Nagy gyerekemmel valami nincs rendjén - egy anya (beszélgetős fórum)

Egy 20 éves lányt akkor sem kell kislányként kezelni, ha borderline. Mikor a zavar kialakult, akkor lehet, hogy épp az volt az egyik gond, hogy nem következetesen a helyén kezelték.

Másik ismertetőjegye a határeseti személyiségnek, hogy piszok jól tud manipulálni, és képes akár kijátszani az én vagyok a kicsi lányod kártyát, mikor mondjuk a pasit ki akarja túrni; viszont mikor agyára ment a lányka szerep, akkor majd az önállóságát bizonyítja.

Az orvosra költésnek pedig semmi értelme sincs egyetlen pillanatig sem, ha nem önkéntes dolog, de akkor is fennál a lehetőség, hogy színjáték az is. 20 éves. Ha gyógyulni akar, keresse meg azt a 20-30 ezer forintot, ami neki szükséges ehhez. Ha nem hajlandó rá, akkor kár rá pazarolni.

Beteg... szegény kislány, ő úgy érzi, mindenki ellene van.. nagyon nagy szüksége van rád, természetes, hogy most féltékeny a párodra. Ő legyen az első számodra, lásd benne a kislányt, ne keresd, hogy már kiforrott felnőtt legyen. Olvasd el újra és újra lilimia hozzászólásait és gondold el, hogy majd a lányod is így fog visszaemlékezni és tanácsot adni annak, ugyanezt az utat járja.

Kitartó legyél és ne sajnáld a pénzt orvosra, ha az utolsó filléredet adod is ki, akkor is segíts a lányodnak.

Az a sejtésem, hogy a felsőoktatás elírás volt, hiszen nem jár sehova.

Szerintem nem érzed át a lány helyzetét.

Nem olvastam el a hozzászólásokat így lehet, hogy olyat is írok amit már korábban leírtak....

Ne haragudj, de egy kicsit felhúztam magam a fórumkiíráson....először is ami kis kérdés, de nem értem....szóval hogy lehet a lányod felsőoktatásban ha még csak jövőre fog érettségizni?

Én is 20 éves vagyok, és teljesen át tudom érezni azt amit talán a te lányod is érezhet...De én ezen a szinten már túlléptem, én elfogadtam azt hogy nem foglalkozik velem anyukám....

Nemrég olvastam egy könyvet Zacher Gáborról...abban leírta, hogy egy átlagos magyar szülő hét percet foglalkozik naponta a saját gyermekével, úgy hogy ez a szülő több órát néz televíziót...

Persze én elhiszem hogy azt gondolod egy 20 éves lánnyal nem kell már foglalkozni, de ez egy ökörség...persze már el lett rontva azzal hogy úgy veszem észre az írásodból hogy kamasz korában nem úgy figyeltél rá, ahogy kellett volna, és itt most arra gondolok, hogy nem hallgattad meg talán...

Ha magamat nézem, azt hogy mi van velem anyukám nagy ívben les.arta...persze lehet hogy ő nem így érezte, de én egyeltalán nem érzem azt hogy érdekelte volna az hogy mit érzek, vagy hogy mi is zajlódik le bennem egy egy alkalommal...szerintem a te lányod is ezt hiányolja...de persze nem erőltetni kell a beszélgetést, hanem csak úgy sopontán kellene jönnie az egésznek...had mondja el hogy mit érez, a véleményét...veled had beszélhesse meg, ne csak a barátnőivel....Ne azt kérdezd hogy mi történt a suliban...mert ott általában semmi sem szokott történni...szépen lassan kezdj nyitni felé de érezze azt hogy ez téged tényleg érdekel, nem pedig faggatni akarod.

Azzal én sem értek egyet hogy otthon van folyton, szerintem is menjen csak el dolgozni, ismerkedjen új emberekkel, mászkáljon ide oda, érezze jól magát :)

Nem tudom mennyire érthető amit leírtam...ne haragudj ha esetleg megbántottalak egy-egy mondatommal, tényleg nem úgy szántam....vigyázz a lányodra nagyon, és éreztesd vele hogy te nagyon szereted őt :)

Jól teszed, ha elrugdalod dolgozni, mert minél hosszabb időre kimarad a társasági életből, annál nehezebb visszailleszkedni. Tudom, nem túl megnyugtató, de van rá még esély, hogy "kinövi".

A pszichológus, pszichiáter tényleg nem olcsó, a kórházban meg max. leszedálnák, aztán annyi. Ez biztos nem lenne megoldás semmire. Különben a pszichoterápiák egyik legsarkalotosabb buktatója, hogy jelleméből adódóan nagyon valószínű, hogy nem tartana ki se a kezelő, se a terápia mellett.

Jólvan na :)Leneharapdmár a fejem.

Én csak feltettem egy kérdést neked amit mástól tudtam meg.

És ha megbántottalak egy kérdéssel amiben semmi felháborító nemvolt,akkor óhatatlanul eszembejut hogy egyátalán lehet itt bárkinek is feltenni,normális kérdést annélkül hogy lekezeljen?Vagy sértegessen?

Tudom, hogy nagyon nehéz, de amikor rombol maga körül, akkor egyszerűen nem tudja kontrollálni magát! A borderline ugye határeseti személyiségzavar. Az egyik fel "csak" a depressziós állapot, de ha az ember átbillen azon a bizonyos határon, akkor súlyos pszichotikus állapotba kerül, konkrétan megőrül egy időre.

Az én szüleim örültek volna, ha a tárgyakat bántottam volna és nem magam! Nem hinném, hogy az jobb lenne az anyai szívednek, ha arra mennél be a szobájába, hogy tócsában áll a vér, ő pedig már eszméletlenül, sápadtan, elszíneződött ajkakkal fekszik. Sajnos az én családomnak sokszor tárul a szeme elé ez a kép! Azt hiszem azt sem élvezték, amikor 4 napig kómában feküdtem egy másik eset után, mikor öntudatlanul beszedtem az összes nyugtatóm, és Édesanyám összes vérnyomáscsökkentőjét...

Férjemnek sem tetszett igazán, amikor teljes önkívületben talált rám a fürdőszoba padlóján, úgy, hogy egy körömvágó olló állt ki a combomból, vagy éppen amikor lenyúztam a karomról a bőrt a zsírsejtekig a körmeimmel, vagy amikor órákon át lefogva kell tartania, hogy ne bántsam magam!

Nekem sem volt vidám, amikor mindezek, és még rengeteg hasonlóan horrorisztikus eset után magamhoz tértem...

Ne haragudj, hogy nem finomkodok, de fontos megértened, hogy még mindig jobb, ha a tárgyakon vezetődik le a roham, mintha önmagát bántaná, és véletlen meghalna!

Nem azt mondom, hogy hagyd rá, ha tönkretesz valamit, hanem azt, hogy ne a tárgyakat sajnáld, hanem a gyermeked, aki SZENVED, és segítségre van szüksége!

Nem késő még rendezni a dolgokat, én is úgy 20-21 éves voltam, amikor Édesanyámmal javult a kapcsolatunk, és most már én vagyok a lelki támasza, segítünk egymásnak amiben csak tudunk!

Ne utáld, ne mondj le a lányodról! Beteg!!!

Mielőtt bárki bármit ír, olvasson utána a borderline szindrómának...

a lehető legkeményebb menet!

Kérdésed újfent indiszkrét, így nem válaszolok rá.

De mivel fórum nem rólam szól off is.

Ha rólam és a gyermekeimről akarsz beszélgetni javaslom indíts egy másik témát!

Lehet, hogy borderline-os, viszont akkor nem nagyon tudsz mit tenni.

Barátnőm 18 éves lánykája borderline-os :(

20 éves korban már nehéz lesz visszapótolni azt,amit korábban kihagytatok.Mindenképp keresgélnék neki szakmai segítséget,hátha a családsegítőben tudnak ötletet adni,kihez mehetne olcsón vagy ingyen..a borderline nem vicc.

és, miket hagyott nyitva,milyen könyveket és oldalakat? legalább megnézted,és belegondoltál? Ez fontos közlés ám részéről,amit mutatni akar neked!!

Azzal pedig ne büntesd,hogy nem szólsz hozzá.!.további mély sérüléseket okozhatsz neki.mondd meg,hogy nagyon rosszul esett neked,és egyáltalán nem tetszik,hogy így beszél a párodról.Akkor tudni fogja,hogy pontosan mit gondolsz.

Az indiszkret hogy van e gyermeked?

Mert még azt megérteném ha esetleg a szexuális beélítottságodról kérdeznélek vagy a szokásaidról!!!!De azt hogy felteszek egy egysterű kérdést,és nemválaszolsz rá ,engem ez arra enged következtetni hogy valamit takargatasz.

Te nemvagy naílt ,és őszinte !!!!!!!!!

Akkor egy egyszerűbbet házastársi-élettársi kapcsolatban élsz?

az én véleményem szerint pont az a probléma alapja, hogy kisebb korában is hagytad "elcsúszni" a dolgokat. Nem voltál egy kicsit rámanősebb, talán nem próbálkoztál elégszer, hogy megnyíljon neked, ami az idő múlásával egyre csak mélyült, és egyre jobban távolodtatok.

Ha ez egy betegség valószínűleg kezelhető és szerintem pont nem elfordulnod kellene, hanem még több odafigyelést szentelni neki! Teljesen mindegy, hogy hány éves, hisz egy ember bármilyen idős korában kerülhet, olyan helyzetbe, hogy segítségre van szüksége!

Kérdem én: Mire való egy anya?, ha nem arra, hogy a gyereke mellett álljon teljes vállszélességgel!?

Én biztos nem hagynám magára a te helyedben.

A párodat meg idővel biztos, hogy elfogja fogadni.

A kérdés túl indiszkrét, így nem válaszolok rá.

És mint mondtam: nincs jelentősége az ügy szempontjából.

De nem az én kérdésemre választoltál.

Van vagy nincs?Kérlek vályaszoly.

Alább válaszoltam is. :)

Amúgy meg nincs jelentősége.

Ebből nekem az jön le, hogy túl hosszú pórázra lett engedve korábban.

Ha az én lányom tönkretenné a cipőmet, addig élne. :D

A viselkedéséből kiindulva, néha az érzésem, sajnos, szinte képtelenség őt szeretni. Egyszerűen ellene tesz annak, hogy bárki is szeresse, és azt hiszem jogos, ha azt mondom nem fogom jópofizva eltűrni amiket csinál. Pedig tudom, mindenki boldogabb lenne, úgy ha egy harmónikus család lennénk, de annyira tehetetlennek érzem magam! Tönkreteszi a berendezést, a párommal bunkó, süt a szeméből a gyűlölet,kisajátítja az én dolgaimat (smink, ruhák), amire megkérem nem csinálja, volt hogy drága cipőmet tette tönkre ollóval... Nagyon nehéz. nem lehet irányítani!

Bár mostanában szerencsére nem ilyen agresszív...

Este jelentkezem, és akkor többet fogok írni!