Szakítás után... (beszélgetés)

imádom!!!:)

meg ezeket is!

[link]

[link]

[link]

sírás nélkül nem tudom meghallgatni őket...

A dolog.

Kinek mi dolga? - Szerintem

a gyermeké az, hogy szülessen,

a Napé, hogy megsimogassa,

s a Holdé, hogy álomba ringassa.

A tanító dolga, hogy tanítson,

a lelkemen valamit javítson.

A diák dolga, hogy kutasson,

ha felnő, jó irányt mutasson.

A zenész dolga, hogy zenéljen,

a szívem mélyéig elérjen.

Az író dolga, hogy meséljen,

de igazat írni ne féljen-

de igazat írni soha ne féljen!

A Szerelmem dolga, hogy megértsen,

hogy higgyen bennem és segítsen.

>Hogy nélküled élni ne akarjak,

s ne hagyd, hogy a vesztembe rohanjak!<

A Barátom dolga, hogy ott legyen,

ha szükség van, bármit megtegyen,

ha eltévedtem, keressen,

ha gyűlölöm, akkor szeressen.

Az Anyám dolga, hogy ne sírjon,

ha nagyon félt, akkor behívjon.

Az Apám dolga, ha ajtót nyit,

ne úgy köszöntsön, mint akárkit.

A Testvérem dolga, hogy figyeljen,

Ha hibáztam, neki ne kelljen.

Ha nem hiszem, akkor ő higgye,

A tüzünket helyettem őrizze.

A Lányom dolga, hogy daloljon,

hogy örökké kislány maradjon.

A Fiam dolga, hogy nevessen,

hogy mindig apjaként szeressen.

S ha mindez így lesz -csak remélem -,

az én dolgom, hogy megérjem.

Ugyan dehogy, Én lennék a legboldogabb ha ilyet tudnék írni. :)

Azért fogyaszd egészséggel.:)

Ismerős Arcok - Ha lemegy a nap

[link]

Ha lemegy a nap.

Nézd arcomon az éveket

Hazudnék szépeket

De a szemeim nem hagyják

A fény az, ami sok lehet

Itt nem látsz ma könnyeket

Hiába is akarják

Más mostanában a reggelem

Az egész életem

Úgy az ágy szélére ült

Kár, hogy kicsit még részegen

Újra kell kezdenem

És a lelkesedés is hűlt

De ha lemegy a nap

Már nem nagyon ismersz rám

Becsukott szemmel

Zuhanok a fény után

S míg a pohárban el nem olvad a jég

Addig egy kicsit

Megint olyan leszek, mint rég

Nézd itt ezt a kék eret

S benne a véremet

Ahogy a magaslatokra tör

Jó nagy lesz a túlnyomás

S az már abszurditás

Hogy a saját vérem öl

Tény mostanában, hogy szédülök

Félek, még eldűlök

Valami árokpart szélén

S én, a színpadok csillaga

Hangjegyek mágusa

Ott hűlök ki az út végén.

Beteg a világ, messze utazom.

Beteg a világ.

Nevet aki lát, furcsa fazonok.

Nevet aki lát...

Engedd el...Igazodom mint korcs kutya a lánchoz.:/

Az utolsó az nagyon, de nagyon.:)

Valaki visszaadhatná…

… a mindig múlót

… rejtélyes célod, mely a világban hordoz Téged

… lelked szárnyait, melynek tollai megcsapzottak

… a sós vízcseppeket, mely arcodat mardossa érzésed okán

… a néma hangot, mely táncolva szádra ül

… eltékozolt tetteid a hiábavalóságért

… a csodát, melynek okán felnézek Rád

… amiről nem is tudod mi az, de hiányzik

Ne hidd, hogy megtört vagy, csupán csak porosodsz. Lusta lettél, darabos.

Suttogó szavak lengenek körül, izzadt ölelés tesz mozdulatlanná, pihegő kebled zakatol… őrület.

… de legfőbbképpen azt, amiről azt hiszed, hogy elveszett. Azért hiszed, hogy nincs, mert titkon csapdát állítottál neki, vermet ástál a homályba, keserű sötétségbe burkolva. Valójában nem is Te vagy, aki szenvedsz, hanem az akaratod, melyet könyörtelen módon rabláncra vertél.

Engedd el…

Aztán rákerestem erre a szövegre. :)

Sok idézetet is olvasgattam még este. Régebben írtam vereseket én is....jó régen. :D

Fokok között

Mire elkezdem, talán meghalok.

Megint sokat iszom, sokat dohányzom.

A szemeim bedobott ablakok.

Keresztüllátni a hideg szobákon.

Mire megszületsz, tán befejezem.

Mindig is egy kislányt szerettem volna.

Nem gondolkodtam még a neveken.

Bármi lesz is, a léted indokolja.

Te elkezded, s én is megszületek:

apró darázslárva egy mászókában.

A fokok között tartok szünetet.

Komoly, nyugodt hídpillér lesz a lábam.

Eldöntöm, hogy éppen Lili vagy Hanna

- füzetbe vésik majd az angyalok.

Új szavam lesz már minden szavamra.

Talán elkezdem, mire meghalok.

Hidd el próbáltam már...egyszerűen nem megy. Vagy csak nem találkoztam még olyan partnerrel akivel ez menne. Alapjáraton nem csajozom, Én inkább a préda vagyok. Csendben elvagyok Én egy sarokban is... Persze ezt nem azt jelenti hogy nincsenek nő ismerőseim, csak Én nem vagyok az a nagy dumás agyzsibbasztó alkat.

Nem, dehogy. Ezek csak idézetek versekből és zenékből.

Értelek. A fanyar humor pedig igen nehéz tulajdonság, kell hozzá a másik fanyarsága is. :)

Valószínű nálunk azért volt érdeklődés, sőt, volt, van is. Máshogy nem ment volna. Én sem vagyok a kifejezetten normális, inkább a hibbant. :D

Azért azon gyúrhatnál, hogy nem kezdesz el agyalni azonnal, hogy nagyon rossz lesz majd egyszer csak.

Bár nem vagyok férfi, de vannak férfi ismerőseim, akik ugyanebbe a cipőbe vannak és valahol meg is értem őket meg nem is - mint írtam, nem vagyok férfi. :)

A Nő legyen:

Arab telivér, tiszta fajú árja

Privát pornófilmek sztárja

Szenvedélyes szép szenyorita

A szívemet rabul ejtő bandita

Kelet fénye, a szultán lánya

Tiltott gyümölcsök fája

Ragyogó csillag az égen

Legyen tőle végem!

Számomra fontos dolog hogy szeressem a másikat. Tudom hogy ennek idő kell hogy kialakuljon, de elég jól ismerem magam és ha már az első pillanattól nem találok benne valamit akkor az bukó. A másik része ennek a dolognak hogy ha érzek is valamit akkor elkezdek gondolkozni hogy ennek is ugyan az lesz a vége... Magyarán megijedek és inkább eltaszítom magamtól a másikat. Magamat és a másikat büntetem a múltam miatt. Vagyis nem is a múlt egy személye miatt, hanem az azt követő szenvedés miatt.

Nyitott vagyok Én is mert szeretek barátkozni és haverkodni. De a párkapcsolat az más... Számomra ez egy összetett dolog. Legyen szerető, de barát is egyben akivel jókat lehet nevetni. Alapvetően fanyarabb vagyok mint a legtöbb ember és hogy úgy mondjam mindig előregondolkozó. Nekem szükségem van egy olyan társa aki mellett megpihenhetek, önfeledten nevethetek és megfeledkezem az ilyen és ehhez hasonló hülyeségeimről.

Teljesen nem normális ez az egész...

A kölcsönös szerelem fontos? Szóval, ha van aki elfogad és úgy szeret ahogy, akkor már meg sem tűröd magad mellett, ha Te nem vagy szerelemes?

Én azt gondolom idő kell ahhoz, hogy egy ilyen falakat emelt embernél ez kialakuljon. Nálunk 2 év telt el és én most érzem igazán, hogy szerelem is lesz a dologban. Kezdődött egy kölcsönös vágy és tiszteleten alapuló kapcsolattal. Nem tudom, hogy ez hogy hangzik így, de egyikőnk sem volt húdebelezúgva a másikba. Józan ésszel kezdtünk neki egymásnak. És most meg egyre jobb.

De egyébként én is a magányt választanám. Bár természetemből fakadóan nyitott maradnék.

Én ezt választottam. Nem mondom hogy nem próbálkoztam, mert akkor hazudnék. Volt olyan aki szeretett és elfogadott olyannak amilyen vagyok, de ha Én nem érzem azt a bizonyost... Miért csapjam be Őt és magamat? Gyáva vagyok, kudarcot vallottam az életnek ezen a terén...

Próbálom elfogadni és együtt élni a magányommal. Mást nem tehetek....

Ismerem ezt a játékot.

Én nem húztam sokáig.

Magam részéről azt tudom elmondani, hogy túl sokszor hallgattam az eszemre. Ha nem az eszemre hallgatok bizonyos helyzetekben akkor ma más lenne az életem - valószínűleg. De ezen nem szoktam gondolkozni.

A védekezési technika, miszerint falat építek magam köré, nagyon jól működik egyébként. Ez egy nagyon jó taktika. Csak léleklohasztó.

Megértem egyébként, hogy miért választják ezt. És az is lehet nem ért elég sok és nagy csalódás szerelmi ügyben, hogy feladjam. Bár most úgy vagyok vele, hogy ez az utolsó és nem tovább. Ezt még sosem éreztem egyébként. Nincs több újrakezdés és összecsiszolódás, ha ez nem sikerül, akkor ennyi volt nincs tovább. Bár a párom ragaszkodik hozzá, hogyha mégis vége lenne, nem maradhatok egyedül. :)

A szív helyén

Tegyél ki úgy az ébredő betonra,

tömött, precíz sorokba rendszerezve,

akár a tér kofái hajnalonta

a nektarint a műanyag rekeszbe.

Ott, hol a nyár édes fügéit méri,

árnyékokkal bújócskázik a reggel.

Tegyél ki úgy az ébredő betonra,

a szív helyén egy műanyag rekesszel.

Mit rontok el mindig,

a halál gondolata csábít,

halkan magához szólít,

az élet pedig eltaszít...

Remélem, a pokolban meleg van,

remélem, a sátán majd megtorpan,

mikor szemembe nézve, önmagát

szépnek találva, szíve fellobban.

Remélem, ott majd a bennem lévő végtelen jót

a rég elégett sajgó, megfáradt lelkek magukévá teszik,

üressé szipolyozva csobbannék beléd tűzvörös lávafolyó,

csak fogadjanak tőlem néhány kedves percet, mielőtt testem szétmállik...

csak honnan tudhatná az ember előre, hogy mi a helyes?

Helyes, ami ésszerű vagy az amit a szíved diktál?