Tényleg annyira csodálatos a terhesség? (beszélgetős fórum)

Hasonló cípőben jártam én is és sok mindenki. Ezt csak azok értik meg,akik küzdöttek a külsejükért -az anorexia és bulémia nagyon veszélyes vissza is eshet valaki ha lelkileg kivan...

Én egyik pillanatról a másikra egy pörgös éjszakai életmódból,bulizásból és utazgatásból csöppentem egy lakásba ahol főztem,mostam,takarítottam....180fokos fordulatot vett az életem,terhességem 3hónapja végig bőgéssel és lelki szenvedéssel telt el,igaz kissé kettős voltam,mert imádtam is a hasam :) vártam és vágytam már babára...ennek ellenére sírtam sokat a régi éltemért és nem tagadom néha hiányzik,de semmiért sem cserélném el. Vannak olyan nők,akik akkor kötődnek a pocaklakójukhoz,amikor mozogni kezd -ez így történt a cikk írójával is. Mindenkire máshogy hatnak a hormonok,ezért mindenki másképp éli meg ez így természetes.

A cikk irójának!

nem kell neked orvos,és egyáltalán nem küzdesz olyan érzésekkel ami szégyen.

Teljesen megértelek, én is ugyanigy éltem meg a terhességemet, SZÖRNYŰ volt,és ezt bátran állithatom is. Az első terhességemnek az lett a vége,hogy megcsászároztak ugy,hogy a gyereknek leállt a légzése, ugy rohantak velem a műtőbe, és ugy vágtak fel,hogy még fent voltam, majd mikor hallottam a szűrőt a hasamban,amivel szívták ki a vért,magzatvizet,vagy kitudja mit, akkor aludtam el. Jelzem a terhességet végig utáltam...

VISZONT!!! A gyermeket akit hazavittünk a világon a legjobban imádok. 10 évet vártunk,mire rávettem magam egy ujabb terhességre.

Nagykinlódva végig csináltam a 9 hónapot, trombózisos lett a lábam, 30kg-t híztam, cukros lettem. Iszonyat volt,és persze a vége császár,most epidurális volt. Végig pszichológushoz jártam,mert elmondtam a nődokomnak még a terhesség elején,hogy mi történt velem az elsőnél és azonnal elküldött a pszichológushoz,hogy igy nem csinálhatom végig a terhességet,hogy végig rettegek. Valamennyit segített. Megszületett a kicsi,és a szemünk fénye.

A lényeg,hogy nem kell szeretni a terhességet, attól még a gyermeket lehet imádni. ..és nem vagy szörnyeteg csak te másképp éled meg. Az elsővel 25kg,a másodikkal 30kg-t híztam,és lement. Ne aggódj.

"Ennek ellenére nem diétáztam a terhesség alatt, mert a kislányom volt a fontos."

Nem is kell diétázni, de kettő helyett enni sem!

Miért hiszik sokan, hogy az a jó a babának, ha a kismama elhízik. Jó, tudom, látom, hogy te éppen csak annyit híztál, amennyi szükséges. De itt 20-30 kiló plusszsúlyról is azt írják sokan, hogy nem törődtek vele, mert a gyerek az első!

Ja még annyi, gondolj arra ha valaki elveszti egy végtagját vagy család tagját!!! Na azon nem változtathatsz a felszedek kilókon viszont igen, majd szülés és szoptatás után.

Kitartás már csak 4 hónap! És elkezdheted visszaformálni önmagad, de meggyőződésem amint a kicsi babátok a karodon fog szunnyadni, rájössz milyen önző gondolataid voltak, hogy ez a pici baba csak tőled függ és rád van utalva,de ne legyen leki ismeret furdalásod, mert a szereteted pótolni fogja. És még a legveszedelmesebb anyatigrissé is válhatsz, ha éppen valaki kezet emel a játszótéren a kicsi porontyodra!

Abban a világban élünk amikor, minden vagy szépnek és jónak, (terhesség, anyaság) vagy minden oltári kiábrándítónak, szörnyűnek van lefestve (hírek)a médiákban, irodalmakban...

Amikor megveszel egy terhességről szóló könyvet, egy babavárásról szóló könyvet nézd meg benne a fotókat!!!! Mindegyik szép csinos fitt kismama!

Szép ruha, smink, frizura!!!!!!!

Ez a gyakorlati életben szerintem nagyon ritka vagy szerencsés az aki annak érzi magát!

Én is nagyon vártam hogy anyuka legyek, hogy növekedjen egy kis élet a pocimban...

Közben rengeteg kérdés merül fel az emberben...

Kész vagyok rá, felnőttem hozzá, most már mindig így lesz?

Kövér maradok? Alkalmas vagyok rá? Feltudom nevelni?

Ezer meg ezer kérdés!

Szörnyű rosszul esett nekem is pl keresztanyámtól és édesanyámtól is a következő kijelentés! Úristen Zsuzsi csinálj már valamit magaddal milyen kövér vagy, hogy nézel ki!!!

Köszi, köszi! Nyeltem...Előtte vékony voltam most küzdök a súlyommal, van egy csodálatos gyönyörű kisfiam a gyereknevelés minden nehézségével!

Mert ugye erről sem beszélnek! :o)

Irodalom halmokat néztünk át a férjemmel különböző nevelési gondjainkat hogyan oldjuk meg! :o)

Pl a szoptatás is a világ legszebb és legtermészetesebb dolga! Az is Bencém 2 éves koráig szopizott, de senki nem mondta készüljünk mert iszonyatosan fog fájni, milyen fejési praktikák vannak ha apadni kezd a tejed, a végsőkig tarts ki...

Amikor azt érzed, hogy esetleg a védő nő is sandán néz, hogy kétévesen szopizik?

A doki simán felír egy olyan gyógyszert ami mellett nem szoptathatsz! Saját magukank mondanak ellent még az orvosok is...

Ja és a bölcsibe nem adhatod be amig szopizik!!!!!!! Na ez a felháborító!

Teljes mértékben megértelek! És egy pillanatig se bántson ez! Viszont próbáld magad áthangolni, mert szerintem ez is lehetséges, hogy oda koncentrálj egy kicsit magatokra, az a pirinyó kis élet nem tehet róla...

És ha megpróbálod kicsit is elfogadni a jelen helyzetet és legyintesz egyett, hogy majd utána rendbe hozom a súlyomat, akkor hidd el rengeteg csodás pillanatban lesz részed!

Szóval ne szomorkodj, leszel még bombázó és próbálj magatokra figyelni.

Legjobb barátnőm is hasaonló érzésekkel volt maga iránt és a megszületett gyermekével kapcsolatban is (aki non stop sírt szinte)volt néha meredek kijelentése.

De tudtam az indulat és tehetetlenség beszél belőle, egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg anyai szeretetét és alkalmasságát a feladatról.

Ő 32 kilót hízott terhesség alatt és most 58 kiló,

szóval nem végleges ez a formaváltás...

No abba hagyom eszmefuttatásom, mert már nem tudom hol kezdtem :o)

Még annyit üzenek neked, Ildikó, hogyha szeretnél ezekről az érzésekről, félelmekről beszélgetni, én itt vagyok.

Írj nekem bármikor nyugodtan, ha úgy érzed, sok benned a negatív érzés, én tudom, mit érezhetsz, és megértelek.

Meghallgatlak, ha megtisztelsz a bizalmaddal.

:-)

Sziasztok!

Elég sok hozzászólást elolvastam, nem lepődtem meg, hogy sokan negatívan reagáltak Ildikó cikkére.

Mintha csak én írtam volna... (írtam is egyet, hasonló témában).

Mindenkinek, aki pálcát tört Ildikó felett, üzenem, hogy könnyű úgy kijelenteni bármit is, hogy nem tudod, miről nyilatkozol! Ha majd átéled azt, amiről a cikk írója beszélt, akkor szólhatsz hozzá érdemben.

Én is átéltem ezeket az érzéseket, már a terhességemet sem boldogan éltem meg, egyszer fel is merült bennem az abortusz gondolata.

Szülés után még rosszabb lett minden, úgy éreztem, nem élem túl ezt a rémálmot - igen, rémálomnak tűnt nekem a síró babám, akivel sokszor nem tudtam mit kezdeni. Egyszer annyira kiborultam, mert már összecsaptak a fejem felett a hullámok, hogy örökbe akartam őt adni...

Tudom, hogy aki most e sorokat olvassa, elborzad, és kígyót-békát fog rám kiabálni.

Vállalom!

Úgy gondolom, a múlt sokmindent eldönt az ember életében - az én kínkeserves gyerekkorom járult hozzá, hogy nehezebben élem meg az anyaságot, és nem felhőtlen boldogságként.

Most 21 hónapos a kisfiam, és nagyon szeretem őt, de néha még vannak nehéz pillanatok, amikor tehernek érzem az anyaságomat.

Aztán ezek a pillanatok eltűnnek, és csodálom Őt.

Sajnálom, hogy így érzel, de ez szerintem is el fog múlni.

Én is sokat szenvedtem kamaszkorom után, mert a 164 centimhez 64 kiló voltam. Annyira utáltam amikor valaki megjeygezte, hogy "jó húsban" vagyok.

Aztán valahogy, -diéta, hormonok, fene tudja-beálltam a 52-54 kg-os súlyomra. Mi 5 évig próbálkoztunk, hogy teherbe essek. Kicsit tartottam tőle, hogy a terhesség után ismét dagi leszek. Ennek ellenére nem diétáztam a terhesség alatt, mert a kislányom volt a fontos. De nem is tudtam volna. Az első 3 hónapot végigzabáltam, mert csak úgy volt jó a közérzetem, ha ettem. Az utolsót pedig végigfeküdtem, mert veszélyezetetett lettem. Nem híztam sokat,(7-8 kg) de nekem sokkal többnek tűnt! Egyszerűen mindenem daginak éreztem. Összeértek a combjaim, és még a nunimat is daginak láttam. A férjem persze csak nevetett, és élvezte, hogy kerek vagyok.

Aztán megszültem, és a szoptatással elkedtek leolvadni a kilók is.

Ismét gyereket szeretnék, de ha dagi leszek közben, az sem érdekel. Mindent megérnek amikor kibújnak!!!!!!! :-)

Azt tanácsolom neked, hogy most ne foglalkozz vele, hogy mennyi a súlyod. Majd visszanyered a régi alakodat szoptatás után.

Még valami.

A tiedtől is van extrémebb eset. Egyszer hallottam egy ismerősömtől, hogy egy alkalmazottjuknak azért nincs gyereke, mert nem tudta kihordani. Amikor tehes lett annyira idegen lett tőle az egész, hogy egyszerűen nem tudta elviselni, hogy benne növekszik valami, növekszik egy élet! Képtelen volt kihordani, elvetette.

Ezt csak azért írtam le, hogy tudd, nem vagy egyedül a félelmeiddel. Sőt sokkal- sokkal rosszabbak is vannak!

Na látod ebben egyet értünk Én véleményeim tükröznek olvasottságot, milyen igaz, csak nem pletykalapokra és egyéb heti meg havi magazinokra fecsérlem az időmet!

Szerintem nem én kezdtem kötekedni.........

Ha valaki az első hozzászólásomat elolvassa, talán észreveszi hogy nem kötekedtem, és nem akartam én bántani senkit, csak ha valaki ír egy cikket, tapasztalatot véleményt akkor ő is fogadja el hogy jócskán vannak akik írnak majd ellen véleményt. Neked is ajánlom hogy légy empatikusabb azokkal akik nem a te véleményedet támogatják!

Szerintem is mindenki máshogy éli meg a terhességet és egyikben sincs semmi rossz! Kik vagyunk mi, hogy mások felett bíráskodjunk! Én kétszer voltam terhes és mindegyiket máshogy éltem meg előtte, alatta, utána! Az első terhességem egy öröm volt, imádtam, fel is szedtem 30 kg-ot, ami abban a pillanatban nem is zavart, aztán szültem és utána bizony nehezen ment le a sok plusz, de úgy másfél év alatt sierült, magától, mert nem tettem az ügy érdekében semmit! Szülés után szarul érreztem magam, megszültem egy 4800 grammos babit természetes úton és ez eléggé megviselt ott alultájt, a hormonok is tomboltak, szerintem szülés utáni depim volt! :-( Aztán megint terhes lettem és ott pont az ellenkezője volt minden! A terhesség eleje tök jó volt, de az utolsó 3 hónap katasztrófa volt, egy másfél éves izgő mozgó baba mellett, télen nehezen viseltem magam, a végén az erőteljes rúgások, sokszor már a sírás kerülgetett, hogy mikor bújik már ki! Aztán kibújt és ott szülés után tök fitt voltam, jól voltam, 12 kg-ot híztam terhesség alatt, amikor hazamentem a kórházból és ráálltam a mérlegre már le is ment 11 kg! Mindegy hogy hogyan éled meg, ha meg lesz a baba teljesen más lesz! Emlékszem nagyon fájt a gátsebem az első babi után, de amikor kihozták szoptatni, mintha megszűnt volna a világ körülöttem, nem fájt semmi, nem érdekelt semmi! Értük bármit vállalnék, bármit megtennék! Imádom őket!

Huuú, jó hosszú lett, bocsesz!

"van egy rossz hírem, ezután minden ami veled kapcsolatos csak másodlagos dolog lesz,mindíg a gyerek fogja élvezni az első helyet".

Miért ijesztgeted a topicindítót?

Azért amiért én anya lettem, nem szűntem meg nőnek, feleségnek --- embernek lenni. Én nagyon jól össze tudtam egyeztetni a magam igényeit a gyerek igényeivel, a gyerek igényeit a családéval. Szervezés kérdése. Senki sem első és senki sem utolsó.

Napok óta nem folyok ide, csak olvasok, elegem lett ebből a mocskolódásból. :(

De ez az idézet.... Szuper, nagyon tetszik :) Még nem hallottam, de most már megjegyeztem :) Jó, hogy beírtad!!!

Úgy látszik nem csak nekem vannak értelmezési gondjaim. Szerintem épp a te véleményeid tükröznek olvasottságot:D

Ne folytassunk meddő vitát. Én csupán azt javaslom, légy jóval empatikusabb, fogadd el, ha valakinek ez nem olyan szép állapot, mint neked, és gondold át, hogy amikor a hormonok tombolnak, ott lehetetlen a pozitív gondolkodás.

Ez az és azt utálom a legjobban hogy egy kismama ott van a szülés küszöbén és rémtörténetekkel nyaggatják! Kész vagyok ettől, én meghallgattam minden "jóakarót" és nem foglalkoztam vele. Nem féltem egyáltalán a szüléstől, páromnak siránkoztam a kórházba menet hogy nem mostam előző nap hajat! :)

Nem féltem nem tudtam mitől kéne. És igazam volt, nem is kellet.

igazad van

erről felesleges vitatkozni vagy megitélni valakit.ez egy ilyen korszak.ki igy ki úgy

amugy pont ezért nézek fel ritkán a hoxára...felidegesit ahogy néhány ember fikázza más életét.ha már lemerte irni a cikk irója az érzéseit,akkor tiszteljük meg azzal hogy nem véleményt alkotunk róla,hanem segitünk neki átvészelni a helyzetet.-de ez nem csak ide szól,hanem legyen szó bármilyen más témáról.

a leszólogatos emberkéknek úgy látszik túl sok idelyük van más ember felett pálcát törni