Kötődő nevelés! Már a csapból is ez folyik..... (beszélgetős fórum)

Ez olyan nagyon fura, amit írsz... Egyrészt, mi az. hogy fél órát magyaráz valaki? Nem mondom, ha nagy a nyomás, én is szoktam hagyni egy kis time out-ot, persze csak akkor, ha épp amúgy is ráérünk. Igyekszem demokratikus megoldást találni a véleménykülömbözőségekre, hogy neki és nekem is jó legyen. (Mondok egy konkrét példát: a leány kedvenc foglalatossága, hogy meztelen fenékkel "táncos szoknyában" ugrál az ágyon. Na most. Nyilván ő egész nap ellenne így, ami persze nem megy, főleg most. Ezért reggel és este kap 10-10 percet erre a tevékenységre, de napközben max pár percet, főleg, hogy sokszor kerül le a bugyi, mert lassan szobatisztul, és bilizni csak meztelen alsótesttel, szoknyát a nyakba húzva lehet :D De ha valahova megyünk, akkor nyilván nem, ezt meg is mondom neki előre, hogy most indulunk, és ezért gyorsan kell öltözködni. Nincs ellenkezés.) Ha valamilyen esetben nem sikerül, akkor elmagyarázom neki halkan, nyugodtan, kedvesen. Együttérzek vele, hogy neki most milyen rossz lesz, de megteszem. Tiltásnál azonnali hatály van, itt a legfontosabb a falkavezérség-tudat :D És az, hogy nincs minden megtiltva. Nálunk pl. alapból gyerekbarát a lakás, a gyerek oda ment, ahova akart, azt piszkált, amit akart, nem mászkáltam a nyomában, hogy nem szabad. Az alsó polcokon játékok voltak, a konyhában műanyag tárolók. Törékeny cuccok és vegyszerek eldugva, száműzve. Nem mondom, hogy nincsenek károk, de mondjuk a kutyám kölyökkorában több dolgot tört.

A másik, ami tök fura, ez a felosztás, amit anyuka-nagyi tengelyen írsz. Nálunk, és a gyerekes ismerőseimnél is pont ellenkező a helyzet: anyunál viszonylag gördülékenyen mennek a dolgok, de a nagyszülők mindent megengednek :) És ez így van rendjén azt hiszem.

Nem csak neked válaszolok, hanem a Mazsinka féle anyuka-témára is, végülis szerintem egy kaptafa a kettő.

Ezekben az anyákban nincs ERŐ. Nem fizikai, lelki. Ha én szeretnék valamit, és igazán akarom, a gyerek érzi, és nem ellenkezik. De ha erőtlen, béna vagyok, akkor persze a fejemre nő. Ez persze már a 2+-os gyerekekre vonatkozik, a kisebbek egészen mások. Az én lányom ritka akaratos, önfejű, önálló gyermek, mégsincsenek konfliktusaink, mert tudja, érzi, hogy nem ellenkezhet. Nem büntetés van, sőt még csak rá se szólok. Szépen, szelíden, nyugodtan elmagyarázom neki, hogy miért csinálom, amit csinálok, és megteszem. A lelkemben belül határozottan akarom is a "célt", a szemébe nézek, és elmondom neki is. És ő vevő rá, és megteszi. Amióta járni tud, gyalogosan megyünk az utcán, arra jön, amerre én szeretném, nincs hiszti. Ha elfárad, jön a hátamra. És másban sincs vérre menő vita, egy kis hiszti persze, nade az kezelhető.

Szerintem a hisztis és a lépcsőházas gyerek anyja is egyszerűen gyenge, és önmagukon való gondolkodással kellene kezdeniük a probléma megoldását. Már ha akarják...

A másik: én is mindent megbeszélek a lányommal. Apám kritizál is emiatt, hogy pl miért nem lépek le titokban, amikor el kell mennem, stb. Nekem ez fontos, és látom a hasznát is: simán elvan a nagyszülőkkel, és ha kérdi, hol vagyok, megmondják neki az igazat, és ő megnyugszik. Minden mást is elmagyarázok neki, nyilván az ő szintjén. Választási lehetősége is van, de max 2 dolog közt, és ha nem választ, én választok. Ez így teljesen jól működik nálunk.

Az viszont igaz, hogy vigyázni kell ezzel, mert nem jól "alkalmazva" elég káros lehet ez a technika.

A nagyszülő-kérdéshez: nálunk is sokat van Janka a nagyszülőkkel, szeret náluk lenni, mondja, hogy menjünk hozzájuk. Kicsi kora óta így van, azt gondolom, senki nem képes 24 órába ugyanúgy a maximumot nyújtani, mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás. Igaz, sokszor én is maradok vele, és ott kapcsolódom ki (értsd: amíg nagyiék játszanak vele, iszom egy kv-t, újságot olvasok, stb), de van hogy otthagyom, és nem viszem magammal pl ügyeket intézni.

Ez így van :D Én még mindig azt mondom, hogy azok a körök, amikben én forgok, javarészt hagyományosan nevelők. De akárki is van többségben, meg lehet oldani ítélkezés, és az iménti célozgatás nélkül is (mármint nem rád értettem, de gondolom érted :D)!

A legjobb barátnőm homlokegyenest másként nevel, mint én, egyidősek a picik, hetente találkozunk és eltöltünk együtt egy napot. Nem mondom, hogy nem merült fel az elején pár kérdés, aztán rájöttünk, hogy el kell fogadnunk a másik útját, és nem belebeszélni. Néha a férjemmel kibeszéljük persze, de szigorúan csak kettesben (nem a gyerek előtt), és ennyi, nem kritizálom, van annyi minden, amiről tudunk még beszélgetni...

Természetesen igazad van, de mégsem gondolom, hogy minden életkorban és főleg nem minden helyzetben a megmagyarázás a helyes út. Ha a kisgyerek megkérdezi, hogy játszhat-e a vasalóval, akkor tökéletesen helyes elmondnai neki, hogy miért nem, de ha már a kezében van a forró vasaló, akkor ki kell belőle kapni azonnal, és csak utána jön a magyarázat de ekkor a gyerek már valószínűleg sír. Nem, baj, nem lesz tőle annyi baja, mintha megégette volna magát.

Ez persze csak egy példa. Más, amit nap, mint nap látok: anyának időre kell mennie valahová, a kicsi persze ilyenkor makacsolja meg magát, és akármennyire időben álltak neki a készülődésnek, már késésben vannak. Anya ilyenkor dönthet úgy, hogy felkapja a gyereket (hordozóba, babakocsiba, mindegy), és indulnak, vagy amit állandóan hallok a lépcsőházban: légy szíves, most már gyereeeee, mert elkésünk, nagyon kérlek, ne csináld ezt,mert oda kell érnünk, hiszen megbeszéltük, most igazán nem értelek, légy szíves, már annyiszor kértelek, ... kérlek, kérlek, menjünk máááár....

Hát az utóbbi eset szerintem egyáltalán nem nevelés, és nem ezen múlik, hogy emberszámba vezsi-e valaki a gyermeket. És aki azt szokja meg, hogy kénye-kedve szerint játszthat a szülővel, annál a kisgyereknél nem az a legnagyobb baj szerintem, hogy nyafoó kis hisztis zsarnok lesz, hanem, hogy nem érzi magát biztonságban, mert ő irányít, ami ideig-óráig jó móka, de valójában nem ezt akarja és nem erre van szüksége.

de, lehet tudni, hogy a gyerek mit miért csinál. egész egyszerűen úgy, hogy előbb belenézünk magunkba, tükröt tartunk magunk elé, és kiderül a gyerek miért csinálja amit csinál.azt, hogy nem lehet tudni, hogy a gyerek miért tesz amit tesz, ezt erre a konkrét esetre írtam, hisz nem én vagyok az anyja, így , mivel nem ismerem a körülményeket, nem tudhatom.

én, mikor otthon voltam, rengeteget foglalkoztam a gyerekekkel.mindig első volt a gyerek, és utána minden más. pl házimunka.annak is megvolt az ideje, míg kisbabák voltak, két étkezés közt oldottam meg. amikor már nagyok lettek, és nem szoptattam, akkor kicsit átvariáltam ezt, és működött.persze egyedül is játszottak, de lehetőség szerint inkább én játszottam velük, olvastam mesét ahelyett hogy tv-ztem volna.

ha az anyuka annyit foglalkozik a gyerekkel, miért van a mamával is ennyit?

Én csak a válaszokat keresem a miértekre. Úgy lenne logikus, hogy egy szófogadó gyerek legyen, ha már ennyit foglalkoztak vele, de az anyjával nem az.

Félreértés ne essék, a mama sem verte meg. Csak a mamánál volt egy munkarend: mama most főz, mos, takarít, addig a gyerek egyedül játszik, majd aztán játszanak együtt, meg kell enni, ami az ebéd, nincs csoki, nincs nasi addig, nem szabad a szekrényből kipakolni az edényeket, és vannak dolgok, amiket nem szabad csinálni, és slussz passz. És ezt a gyerek megértette, és úgy is csinálta.

Otthon meg nem csinál úgy semmit, és nem tudom, mi lehet ennek az oka.

Az viszont elég gáz, hogy nem lehet belelátni a gyerekbe, nem lehet tudni, mit és miért csinál. Akkor ezek szerint nevelhetsz, ahogy akarsz, a gyerek úgyis csinál valamit, amit nem tudod majd, hogy miért csinálja, de meg kell érteni, és meg kell vele beszélni. Nagyszerű. Ez olyan, mintha egy sziklára görgetnél fel egy követ. Nincs ok és okozat.

Elképzelhető, hogy valóban azért van ez, mert az anyuka túlságosan felnőttként kezeli ezt a kisgyereket, miközben még korántsem az. Éppen ezért nem érzi jól magát az "egyenrangú" szerepben, őt az nyugtatja meg, az nyújt biztonságot, ha korának megfelelően kezelik, vagyis időnként magabiztosan mgmondják, hogy mit csináljon, és ha választania kell, akkor max. két dolog közül, nem pedig magára hagyva a túl sok választási lehetőséggel.

Erre mondtam, hogy előbb nézzük meg, melyik nevelési elvnek mi a gyümölcse, mielőtt bármelyik mellett letennénk a voksunkat:)

Nagyon jól ismerem ezt a kisgyereket, mert van, hogy napi szinten látom, hogy vislekedik a mamával. És nem ilyen. Nyugodt, szépen játszik, szépen eszik. Mióta otthon van az anyjával, azóta folyamatosan ezt csinálja. Kényeskedik, nyafog, nem alszik rendesen...

A mamánál nincs apelláta, vannak tiltott dolgok, azokhoz nem nyúl, amit nem szabad, azt nem is csinálja. Nem verekszik, szépen játszik.Ha hazamegy a mindent nagyon jól csináló anyjához, teljesen átalakul.