Miért vállal valaki 3 gyereket, ha kettővel sem bír? (beszélgetés)

egyetertek, meg nem is. nincs olyan szulo-gyerek kapcsolat, amit ha megvizsgalnal, ne vezethetned vissza egy-egy mar felnott gyerek problemait. mert nincs gancs nelkuli, hiba nelkuli ember, orokolsz is genekben, viselkedesmintakat tanulsz el

van egy csalad, akik teljesen atlagosan, normalul neveltek ket gyereket, szeretetben, nem tulzasban, hogy mindent engednenek, nem szigorban, de mindent meg tudtak beszelni, szamithattak egymasra. ennek az lett a 'kovetkezmenye', hogy az egyik gyerek 20 evig benne ragadt egy borzaszto kapcsolatban, mert nem tanult ellenallast, nem tanult eleg onallosagot. a masik egy perc alatt hatat forditott a csaladjanak, mintha sose lett volna

nincs olyan, hogy tokletes csalad es tokletes gyerekneveles. a gyenge jellemu ember rafogja a csaladi hatterre a sajat gyengesegeit, valahol jogosan, csak kiutkozik a gyengesege, butasaga. mert mindenkinek vannak erossegei es gyengesegei. felismered, tudod magadrol, e szerint elsz, fejlodsz, teszel. van, aki masokat hibaztat es nem valtoztat, mert ugy gondolja, mas nyomoritotta meg, jaj szegenyke, mas pedig tanul ebbol, tudja, hogy milyen, es tesz ellene

Elég sok ilyen eset van szerintem...Több, mint gondolnád, és nemcsak kirívóak, hanem olyan családok is, akikről kívülállóként meg se mondanád. Az már eleve nyomot hagy, ha egész nap olyan légkörben kell mozognod, ahol nem fogadnak el.

Ez igaz, vannak olyanok, akik hajlamosak álomvilágban élni, de mi van akkor, ha nincs erejük a továbblépésre, és beléjük rögzült egy bizonyos minta, ami nem is engedi, hogy máshogy gondolkozzanak?

szerintem nincs olyan gyerek, aki legalabb egyszer ne erezne, hogy ot nem fogadjak el a szulei, a testverei :D termeszetes bizonyos eletkorokban

persze lehetnek kirivo esetek, mikor a csaladi korulmenyek nagyon rosszak, de manapsag azt latom, hogy mindenki valami tokeleteset var el, es a sajat gyengesegeit magyarazza nehez gyerekkorral, az onbizalomhianyaert, rossz tulajdonsagaiert, sikertelensegeert mindenki mast okol

Dehogy azok. Az övék alkalmi siker, az a fajta, ahonnan le lehet és le is szoktak esni.

A valódi sikeres ember nem ilyen, igaz, az a fajta úgy jut magasra, hogy nem is zuhan le.

Ki-ki, amit érdemel.

Szerintem a legérdekesebb a dologban, hogy egy nő 10 év ismeretség után(úgy hogy van, hogy az egész napot együtt töltenek), nem jut el oda, hogy megmondja a másiknak, hogy szerinte nem jó amit csinál. Meg lehet jóindulatúan is mondani a véleményünket, hogy a másik úgy érezze, hogy segíteni akarunk.De én úgy érzem, hogy itt csak kötelező barátkozásról, és jópofizásról van szó.

Engem a férjem soha nem kényszerítene ilyenre.

Az ő baja.

Nézz körül az életben: mindig a legostobább, legtudatlanabb, legműveletlenebb, unintelligens emberek a legalpáribbak. Ők azok, akik mindenbe beleszólnak kérés nélkül, akik minősíthetetlen stílusban kommunikálnak, önkéntes igazságosztó szerepében tetszelegnek stb.

Van, akiért nem kár. Önmagától senkit nem lehet megmenteni.

Szerintem egy olyan sem írt, akinek nincs gyereke.

De nyugodtan rágcsáld a csontodat, igen, jogod van írni bárhová. Legközelebb lovas, kutyás, fogyis, gyászolós, várandós, babás, űrkutatós, stb. témában is várom okfejtéseidet.

Maradhatsz a párkapcsolatosaknál. Azokban nagyon jó vagy.

"nem félnek leugatni"

Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.

Szerintem ez egy igen megoszto tema, gyermekesek es gyermektelenek között.

En csak a sajat szemszögemböl tudom leirni a tapasztalataimat. En borzasztoan jo anya akarok/akartam lenni, es ugy gondolom hogy ez valamikor nem jön össze. Nekünk egy lanyunk van, es imadjuk. De igen, sajnos van olyan hogy ok nelkül kiakadok a semmire es kiabalok vagy csak rossz kedvü vagyok. Szoval ramjön a hisztizes. Ez borzaszto, en is tudom. Sajna vannak ilyen napok. Persze azonnal megbanom. Szegeny gyerek meg a ferjem csak nez, hogy most meg mi van velem:(

Ez így igaz! Csak a saját tapasztalataim:

azt gondoltam, hogy én jó feleség, jó anya leszek, legalább 3 gyereket szülök. Tudás megvolt, elvek kipipálva. Ezzel szemben semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem: nagyon nehezen engedek az elveimből, kompromisszumra csak akkor hajlok, ha nagyon-nagyon akarok (ez teljesen tudatos nálam), egy lányom van, akit ismét nagyon tudatosan próbálok elég jól nevelni, hozzá igazítva a nevelést, mert ahány gyerek annyiféle recept kellene hozzájuk. Csak a szerencsének - vagy nevezzük bárminek - köszönhetem, hogy egy olyan kislányt kaptam nevelésre ajándékba, aki habár szöges ellentétem egy angyal. Ennek ellenére nem szeretnék több gyereket, ha csak nem évek múlva. Időközben megismertem a korlátaimat, más lett a felfogásom és rájöttem, hogy az áldozathozó anya-feleség szerep nem az én asztalom.

Igazad van, fogalmazzunk tömören!

Na majd ha szültél legalább egy gyereket, és nevelted kojdjuk csak 3 évig, na akkor oszd itt ilyen témában az észt, addig meg bárhogy csűröd-csavarod, csak az látszik, hogy lila árnyalatod sincs az egészről, csak jó mindenbe beleszólni.

Én inkább azt mondanám: tapasztalás. Anélkül nagyon nehéz. A tudás tapasztalat nélkül törékeny. És ez nem csak a munkára érvényes. Lehet mondani, hogy gyereket nevelni nehéz, de amikor benne van az ember,nakkor tudja meg fsak igazán.

Meg lehet idealizálni bármit, de magasabbról lehet nagyobbat esni.

Arról nem tehetek, hogy nem érted. De lehet, én fogalmazok rosszul. Egyszerűen lehet érezni, ki az, aki elfogad, és ki az, aki nem. Ha átélted, milyen kapcsolatban lenni egy olyan emberrel, aki nem fogad el, és utána találkozol egy olyannal, aki elfogad, akkor érzed a különbséget. Most nem párkapcsolatra gondolok. A gyerek is érzi, csak neki a szülő a minden, ezért nem tud különbséget tenni, max érzi, hogy nem stimmel valami.

Ja, ez az arrogáns ember rossz példa volt, mindegy. Engem is könnyen el lehet üldözni ezzel a stílussal, utálom.

Nem emlékszem, hol hallottam, melyik pszichológus mondta, hogy lelki sérülések nélkül nincs normális ember.

Az nem mindegy, ezek a sérülések milyenek és mekkorák. Sterilen nem lehet normálisan gyereket nevelni.