Tényleg annyira csodálatos a terhesség? (beszélgetős fórum)

Most már én sem panaszkodom, túl vagyok rajta - remélem.

Nincs veled semmi gond, egyszerűen nem tudod átérezni ezt az érzelmi állapotot, mert nem élted át.

Ennyi, és nem több.

Szülés előtt én is siránkozásnak tartottam ezt az egészet, de most már tudom, hogy van ilyen!

Semmi gond :-)

Igazad lehet, talán régebben könnyebben boldogultak az anyák. Bár ismerek olyan idős asszonyt, aki ezt megcáfolná.

Ő 15 gyermeket szült, az élettörténetét most nem írom le, csak annyit, hogy a féeje nagyon kemény ember volt, nem értett a gyerekek nyelvén.

A 15 gyermekből 1 öngyilkos lett, miután két gyermeket szült, mert depressziós volt hosszú éveken keresztül. 30 valahány éves volt.

Egy másik gyermeke pedig alkoholista lett, végül egy szociális otthonban halt meg pár éve, még nem volt 50 éves.

Két gyermeke szintén alkoholista, ők még élnek...

Nos, ez az idős asszony nem könyvből tanulta az anyaságot, mégsem mondható el, hogy olyan jól nevelte volna a gyermekeit.

Nézd, én nem akartam ráhúzni ezt minden nőre, nyilván nem is lehet! Igazad van! De az én véleményem az, hogy pont az a baj, hogy sokan könyvből akarnak anyák lenni! És mindig vissza kell lépnem ahoz a példához hogy régen a nők nem csináltak ilyeneket, nem néztek szülésvideókat a neten, nem olvastak könyveket mégis minden rendben zajlott, nyilván itt is volt kivétel...

Ahol én élek és kapom a külső ingerket másoktól és a környezetemtől, pl divat lett szülni...basszus divat! Na ez a baj, mert ha vki nem abból a meggondolásból vállal gyermeket, hogy szeretné és igen, szeretne vkiről gondoskodni, hanem csak azért mert ma tök dögös kismamcuccok vannak...hát no comment!

Ja, egyébként a szülésem nem számít nehéznek, mert nem volt komplikáció, és 2-3 óra alatt lezajlott a szülés, természetes úton. A fájdalom viszont óriási volt, mivel elképzelni sem tudtam ekkora fájdalmat előtte... és a szülés után még nagyon sokáig fájt a gátmetszés helye, valamint nagyon legyengült a szervezetem, és párszor elájultam. Pár hónapig egészségügyi problémáim is voltak, valamint a menzeszemnek a szülést követő 5. héten volt képe visszajönni. :-)

De nem ez lényeg, mert számomra a legfélelmetesebb a szülés utáni időszak volt.

A példa nem rossz, amit írtál, mégsem hozható teljesen összefüggésbe a terhességgel.

Ha valaki, hát én végigolvastam a terhességemet, rengeteg könyvet, szakirodalmat átolvastam, már zúgott a fejem a sok okosságtól. Mindezt azért tettem, hogy felkészüljek az anyaságra.

És képzeld, nem készültem fel az anyaságra, sőt, egyre rémültebb lettem, hogy úristen, nekem ilyen dolgokkal kell majd foglalkoznom, és te jó ég, micsoda felelősség egy kisbaba!!! Megijedtem...

Azért nem készültem fel az anyaságra, mert nem agyilag kell rá felkészülni, ahogy én tettem, hanem érzelmileg!!!

És ebben nem segítenek a jó tanácsok...

Valóban vannak nők, akik sajnáltatják magukat terhesen, de azért nem kellene általánosítanod!

Itt nem erről van szó.

Hanem arról, hogy aki nem tud önzetlenül örülni gyermeke érkezésének, az még nincs lelkileg azon a fejlettségi szinten, hogy anya legyen.

Ezt viszont nem szabad elítélni, mert ebbe sokan bele sem gondolnak. Én is csak homályosan éreztem ezt a terhesség alatt, ezért is voltak a hullámzó érzéseim. Pedig én rengeteget töprengek...

A szülés után jöttem rá, hogy még korai számomra az anyaság.

És itt két dolgot tehettem:

1. Megtartom a babánkat, és megpróbálok idővel jó anyává válni.

2. Örökbe adom, lemondok róla, és élem tovább az életem, majd akkor vállalva gyereket, ha már lelkileg érett leszek rá.

Én az első utat választottam, igaz, kicsit kényszerből, mert a családomnak nem akartam ekkora fájdalmat okozni, hogy ezt a kis lurkót ne láthassák többé... akkor még így éreztem.

Ma már elképzelni sem tudom Dani nélkül az életem, és talán az igyekezetem mégsem tesz engem szánandóvá...

Én egy szóval sem mondtam hogy nem jó dolog a terhesség és írtam is hogy az első jó volt és akkor én is 19 éves voltam.A gyerekeimet imádom és nem bánom hogy hárman vannak.Hogy lett 3?A sors hozta így,de mondom nem bánom egyáltalán hogy így alakult.

De ettől függetlenül nem szeretnék többet.Én nagyon nehezen viseltem a harmadik terhességem és nem akarom még egyszer átélni.A szülésről nem is beszélve.Olvasd el min mentem át már megírtam a szüléstörténetemet.Valahogy én mind hármat naggggyon megszenvedtem.Míg más 2-3 óra alatt szül addig nekem az első 39 a második 19 a harmadik meg 9 óra volt.És mindezt úgy hogy nem kértem fájdalom csillapítást és végig iszonyúan fájt....

Na mindegy nem panaszkodom,mert én nem kértem fájdalom csillapítást...

Csak mondom hogy nem mindenki éli meg ezt a dolgot gondok nélkül.Persze a terhesség egy csoda meg minden de már írtam lentebb is hogy nem véletlenül hívják terhességnek...

nem 8hónapig tart,de nekem férjem mondta hogy az első 3hónapban mint valami boszorkánnyal élt nem azzal a nővel,akit szeret :))

És csak azt szerettem volna hangsúlyozni,hogy mindenkire más hatással van a hormontermelődés. Van akinél semmi nincs, vígan elvan....de van aki kiborul és hisztis :) mint én is :D ahány ember,annyi féle reakció van!

amúgy meg nem tart nála sem folyamatosan,mert már rég megváltozott a pocaklakóval való kapcsolata :)

Nézd,én nem akarok itt okoskodni, meg beledumálni más dolgába h kinek-mit-hogyan kellene csinálnia. Én csak azt mondom, hogy ha valaki egy kicsit belegondol, és utánajár a dolgoknak, akkor rájöhet magától is hogy amellett hogy csodás-szép dolog a babavárás időszaka, bizony nehéz is! Van akinek jobban -van akinek kevésbé. Nekem hiába is mondaná azt akárki hogy létezik pl fájdalommentes szülés -nem hinném el. Vagy hogy egyszerű a szoptatás, vagy hogy ha türelmes vagy és van elég tejed soha nem fog sírni a gyereked. Nincs olyan élethelyzet, amiben a jó mellett nincs ott a rossz oldal. Hülye példa de: ha megkérdezel valakit, milyen NYARALNI? Mit mond? Azt mondja, hogy nagyon jó! Azt várja egész évben. És ez igaz is, nem? De amellett hogy jó ott van az is, hogy ki kell nézni hova. Össze kell szedni a pénzt. El kell menni befizetni. Biztosítást kötni. Utánajárni ennek-annak. Venni fürdőruhát, papucsot, stb... Készülni, szabit kivenni, gondoskodni arról, hogy valaki gondozza addig a cicát-kutyát, virágot locsoljon... Az odaút akár repülővel akár autóval vonattal vagy busszal mész, fárasztó és olykor kényelmetlen is. DE! Attól,hogy ezt valaki nem mondja ELŐRE még lehet tudni, ha egy kicsit BELEGONDOLOK, nem?! Nem akkor fogok ott állni a bőrönd fölött sírva, hogy "nekem senki nem mondta, hogy be is kell pakolnom"...

(Remélem értitek, mire gondolok ez alatt, és senki nem fogja kiforgatni a szavaimat, hogy hogyan tudom a terhességet/ gyereknevelést egy utazáshoz hasonlítani.) Én ezt a példát csak arra hoztam fel, hogy ha senki nem szól előre, gondolkozni akkor is kell(ene)...

Mégis kitől kérdezzen a kismama, amikor mindenki azt mondja, milyen csodálatos a terhesség, az pedig, amikor kibújik a baba, maga a mennyország???

Hiszen itt épp arról van szó, hogy hiába próbálsz felkészülni, ha te épp másképp éled meg a terhességet, és az utána jövő strapás időszakot.

Az a másik, hogy sokszor kérdezni sincs kitől!

Húgom még nem szült, anyámmal nem a legjobb a kapcsolatom, az orvos nem volt szószátyár, a védőnőt pedig inkább hagyjuk.

Ja, és zárkózott is vagyok, nem ömlenek belőlem a kérdések, hanem inkább magam jövök rá a dolgokra.

Ez bűn?

Az igaz, hogy a terhesség alatt sokat szenvedtem, de próbáltam vidám lenni.

Ami azonban szülés után rám zuhant... huhh, nem kívánom senkinek. Egyedül szenvedtem a babámmal, 6 hónapig sokat sírt, mert hasfájós volt, alig pihentem valamit. Nem volt kihez fordulnom, pedig minden nap tanácstalan voltam valami miatt.

És még azt az átkozott kötődést is képtelen voltam érezni, ami miatt gyötrő lelkiismeretfurdalásom volt.

Én magam szedem ki magamat a gödörből, ami iszonyú nehéz, de nem segít senki, és nem is várom el senkitől. Megcsinálom egyedül, de ezért nincs joga senkinek sem elítélni, mert nem dobtam el a gyerekemet, gondoskodom róla.