Meghalt egy csecsemő otthonszülés közben (beszélgetés)

Akkor te gyerekként élted ezt át.. Gondolom nem volt egyszerű, főleg ha még most is emlékszel rá.. :(

Az én törpim annyira emlékszik, h kivették a manduláját és nincs neki. De gondolom azért tudat alatt tudja h mik történtek vele..

Örülök viszont, h nem én vagyok az egyetlen aki azt mondja, h vannak helyzetek amikor nincs más választás..

Nem kellene általánosítanod. Vannak szülők akik igenis a ygerek érdekeit nézve vetetik ki a manduláját, mert bármennyire is hihetetlen számodra van olyan gyerek akinek valóban beteg a mandulája.

Az én lányom 5 éves. 5 hónapos korában olyan fülgyulladást kapott, hogy az egyik fülét fel kellett szúrni, a másik szakadt magától szegénykémnek. Ezzel elindult a lavina. Gyakorlatilag nem telt el hónap úgy hogy vagy a füle (ez ugye orrmandula miatt) vagy a garatmandulája ne gyulladt volna be, és mindehhez minden egyes alkalommal társult egy tüdőgyulladás, vagy légcsőhurut. És egyáltalán nem volt leányálom mikor hajnalban 40 fokos lázzal, sugárban hányva ébredt fel a gyerek. Ezenkívűl a láza nem ment le se gyógyszerrel, se hűtőfürdővel, és bizony volt mikor injekcióban kapott lázcsillapítót. Sorolhatnám ég, azért 3 év alatt sok minden történt, sokszor voltunk kórházban is. És a kiscsoportot gyakorlatilag kihagytuk, mert az ovi 9 hónapjábó kb. 6-ot otthon voltam vele, mert egyfolytában beteg volt. Ja és mielőtt még belémkötnél nem elsősorban antibiotikumoztam a gyereket. A létező összes vitamint, homeopátiás szert megvettem neki ami csak ma Magyarországon kapható, h erősödjön végre az immunrendszere, de nem segített semmi. Így kb 3 év folyamatos kínlódás után előkerült újra a műtét gondolata (hozzáteszem már előbb is beszéltünk róla a dokival, de gondoltuk várunk még), én is beleegyeztem. Rettenetes egy napot éltünk át, de én az hiszem megérte. Azóta eltelt 1,5 év és a gyerek mégcsak náthás sem volt azóta egyszer sem. Én pedig hálás vagyok az orvosoknak és magamat sem büntetem hogy ilyesminek kitettem a gyerekem. És mindennél nagyobb megnyugvás a tudat, h ha éjjel sírva ébred, akkor max rosszat álmodott....

Úgyhogy nem biztos, hogy mindent olyan egyszerűen el tudsz kerülni.

A kislányomnál voltak fulladásos köhögések 1 éven keresztül ami miatt már elküldtek mindneféle vizsgálatokra jártunk füll-orr gégészeten,ahol a doki mondta teljesen normál méretű a mandula így semmi teendő,és azt is mondta nagyon végső esetben műtenek,tovább is írányítottak a pulmonológiára....

Én amikor kislány voltam az orrmandulámtól folyton fül betegségeim voltak,de valami borzasztó fájdalamakkal,mikorra már a hallásom is kárát látta...akkor volt a műtét.Azóta nem gyulladt be a fülem,de sajnos egy kis akusztikus észleléi zavar hátra maradt ami az olvasás tanulása terén okozott komoly nehézséget.

Fiam hiperaktív lett. Testi sérülés is ez, de lelkivé is vált az évek során, mivel folyton szembesül azzal, hogy ő más, mint az átlag.

Visszafordíthatatlan, gyógyíthatatlan másság (direkt nem használom a betegség szót, mert nem betegként kezelem őt), amelynek hátulütőivel egy egész életen át fog kínlódni, de nem csak ő, hanem mellette a környezete is, elsősorban a szűk család, s azon belül is én, az anyja.

Sose bocsátom meg a kórháznak, az orvosnak!

Igen, van, amit el lehet kerülni, s olyan is, amit nem. Az utóbbit nem vitatom. Az előbbit én meg elkerülöm.:))

Neked tényleg piszok szerencséd van, hogy ennyire jók a tapasztalataid az orvosokkal, csak örülni lehet ennek!!!

Én ellenben szembesültem már a "divattal", hogy pl. ki kell vetetni a gyerek manduláját, mert akkor kevesebbet fog hiányozni az oviból, stb... Vannak szülők, akik a teljesen egészséges gyereknek vetetik ki, úgymond megelőzésképp. :(( (Családunkban is tudok erre példát, sajnáltam is a gyereket, s nagyon ki is akadtam.)

Sokszor ez a kellemesebb, kényelmesebb megoldás orvosnak, szülőnek egyaránt, csak a gyerek érdekeit nem veszik figyelembe. A mandulákra szükség van, nem véletlenül vannak azok ott! Igaz, amíg egy gyerek nem szokik hozzá a közösséghez, addig sokszor betegeskedik, de szépen ki kell ennek az időszaknak várni a végét. Fiammal kb. 2 hónapig ment a cirkusz (2 nap bölcsi, 3 nap otthon), de nem engedtem a műtétet. 2 hónap után betegség miatt soha többé nem hiányzott se a bölcsiből, se az oviból, de még a suliból se! Akkor mégis miért kellett volna nekünk az a műtét? Csak azért, mert szokás? Jól döntöttem. A dokinénink azóta is hangoztatja a példánkat (pozitív értelemben). Ritkán találkozik olyan szülővel, aki ellent mer mondani neki: :)) A nagy többség szó nélkül elfogad mindent, sőt követel valami gyógyszert, ha épp nem írna fel semmit. Mert ehhez vagyunk hozzászokva, ez a "normális"...:(

Sok sz esettmár itt erről ebben a fórumban is, de az első szülésem történetéből is kiderül.

Amúgy azthiszi valaki, ilyen nem létezik??? Hány tragikus eset van orvosi műhiba miatt? Rengeteg... Csak persze nem hallunk róla, a máédia kevésbé kapja fel. Bár tegnap híradóban épp egy olyan dokiról volt szó, aki praktizál annak ellenére, hogy eltiltották, mert meghalt miatta szülés közben baba.

Pl. orrpolip műtét, orrmandula kivétele, fül felszúrása.

Nem elhalasztani lehet, hanem elkerülni! :))

Na, várjál Dodica!

Ez engem érdekel, hogy visszafordíthatatlan, maradandó károkat okozott a kórházi szülés?

(Bár már nem akartam ebben a topicban megszólalni )

:)

Menthető lett volna?

Semmi se bizonyítja még. Lehet, nem is fogja.

Megbántam volna? Kérdés... A kórházi szülésemet viszont tényleg megbántam. Visszafordíthatatlan, maradandó károkat okozott, s sajnos nem csak bennem, hanem a fiamban is.

Nem érdemes pusztán egy oldalról nézni a dolgokat... Intelligens dolog pro és kontra meghallgatni, megismerni érveket, ellenérveket, majd utána véleményt hozni, s mellette elfogadni, hogy más meg másképp gondolkozik, s más véleményen van. Nem vagyunk egyformák, ebben a kérdéskörben meg nincsenek objektív igazságok, csak "hitek". Ez adja a biztonságérzetet, ami a legfontosabb, s attól, hogy x-nek más a biztonságosabb, nincs joga y-tól elvenni ugyanezt az érzést, csak mert ő a sajátjában hisz. Mindenkit megillet a szabad választás joga!

Egyikre én nem mentem el, a másik kettőre meg a gyerekeimet nem vittem el. :))

Mindig hallgatok a megérzéseimre...;)

Merész, nem merész, én szülés tekintetében nagyon nem merném bevállalni a kórházat.

Minden más esetben is csak nagy fenntartásokkal, s nagyon körültekintően.

Ha nem így tettem volna, már lehetne mögöttem és a gyerekeim mögött is kb. 3 műtét, teljesen indokolatlanul. :-/

Na, szerintem ezt már agyonveséztük... :-P

Azért Dodica elég merész kijelentés,hogy a 21.században nem mered bevállalni a kórházat :-/

Amikor az első gyermekemet szültem, akkor engem sem írányítottak vagy vezettek, 18 órán keresztül folytak az események...

A másik meg, hogy a kihívott mentősöket kellene megkérdezni, hogy hányszor és milyen állapotban vittek be kórházba ehhez hasonló eseteket.

Továbbra is fenntartom,hogy jelen körülmények között nagy felelőtlenséget az otthon szülés. Na, befejeztem.

Mindenkinek kívánok minden jót ez elkövetkezendő 100 évben :))

Durva vagy. ;)

Egyáltalán nem a "menőség" és a kényelem a kérdés, s nem a bevállalás!!

Megfordítom: én pl. a kórházat nem mertem bevállalni, s nem is bántam meg! Pontosan amiatt, mert a gyerekem nem játék, s nekem igenis számít, hogy ottmarad-e vagy nem!

Tudom, vannak, akik ezt felfogni sose képesek....

Igen, ha kell, a bába is beavatkozik.

valószínű, számodra elképzelhetetlen, mennyire ritka ez az eset....

Gátmetszést is csinálnak, ha szükséges. (De inkább arra volt példa, hogy utólag kidrerült, nem is volt aszükséges.)

Én hiszem, hogy mindig. És azt is hiszem, ill. elfogadom, hogy a szülésben benne van a halál lehetősége, bárhol is szüljön az ember. Van, amiről senki se tehet, ami menthetetlen..:(

Bár nagyon ritka.

Én is azt kívánom.

De kívánom ugyanezt minden kórházi szülésre értve is! Oda is nagyon kell kívánni! :(