Voltál már annyira depressziós, hogy öngyilkos akartál lenni? (beszélgetős fórum)

Nem is szabad megtenni.

Valamiért rossz helyen keresgéltél eddig. 22 éves vagy és még alig volt barátod??? Ez lenne az életed értelme? Nincs más, amitől feldobnád a "sivár" életed?

Képzeld, nekem 25 éves koromig egy barátom sem volt, nemhogy "alig". Mégpedig azért, mert igen szigorúan fogtak a szüleim, túlságosan is. De ha lehetett volna, akkor sem azon múlt volna, hogy sivár-e vagy boldogabb az életem. Persze, nem vagyunk egyformák, de valamilyen szinten tényleg mindenki a saját maga szerencse kovácsa, ill. hogy milyen életet alakít ki magának. Ez nem mástól, ez csak és kizárólag tőled függ.

Ha szabad javasolnom, csak akkor fogsz kijönni a depresszióból, ha feldolgozod a történteket.

Én is hasonló miatt voltam depresszióban, amikor 2010-ben 2 babámat vesztettem el, egymás után, 8 hónap különbséggel. Mindkettőnél elvetéltem és az sem segített, hogy mindkét vetélésemnél olyan ügyeletes dokikat fogtam ki, akik durvák voltak, lekezelőek, nemtörődömök és úgy nyilatkoztak az én szegény kicsikéimről, hogy "majd kikaparjuk"...

Na, lényeg a lényeg 2 hónapig alig ettem valamit, egyre jobban beszűkültem, csak úgy voltam... testi panaszként pedig, mivel legyengül az immunrendszerem, elkaptam az influenzás hasmenést... ami hetekig tartott, s akkor már azért nem ettem, mert ahogy megettem egy fél zsömlét, már futottam is a mosdóba... a háziorvos már szakorvoshoz akart küldeni, na, akkor ijedtem meg! Apránként rájöttem, hogy ha nem acélozom meg a lelkem, ha nem lépek túl a bánatomon, akkor komoly testi bajom is lehet belőle. Így lassanként, de kilábaltam belőle, s láss csodát, a hasmenésem is megszűnt ezzel együtt. Persze a lelkem csak az idő gyógyította meg ezen a téren, bármennyire is közhelyes. Most már tudok róla beszélni anélkül, hogy elsírnám magam.

Ez így van. S csak azért, mert nem állnak ott és akkor a rendelkezésére, még nem biztos, hogy nem együttérzőek. Csak lehet, hogy éppen akkor történik velük valami sokkal rosszabb... így igaz, mindenkinek megvan a maga baja, főleg a mai világban. A saját terheinket is nehéz cipelni, csak egy bolond fogja akkor még a másokét is felvenni.

Ezen kívül sok olyan "depressziós" ember van (most nem pont a fórumindítóra gondolok), aki semminek sem tud örülni, örökké csak fanyalog (amíg az arca is ehhez igazodik és ha ránézünk, akkor egy savanyú, megkeseredett embert fogunk látni), semmi sem tetszik neki és persze mindig mindenért mást hibáztat... s nem hallja meg a segítő jó szót, nem értékeli az apró jó dolgokat az életében, így - mivel csak a rosszakra koncentrál - azt szépen be is vonzza előbb-utóbb az életébe. A lelki bajok aztán a testben fognak megnyilvánulni és kialakul egy komoly betegség is még pluszba. Ismeritek Rüdeger Dahlke - A lélek nyelve betegség című könyvét?

Szia. Elég szörnyű halálnemet választottál volna. Jó, hogy nem tetted meg! Mi lett volna, ha meg sem halsz? Csak nyomorék maradsz? Ráadásul nincs senki, akinek fájt volna, ha megölöd magad? Tudod, hogy ez egyfajta önzés is a szeretteiddel szemben, ha ilyenre vállalkozol, bármennyire is nem látsz más kiutat?

Persze, mondhatnád, nem vagyok a te mokaszinodban.

Mégis... mindig van rosszabb! Erre kell gondolni, ha már minden kötél szakad.

Másrészt meg, azt írod, hogy senkinek nem volt, akinek elpanaszolhattad volna a problémáidat. Ne haragudj, hogy ezt írom, de lehet, hogy már mindenkinek panaszkodtál, akivel csak találkoztál és ezért került el mindenki. A mai világban már elég nehéz az élet, a legtöbb embernek megvan a maga baja, sokszor érthető, ha nem kíváncsiak más nyűgére-bajára. Ami nem teljesen helyes, de ha meggondoljuk, senkinek nem esik jól, ha lelki szemetesnek használják. A szemetes nem egy pozitív szó.

S ha valaki panaszkodik, az tulajdonképpen a másik ember energiáit szívja le, sokszor olyan, mint egy energiavámpír. Az ilyenek közeléből előbb-utóbb mindenki elmenekül, mert érzi, hogy lefárad a közelében és diszharmonikus állapotba kerül. Nem könnyű egy ilyen embert megérteni.

Ettől függetlenül meg, lehet, hogy lett volna aki segített volna, csak nem ismerted fel a szeretetnyelvét. Annyira magadba fordultál, hogy nem láttad meg a segítő kezet, az együttérzést. Mély depresszióban eléggé be tud szűkülni az ember. Ha nem tud magától kilábalni, érdemes szakember segítségét kérni, vagy egy pszichológusét, vagy egy pszichiáterét, nem szégyen.

Belegondoltál már ebből a megközelítésből is a dolgokba?

Hm.... szerencséje volt, rosszabbul is járhatott volna!!

Remélem azóta átértékelte az életét!!

Tökéletesen igazad van!

Kivánok további sok szép boldog évet!!

Szia, valaki valamiért nagyon nem akarta hogy akkor meghalj, ezek azért elég komoly kísérletek voltak ahogy olvasom.

örülök hogy azóta ilyen szép családod van és duplán édesanya vagy, gondolom eszedbe se jut eldobni az életedet magadtól.

Szia, megmondom mi lenne: nagy valószínűséggel kijönne a gyomrodból az egész cucc még mielőtt felszívódna, és utána lenne egy-két nagyon kellemetlen napod.

Ne csináld, hidd el hogy nem érdemes. :(

15 evesen beszedtem egy doboznyi antibiotikumot es fajdalomcsillapitot.2 napig nem voltam eszmeletemnel.

18 evesen 40 szem Xanaxot 16 szem Seduxent kb fel liter whiskey-vel.Tuleltem,gyomormosas nelkul,mire a csaladnak feltunt hogy nem lattak mar majdnem 2 napja,kar volt gyomrot mosni.

20 evesen 'tutira' mentem gyogyszer plusz folvagdostam az ereimet.Idoben ramtalaltak.

A doki szerint 'loszervezetem' van.

Azota boldog anyukaja vagyok egy ikerparnak es jo hazassagban elek.

Senki nem er annyit,hogy eldobd magadtol az eletedet.Soha.

Értem, én meg

Nem látok, nem hallok, nem beszélek,

azt hiszem így lesz a legjobb!

:DDDD

LYó!

Én akkor is LY-vel mondom!

[link]

muszáJ.

Így írjuk helyesen!

Nem LY-nal!

"Feltehetőleg csak hajlamot öröklünk, de a betegség tüneteinek megjelenéséhez szükség van valamilyen kiváltó tényezőre is."