Szakítás után... (beszélgetés)

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Sziasztok

egy két hónapos "kaland" után vagyok. Szakítottunk, mert mindkettőnknek kapcsolata van, és nem tisztességes. Kérlek ne ítéljetek el, korábban én is azt gondoltam, hogy ilyen normális ember nem tesz :( de szerintem, aki nem volt ilyen helyzetbe az nem tudja. Mindenesetre egymásba szerettünk :( megéltem vele mindent ami szép, ami szebb, mint a párommal :( talán most voltam igazán, őrülten szerelmes. Persze szeretem a párom, csak egy hosszú kapcsolatban azért akadnak problémák. Mindenesetre a lényeg:

mit tegyen az ember, hogy a másikra gondol nem bőgjön percenként? hogy koncentrálni tudjon a dolgaira? mert az eszemmel tudom, hogy a másiknak a családja mellett a helye....de attól még a szerelem nem múlt el :( és nem megy az elengedés. segítsetek köszi

Tavasz, fény s más hasonló ügyek

szíven találnak, ha ablaknyitok:

lágy terroristák a parkban a rügyek,

ropognak mint a Kalasnyikov.

Én futópadomon önjáróbeteg,

-nem maradt más, csak szótlan bambulás-

hogy ne szakítsunk, ma is távol leszek,

ó Szerelem, te gyilkos ambuláns!

Számládra végül is nincs mit írjak,

épp csak potom huszonhét évem

hagytam ott nálad mint vizitdíjat,

s mint most is, a vágy üres kórtermében

csak ülök s nézem, ahogy a neonok alatt,

mint arany tólószék végiggördül a nap.

Tudod erről egy régi mondás jut az eszembe.. csakhogy közhelyeket puffogtatsak :-)

Aki akar talál megoldást, aki nem, talál kifogást.

Sajnálom, de keress és találj egy olyan embert aki legalább annyira akar téged mint te őt...máshogy sajnos ez nem megy.

Fura, mert minden kapcsolatban az egyik fél jobban akarja ama kapcsolatot mint a másik, de ha ez nem tartósan van elcsúszva akkor nincs nagy gond.

Sajnálom, de gondolj bele... mégha újra is kezdenétek, mennyi időbe tellne míg a kétségei újra megjelennek? Aztán kezdődik minden előről, újra és újra... kell ez neked?

Szar dolog, mert idővel egyre nehezebb minden, ahogy telik az idő az emberek megtellnek rossz tapasztalatokkal és óvatosak lesznek, aztán észrevétlenül belezárkóznak a saját kis világukba...onann meg eléggé nehéz újra ismerekedni és teljesen tiszta lappal indulni.

DE!!! nem lehetetlen.

3 és fél évvel ezelőtt jöttem össze a volt párommal. Én 1 7 éves kapcsolatban éltem, amikor megismerkedtünk, de nem akartam elhagyni az akkori páromat. Bár voltak problémák, sajnáltam. Lassan kezdtek átalakulni az érzéseim a másik fiú iránt, de mire bevallottam magamnak egy nyaralás során a régi pasival, összejött mással. Ez szíven ütött és meg akartam szerezni. Leveleztünk, találkoztunk, csókolóztunk, de a másik lányt választotta, én pedig maradtam a régi kedvesemmel. Leveleket váltottunk továbbra is, találkoztunk, nem történt semmi, aztán egy újabb találkozáskor ismét elcsattant a csók, akkor döntöttem el, hogy a régi kapcsolatomnak vége!

Sokat írtunk akkor is egymásnak, de nem értette, miért kell akkor jobban, mint mikor megismerkedtünk. 1 ideig nem írtam neki, aztán több levele után válaszoltam, akkor bevallotta, hogy nem akar elveszíteni, de fél, hogy nem lesz szerelmes, (akkor túl volt egy házasságon). Győzködtem. Mindezek után összejöttünk és tele voltunk tervekkel, szerelemmel, őszinteséggel. Nagyon megszerettük egymás családját, rokonságát, minden nagyon jól működött közöttünk. Aztán sorra jöttek a problémák. Túl volt egy házasságon, de nem váltak el, mivel az exe rákos lett. Volt, hogy jobbak voltak az eredményei, volt, hogy rosszabbak. Járt kemora, sugárra és tartozott 3 Millióval a páromnak, de ő nem követelőzött, sajnálta a betegsége miatt. Megértettem és próbáltam segíteni, ahol tudtam. Időközben a tesója kiment a kislányával Amerikába egy pasi miatt (nagyon erős volt a kapcsolatuk), voltunk nálunk kinn, a tesó 2 évig panaszkodott a pasira, mert kidobta, kihasználta, aztán hazajött és Ausztriában folytatták. Nem sokkal ez előtt halt meg váratlanul az édesapjuk, amit tudtam, megtettem, mellettük voltam és mindenben, minden élethelyzetben segítő kezet nyújtottam. Mindeközben terveztük az életet, de semmi sem jött össze. 40 km-re lakunk egymástól, és nem tudtuk, merre menjünk. Eleinte azt terveztük, az én városomban lakunk majd, mert biztosabb a munkahelyem, ő pedig váltani akar, az exapósánál dolgozott. Rengeteg önéletrajzot adtunk be, voltak tervei, de semmi sem jött össze. A tesója is ígérte, hogy segít neki Ausztriában munkát találni, de összejött a régi pasijával, így ebből sem lett semmi. Közben az én munkahelyem is bizonytalanná vált, erre sem mertünk alapozni. A páromnak kiszakadt 2 gerincsérve, nagyon sokat kínlódik vele a mai napig. 2x2 hétig (ingyen) táppénzen volt, járt kezelésekre, de most, hogy megint rosszabb lett neki, az anyagiakra hivatkozva nem sokat tett érte. Szabadság nem jár neki, kizárólag a két ünnep között dec-ben, azt az időszakot együtt szoktuk tölteni, de tavaly az anyukáját nem akartuk egyedül hagyni. Közben a tesó és anyukája rengeteget veszekedtek a régi-új pasi miatt, a kedvesem mást sem hallott, csak veszekedést, sírást, ordítást.

Időközben (pár hete) kezdtem érezni, hogy megváltozott, nem bújik annyira hozzám, mint szokott. Akárhányszor kértem, mondja el, mi a baj, vagy a pénzre, vagy az egészségére hivatkozott. Az utolsó együtt töltött hétvégén (hétköznap régóta nem találkoztunk a drága üzemanyagár miatt, péntek estétől vasárnap estig voltunk együtt), de max 1-1 órát kettesben és a hegyen, valamint az unokatesóján kívül, akinek pici babája van, máshova nem mentünk. Szóval az utolsó hétvégén máshogy viselkedett, nem bújt és nem puszilgatott, pedig mindig ezt szokta. Közben lázas lett, náthás, fájt a dereka, azt mondta, nem akarja, hogy elkapjam a betegséget. Aztán másnap 39 fokos lázam volt, egész héten és ahogy feküdtem, azon gondolkoztam, valamit változtatni kellene a kapcsolaton, és féltem, hogy elhagy. Valahogy volt egy érzésem, rá is kérdeztem, van-e vmi baj velem, azt mondta, nincs, csak elege van, hogy még mindig beteg ő is. Csüt-ön még azt mondta, jön hozzám, aztán pénteken fél 5-kor telefonált, hogy többet nem jön, mert nem azt érzi, amit kellene, de hívjam, írjak neki, akkor megyek, amikor akarok, de már nem szerelmes, ezt érzi egy ideje. 40 percet beszéltünk, nem veszekedtünk, sírtunk mind a ketten, és letettük a telefont.

Kiakadt mindenki a családból. Az enyém, az övé. Anyukája még ma is hívott, hogy hagyjak neki egy kis időt és menjek el, beszéljük meg, mert nem látta, hogy baj lenne köztünk, hátha csak pillanatnyi elmezavar. A tesója bőgve hívott, hogy nem érti, ne kapkodjam el a cuccaim hazahozását, úgy érzi, nincs lezárva. De bármennyire is fáj, azt mondtam, bármit megtennék érte, de ismerem, ha 1x kimond és eldönt vmit, az úgy is lesz. Utána írt egy levelet, hogy nem érdemel meg, mindennél jobban sajnálja, hogy nem jött össze velem, megtett mindent, de valahogy nem jól. Tudja, mennyit tettem ezért a kapcsolatért és soha nem felejt el, és kívánja, hogy minél előbb találjak vkit, aki boldogabbá tesz, mint ő valaha. Az anyja mesélte, hogy plusz munkákat vállal a volt pasim (Robi), este bezárkózik és nem mond semmit, csak annyit, hogy hagyja békén. Kérdezte tőle, hogy nem szeret, azt mondta de, de nem tudja megmondani, miért döntött így, hagyja gondolkodni. Nincs senkije, a "volt" feleség nem kell neki, és mostanában nem is lesz senkije.

Tegnap volt az unokatesójánál, akinek elmondta - pedig elég zárkózott -, hogy komoly szándékai voltak, tervezett házat, jövőt, gyereket velem és dícsért, mondta, ilyen lányt nem talál többet, semmi rosszat nem tud mondani, de megváltoztak az érzései. Próbálkozott, mert annyira kimutattam az érzéseimet, hátha megváltozik az övé is, de nem ment, nincs értelme erőltetni és ha eldönt valamit, az úgy is marad. Az anyja hívott ma, hogy összevesztek, mondtam, hogy hagyja békén és fogadja el, hogy ennek vége, bármennyire is sajnálom, nem fogok neki könyörögni. Természetesen a szakítása után küldtem neki az sms-eket, hogy szeretem, amire visszaírta, hogy ne csináljam ezt, mert még jobban eltávolodunk egymástól. Ma írtam neki, hogy higgye el, nem mondtam senkinek, hogy győzzék meg, fáj, hogy hosszú ideig eljátszotta a szerelmet, de megértem a döntését. Visszaírt, hogy tudja, nem cselekszem ellene, vigyázzak magamra, gyógyuljak meg (táppénzen vagyok még mindig), a hosszú hétvégén megy a tesójához, puszil... tesója meg alig várja, hogy elmesélje neki, mi volt, de nem akarok reménykedni.

Persze legbelül arra vágyom, hogy rájöjjön, hülyeséget csinált és könyörögjön, megtennék érte bármit, de tudom, hogyha egyszer kimond valamit, nem változtat rajta. Úgy érzem, becsapott, hogy túl sokat tettem a kapcsolatért, de nem haragszom rá, nem bántam meg, csak nagyon fáj. Szeretném visszakapni, de egy másik hang azt súgja, hagyjam, ez a vonat már elment. De kell nekem! Mit csináljak, hogy visszakapjam?

Gyűlölettel

Oly jó volna sírni látni...

Ördögökkel cimborálni!

Keserű lelked

facsarnám kézzel,

mérget csöpögtetnék,

démoni képpel,

nézném, hogy szenvedsz,

könyörögsz, reszketsz,

nem kapnál vigaszt!

Válladon nehéz kereszt!

Megtörve látnám,

könyörgő arcod,

elképzelném kárörömmel

értelmetlen harcod,

vigyorral nyugtáznám

végső kudarcod!

- Győzelmet ülnék

összetört álmod felett...

De nem ez volnál!

Ez mind én voltam,

Amikor itt hagytál

félholtan.

Érzések nélkül faarccal ülnél

konok mosollyal, üres szemekkel,

miközben mondanám:

- Fel a kezekkel!

Bántottál nagyon,

tudtad, hogy hagyom.

Ülsz diadallal

magasztos trónodon,

s én nem zokogok soha a válladon.

Csak élvezd, hogy hisz benned az a másik,

úgy, mint én egykoron,

s ha csalódna ő is,

már most sajnálom,

hogy ekképp lesz rokonom!

Én ÉN vagyok! Te ki vagy? Hát SENKI!

Hogy tudtalak nagyon szeretni?!

Én, mindig Én leszek

Bár még gyűlöllek, de létezek!

Bízom benne hogy megúszom, még a végén megerőltetem magam.

Nekem is célom elkerülni, de szinte lehetetlen vállalkozás. Majd becsukott szemmel közlekedem az úttesten...hátha.:/

Akkor mindenki bízzon benned :-)

Sok sikert a pozitív szemléletedhez...nehogy sérvet kapj :-)

Buldogot neked is...

a valentin napi őrület elkerülése nekem a mai napi elsődleges célom (se rádió, de TV, se kimozdulás se semmi... max egy jó könyv)

Én csak magamban bízom, de ezt Te tudod. Próbálok egy pozitívabb szemléletet felvenni. Majd meglátjuk hogy milyen sikerrel.

Addig is Bulldog Valentin napot!:D

[link]

Aha, csak a gépről ne válasszanak le...persze attól függ melyikről :-)

Én is realistának tartom magam, de néha jól esik bizakodni.. és ha jólesik, hát csinálom.

Persze most sem nagy dolgokban, csakhogy jön majd a jóidő is egyszer.

Én bízom, a tavaszban meg, hogy jobb(an) lesz(ek).

Amúgy azt hallottad már, hogy az optimisták találták ki a realistákra azt a szót, hogy pesszimista? :-)

No igen, egy takarítással az ebmer lelke is tisztul...állítólag.

Kicsit olyan ez a tél mintha lefagyasztottak volna engem is, belassultam és nincs kedvem újra pörögni...talán a tavasz majd meghozza a változást.

jah, majd én is erre fogom.

DE! én megráztam magam és a takarítás nagyját megcsinákltam, plusz csináltam extra vacsit és leültem egy jó könyv társaságába...jó volt...nem volt kedvem már este kimozdulni.