Költözés cicákkal (beszélgetős fórum)
de nem ám, pedig nagy kedvvel nézegették őket!!
őrület:(
de azért aranyosak voltak!
Bizony :)
És a kis mocsok csak velem csinálja ezt, másokkal kis tisztelettudó.
De amit a fejébe vesz, annak úgy kell lennie, ha nyugit szeretnék.
Mindegyik egy kis zseni, csak más-más az érdeklôdési körük :)
Újra megállapítom: milyen 'zseniálisak' a macskák érzelmileg, nem csak magukkal, hanem másokkal szemben is.'Rettentően' okosak!és mindig elérhetik a céljaikat.
Ugye?
Az enyém is tudja, hogy ô a kicsi, beteg :)
Ilyen erôszakos, akaratos, makacs macskát még nem láttam soha. Mert ô a szegény kis sánta. Kivéve ha nem nézek oda.
Neki szerencsére úgy összeszerelték, hogy bevallom, azt se tudom, melyik volt a törött.
De azért féltem nagyon, dongalába van, el akarták altatni, így került hozzám.
Az enyémek már akkor csodálkoznak, ha kinyitom nekik az ablakot résnyire és bejön a hideg :D
Megy a reklamáció, hogy kimennének, aztán van csodálkozás kerek szemekkel :)
Az enyém annyira leste, hogy leesett :S
Ráadásul rossz a két hátsó lába, erre eltört az elsô...
De már jól van, kemény srác :)
szombaton levittuk a kertbe a két fehéret, fára másztak. a fiatalka szédítő magasba, aztán ugrándozva lengette az ágat. én oda sem bírtam néha nézni: mondtam a férjemnek: na, most biztos azt képzeli, hogy madár!
mindig azt lesi a balkonról, hogyan ugrándoznak a madárkák az ágakon:)
Én már vittem ki egy cicámat sétálni, neki tetszett :) Persze nem járdán mentünk emberek között, hanem folyóparton engedtem el, csak hogy legyen kicsit kinn is.
Jópofa volt, vadászgatott, felfedezett, nem is érdekelte, hogy tisztes távolból követem :D
Azért kellett, mert ha elszalad, nem tudom, hogy fogtam volna meg. Ezt akarom itt is kipróbálni, csak azóta elajándékoztam a "szettet", vehetek újat :)
nekünk a nyugtató tabletta nem jött be. a cica titáni erőkre tett szert, mert teljesen bepánikolt a nyugtatótól és kitört a szállító ládából, aminek az ajtaja bombabiztosan, négypontosan volt rögzítve.
mi pedig néztünk, mint hülye Billy a leves előtt...
az autó telepakolva és a többi 5 cica már benne ült... a kandúr pedig rohant árkon-bokron át:(
P.-nak. Még sohasem láttam pórázon cicát sétáltatni, de beindult nagyon a fantáziám,DDDDDD.
Nagyon várom a beszámolót.
Utazással kapcsolat az tapasztaltam, hogy nem szeretik.Bizonytalanok,és menekülni akarnak, néha karmolnak, harapnak is.Pedig sok mindent kipróbáltunk--a gyógyszereken kívül.