Koronavírus - Politikamentesen! (beszélgetés)
Mert "hamis biztonságérzetet kelt". Nem én mondom, hanem M.C. :)
Egy IBO-n dolgozó ismerősömet kétszer tesztelték, szerencsére negatív lett. Akkor.
Igazából minden nap, munkába álláskor meg kellene csinálni.
Végleg megszűnt? Ismerősöm ma telefonált, hogy hétfőig szabadságon van, utána fizetés nélkül marad, neki javasolták a táppénzt, mert amúgy állományban van a munkahelyén. Helyzet után várják vissza.
Ez egy fokkal jobb az elbocsátásnál.
:(
A fiamat és az egész csapatot elküldték március 16-án. Ekkor még megtartottak néhány embert, hogy legyen aki dolgozik. 1 hát múlva pedig bezárt az étterem és mindenkit elküldtek.
Sok-sok helyre jelentkezett. Vendéglátásba nem tud, mert ugye minden étterem bezárt, de próbált kereskedelembe (lidl, spár, CBA, Aldi, Auchan, azaz mindet), de sehol nem vesznek fel embert, ezt csak elképzelik sokan, jelentkezett gyárba is, futárnak is és építkezésre is, és még sorolhatnám. Még vissza sem jeleznek.
Úgy gondolom, hogy amíg nem lesz újra vendéglátás, addig nem fog dolgozni.
Ő jó helyzetben van, mert együtt lakunk, így nem baj, ha nem dob be a közösbe, azaz van hol laknia, van mit ennie, kifizetem a telefonját, stb., még azt is kibírnánk, ha a férjemnek is megszűnne az állása.
De tudom, hogy sokan most nagyon rossz helyzetben van. Nem tudom, hogy be voltatok e jelentve, mert ha az elmúlt 3 évben volt 1 év munkaviszonyotok, akkor kaptok munkanélkülit 3 hónapra.
Ha nincs, akkor is érdemes bejelentkezni, hátha hoznak egy olyan döntést, hogy a most kirúgottaknak mindenképp adnak, stb.
A fiam bejelentkezett. Online is meg lehet tenni. Egy kicsit körülményes, de megoldható.
Esetleg család nem tud segíteni?
Ha valamikor helyreáll a rend akkor visszavesznek titeket vagy a munkaadótok is megszűnik?
Nálunk a férjnek saját vállalkozása van, ő most nem tud dolgozni, nincs hova. Kis cég csak ő van alkalmazásban, így szerencsére tőle nem függ senki.
Nekem van munkám, még...
Kitartást! Remélem van valamennyi tartalékotok! Nem tudom hogy most van-e hely ahová munkavállalókat keresnek 😞
Sziasztok
Na. Eddig csak én... ma kiderült a férjem is elvesztette a munkàjàt. :( Fogalmam sincs mi lesz velünk. Nagyon kétségbe vagyok esve:( Nagyon elegem van màr ebből az egész vírushelyzetből.
Nàlatok mizu? Aki esetleg elvesztette a munkàjàt , talàlt màst ilyen tömeges elbocsàtàsok mellett?
Én az autóban azért hordom, mert nem tudnám utána úgy feltenni vagy levenni ahogy "szabad". Pl bevásárlás után mikor összefogdostam mindent, hiába a kézfertőtlenítő a kocsiban, tuti nem tudom úgy levenni vagy a következő helyen úgy feltenni, hogy a kezemmel ne nyúljak az arcomhoz. Ezért itthon teszem fel és csak itthon kézmosás után szoktam levenni.
Mosható maszkjaim vannak, ami tényleg max a környezetemet védi tőlem, azt rögtön hajítom a mosógépbe.
Gumikesztyűt viszont nem hordok. Magam részéről környezetszennyezésnek érezném csak. Kényelmetlen is, bénázok is benne. Saját kosarakkal járok bevásárolni, szóval nem tapperolom a közöst. Ha gumikesztyű lenne rajtam mindenesetben el kellene dobni ahányszor beülök a kocsiba, hisz a kesztyűről is szétkenhetem a cuccot. Ahogy írtam kocsiban ott a fertőtlenítő, beülök lekenem a mancsom, itthon az első a kézmosás. Az arcomat egyébként sem szoktam piszkálni, szerencsére nincs ilyen rossz szokásom. Ezért tartom magam részéről feleslegesnek a kesztyűt.
Nyilván bolti eladó, pénztáros, takarító, egészségügyi személyzet, futár stb esetében én is szükségesnek tartom.
Így van, ezért kellene mindenkinek viselnie!
A sima beszéddel, kilélegzett levegővel is terjed.
Ez így van. És ilyen váladék a kilégzett levegő is. Nem véletlenül kell távolságot tartani másoktól.
Személyes véleményem, hogy viselnünk kell valamit, bármit az arcunk előtt, ha kilépünk az utcára. Nem elsősorban a magunk,hanem mások védelmére. Hiszen nem tudhatjuk magunkról biztonsággal kijelenteni, hogy egészségesek vagyunk.
Anno régen, az egészségügyi tanulmányaim során, volt egy mondat, amit piros nagybetűkkel fel kellett mindig vésni a füzet elejére, álmunkból ugorva is e szerint gondolkodni cselekedni (azaz védekezni):
MINDEN VÁLADÉKOT ELEVE FERTŐZÖTTNEK KELL TEKINTENI.
Ez soha nem volt annyira aktuális, mint egy világjárvány idején.
Minden egyes embertől elvárva. Tudom, utópia. 😕
Mi a nemviselés érve?
Ez?
"A maszk önmagában nem véd a vírus ellen. Egyik sem. Csak akkor hatékony, ha megfelelően használják, és a használója gyakran mos kezet szappanos vízzel, vagy alkoholos fertőtlenítőt használ."
Hát önmagában és nem megfelelően használva héccencség, hogy nem véd.
Pl. ha a fejem búbjára vagy a fenekemre teszem.
És ha nem mosom és fertőtlenítem gyakran a kezem.
Szóval, továbbra is a kérdésem: hogyan összeegyeztethető az a két dolog, hogy csak beteg ember hordjon maszkot, de a legtöbb beteg (fertőző) ember önmaga sem tudja, hogy beteg?