Tervezett császározás! (beszélgetés)
Összegezném a lényegét,mert látom nem mindenki érti: én nem a császározást ítélem el, sőt dehogy, ha muszáj akkor muszáj, hisz mindent a gyermek és anyja életéért.
Ha farfekvéses, vagy más gondok miatt, vagy anyai dondok miatt kell a tervezett császár, az természetesen rendben.
Én azzal nem értek egyet,hogy valaki csak azért kérje a tervezett császárt, mert nem akar vajúdni, meg nem akarja, hogy kitáguljon, meg nem akar órákat szenvedni mire kijön a csöppség, vagyis ezért írom, hogy heccből, meg fosásból eredően.Ezt ítélem el, jó persze indokokat ki lehet az orvossal találni, mert van az a pénz ezt is már tudom, csak tényleg vannak olyan helyzetek amikor nem is kellene ilyet tenni, és valaki mégis így tesz.A másik véglet pedig, hogy szüksége lenne rá, de nem kapja meg és mondjuk jó megszüli, és ha szerencsés akkor minden baj nélkül, de akkor is, miért vannak ekkora végletek, én erre akartam kilyukadni, semmi másra.
Természetesen így van, de ha így folytatjuk, és haladunk a korral, meg a technikával, akkor mi lesz?
Régen nem volt esélye a koraszülött babáknak, akik nagyon kevés súllyal jöttek a világra. Ma már ezek a babák életben maradnak.
Arra akartam kilyukadni, hogy mi lesz így mondjuk 20 év múlva, amikor még több lehetőség lesz a technikai fejlődésnek köszönhetően?
így van
ezért nincs értelme ezen tovább gondolkodni
Okés! Szerintem szüljünk már 20 hétre is, mert akkor nem nyúlik meg a hasikónkon a bőrke, és nem kell kihordani, mert nehéz. :) Aztán az inkubátor felneveli. :)
Elég csak az állatvilágból kiindulni. Az az állat szül császárral, amelyik túl van tenyésztve, és nem tudna máshogy, mert belepusztulna.
Nekünk van egy lehetőségünk. Ha valami nincs rendben a terhesség utolsó szakaszában, akár a szülés napján, akkor elvégzik a császárt.
Sajnos az ember ma már mindent uralni akar, és mindenbe bele akar szólni, például a születendő gyermekek nemébe is, pedig az sem véletlenül van úgy, ahogy van.
így van:
hivatalosan nincs, de gyakorlatilag van tervezett, orvosi indok nélküli császár, ahol az anyuka nem kíván vajúdni, nem kívánja, hogy tágabb legyen utána a hüvelye, esetleg szoptatni se nagyon ...ezek ma már választható "szolgáltatások", amelyeket papíron orvosilag mindig megiondokolnak .
Kit érdekel,hogy hány meg hány kismama lenne boldog,ha természetesen szülhetne?Ha úgy szeretne,szüljön hajrá!
De aki nem akar akármilyen oknál fogva,annak ne kelljen már csak azért,mert vannak olyan nők,akiknek az az élete álma,hogy hosszú órákat vajúdjanak,szenvedjenek,hogy aztán kitoljanak magukból egy kisembert a gátrepedés/vágás minden örömével...akinek tényleg ez kell az csinálja,de ha el lehet kerülni és valaki elakarja,akkor miért ne tegye meg?Azért,mert másnak meg máshogy jó?Ne legyetek már ennyire irigyek emberek!
Egyébként meg ahogy a császár "egészségessége" támadható,legalább annyira támadható a természetes szülés esetében is ez a kérdés...hány gyerek született már oxigénhiányosan pl mert elakadt a szülőcsatornában természetes szülés közben?!stb stb...úgyhogy ennyit a természet csodájáról...
Állítólag felvállalta, hogy ők akarták így és nem lett volna különösebb problémája a természetes szülésre
Erről ennyit
igazad van, értem:(:(:(
és nagyon sajnálom.
indok az mindig lesz rá.
főleg valótlan, igaz
További ajánlott fórumok:
- 2011 tavaszra tervezett babaprojekt
- 2014 nyárra-őszre tervezett babák
- Olvastátok, hogy az új tervezett munkatörvénykönyv szerint akár terhességi tesztet is lehet kérni a nőktől felvételi idején?
- A yorkink kimúlt császározás közben, sajnos új kutyusra nincs pénz, a kislányom nagyon hiányolja mit tehetnénk?
- Tud valaki ajánlani olyan orvost (lehetőleg a Dél Pestiben), aki császároz különösebb indok nélkül is?
- 2010-re tervezett babák