Miért csak a nyugdíjról van mindig szó? (beszélgetős fórum)
Parinoush 139-re válaszoltam, miután ő helyénvalónak találta.
Egyszerűen nem szép szó, és nem is illik egy beszélgetés meghatározására, milyenségére, - szerintem.
Nyilván Neked is és Parinoushnak is bőven van szókincsetek, mégis ezt preferáltátok.
Ne legyünk álműveltek, de azért finomíthatunk az írásbeli megjelenésünkön.
ha nem felejtem el, előkeresem. Nálam jóval okosabb emberek találták ki.
Az alapjövedelemmel párhuzamosan jó pár változtatás is kellene az adórendszeren.
Az alapjövedelem nem tudja elérni, hogy senki ne haljon éhen, max. az annyira szegény országokban, ahol az infláció után maradó kis összegből marad valami egy kiló kenyérre.
Na most, Magyarországon ez nem fog működni, mert így is jóformán mindenki kap valamiféle segélyt, hogy ne haljon éhen. Ha bevezetik az alapjövedelmet, ami elvileg arra van, hogy kiváltja a szociális segélyeket, akkor közgazdaságilag az lesz az eredménye, hogy Lakatos Jolán, nem dolgozó ugyanúgy megkapja a havi 22 ezer forintját, mint eddig, viszont most már a dolgozó Kovács János is megkapja a munkabér mellett, ő több jövedelemből gazdálkodhat és ezért beindul egy durva infláció, és úgy elszállnak az árak, hogy Jolán 22 ezre semmire nem lesz elég és visszasírja majd, hogy bár maradt volna a szociális segély, mert akkor is ugyanannyit kap, de legalább nincs áremelkedés. Magyarul, ha bevezetik az alapjövedelmet, ugyanazaz az összeg jóval kisebb vásárlóerővel fog bírni. És ez összegtől független, ha 70 ezre lesz az alapjövedelem, akkor a dolgozók bére is 70 ezerrel fog nőni és ilyen mértékben nőnek majd az árak.
És akkor megint vissza kell térni oda, hogy ez Magyarország. Mivel itt van egy széles réteg, aki azért nem dolgozik, mert nem akar és nem azért, mert nem tud, ezért nincs olyan kormány aki be meri vezetni az alapjövedelmet, mert különben kicsinálja a dolgozó réteg.
:)
Ha nem írsz ki mindent, akkor is megértjük, mert mi is tudjuk az okot...
Brazília 2020(?)-ra tervezi, megszavazták.
Az alapjövedelem épp azt érné el, hogy senki ne haljon éhen, mert e jelenlegi körülmények közt már megtehetnénk.
Na látod, ez is probléma pl. Mo-on és ezt is nehéz politizálás nélkül megvitatni. Alig járnak meccsekre, de a miniszerelnöknek ez a kedvenc sportja, ezért kell üresen kongó stadionokat építeni és beleölni a sok pénzt. Igaz, hogy amúgy kb. senkit nem érdekel.
Ezt az összeget is lehetne inkább nyugdíjakra költeni.
Igen én tudom, de van, aki ezt letojja.
Bizony a tömegsport sokkal hasznosabb lenne!
Meg sok uszoda, hogy mindenki megtanuljon úszni.
Mivel a foci meccsekre alig mennek ki az emberek, nem kéne annyira ezt erőltetni. Nem hiszem, hogy akkora felháborodás lenne. kevesebb, de talán jobb csapat.
Ugyan, a Föld erőforrásai jelenleg elegendőek lennének a mostani 7 milliárd ember ellátására is, csakhogy ezek a javak teljesen egyenlőtlenül vannak elosztva. Mert valaki napi egy dollárból ál Afrika sivatagában, valaki meg 500 nm-es villát és 10 luxusautót tart fent, meg évente háromszor megy a trópusokra nyaralni.
Az alapvető megoldás a javak ésszerű, igazságos elosztása lenne. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének szegényebbek és gazdagabbak, viszont nem a 10% birtokolná a javak 90%-át, mert ez fenntarthatatlan.
Te is nagyon jól tudod, nincs egyetlen olyan nép sem, aki megszavazná az alapjövedelem bevezetését, mert az emberek javarésze azt gondolja, hogy aki nem tesz be a közösbe, az ne is vegyen ki. És ez valahol abszolút megérthető, lásd kis hazánkat, ahol a dolgozó réteg lassan beledöglik, hogy eltartsa azok százezreit, akik soha az életben nem dolgoztak és nem is akarnak.
Nem véletlen, hogy nem lehet bevezetni szociális okokból. Ja, gazdaságilag sem, mert a keletkező infláció miatt semmit nem érne a kiosztott alapjövedelem.
Fontos, de ha nem jut, hát nem jut. Ha kevés a pénz nem a szórakozásra költünk.
De épp erről beszéltem: közfelháborodás lenne.
Ha már sportot támogatunk, akkor inkább tömegsport.
Melyik élsportra?
Mert a focira jut bőven. Mégsem ez a legjobb.
Nem stadion kell, hanem jó focista.pl.
A sport is fontos, csak nem mindegy mennyire.
És miért kell eltartani élete végéig azt, aki egyszer már megkapta a milláit?
Ha 100 éve azt mondod, hogy nők pénzt kapnak azért,hogy otthon neveljék a gyerekeiket hülyének néznek.
Egyébként van jobb ötleted?
Egyre kevesebb a munkahely, és ez még csak fokozódni fog, nemcsak nálunk, világszerte.
Akinek nem jut munka mi legyen vele? Lőjük le, vagy simán hagyjuk éhenhalni?
Egy kormány se merné a népharagot bevállalni.
Szerinted mekkora felháborodás lenne, ha nem adnának pénzt az élsportra?
Meg ami ablakon kidobott pénz. :(
Minden hiába egyelőre. :(
Többek közt igen. de önmagában nem lehet bevezetni, sok mindent meg kellene hozzá változtatni.
Most elég lenne az állam luxukiadásait megszüntetni. Ha kilóg a fenekünk a gatyából ne akarjunk bálba menni.
Már több helyen is működik, úgy tudom. Kísérleti szinten.
Nem vagyok nagy híve jelenleg, de lehet az még jó is!
Persze, nem csak 1 út van, de bármelyik jól jönne.
Az alapjövedelemre gondolsz?
További ajánlott fórumok:
- 3 betűs! Juss el az EGYIK SZÓBÓL A MÁSIKIG úgy, hogy mindig CSAK EGY BETŰT CSERÉLSZ ki!
- 50 körüliek, beszélgessünk a nyugdíjról
- Az építési vállalkozók miért megbízhatatlanok? Vagy csak én fogom ki őket mindíg?
- Miért nem volt még párkapcsolatom? Mindig csak az érdektelen és felszínes beszélgetések.
- Özvegyi nyugdíjról mennyi idő alatt jön határozat?
- Miért van az, hogy a gyerekeim a nagyszülőknél mindig tüneményesen viselkednek, csak otthon égetnivalóak?