Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Petesejtdonoros lombik fórum

Petesejtdonoros lombik (beszélgetős fórum)


22741. sziporka79
2020. júl. 19. 21:07

Sziasztok! Még nem írtam eddig, próbáltam visszaolvasni a régebbi hozzászòlásokat. A saját dilemmámra nem találtam választ. Kérlek segítsetek..

Röviden a mi történetünk. 41 éves vagyok, 35 voltam amikor elkezdtük a lombikot. Kilenc volt eddig, három intézetben. Beültetett petesejtek száma 19. Volt két, három, öt napos. Volt hogy egyet, volt hogy kettőt, volt három, de olyan is hogy négyet kaptam vissza. 2016-ban egy Fet elindult, de szívhang már nem lett. Volt szteroid, lipid, smoflipid, LDN és minden ami elérhető. Amh eddig 2,2 volt, most már 1,6, hashimotom van de az első lombik előtt is kezelve volt. Eleinte sok petesejt lett, az utolsó három IVF-nél húszon nagy tűszőből csak 4-5 petesejt. Ez két külön intézetben is megtörtént. Nem tudom, hogy ez időzítés hiba, vagy csak a biológiám ilyen.

Most már nagyon elfáradtam. Minden orvos szétteszi a kezét, hogy minden rendben. Ir, pco endo nincs. Párom tetőtől talpig kivizsgálva neki is minden megvan ami a tudomány jelenlegi állása szerint elérhető. Azt mondják hogy menni kell tovább, nincs orvosi magyarázat a sikertelenségre.

Soha senki nem javasolta a donor embriót. Magamtól gondolom azt hogy talán az lenne a megoldás.

Pozsonyba kértem időpontot, még ebben a hónapban lesz az első konzultáció.

Nem tudom, hogy van e itt olyan akinek sikerült a donor úgy hogy volt saját petesejtje, jó volt az amh, és elvileg mindent rendben találtak.

Őszintén szólva, évekig azt gondoltam hogy a beágyazódással van a gond. Most viszont nem tudom 😓 úgy számoltunk hogy kb Két millió körül van egy donoros, nyilván számunkra is óriási pénz, és igazából attól tartok hogy lehet még is csak felesleges.

Óriási nyomást érzek magamon, mert nem tudom hogy mi a jó döntés...

Elnézést, hogy hosszú lettem.

Mindenkinek köszönöm ha válaszol.

22740. TAndi86 (válaszként erre: 22736. - Nita05)
2020. júl. 19. 19:51
Ha el is kezded, gyomorvédőt mindenképpen szedj mellé! Hány mg kell a Medrolból?
22739. motomoto (válaszként erre: 22731. - 1d04286613)
2020. júl. 19. 18:31
Nekem 24
22738. wkatalin2
2020. júl. 19. 12:58
Sziasztok! Volt valakinek ERA és EMMA tesztje?
22737. Solinca (válaszként erre: 22731. - 1d04286613)
2020. júl. 19. 12:56
Szia, nekünk 24 èves
22736. Nita05
2020. júl. 19. 12:35

Sziasztok, szedett vki közületek Medrolt? Azt írta a dokim, hogy a tervezett IVF előtt 2 hettel már kezdjem el szedni, de a ciklusom megtréfált, így azt hittem meg van időm de ma megjött, a gyógyszert meg nem kezdtem el szedni. 1 ciklust már kihagytam amiatt hogy nem tudtam elkezdeni időben, de ezt már nem szeretném kihagyni, ezért kérem szépen a véleményeteket abban, hogy szerintetek elkezdhető e ma a Medrolt vagy ezt a ciklust is hagyjam ki? Mit gondoltok?


Nagyon köszönöm!

Anita

22735. Nita05 (válaszként erre: 22731. - 1d04286613)
2020. júl. 19. 12:23
Szia, nekem 24 éves.
22734. 44a64b262f
2020. júl. 19. 12:11
20 éves
22733. Deda77 (válaszként erre: 22731. - 1d04286613)
2020. júl. 19. 12:01
25 éves:)
22732. Nikka8 (válaszként erre: 22731. - 1d04286613)
2020. júl. 19. 10:14
Szia! Nekem 23 éves.
22731. 1d04286613
2020. júl. 19. 10:03
Lànyok! Körkèrdès: kinek mennyi idős volt a donorra?
22730. EvEtkete (válaszként erre: 22729. - 44a64b262f)
2020. júl. 18. 20:36
Igen, a Merckf.szedésével kapcsolatban elég eltérő véleménnyel vannak.Nekem 3 doki 3 különböző szedést javasolt. Most kipróbálom ahogy Fülöp doki javasolja. Azt mondta, hogy mivel a Merck is gyulladáscsökkentő hatással bír, inkább ne szedjem csak szívhang után, meg beülti elött. Nem elbizonytalanítani szeretnèlek csak megosztottam az infót.minden rendben lesz!
22729. 44a64b262f (válaszként erre: 22728. - EvEtkete)
2020. júl. 18. 15:41

Hűha!

Micsoda lista.

Csak egy dologhoz tudok hozzászólni. Nekem Bagocsi doktor a Mercforminra azt mondta a 12.hetig szedhetem utánna nem.

22728. EvEtkete
2020. júl. 18. 15:17

Sziasztok!lassan letelik a 3 hónap Depot injekció, és kezdem a felkészítő hónapot. Mindent szeretnék még időben ellenőriztetni. Javasoltok meg az alábbi listán felül valamilyen vizsgálatot/tesztet/bármit(beültetés elött, alatt, után)?

Beültetés hónapjában:

Tenyésztés(baktérium, gomba)férfi és női oldalon is.

Pajzsmirigy hormonok (TSH, T3, T4, anti-TPO) (Letroxot szedem)

D vitamin (szedem)

IR (Merkformint szedem)

Prolaktin (Bromot szedem)

Beültetés elött 1 nappal progeszteront nézetni 80 nmol/l alatt ne legyen az érték?

Beülti után 2 nappal is nézetni a progit.

Clexan:10 nappal beültetés elött lehet de beültetés után már nem.

Plaquenil: 10 nappal beültetés elött majd pozitív teszt után

Pipolphen: 2x1 beültetés elött 1-2 nappal majd szívhang után 15 hétig.

Beültetés után nem lehet szedni csak pozitív szívhang után: Clexan, Merckformint Aspirin Prot., Algopirint.


Az ERA tesztet akkor csináltatnám meg, ha az első próbálkozás nem sikerül.(De sikerûlni fogl!💪😉) köszönöm!

22727. Odriii85 (válaszként erre: 22726. - Danke85)
2020. júl. 18. 13:23
Köszi csajszi :)
22726. Danke85 (válaszként erre: 22723. - Odriii85)
2020. júl. 18. 13:07

Szia, cd4/cd8 nekem 0,8 .

Mellé emelkedett NK és Th1 túlsúly.

Először a G1-ben voltam vele. Ott lipid és szteroid kezelést írt elő a doki erre az eredményre.

Viszont ezzel nem indult el lombikom.

22725. 44a64b262f (válaszként erre: 22722. - Nikka8)
2020. júl. 18. 12:27

A teszteléssel mindig ezt csinaljak. Ha jóeredményt irsz, vagy ha rosszat egyforma válasz. 14.napi eredményt kérik és kész.

A következő beultirol nem tudok semmit remélem nem is fogok.

A felolvasztas nem sok idő, és igen az sajnos előfordulhat hogy nem mindegyik megfelelően ébred.

Kitartást kivanok.

22724. cukimami9 (válaszként erre: 22721. - 1d04286613)
2020. júl. 18. 10:29

Ezt nem tudom, hogyan van itt a donor esetében, de az Rh faktornak itt is egyeznie kell. Én ragaszkodtam a vércsoport egyezőséghez.


És a későbbieknél, ha sikerül és megszületik a baba, neki sem mindegy. Vagyis ha nem akarod elmondani, hogyan is fogant.... Mert ha pl. Apa-anya Arh+, akkor a babának is az a vércsoportja, de ha pl. Brh-, akkor lehet magyarázkodni :(

22723. Odriii85
2020. júl. 18. 09:58

Sziasztok!

Csajok, volt valakinek olyan, hogy a cd4-cd8 sejtarany csokkentett erteket mutatott? 2-tol van a regerencia ertek, nekem 1,6 lett. NK-val egyitt nezettem, ott szerencsere nem volt elteres. Akinel van ilyen, segitene, hogy milyen kezelest kapott es egyaltalan hogy tovabb? Koszi szepen!

22722. Nikka8
2020. júl. 18. 09:49

Sziasztok!


Fagyasztott embrió transzfer kapcsán szeretnék tanácsot kérni.

A koordinátorunk Soós Mónika egyelőre elég szűkszavú volt, kérte, hogy várjam ki a 14. napi vérvétel eredményét (07. 20.), mert addig még bármi megtörténhet. A mai napi vizelet tesztem negatív, így nyilvánvaló, hogy az a „bármi” nem történt meg. Azt írta, hogy ha a doktor úr nem ellenzi, akár a következő ciklusban megvalósulhat a FET.

- Jól értem, hogy ha a jövő hét elején leteszem a progit, akkor kb. a hét végére megjön a mensim, azaz elindul a ciklus, és rá kb. 3 hétre már mehet is a beültetés?

- Ugye ilyenkor nem kell a decapeptyl depo? (számomra nem tűnik logikusnak, de azért rákérdezek)

- Nekem ez az első lombikom volt, donor petesejtes a korai petefészek kimerülés miatt. Volt olyan, akinek az első sikertelen ET után Brno újabb kivizsgálásokat, vagy régi vizsgálatok megismétlését kérte? Ha igen, milyet?

- A fagyibabák kiengedése mennyi időt vesz igénybe? Ha a kiolvasztást az embrió nem éli túl, vagy jelentősen sérül, akkor van még idő ugyanabban a ciklusban egy másikat kiolvasztani, vagy ilyenkor ez a ciklus „elveszett”, és a következő hónapban lehet egy új olvasztással újra nekifutni?


Előre is köszönöm a segítséget.


Ui: drukkolok az ET/FET után lévő csapatnak, akik még várják az eredményeket :)

22721. 1d04286613 (válaszként erre: 22720. - Cukimami9)
2020. júl. 18. 09:35
0-as adhat mindenkinek mint vèradàsnàl?🤔
22720. cukimami9 (válaszként erre: 22718. - 1d04286613)
2020. júl. 18. 09:20
Mert ha külömböző a vércsoport, vagy az Rh faktor /de lehet, hogy csak az rh faktor/ akkor az anya szervezete ellenanyagot termel, ami károsíthatja a magzatot.
22719. 44a64b262f (válaszként erre: 22718. - 1d04286613)
2020. júl. 17. 22:01
Szerintem a befogadás miatt, hogy a tested elfogadja az ő sejtjeit. Amúgy nem tudom csak tippelek.
22718. 1d04286613
2020. júl. 17. 21:49
Csajszik! Az hogy van,hogy a donor vèrcsoportjànak/faktorjànak egyezni kell a miènkkel?
22717. 44a64b262f (válaszként erre: 22716. - Danke85)
2020. júl. 17. 17:10
Köszönöm
22716. Danke85 (válaszként erre: 22712. - 44a64b262f)
2020. júl. 17. 15:58
Gratulálok 🍀, csak így tovább 🤗🤗 hajrá babák ❤️❤️
22715. Solinca (válaszként erre: 22714. - Solinca)
2020. júl. 17. 12:23
Ja csirke vagyok, 9. :D
22714. Solinca (válaszként erre: 22712. - 44a64b262f)
2020. júl. 17. 12:22
Cica csodás, gratulálok!!!!!! Ez ET+7 akkor?
22713. Nikka8 (válaszként erre: 22712. - 44a64b262f)
2020. júl. 17. 11:05
Gratula a szép HCG-hez!
22712. 44a64b262f
2020. júl. 17. 10:58

Sziasztok?


Megvan a mai eredmény.


FET+9


Progi 12,2 ng/ml


Hcg 95,08 mlU/ml

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook