De a múlton soha nem szabad rágódni.

Amit most te érzel az egy betegség,valószinüleg depressziós vagy,Ezért mielőbb keresd fel a szakrendelést,ahol valószinű segítenek neked,hogy jobban legyél,de neked is akarnod kell.Az élet nagyon küzdelmes van akinek könnyebb viszont nekünk a neheze jutott,de feladni soha nem szabad,az élet ajándék-és még nagyon fiatal vagy elötted az élet java ...ami lehet gyönyörű is ha te is akarod.

Sziasztok!

Igen, voltam. Anyukám öngyilkos lett mikor 12 voltam, azóta is sok lelki fájdalmat okoztak nekem. Szerintetek okolható apukám a történtek miatt vagy tényleg létezik, hogy valaki annyira "beteg" hogy nem lehet rajta segíteni?! (18 évesen elköltöztem, mert azóta lett új pár, új gyerekek, nehéz kamasz korom volt...) 21 vagyok és életemben először most tapasztaltam meg igazán, hogy milyen az, mikor az ember agya tényleg átáll arra, hogy semminek semmi értelme, és elhagyja magát, már fizikális tüneteket is produkál. Vajon tényleg ilyen egyszerűen működik ez? Betegség??? (Vagy csak ezzel tusolja a környezet a lelki fájdalmat amit a másiknak okoz, amivel megbetegíti a lelkét, hogy rányomja/-ják a bélyeget, hogy vele van a gond...?!) Téma feldobva! Érdekel a reakciótok! (Ui.: Komolytalanok azok az emberek, akik boldog családban nevelkednek, mégsem találják a helyüket, azt gondolom, ha más helyében lennének, akkor el is vesznének talán, nem tudják értékelni azt az alapot, ami a jó minta előttük...persze nem lehet ítélkezni senki felett, de van akinek a legkisebb sérelem is gondot okoz, más meg kibír bármit.)

Sziasztok!

Gyermekkoromtól kezdve nagyon küzdelmes az életem ,még csak 30 vagyok,de már küzdöttem annyit mint egy 60 éves.Most is éppen újra kezdem az életem a 0-ról,mert a válság elvett mindenünket.De mindig a jót kell nézni mindenből,elesel megrázod magad és kész.Az életem folyamatos harc,egy csomószor nem láttam már a kiutat de öngyilkos SOHA nem akartam lenni,az élet ajándék!Tele tudnám írni az oldalt a gondjaimmal és a sorsommal ,de nem teszem,viszont a szomorkodás,és a rossz gondolatok helyett inkább éljetek,és keressétek meg a kiutat higyjétek el mindig van.És mielött bármi végzeteset tennétek,gondoljatok abba is bele,hogy akik szeretnek azoknak mekkora fájdalmat okoztok!!!!

Küldd el a teliszámod priviben.Szeretnék Veled beszélni!!!

Bibe