Miért csak a nyugdíjról van mindig szó? (beszélgetés)
:(
Ez tényleg gond!
Na, igen. Két-három éve jártam egy 2 éves OKJ-s képzésre, ahol informatikát is tanítottak. Az első hetekben volt egy nagyon jó egyetemet végzett fiatal tanárunk, de őt elvették és kaptunk helyette másikat.
Siralmas volt, aki előtte még nem tanult informatikát, hát nem is tanult meg, ettől a"tanártól" semmit. A számítástechnikában,informatikában már valamennyire járatosak tanították a "tanárt". És ez egy jó nevű iskola "tanára" volt. Ha nem tanultam volna már előtte, ott véreztem volna el abból a tantárgyból.
Nem csoda, hogy a tanárok tudása elavult. A jó tudásúak nem nagyon mennek tanítani, hiszen nálunk nem éri meg. Egy informatikus nagyon jól keres. Programozó még jobban. Mindegyik többszörösét, mint egy tanár. :(
Nem láttam ezt a cikket, de úgy látom, nem sokat veszítettem...
Tanítanak, de nem sokat ér.
Egyébként az informatika az a terület, ahol az önképzés nagyon jól működik.
Ingyen végezhetőek a legnagyobb egyetemek kurzusai a Harvardtól a Sorbonnonne-ig. Az MIT pedig elérhetővé tette az összes tananyagát.
Biztos vannak jó középiskolák, amik erre specializálódtak, de pl. a gimnáziumokban katasztrófa a helyzet. Vannak olyan tanárok, akik évtizeddel le vannak maradva.
De az újságírók is szánalmasak. eddig azt hittem, a Népszabadság megkövetel egy minimum szintet, a Blikktől ezt eddig se vártam el.
De megjelent egy cikk, hogy a Google informatikai képzést indított magyarul, az informatika oktatás miatt. Na, aki ezt írta, az vagy tökhülye, vagy tudatosan hazudik, vagy hallott valami pletykát, és tényként írta le.
Nem a vállalkozókkal van csak gond, hanem az adórendszerrel...
A gyerekem informatikai középiskolába járt és ott jó képzést kapott. A fősuli az már húzós volt, mert sok dolgot magától kellet megtanulni. De munka mellett végezte, így már volt gyakorlata.
Az egyetemre járó ismerőse pedig egy kis zseni, tényleg a fejében van már minden. Kocka :)
Lenne tippem, mi helyett kéne az általánosban informatikát tanulni! ;)
Igen, ezért nem is itthon keresik, máshol találják.
Te tapasztalatból tudod már. :(
Igen, ez a helyzet. aA magyar vállalkozók hozzáállása katasztrófa. pedig ha banánnal fizetsz majmokat kapsz :)
De hozabb távon tényleg el kéne gondolkodni. Az informatikai képzés katasztrófális nálunk. Aki bejut az egyetemre azok nagy része nem az iskolában tanulta, amit tud.
A felnőttek tudása meg még ennél is rosszabb, fogalmuk sincs az internet veszélyeiről sem.
Nem annak van sok pénze, aki sokat dolgozik.
Na jó, vannak azért kivételek is.
Nem lesz utánpótlás, mert nálunk a fizikai munkának nincs becsülete.
Nekem szimpi ez az ember! :)
Hát a jogvédők is tehetnek arról, hogy idáig süllyedtek...
Nem vagyunk még egyenlőek, nekik sokkal többet megengednek, még mindig. Pedig nem kéne!
Értem, de ő a nyugdíja mellé szerzi azt a pénzt. (félre ne érts, hogy most meg váltottam és a nyugdíjasoktól sajnálom a pénzt)
Csak akinek a közmunka jut csak, ott van, ahol a segély, ha a bejárást levonja.
Rossz a rendszer. Míg a német nyugdíjas utazik, addig a magyar azt keresi hol talál valami állást. illetve nincs munkahely, de a nyugdíjkorhatárt a 'temetőig emelik.
A cikk tényleg érdekes! Köszi.
Persze, a szolgáltatás is véges számú embert tud foglalkoztatni, de sokat. Gondolj arra, hogy most kevés a vízszerelő, szobafestő pl. Nemzeti gázszerelőnk persze van... :D
Svédország már - szerintem - jó irányba halad.
Nálunk még agyondolgoztatnak sok embert, mert 2 ember munkáját 1 végzi a magas járulékok miatt. :(
A polgármester első dolga volt, hogy bezáratta a kocsmát. :)
Szerencséjük volt, hogy nem tudták meg a liberális jogvédők.
Csak eddig dolgozott ott 600 e,ber. később meg 10. Nem mindegy. A szolgáltatás sem tud ennyi embert felszívni.
Svédorzág már lépett egyet, bevezette a 6 órás munkanapot.
Én komolyan megértem azt, aki nem akar közmunkát végezni.
Vannak iskolázatlan segédmunkások és egyetemet végzett jobb sorsra érdemesek.
Ha valaki lenyomja a 8 órát és ugyanannyit dolgozik bármilyen munkakörben, mint a nemközmunkás, akkor kapjon is azonos bért.
Mi motiváljon egy közmunkást? Kap 50-60 ezer forintot, megveszi a bérletét kapásól minimum 10.000- ezer, ha vidékről jár városba még több.
Ha dolgozik valaki, többet kell magára költeni, cipő ruha, frizura stb.
Ez is 10-20 ezer forint, meg kell oldani az étkezését is, az is több, mint otthon.
Ha kiszámolja sz ember, hogy lejön a fizetésből utazásra, ruhára 20-25 ezer Ft minimum, ott van ahol a part szakad. Csak korábban kel, később ér haza. és sokak szemében a semmirekellő közmunkás. Én közkincsnek nevezem ezt a réteget, hiszen éhbérért dolgoztatják őket. Tök ciki, amikor a közkincs keres 60 ezret, ugyanazért a munkáért. amit a főállású 250 ezerért végez esetleg, mert ilyen is van, nem is egy.
Nem csak ezek. Van olyan terület és szakma, ahol munkaerőhiány van. Most épp 22 ezer informatikust keresnek.
De targoncást is, 260 ezer alapfizetéssel, azonnali kezdéssel.
Nézd meg az ebben a cikkben linkelt oldalt, érdekes, és nem országspecifikus:
A multi olcsóban adja, ezért a kispénzű, - de a nagypénzű - emberek is odajárnak, egyéb megfontolásokból is.
A haszon pedig nem marad az országban.
Amikor már nem lesz hazai üzlet, akkor emelik az áraikat, de akkor sem a termelők javára.
Sajna ilyen is van. Nincs, aki gatyába rázza őket!
De van, ahol meg igen.
Nem nézted meg a videót! Érdemes pedig.
További ajánlott fórumok:
- 3 betűs! Juss el az EGYIK SZÓBÓL A MÁSIKIG úgy, hogy mindig CSAK EGY BETŰT CSERÉLSZ ki!
- 50 körüliek, beszélgessünk a nyugdíjról
- Az építési vállalkozók miért megbízhatatlanok? Vagy csak én fogom ki őket mindíg?
- Miért nem volt még párkapcsolatom? Mindig csak az érdektelen és felszínes beszélgetések.
- Özvegyi nyugdíjról mennyi idő alatt jön határozat?
- Miért van az, hogy a gyerekeim a nagyszülőknél mindig tüneményesen viselkednek, csak otthon égetnivalóak?