Méheltávolítás - akinek elvégezték már ezt a műtétet, megosztaná velem a tapasztalatait? (tudásbázis)
Szia. Ha a küret kiértékelése után nem kapsz hormonbogyót, esetleg vérzéscsillapítót, nem küldenek el teljes vérképre és hormonvizsgálatra, nem beszélnek az állapotod kezelési lehetőségeiről, akkor keress másik dokit.
🌻
Szia. Mivel ez a hormonegyensúly borulásának következménye, nemigen gyógyul meg senki. Hormonbogyó szedésével lehet javítani az ösztrogén - progeszteron arányon, de ez állapotfüggő, úgy értve, hogy az ember hol tart az életciklusában és milyen a két hormon aránya, no meg, hogy milyen egyéb katyvaszok vannak még esetleg az endokrin rendszerben.
A műtétet leginkább azért javasolják, mert a tartósan hiperpláziás méh sejtjei könnyen elrákosodnak.
A hysterectomia ennek a megelőzése.
De először majd mindenki progeszteront kap, mert van, akinek helyrerántja a dolgokat. Itt az oldalon csak olyanok vagyunk, akin a gyogyó nem, vagy alig segített, ezért is szabtak- varrtak minket. 😀
A műtétre ne rossz dologként gondolj. Ha indokolt, akkor az életedet menti meg, még ha ezt nehéz is tudatosítani, hiszen csak többet vérzel, mint régen és kicsit trottyabbnak érzed magad.
De majd a doki elmondja... 😀 Kalap kakit!
Melyik hiperplazia?
28-án derül ki, hogy mi lesz a kezelés?
Én nem tudok neked segíteni, egyelőre én is műtétre várok. De sokan vannak itt akik segítőkészek.
Maradjunk pozitívak, s bízni kell az orvosokban.
Elvileg jövő hét csütörtök, ha jók lesznek az eredményeim. Igen, nekem hasi műtét lesz. A jobb oldali petefészek és a méhem.
Remélem nem lesz gond egyikőnkkel sem. Nagyon remélem, hogy a szövettan is jó lesz. S hogy egyáltalán eljutok a műtétig, mert mindig van valami bajom 🙄
Szia!
Nekem ápr. 9.-én volt a műtétem,,(méh és petefèszek eltávolítás). Nekem is császármetszésem volt elötte, plusz gyerekkorban lágyéksérv műtét. Ne félj minden rendbe lesz. Itt nyugodtan írj,
kérdezz. Segítek, segítünk. Nekem is nagy segítség volt ez a fórum. Üdvözlettel: Gerencsér Henrietta Bábolna-Facebook-on is kereshetsz.
Szia Beáta! Nekem 2017. októberben volt a műtétem. Laparoszkópos méh és petevezető eltávolítás, petefészkeim maradtak.
Két napot voltam kórházban aztán 6 hétig itthon. A hasi vágással ugyan nem kell megkínlódni, de belül ugyan az történik. Nem egy fáklyásmenet, a gyógyulás meg olyan mint egy hullámvasút, voltak napok amikor tök jól voltam tettem-vettem sokat sétáltam, másnap meg az ágyból sem volt kedvem felkeni. Türelem kell a gyógyuláshoz és odafigyelés magadra. Mivel a petefészkeid maradnak hormonális változás nem lesz így hízástól nem kell tartanod. A szex nálam rendben van, de ezt mindenki másképp éli meg.
Szívesen válaszolok a kérdéseidre
Én már teljesen jól vagyok, élvezem a vérzésmentes életet 😀
Sziasztok
Méheltávolitasom lesz hiperplazia miatt. Illetve petefészek is mert abban vélhetőleg ciszta van.
Eléggé tartok tőle, hogy mi lesz utána.
Nem terveztünk több gyereket, nem is ezért aggódom,hanem hogy mi lesz utána? Mennyire veszélyes egy ilyen műtét? Korábbi császármetszés miatt hasi műtéttel zajlik majd. De egyebet még nem tudok. Valamikor júniusban lesz.
Köszi.
Akkor más fajta labor mint az enyém. Itt százalékban van az érték.
Kedves Kriszti!
Remélem már jobban érzed magad és meggyógyultál.
Megkérdezhetem, hogy mennyire volt magas a Roma indexed?
Sziasztok! Beáta vagyok, 44 éves. Méhkivétel elött állok, méhnykat is, és a petevezetőket is eltávolítják, petefészkek maradnak.
Érdeklődni szeretnék, akinek volt ilyen műtétje (ugyanezeket távolították el) laparoszkóposan, mennyi idő a felépülés, hízás várható-e, és a szexuális élet (6 hét után) miben változik meg?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Erőt és kitartást Julcsi! Minden rendben lesz, pikk-pakk túlleszel rajta, aztán jöhet a gyógyulás❤
Én pont ma vagyok 4 hetes🤗
Puszi
Ági
Elfoglaltam a kis helyemet.
Remélem az idegességem nem fokozódik,mert szörnyű volt már ez a néhány nap,főleg,hogy elcsúsztatták a műtétet egy nappal.Ma még ráadásul lett egy meglepi is,pedig volt még egy hét a ciklusomig.
Erre itt van.Lehet az idegeskedéstől,nemtudom.
Szerencsére nem látják akadálynak a műtéthez.
Bízom benne,hogy hamar túl leszek rajta.
Sok erőt és bátorságot merít tőletek az ember és nem utolsósorban rengeteg segítséget nyújtotok.
Köszönöm mindanyiótoknak,hogy bátorítsátok itt a társakat.
Nagyon remélem , hogy csak erről van szó, 24-én kiderül. Annyira nem erőltetem magam, talán nem sérv lesz..
Köszönöm!
Szia. Lehet a ciklusod miatt, mert a petefészkeid melóznak még, de az időjárás is okozhatja. Ha nagyon fáj, akkor irány a doki.
A sérvhez két út vezet, ha nagyon túlerőlteted a hasizmodat, vagy ha nagyon hanyagolod a mozgást.😀
Remélem csak az időjárás babrál ki veled is. Kalap kakit!
Sziasztok!
Pénteken lesz 6 hete, hogy műtöttek. Méheltávolításom volt, a petefészkek megmaradtak. Most pár napja, nyilalló, égő érzésem van baloldalt a petefészkem környékén. Nem erős, de folyamatosan érzem. 24-ére van időpontom a dokihoz. Más is volt így? Mi lehet ez, más tünetem nincs. Vagy talán sérv? Attól félek a legjobban, elég nagysúlyú vagyok és nagyobb az esélyem rá sajnos.
Köszi, ha valaki tud mondani valamit erről.
Bocsi, bezavart a két Heni. 😵
Lehet, hogy lesz még miómád, de fiatal vagy és a dokik nem akartak hormontámogatás nélkül hagyni, hiszen a petefészkek lassan leállnak, ha nincs méh. És lehet, hogy pár év múlva mégiscsak szeretnétek babát. A hysterectomia végleges és visszafordíthatatlan, ennek a tudata megváltoztatja az embert, erről olvashattál itt.
Van barátosném, aki veled egy idős, neki is volt mióma műtétje. Vérzéssel, nyálkahártyával nem volt baja neki se, most várják, hogy leteljen a türelmi idő és újból babázhassanak.
A mióma és a valami még rosszabb két külön ágról fakad. Ha a családodban nincs ilyen genetikai terheltség, akkor szerintem nem kell rettegni tőle. A dokik is az anamnézis és a családi betegséghalmaz figyelembe vételével döntöttek a méhed megtartása mellett.
Bár erről ritkán nyavajgunk, mert ez itt a műtétről szól, a banyakórral sem olyan könnyű. De nem életveszély, kellemetlen, de kibírható és állandó humorforrás.😀
Nemrég volt a műtéted és ilyenkor az ember csapong érzelmileg, ezért fogalmazódnak meg benned mindenféle szélsőséges gondolatok. De ha tudod, hogy ez egy ilyen időszak, hol a pillangók szárnyán, hol pedig a sárban dagonyázva, akkor kezelni is tudod és távolabbról is ránézel a gondolataid miértjére. Így nem süppedsz depibe. Kalap kakit!
Ezért szoktuk írni, hogy a műtét után még több türelem kell, mint előtte. Aki agilis nehezen viseli, hogy nem pikk- pakk lesz minden újra a régi. Nincs varázsütés, csak lassú haladás, és ez az egyetlen mód, amivel előrébb lehet lépni. El kell fogadni, hogy hónapokig tart. Ha erőlteted, figyelmenkívül hagyod a tested jelzéseit, nemhogy terminátor nem lesz belőled, de összehozhatsz magadnak egy sérvműtétet is.
És gyógyul a lelked is, elsiratod a méhed, lezársz egy korszakot. És jöhet a dafke, hogy nehogymá' ne tudjam okosan csinálni ezt a visszaerősödősdit, nehogymá' magammal csesszek ki, mindenféle vélt elvárások miatt, nehogymá' kifogjon rajtam egy kis tehetetlenség és kiszolgáltatottság. A büdös francba... 😀
Nincs semmi szégyellni való abban, ha gyenge vagy. A férjed ezért is nem érti, miért pityeregsz a szuritól, ő nem lát téged gyengének, tehetetlennek, pont ellenkezőleg, bátorságot lát, akarást, ugyanazt az erős nőt, aki épp megküzd valamivel...
Szia Heni!
Ne kesered el, mindannyian átéltük ezt a lelkiállapotot, voltunk nagyon mélyen.
Ezért van itt a fórum, hogy ha kell kirántunk a gödörből.
15 hónap után már tudom, hogy van fény az alagút végén. Annó én is azt hittem, hogy kemény vagyok mint a vasbeton.
Az orvosom figyelmeztetett, hogy érzelmi hullámvasútba kerülök majd... hát jót mosolyogtam rajta "na én biztos nem"...és igaza lett.
Volt sírós, hisztizős, nem tudom mi lesz...melankólikus időszakom is, de valahogy mindig kijöttem belőle.
Sírj, ha arra van szükséged, vagy nevess, olvas ha a gondolatodat el akarod terelni. Írd ki magadból a fájdalmat ha azt látod jónak, vagy menj ki a szabadba és ordítsd ki magad. Foglald le az agyad akár egy új hobbival. (Nekem a séta, majd a futás és az olvasás segített).
Ajánlok Neked két könyvet, nekem segített, elgondolkoztató és bele illeszthető az életbe. Hátha neked, vagy bárkinek itt a fórumon segítség lesz 😊😊😊
"Raphaelle Giordano
A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van."
"Véronique Maciejak
Ne várd meg, amig elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben."
Itt vagyunk ha segítség kell!
Üdv: 💖 Timi
További ajánlott fórumok:
- Élet a méheltávolítás után
- Szerintetek érdemes őszintének lenni az ismerkedés időszakában? Megosztanátok a tapasztalataitokat?
- Akiknek a kisfiát műteni kellett, mert nem szállt le a heregolyója, megosztanák velem a tapasztalatait?
- Nem minősülök hátrányos helyzetűnek, csak mert 20 éve elvégeztem egy szakmunkásképzőt?
- Fogyás pajzsmirigy alulműködéssel, kinek sikerült már? Megosztanád tapasztalataidat?
- Milyen magzatvizsgálatokat ajánlott elvégeztetni 38 évesen belekalkulálva a vetélési kockázatot is?