Terhességi cukorbetegség (beszélgetős fórum)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Szia
Én most vagyok 26 hetes cukorterhelésem volt 24-dik héten, ahol a 0 percesen 4,2 a 120 percesem 10,1 tehát rányomták a papírra, hogy terhességi cukorbetegség. Ma megkérdeztem kinek kéne kontrollálni ezt a történetet a válasz az volt, hogy a belgyógyásznak, aki majd szeptember 23-án megnéz azaz 6 hét múlva. Holnap beszélek a Vassasban a védőnővel, hogy addig azért heti egy vérvétel főleg éhgyomri cukorra és 1,5 órás cukorra legyen.
Szia
Az endokrinesem amúgy sem akart állást foglalni a metforminról ezért átpasszolt a nődokihoz. A Védőnő kijelölt az sztk-ban egy másik belgyógyászt aki megnézett majd most elment szabira és szeptember 23-ra vagyok visszarendelve. A régi endodokim úgy van vele, ha már ott van az új belgyógyász ehhez a sztoryhoz ő nem kell csak endorkinesként 2014 januárjában.
voltam diétás oktatáson ma ettől vártam a csodát: kaptam pár lapot azt mondta a nő nem kell méregetnem az ételeket milyen hülye vagyok hogy írkálom egy füzetbe, ne egyek cukrosat, fehér lisztet, lekvárt, szőlőt, banánt, ananászt, és kenyérből 6-8 dkg-ot, tészta rizsből 5 dkg-ot és hogy kb ennyi....bejelentkeztem a régi dietetikusomhoz, ő legalább normális és tényleg segít szénhidrátot számolni.... Nem is értettem a mai nőt hogy a viharba tudnám mikor van meg a 150 gr- ha nem számolom?
Hat igen, ez valoban IR! A 0-snak 5 kozeleben, a 120-asnak 30 alatt kellene lennie. Ez ugye terhesseg alatt tovabb romlik.
De, ha odafigyelsz nagyon, akkor okes lesz.
Jo, h Szegedre jarsz. Jol ertem, h ujjbegybol vervetellel tulkeppen a down kor szurest csinaljak meg? (Kromiszoma vizsgalat). Ezt Szegeden TB-re csinaljak???? Kerestem ilyet anni Bp-en, de itt csak maganban van es ez egy nagyon draga vizsgalat. Kb 300e Ft! :( ha ez Szegeden TB-s, akkir wow! En is Szegedre akarok jarni! ;)
Igen, de ezek vercukor ertetek, inzulin erteket nem neztek terhelesben? Mindegy.
Nagyon jol csinalod, csak igy tovabb! Meg azzal tudsz finomhangolni, h reggelire csak lassu felszivodasu ch-t eszel es utovacsira is. Tizorai, ebed vacsi: lehet 2/3 lassu, 1/3 gyors, delutan az utsi meg lehet full gyors.
Igen, ismerem a magzati sziv uh-t, ahol en voltam terhesgondozason, ott az alspprotokollbsn kotelezo ugy a 22. Het kornyeken. Gondolom, most megcsinaltatjstok Ti is. De rendben is lesz minden, csak ugyesen tovabb!
Pf, jol feladod a lecket! Ez a terheles nem rossz. Neztek-e inzulint is a terhelesnel??? Marmint ugyanugy 0-60-120 percnel? Nem is katim mist meg ezekbol az infokbol, h hol az IR. Viszont!!!! Hiaba jobbak az ertekeid, a terhesseg eleve IRes allapot mindenkinek, tehat ahogy a terhessegi hormonok dolgoznak, az inzulnerzekenyseg folyamatosan romlik. Ezert javaslom, h meg szigoritsd a dietat. Ahogy irtam, nem ismerem a gyogyit, amit szedsz, de, ha metformin ez is, akkor siman szedheted a 12. Hetig, akar tovabb is, ha a dokid engedi (ez dokifuggo), v atterhetsz merckforminra, v meforalra. De ezt az orvosodnsk kellene meghatarozni.
Nagyon sajnalom a kislanyodat tavaly. El sem tudom kepzelni, min mehettel keresztul. Orulok, h eleg hamar sikerult teherbe esned, talan nyujt kis vigaszt, h maris lakik odabenn valaki.
Ahogy Te is irod nehez megmondani, h a cukornak lehetett-e ehez koze. Ha mondjuk jok voltak a cukorertekeid, akkor nem valoszinu. De azert a 3kg 37. Hetre eleg nagy suly, bar nem veszesen nagy. Nem tudom. Az ug-k soran nem lattak, h gond lehet a szivevel? Nagyon szurkolok, h most minden a legnagyobb rendben legyen es egeszseges kislanyod, v kusfiad szulessen. Kicsit jobban szurkolok, h fiu legyen, akkor nem gobdoltok majd arra, h o kell, h potolja az elveszitett noveret.
Szia! Nem ismerem ezt a gyógyszert. Amit biztos, hogy lehet szedni min a 12. hétig az a mertformin alapú gyógyszerek, de sajna azt terhesség előtt kellett volna elkezdeni, mert ahoz szoktatni kell a szervezetet és fokozatosan kell felépíteni.
Sajnos valóban öröklődő hajlam a a cukorbetegség és más hormonális anyagcsere gondok. Az IR-t valóban csak terheléses cukor és inzulin vizsgálattal lahet diagnosztizálni. Ha jól értem, tavaly a terhesség alatt a terheléses cukor jó volt, csak nem néztek mellé inzulint (ezt nem is szoktak amúgy). ha így van, akkor nagy gond talán nem lehet. Amikor mégis kiderült az IR-ed milyen volt a terhelésed? Le tudod írni az értékeket? És a terhesség alatti terheléses cukron?
Nagyon furi nekem, hogy IR-ed van, a terhesség alatt meg jó volt a terhelés. Ez szinte a lehetetlennel határos. :-)
Sajnálm nagyon az angyalkádat. :-( hány hétre született, milyen súllyal és mi történt pontosan? Nem faggatózni akarok, csak azért kérdem, hogy ki lehessen zárni tutira, h a cukorral lett volna gond.
Nekem Accu Check mérőm van és én azzal nagyon meg voltam elégedve, de látod, arra is van rossz tapasztalat. :-(
Hát én pont emiatt nem bíztam az egészet a véletlenre, a Mensmentisbe jártam előtte is és a terhesség alatt is. Persze ez fizetős... de nekem sajna az a sok éves tapasztalatom, h rendes szolgáltatást csak fizetős helyen kapok az egészségügyben és nekem az egészségem sokat megér. Persze szerencsés vagyok, mert megengedhettük magunknak. De nem ez a lényeg!
Egyrészt, mostantól kő keményen mérned kell a ch grammokat és végig kell nézni, hogy a kaják, amik eddig a diétádban voltak, tényleg mind tuti jók-e. Tudod a terhesség tényleg más állapot és hiába voltak eddig jók a vc értékeid, most a hormonális átalakulás miatt, ami eddig ok volt, az már sajna nem az. Én is hiába diétáztam már előtte 2 évet, kiderült, hogy sok mindent pontatlanul csináltam és még, ha jól is csináltam volna, nekem annyira elborult a cukorháztartásom a hormonok miatt, hogy védhetetlen volt, csak az inzulin aditt megoldást. Az a gáz, hogy nem ér rá ezt majd 6 hét múlva nézni. Szerintem kerress a közelben egy jó endodokit. Én konkrétan napi kapcsolatban voltam vele, mert ennyire szükség volt rá. Főleg, amikor az inzulint beállítottuk.
Jó lenne, ha lenne egy jó vércukormérőd. Valóban, ha kevés a vér a tesztcsíkon, akkor az alacsony értéket mutat, de gondolom megismételted és újra próbáltad. Ha nem megy máshogy ismerőstől kölcsön, vagy esetleg lehet talán bérelni? Ez most kulcsfontosságú, mert csak úgy tudod nyomon követni, hogy amiket eszel rendben vannak-e, ha minden főétkezés után egy órával mérsz.
Egyébként, ha majd vesznek vénásan Tőled vc-ot, mindenképpen vidd el a mérődet és kérd meg a nővért, hogy a vénás vérből cseppentsetek egy cseppet a mérődre. Így, ha meglesz a laboreredméyned, össze tudod hasonlítani, hogy a mérőd mennyivel tér el. Ezzel kalkulálhatsz a jövőben. Annál pontosabb, minél többször teszitek ezt meg. Szal, ha több laborod lesz, mindig mérjétek össze a vénás vért a mérővel.
Hogy ki utalhat be Ha1C-re azt nem tudom, én mindent magánban csináltattam, de semmiképpen se hagyd magad, az nem normális, hogy nem néznek feléd hetekig terhességi cukornál. diétás tanácsokat addig is itt is találsz, ha visszaolvasol. Mi Dorkamoncsival tavaly nyáron mentünk ezen át, ill. ő kicsit korábban, nagyon sokat tanultam tőle (is). Ill van itt IR fórum is, a lányok nagyon képben vannak diéta ügyileg is.
Szia bordi
igazabol velem pinpongoztak az endodoki lepasszolt a nodokihoz a vedonohoz mentem 12 hetesen a nuva szuresemmel es legkozelebb 16 hetesen kaptam ki a beutalokat es reg volt cukorterhelesem nem volt ehgyomri czkrom igy a vedono nem mert megterheltetni. alacsony vc ertekekre azt mondtak hogy nem kerult ra eleg ver.... special elegge rosszul elem meg ezt a vc mereseket. dietat tartok 5 ove sose volt rossz a cukrom de a chkat sem szamoltam soha meghatarozott idopontokba ugy erzessel ettem. jovoheten megnez egy dietetikus es a vedono 3 het mulva a nodoki 6 het mulva a belgyogyasz addig oldjam meg magamnak. sajna nincs most keretunk uj vcmerore es a tesztcsik sem olcso. amugy most vettunk uj csikot es elemet. 1,5 elteres az nagyon sok. amugy fogalmam sincs mi var ram.... sztem kellene egy rwggeli utani 1;5 oras vc es egy hga1c ami mutarna hogy allok de ezt ki intezi?
Szia Szeleszte,
Néhány kérdésedre már az előző kommentekben ott a válasz a részemről. :-) két babám született, makk egészségesek. Én is IRes voltam terhesség előtt, de PCOSem nem volt.
A kérdésem nekem a következő: ilyen "múlttal" hogy a fenébe várhattak nálad 24 hétig a terheléssel????? Ez igen felelőtlen dokira vall, sajnálom. Nekem PCO nélkül is 8 hetesen már szendvicses terhelésem volt és 16 hetesen cukros löttyös. Sajnos már ott kibukott, hogy cukros lettem. :-(
Mérők: nekem pont az a tapasztalatom, h az Accu Check a jó, nekem Dcontom volt és az volt egy kalap kaki. A gyártókkal felesleges beszélni, szerintük 1,5 eltérés tök rendben van!!!!! no comment! Méryt nem ismerem egyáltalán.
Amiket az Accu Checkel mértél nagyon nem okék. Ha tényleg ennyi lenne, akkor nagyon carul érezted volna magad, szédelegtél, elájultál volna. Ez kő kemány hypo lenne. Szal valami nem okés. A tesztcsík jó? Átállítottad a kódját a gépben? Nem járt le a szavatossága??? ilyen dolgokra is kell nagoyn figyleni.
Sziasztok Lányok!
bocsi,hogy ismeretlenül írok,de hátha valakit érdekel.
eladó egy teljesen új vércukor mérő.garancia nincs rá,de nem volt használva,itt áll,tesztcsíkokat már eladtam,már csak a készülék van.
3000 Ft-ért elvihető.
Most értem ide. Igen, sajnos ez nagyon rossz, biztos inzulint fogsz kapni, de ne aggódj! Én nagyon ki voltam először (kb. 1 hetet kaptam, hogy diétával rendezzem inzulin előtt, úgy, hogy én már a terhesség előtt is diétáztam. Szóval diéta szigorítással kellett volna rendeznem, de a szervezetem nem úgy működött.....) így jött az inzulin, én is sírtam és ki voltam nagyon, de egy hét inzulin után olyan megnyugvás és biztonságérzet volt. Tudod, előtte bmennyire is figyeltem, nem tudtam irányítani a cukromat, hiába ettem a legszigorúbb diéta szerint. Aztán, ahogy beállt az inzulin, mindig szép értékeim voltak és nem kellett folyamatosan azon stresszelnem, hogy ebéd után mennyit fogok mérni és mi lesz így a babáimmal. Pár nap alatt meg lehet szokni és nem fáj egyáltalán. Én a bevközpont wc-jében, v próbafülképben is simán beadtam és már szaladtam is tovább kajálni. Egyszerűen csak nagy figyelmet és önuralmat igényel. Ja és nem fogsz hízni szinte semmit.
Én ikreket szültem és szülés után 2,5 kg maradt rajtam összesen. Az sajna más kérdés, hogy a szoptatás hogy odavágott a kilóimnak, most már 10 van rajtam, pedig most is ugyanúgy étkezem. :-(
Szülés előtt adtam be az uccsó inzulint, utána már nem kellett és 7 héttel a szülés után gyönyörű vércukorértékem volt a cukros löttyös terhelésre. Fel a fejjel, ez egy pillanatnyi állapot. most a baba miatt ez a prioritás, hogy rendezd, aztán minden visszaáll majd.
Én inzulinoztam, nagyon be voltam f@sva előtte, de semmi! Tényleg nulla, annyi a para a dologban, hogy nagyon pontosan be kell tartani az időpontokat. Szóval mindig pont 15 perccel kaja előtt kell beadni. Ez étteremben macera, amikor nem tudod kiszámolni, hogy mikor fogják kihozni a kész ételt. De kevesen esznek étteremben ilyenkor, mert nem bíznak meg abban, hogy mi van a kajában. :-)
A szúrás tényleg semmi, a vércukorméréses ujj szúrás sokkal jobban fáj.
Viszont: attól még, hogy inzulin, ugyanúgy, ill. még pontosabban be kell tartani a diétát. Szal ez nem azt jelenti, hogy inzulint tolod és akkor ehetsz bmit, hanem nagyon szigorú grammra kimért diéta és ahoz beállított inzulin értékek.
További ajánlott fórumok:
- A terhesség jelei a fogantatástól számítva 2 hétig
- Terhesség alatti cukorbetegségnél miket szabad enni?
- Akiknek terhességi cukorbetegsége volt/van, azoktól kérdeznék
- Ingadozó vércukorszint terhesség alatt (inzulinrezisztencia, terhességi cukorbetegség)
- A terhességi cukorbeteg kismamáknak mindenképpen hetekkel a szülés előtt be kell feküdni a kórházba? Részletek lent.
- GDM terhességi cukorbetegség