Mit tegyek ha a fiam 22 évesen nem akar dolgozni? (tudásbázis kérdés)

meglehet az vagyok, de tanulok a hibáimból..

Ezen a visszavágáson jó sokat kellett gondolkodnod,így a kesztyű nálad marad,borulj ahova jól esik.. a véleményem rólad már elhangzott, s azóta mit sem változott, sőt..

Sajnálom a fiad.

Menthetelen vagy.

Mártír.

Egy szóval nem mondtam, hogy mártír vagyok, vagy annak érzem magam. Valószínűleg azért, mert nincs így.

„nem a tudásbázis ominózus egységébe másol”-vagy sem vagy meggyőző.

Ugye, nem gondolod, hogy leborulok „nagyságod” előtt?

„ostoba vagy!!”

Lehet, hogy magadból indulsz ki?

A topicot nem én indítottam, csak bekapcsolódtam.

Szerintem a fórumindítónak megoldódtak a problémái, vagy sikítva menekült, mióta megjelentem és veled együtt helenhadsell is keménykedik velem.

Ha meg annyira nem tetszik, mit keresel itt???

Nem hiszem el hogy ez a topic még mindig él....

A hölgy tett fel egy kérdést hogy:"Mit tegyek ha a fiam 22 évesen nem akar dolgozni?"

elmondtuk mit tegyen, erre kaptunk hideget meleget ,és többek között azt hogy érzéketlenek vagyunk kb....

állítom a kiccsávó még mindig anyuci mellvértjébe kapaszkodva ontja a könnyeket brühühűűűűűű

de tutti hogy semmi sem oldódott meg..s lőn világosság...rájövök arra hogy anyuci csak simán azt szeretné ha mindenki együttsajnálná.

Valóban: a stílus maga az ember.

Véleményem csak lehet arról, amit olvasok?

Stilus virum arguit.

:)

Önkritikát gyakorolva erősnek érzem a hozzászólást, de kiszaladt..ennek ellenére érdemes elgondolkodni a leírtakon,adott élethelyzeten.. a naplómba bemásoltam egy érdekes cikket a témában, ha valaki érdemesnek találja,mélyedjen el benne...találó, és hiszem, jóvá tehető, jobbítható minden a cél érdekében...akarni kell csupán, és rájönni, kinek / magunknak akár / mit vétettünk a rossz segítéssel.

A magam részéről nincs több hozzáfűznivaló.

ostoba vagy!!

ez a rezümé, neked hiábavaló minden szó:))

Köszönöm a segíteni akarást.

Az említett csicsás napló azonban tele van másoktól vett idézetekkel, nyálas közhelyekkel, amikkel már ezer helyen találkoztam. Olyan az a napló, mintha az írójának nem lenne egyetlen önálló gondolata sem.

A látogatottságát nézve, úgy látszik, ez kell az embereknek. Egészségükre.

Napot.. igen hosszan gondolkodtál a válaszaidon, érlelted sokáig, de értékelhető tartalommal, szerintem egyikőnk számára sem bír, nem is dolgunk, sorsunk hogy a tiédet megváltsuk.

Akarni kell, ennyi az egész, ehhez adtunk gondolatokat, a miénket, a mi életünkből, a mi világunkból, s hogy ez neked nem tetszik, ez már nem a mi dolgunk, tiéd, te életed, te problémád, gyötörjön téged a fiad, s te, mint mindig: magad.

Kulturált, értelmes, empatikus, intelligens emberek szóltak hozzád, az írásokból ezt látnod kell, a rosszat senki sem akarta, de hiábavaló a tollkoptatás, éld az életed, örülök, hogy nekem nincs dolgom veled:)

Az a baj hogy ezt mondjuk neki hetek óta, és rosszul esik neki ha rávilágítunk arra hogy a "mindent megadok a gyerekemnek hogy tanuljon"

nem egyenlő azzal ha a gyerekem visszaél valamivel ami ezer éve történt. A gyereket anno bántotta hogy nincs apu, és idővel rájött hogy használja ki ezt a saját javára.Anyuci ugrik ha a gyerek megjegyzi hogy neki milyen rossz.

Érdekes a lánynak ez nem kellett.És nem azért mert nem egyformán szerette őket, csak mert más ember más természet.

Én még mindig azt vallom nem akkor adunk meg a gyereknek mindent ha hagyjuk hogy teljesen alárendeljük magunkat az akaratának.

Hanem akkor ha egészséges kereteken belül biztosítsuk az esélyét ahhoz hogy előbbre vigye.De ezzel ne gátoljuk őt az életrevalóság kifejlődésében.

Én sem azt mondtam neki hogy mindenáron ha tetszik ha nem csak azért is tanuljon, hanem azt ha akar tanulni biztosítsuk neki igen, de ne azzal hogy alápakolunk mindent a segge alá.

Csak azért hogy ha már a lány "szégyenszemre"(azért igy irtam mert ahogy kiolvasom anyucinak még mindig fáj hogy a lánya nem lett diplomás)akkor majd a fiú csakazértis.......

Igen, de ez nem a te gyerekedre vonatkozott, aki anyuci szoknyája alá bújik 22 évesen!

Ha a te gyereked nem kihasználna, és nem élne vele vissza hogy jó indulatú vagy vele szemben, akkor azt mondtam volna hogy tanuljon.

De ez itt pont másról szól!

MIÉRT NEM VESZED ÉSZRE HOGY A GYEREKED KIHASZNÁL???

NEM FOGADOD EL A SEGÍTSÉGET, TÁMADÁSNAK VESZED AZT HA VALAKI SEGÍT, AKKOR TE SZÁDBÓL HALLJAM MILYEN MEGOLDÁST TALÁLTÁL HOGY A GYEREKED 22 ÉVESEN NE RAJTAD ÉLŐSKÖDJÖN, ÉS NE KÉT LÁBON JÁRÓ CSICSKÁSNAK HASZNÁLJON??????

ha már a mi tanácsaink nem felelnek meg, akkor hogy oldod meg???hagyod hogy a fiad végleg kihasználjon?És akárhányszor szóba kerül a munka, hogy menj fiam melózni, vagy hasonló,ő elsírja magát és azt mondja:anyu ne légy gonosz még mindig szenvedek apuci hiányától?

Vagy egyáltalán mit akarsz?Miért vagy itt?Ha a mi segítségünk nem jó, akkor mit fogadsz el?Mert eddig csak cáfolsz és mindenben a hibát keresed, akkor nem értem, neked mi lenne a jó tanács?

nem azt mondtam, h lökd ki! Persze, támogatnod kell a tanulmányaiban, de a fiad már igencsak abban a korban van, amikor erőteljesen az önállóságra kellene, h törekedjen, nem pedig a szülői nyakon élősködni! Attól még nem te vagy a rossz anya, ha egy kicsit ő is besegítene a pénzügyi dolgokba!

Én is főiskolát végeztem, és bizony végigdolgoztam a sulit! Nem is bírtam volna elviselni, ha anyámék nyakán kellett volna lógnom, ilyen idősen anyagilag is tőlük függtem volna!

Tudod te, hogy hány egyetemista, főiskolás végzi úgy el a sulit, diplomázik le, hogy kőkeményen dolgozik mellette?

Persze, kényelmesebb lenne (elhiheted), mindenkinek, aki dolgozik suli mellett, ha anyuci meg apuci nyomná őket pénzzel, és nem csak lelkiekben támogatná, mindamellett a kevéske mellett, amit tudnak adni, de ez már egyéni igény, hogy pénzt megbecsülő, dolgozni tudó ember lesz belőlem, vagy kialakul bennem egy olyan elvárás, hogy nekem bizony nyalják ki mindig a s..ggem, és tartsanak el!

Amúgy nem értelek! Te tetted fel a kérdést, hogy mit tegyél a 22 éves fiaddal, mert nem akar elmenni dolgozni. Én úgy látom, h ahányan elmondjuk a véleményünket, próbálunk tanácsot adni, mindannyian rosszak vagyunk neked. Akkor miért kérdeztél? Ezek szerint a hiba tényleg a te hozzáállásodban van, ha még most is ennyire hárítasz!

Amúgy, én mint nő, szóba se állnék komolyabban egy olyan sráccal, aki ennyire nem életre való, mert nem a rabszolgája, akarok lenni egy életen át! És mikor akarja mejd elkezdeni építeni a saját életét? Majd, amikor már azt látja, h a környezetének mindene megvan, de ő meg még mindig csak anyuci szoknyáján lóg? Alaptőke a családalapításhoz, lakáshoz, stb? Mert sokan ezt is egyetem mellett teremtik meg!

Senkit nem hordtam le. Csak kérdeztem, és idéztem.

A segíteni akarásról nekem más fogalmaim vannak, mint ahogy egyesek itt megnyilvánulnak.

Biztos, hogy van bennem hiba, legalább annyi, mint bárki másban.

Ha annyira okos lennék, nem volnék itt!

Igenis felkeltem, és járok. Mégpedig a földön és nem a fellegekben.

Egyáltalán nem próbáltam magam mártírnak beállítani, nem értem miért használod ezt a szót. Egyszerűen a tényeket írtam le.

A gyerekeimet pedig soha, semmilyen oknál fogva nem próbáltam meg páncélnak használni, annál erősebb vagyok, mert erősnek kellett lennem.

Mire alapozod, hogy csak magamban látom a hibát?

Nem kivételeztem egyik gyerekemmel sem, mindkettőt egyformán szerettem, mindkettőtől csak a korának megfelelő dolgokat vártam el!

Szerinted mindegy, hogy egy gyerek 2 évesen, vagy 12 évesen lesz félárva?

Nem értem, hol van a hozzáállásomban a hiba?

Sajnos a kiiskoláztatástól még nagyon messze vagyunk, még csak másodéves egyetemista. A lányomnak – minden tehetsége, és az én erőfeszítéseim ellenére – nem sikerült diplomát szereznie, mert a saját érdekeit a párja érdekei elé helyezte.

Szerintem kutya kötelességem, hogy biztosítsam neki a tanulmányainak elvégzését. Úgy érzem, túl nagy büntetés lenne kilökni, ahogy azt itt többen is tanácsolták.

Nem vagy te kicsit álszent?

„ne ítélj már el egy olyan szülőt aki igen is mindent megtesz hogy a gyerekének jobb életet biztosítson.

És itt megint azt mondom igen tegyünk meg mindent azért hogy a gyerek ne utcaseprő legyen, persze de ha mégis az lesz, akkor az ne a mi hibánkból legyen..”

(IDÉZET TŐLED)

Az a baj, hogy ezt a hozzáállást érzi a fiad rajtad. És amíg nagyon érzi, nagyon ki is fogja használni a helyzetet. 22 éves fiatalembernek, mégha érte is trauma az életben (mert kit nem ér), már erőteljesen törekedni kellene az önellátásra, önállóságra.

Van a baráti körünkben olyan srác (24 éves), aki nekünk is megmondta, hogy abszolút nem érdekli a jogi pálya (hogy őszinte legyek, az ő mentalitásával, naivságával, nem is jogásznak való), de az orvosi mellett ez volt a leghosszabb tanulmányi idejű egyetem, ezért erre a szakra ment, mert addig is az anyjáék nyakán élősködhet (persze nekik ezt nem mondta meg)! Ne ess ugyanabba a hibába, amibe az ő szülei! Ne hagyd, hogy élősködjön rajtad, mégha a fiadról van is szó! Te már felnevelted őt, mostmár felnőtt, életerős férfi! Kiiskoláztattad, mindent megtettél azért, hogy egyedül is megálljon a lábán, hagyjon mostmár téged is élni! És igenis állj a sarkadra! Néha az a döntés a leghasznosabb, ami kegyetlennek tűnik!

ezt én mennyire éreztem az írásodon átsütni..

:)